Nagybánya, 1917 (15. évfolyam, 27-51. szám)
1917-11-29 / 48. szám
XV. évfolyam 48-ik szám, 1917. november hó 29 TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6—8 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉG LY MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 15. sz., ahova lapköziemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. = Hirdetések felvételük Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében i s. = A tisztviselők háborús segélye. November 28. 1867 óta nem volt eset rá, hogy a közalkalmazottak oly anyagi ellátásban részesültek volna, hogy abból tiszteségesen megélhettek volna. Az állami tisztviselőkről nem gondoskodott kellőképen a kormány; a vármegyei, városi és községi tisztviselők aztán azért nem részesültek megfelelő javadalmazásban, mert az állami tisztviselők fizetése volt'az irányadó, mely nem állott az életviszonyokkal arányában. így tengődött a köztisztviselő a világháború kitöréséig. Az egész ország közvéleménye elismerte, hogy a köztisztviselők javadalmazása mostoha, de segíteni nem tudott rajtuk; ilyen kedvezőtlen anyagi helyzetben találta a köz- tisztviselőket a. rettenetes világháború. Amig a nem meghatározott havi fizetésre szoruló tömegek a háborús konjunktúrát mindenképen ; árdrágítással és hadseregszállitással alaposan kihasználva milliókat szereztek, addig a köztisztviselők teljesen lerongyolódtak, lesoványodtak, eladósodtak s majdnem éhen haltak. S most, a világháború negyedik évében, amikor legtöbb fogyasztási czikknek az ára ezer százalékkal emelkedett, kapnak a közalkalmazottak ötventől száz százalékig emelkedő háborús segélyt. Hogy ezen segítés voltaképen nem az, nem szorul bővebb magyarázatra. A napilapok az indemnitás és a közalkalmazottak háborús segélyének tárgyalásakor azt közölték, hogy az ország pénzügyi helyzete nem bir nagyobb megterhelést, azért nem lehet a közalkalmazottak jogos és méltányos kívánságát teljesíteni. A háború kitöréséig mindig azzal feleltek a köztisztviselőknek, ha fizetésemelést kértek: nem lehet, mert az ország pénzügyi helyzete nem bírja el Csodálkozunk, hogy most, a világháború negyedik évében akadnak emberek, akik azt állítják, hogy a köz- alkalmazottak anyagi helyzete azért nem javítható, mert a pénzügyi helyzet nem bir el több terhet. Ez egyenesen nevetséges állítás, mely csak arra jó, hogy a hangulat megváltozzék. Hiszen, ha az igaz, hogy a pénzügyi helyzet nem bir el nagyobb terhet,' akkor már régen le kellett volna mondani a háború további folytatásáról. A közalkalmazottakat csak az bántja, hogy méltányos kérésük eddigelé nem talált kellő méltánylásra. Valahányszor a kormány elé léptek és anyagi helyzetük javítását sürgették, vagy nagyon keveset, vagy semmit sem kaptak. Most is úgy jártak. A közalkalmazottak tizenegy fizetési osztályba vannak sorolva. Folyó évi április hó 9-én száz percentes fizetésemelést, illetve háborús segélyt kértek 'és. kaptak november 1-én, amikor az életviszonyok ismét lényegesen megnehezültek, a legalsóbb, tehát a XI. fizetési osztályba tartozó közalkalmazottak 100 percentes háborús segélyt; a X. fizetési osztályba tartozók már csak 80%-os segélyt kaptak, s igy tovább fölfelé 507o-ig. Az első pillanatra úgy tetszik, hogy a köztisztviselők kérése teljesült volna, de ha az ügyet alaposan szemügyre vesszük, csalódottan megállapítjuk, hogy csak a legkisebb fizetésű tisztviselő részesült 100%-os háborús segélyben. Ezen most megadott háborús segély természetesen megfelelt volna áprilisban, amikor kérték, de semmi esetre sem most, 7 hónap után, amikor 1000°/°-os áremelkedésről beszélhetünk, amikor egy öltözet közönséges férfiruha" 600—700 korona, egy pár czipő 150—200 korona s igy tovább. Akkor a húsvéti megállapodás nem jöhet október havában tekintetbe, ugyebár? S mégis az történt, hogy az áprilisi helyzet jött figyelembe, de az is csak részben. Hogy a közalkalmazottak mit fognak csinálni 1918. évi december hó 31-ig, mivel az újabb, fentebb leirt háborús segély eddig van megállapítva,, azt pedig megjósolni nem lehet. Annyi azonban bizonyos, hogy az ujabbi háborús segéllyel nincsenek •és nem is lehetnek megelégedve. Valóban szomorú, vigasztalan helyzef a közalkalmazottra az, amint látja, hogy a nem tisztviselő embertársai miként bővelkednek pénzben, miként adnak meg minden árat, és ő: a köztisztviselő éhezni és rongyos ruhában járni kénytelen, mert az állam pénzügye nem birja el azt a 300 millió koronát, mellyel a sajnálatraméltó közalkalmazottakon segíteni lehetne. Ha valóban úgy áll a dolog, hogy a pénzügyi helyzet nem segíthet a közalkalmazottakon, akkor uj adókkal kell az egyensúlyt helyreállítani. A köztisztviselő (nemkülönben a magántisztviselő) kivételével mindenki fizethet kétszeres, háromszoros adót, s akkor meglesz az a fedezet, mely a tisztviselők kétségbeejtő anyagi helyzetén segíteni fog. A köztisztviselőkön segíteni kell, még pedig azonnal. A „Nagybánya“ tárczája. A cigány asszony. A makkos erdőt jártam egyszer júniusban. Ifjú voltam még és a halálra és a szerelemre egyszerre tudtam gondolni. Olyankor júniusban az erdő tele van még az eleven zöld teljes pompájával. A lombok még újak, minap születtek, jóformán még azt sem tudták, hogy zöldek és ha szigorúan veszem, volta- kép nem is zöldek. Átolvadnak a zafirkékbe, mint valami álomba, vagy olyan üde és gyöngédszi- nüek, mint a fiatal leány arcán a tiszta vérpirjá, nem is zöldek, hanem szinte rózsaszínűek. A kakuk még visszhangosan számolja az ijedt ember hátralevő éveit. A fényben, aminek sugarait áttetsző levelek törik meg, vagy buján összebújt levelecskék fognak el, a madarak szava is más hajlásban, más ritmusban hallatszik. Finom hangárnyalatok, leheletszerű fioritu- rák törnek ki a sürü lombok közül és a leghalkabb, legtisztább, legbecsületebb hangok érvényesülnek a legjobban. A csicsergésüknek nemcsak értelme van, hanem voltaképpen egyetlen dal az egész, sok ezertagu orkeszter egybehangzó himnusza az élethez, a szerelemhez. A tisztáson virágkelyhek, virágcsillagok és fürtök varrnak hímet a fű rengő-ringó hátára. A boglárka sárga viasszfénye olvadozik a melegben. Az ezerjófű szagos ernyőt tart a kis bogarak fölé. Az ötujjú fű óva inti a hangyát, hogy lassabban cipelje nehéz terét. A vak nefelejts rákfarku fürtjéről születő, gyöngédkék leányszemek tekintenek föl. Az avar fölé friss szamócalevelek omlanak és még jobban elrejtik a félénk, fürge gyíkot. És á zsálya mézes papucsáról mámorosán lógnak rajzos szárnyú lepkék. A tisztáson egy kis ösvény futott végig és ezen az ösvényen egy cigányasszony jött. Tarka rongyai, cafatos szoknyája már messziről elárulták. Tuiipiros kendő volt a fején és mikor engem meglátott, kacéran megigazította a‘homlokába hulló sötét fürtjeit, amikbe gyémántosan fénylő fehér bölcseségszálak is vegyültek. Nem volt más nála, mint egy palack, amiben vizet tartott és látszott rajta, hogy messzi útról jön. Nagy, fekete szemét, amely alatt már a nem fiatal asszonyok hamvas párnája duzzadozott, futólag rám vetette. Nappal volt és mégis féltem tőle. Gyorsan elosontam mellette. Egyszer csak hallQm, amint utánam szól: — Ifiur, mit üzen a babájának ? — Nincs nekem babám, —feleltem. — Ha nincs, majd lesz. Mondjak-e jövendőt a tenyeréből ? Vessek-e kártyát ? Galambnyelven is tudok beszélni. Nem akartam vele szóba állni. — Hát adjon legalább—szólt — cigarettát vagy piculát. Aki Rontó Sárival találkozik, az inkább adjon az ördögnek váltságot, hogy aztán később el ne vigye. Oktalan kíváncsiság szállt meg. A szavaiból az erdőnek és a vadvirágoknak a költészetét hallottam kicsengeni. Érdekelni kezdett ez a nyugtalan, bolygó asszony, aki jámbor falusiak ijesztgetésével és becsapásával teringette életét. — Hát mit tudsz egy ezüstforintért ? — kérdeztem tőle és megcsillogtattam .előtte a pénzt. — ’Többet tudok, mint amennyit az ifiur kitalál, — felelte gyorsan és készen. — Tegye csak le ide azt a forintot a keresztutra. Észrevette arcomon a gúnyos vonást. ■— Csúfolással kezdődik, hittel végződik, — mondta kabalisztikus hangon és sóvár tekintésével szinte szuggerálta kezemben a pénzdarabot. Csupa mulatságból letettem a forintot oda, hol az ösvényt egy szélesebb erdei ut keresztezte. A cigányasszony lekuporodott a földre, kirakta a pénz körül a kártyáit, gondolkodott, fülelt és figyelt, azután rejtelmes hangon szólt: — Csupa szív. Mindig a vőlegény esik felül. Hadd lássam csak, hogy mi van ebben a csízióban ! Piszkos, fekete, mumiaszerü ujját a homlokára illesztette és gyorsan hadarni kezdte: — Ez a forint nem birja. Nem fut a körbe. Másikat kíván. Adjék az ifiur egy másikat, mert keresi a párját. Olyan igaz, amint Rontó Sári a nevem. Ádjék az ifiur még egy pöngőt melléje és olyan csodát fog látni, aminőre még késő vén- ségére is vissza fog emlékezni. Olyan csábitó és meleg volt a hangja, hogy nem birtam neki ellentállni. Mosolyogva adtam át neki a másik forintot is, pedig tudtam, hogy csak meg akar kopasztani. Addig tett-vett a kártyák körül, mig csak egyszer az egyik forintnak nyoma veszett. Hiába \ T
