Nagybánya, 1917 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1917-01-11 / 2. szám
XV. évfolyam. 1917. január lió 11. 2-115L S2Sám. 3É3S HETULAl». Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6—8 oldalon Felelős szerkesztő : ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvlzi-ut 14. sz., ahova lapközlemenyek, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is. A térképek beszélnek. Január 10. Nagyszerű és tagadhatatlanul irigylésre méltó dolog az, ha egy birodalom azt mondhatja magáról, hogy a tengerek feltétlen ura, akkor és azt szállíthat magának az egész világról, amikor és amit akar. Az sem csekélység, ha egy másik hatalom fennen hirdetted magáról, hogy birodalma nagyságánál fogva fegyveres hadserege kimeríthetetlen. És a mi, valamint szövetségeseink sorsa úgy hozta magával, hogy ezek a rettenetes hatalmak nem is magukban, hanem heted-nyolczad magukkal ellenségeink. Mint ilyenek hangosan kürtölik világgá minduntalan, hogy a háború győzelme az övék lesz, mert a fentieknél és ily dolgok természeténél fogva csak az övék lehet. Csodálatos dolog azután, hogy mind ezek dacára sem mi, sem mások nem tartják ezeknek a gőgös hivalkodóknak sorsát irigylésre méltónak, mert mindenki tudja, hogy hivalkodásra, dicsekedésre minden ilyen fajta lármájuk dacára sincs okuk, mert bizony ismeretes dolog, hogy a tengerek ura zabbal, árpával kevert kenyérből is csak szűkén juttathat polgárainak, az elfogyhatatlan hadseregü hatalomnak nagy birodalmából pedig eddig is olyan hatalmas darabot kanyaritottunk le, hogy ennek egy részéből csak az imént kerekítettünk ki egy önálló királyságot lengyel testvéreink számára. Ezekkel a rettenetes hatalmakkal szemben mi és szövetségeseink tisztán önvédelmi czélból harcolunk különböző harctereken és dolgozunk otthon vállvetve, öntudatosan a világ békéjéért. A harcterekről napról-napra győzelmi tényeink hírével szolgálunk a világnak és győzelmeink fényeivel keserítjük fenhé- jázó ellenségeinket. Itthon pedig -dolgozunk, áldozatokat hozunk olyan erkölcsi erővel és önfeláldozással, amilyet nem tud produkálni a hetvenkedő Albion tengeri uralma és amilyenre a megmérhetetlen kiterjedésű cári birodalom minden zsarnoki hatalom és ennek a hatalomnak minden eszköze mellett is képtelen. És bizony sem a világ tengerei felett való uralom, sem a két nagy világrészen átterpeszkedc birodalomból ránk zúdított szolgalelkü milliók feletti uralom magukba véve nem bírnak a biztos győzelemnek kilátásba helyezése tekintetében olyan jogosultsággal, mint azok a nemzetek, amelyeknek oíStelsó közkatonája is az erkölcsi erő varázsával és a nemzeti öntudat hatalmával indult el hazulról, vagy a melyeknek otthon maradt, az utolsó pásztorig öntudatos polgárai egymást megértve, czéltudatos munkával, törhetetlen energiával, kimeríthetetlen áldozatkész- gel szolgálják ugyanazt a czélt, melyért a harcoló hadsereg fegyverrel küzd: az önvédelmet, a győzelmet és a békét. Legyen csak példa a mi hazánk, a nagy világban alig, vagy csak félreismert Magyarország és a magyar nemzet. Közvetlen szomszédai is szegénynek, tehetetlennek tartották, ellenségeink pedig még arról is meg voltak győződve, hogy mi a háború első hetében-havában hajba kapunk egymással s az ők végtelen gaudiu- mára széthullunk, mint az oldott kéve s ime állunk egységesen, dolgozunk vállvetve, már eddig is mi szegények és tehetetlenek az öt hadikölcsön mindenikére milliárdokat adtunk és most az ötödikre dühnek a milliók úgy, mintha a kincses Indiák nekünk hajtanák minden jövedelmüket. Vagy ime Németország, a mi hatalmas szövetségesünk, ahol a kormányzó hatalom ismerve a nemzet minden fiának czéltudatos gondolkozását, önérzettől duzzadó energiáját, oly törvényjavaslattal állt elő a háború harmadik évében, mely szerint a birodalom minden fia kivétel nélkül a hadviselés munkájában segédszolgálati kötelezettséget vállalt magára. Ennek a törvénynek értelmében tékád Németországban minden élő lélek a háború szolgálatában van fegyverrel és munkával. Halotta-e és megérti ezt Anglia vagy Oroszország, megfigyelték-e ezek a pöf- feszkedő nagy hatalmak, hogy Németországban ezt a törvényt egyhangúlag hozták meg, hallották-e, hogy ebben a parlamentben német képviselő jelentette ki, hogy ezt a háborút az akaraterő és a határozottság fogja győzelmesen befejezni? A „Nagybánya“ tárczája. Őszinte lelkek. Sparagow, a nagykövet fontos utasítást kapott külügyminiszterétől. Gondosan bezárkózott dolgozószobájába, minden ajtót, szekrényt, sőt még az ablakokat is megvizsgálta, csak aztán kezdett bele a titkos jelű és irásu utasítás elolvasására, amit egy rendkívüli megbízott alig egy órával ezelőtt hozott meg személyesen. Hja! a diplomácziában fő a szinte túlzott óvatosság s az a pár ezer kilométernyi ut, amit valamelyik kiküldöttnek egy irat kézbesítése, vagy va-? lami üzenet átadása végett meg kell tennie, elenyésző kis akadály csupán, amire nem is érdemes a szót vesztegetni ő magasságáéknál! Kényelmesen elhelyezkedett Íróasztala előtt, rágyújtott egy finom havannára, még egyszer körülnézett, aztán lassan belekezdett a fontos utasítás elolvasásába. Minden egyes mondatot kétszer-háromszor is átsillabizált a rejtett szekrényfiókból elővett kulcs segítségével és azután épen olyan nyugodtan elrejtette ismét a kulcsot, összehajtogatta a megfejtett okiratot, külső lapjára ráírta a láttamozási igazolványt, visszaadta a küldöttnek, aki pár óra múlva már ismét útban volt hazafelé fontos okiratával együtt. Mikor aztán a napi teendőket, sablonos udvariassági levelezéseket, üzenetadásokat elvégezte, a szokásos jelentéseket átvette, ő ex- czellenciája ismét legbelső szobájába vonult vissza. Majd ismét íróasztala elé ült, megnyomta az egyik villanyos gombot s aztán egy lusta mozdulattal hátravetette magát széles karosszó- kében, misztikus ködöt terjesztve maga körül szivarjának kékes füstjével. Úgy látszott, mintha nem is figyelne a közeledő lépésekre, amiknek zaját különben is alaposan felfogta a vastag perzsaszőnyeg. A berendelt bizalmas egyén mély meghajlással állott meg a kegyelmes ur magas színe előtt. Egyszer-kétszer zavartan köhécselt, minek következtében a nagykövet is szemmel láthatólag észrevette megjelenését, utánozhatatlan kedves mosolyával üdvözölte, kezének könnyed gesztusával hellyel kínálta meg. Pár pillanatig ünnepélyes csend állott be, mialatt őnagymél- tósága szemei észrevétlenül meggyőződést szereztek a párnás tapett-ajtó gondos betevéséről, egy másik észrevétlen mozdulattal pedig villanyos gombot nyomott meg, amely arra utasította a szolgálatot teljesítő ajtónállót, hogy további utasításig a szobába senki be nem léphet. — Madel ur! mielőtt tovább mennék, figyelmeztetnem kell önt a diplomácziai óvatosság és hivatalos titok fokozott betartására. A legcsekélyebb gikszer is elegendő ahoz, hogy diplomácziai pályafutását befejezettnek tekintse, viszont a feladat ügyes megoldása alapját képezendi az ön biztos előhaladásának. Megértette ? A megszólított titkos agens halk rebegés- sel hajtotta meg magát, mire a nagykövet ismét beszélni kezdett. — Ismeri ön Lamusert ezredest ?- Az itteni katonai kémügyosztály főnökét ?- Igen, erről van szó. — Igenis kegyelmes uram! ismerem. — Helyes Madel, látom, ön elég buzgalommal igyekszik állomáshelyükön az emberek szerepkörét megtudakolni. Ez mindenesetre hasznára válik önnek. Nos hát igen, Lamusert ezredes csakugyan fontos pozicziót tölt be a minket akkreditáló hatalmasság spionázsában és ezt a rendkívüli megbízatását oly eredményesen, annyi leleményességgel tölti be, hogy kormányomnak fölöttébb alkalmatlanná vált. Madel! nagy súlyt helyezek arra, hogy az ezredes többé ne tehessen oly fontos szolgálatokat megbízójának, minőket - sajnos — eddig államunk rovására veszedelmes mértékben teljesített. Az ezredesnek rövid időn belül ártalmatlanná kell válnia. Önre bízom a fontos feladatot, de ügyeljen kérem, semmi elhamarkodás és semmi érzelgőség. A vigyázatlanság önt és kormányomat is kiszámithatlan veszedelembe kerítené. Egyéb előadni valóm az ön számára ezúttal igazán nincs, elvárom, hogy feladatának megoldására nézve rövidesen alaposan kidolgozott tervet fog hozzám bejelenteni. — Szólott s kezének sokat jelentő legyintésével véget vetett a kihallgatásnak. Madel alázatos hajlongások között távozott, a nagykövet ur ő exczellencziája közömbös mozdulatokkal gyújtott rá egy újabb havannára, olyan ártatlan arczkifejezéssel és olyan lelki nyugalommal, mintha nem is emberéletet, hanem legfeljebb csak egy húsvéti bárányt adresszált volna a halálhoz.