Nagybánya, 1917 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1917-01-18 / 3. szám

XV. évfolyam. lOlV. ü<5 la. 3-ik S25ó,na. Előfizetési árak : Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, Felelős szerkesztő • negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. ✓ ' Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6—8 oldalon E G L Y M I H A L Y. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvlzl-ut 14. sz., ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők Hirdetések felvétetnek Kovács Ojula könyvkereskedő üzletében is. A város közélelmezése. — A szatmári példa. — Január 17. Nagybánya város közellátási bizott­ságától megbízást nyertünk dr. Vass Gyula biz. taggal együtt, hogy városunk közellátá­sának lehető javítása czéljából nézzük meg s egyúttal tanulmányozzuk is Szatmár város közellátását. E megbízásnak eleget téve, azt hiszem közérdekből szükséges, ha röviden összefoglalom az ott látottakat. E dolgoknak nyilvánosságra hozásával re­mélem elérni azt, hogy egyrészről az ott tapasztaltak alapján mi magunk meg fog­juk tenni mindazt, amit a közönség jól felfogott érdekében szükségesnek tartunk, másrészről pedig maga a közönség is higadtabb mérlegelés alá veti a háború folyamán oly gyakran ismétlődő kényszer- helyzeteket. Szatmár város közellátását egy, a vá­rosi közigazgatástól teljesen elkülönített közellátási hivatal intézi. E hivatal élén Papp Ottó városi tanácsos áll, ki fel van mentve a közigazgatási teendők végzése alól, hogy kiváló rátermettségével teljesen a háborús idők egyik legfontosabb köz­ügyének, a nép élelmezésének szentelhesse minden idejét és tevékenységét. Már maga ez a gondolat, hogy egyik városi főtiszt­viselőt mentesítenek rendszeres hivatali teendőinek végzése alól, kézzelfoghatóan bizonyítja, hogy a hadviselés mindenek felett való érdekei után a közélelmezés következik; bizonyítja azt, hogy Szatmár város közönsége felette áll gondolkozás­ban a mi városunk telt kamaráju, de minden­ben gáncsot tevő embereink gondolkozása felett; bizonyítja azt, hogy ott belátták azt, miszerint a rendkívüli idők olyan felada­tok megoldására kényszerítik a városo­kat, amelyeket elintéztetni, az egyéb hivatalos teendőkkel úgyis megterhelt egyénekkel nem lehet. Szatmár városa közélelmezés czéljaira egy fél millió koronát bocsátott a közel­látási hivatal rendelkezésére s ez összeg teljesen elég arra, hogy mint forgó tőke az összes közszükségleti cikkek állandó beszerzését és raktáron tartását lehetővé tegye. A közellátási hivatal tizenhárom hatósági üzletet tart fenn, magában a hi­vatalban ez időszerint huszonegy tagból álló személyzet dolgozik, van külön szám­vevősége, melynek tagjai a városi szám­vevői hivatalból lettek áthelyezve a köz­élelmezés tartamára. A hatósági boltok felállítására azért volt szükség, mert a közszükségleti czik- kek kiárusításának ellenőrzése, mig azt magán czégek eszközölték, szinte lehe­tetlen volt. Ezekben r ■- üzletekben a kö­zönség kiszolgálása a lehető legnagyobb rendben történik, ott nem fordul elő az, ami nálunk liszt kiméréskor - a jó Isten tudja hányszor - előfordul, hogy a kiadott két kilogram lisztből 28 dekagram hiány­zik, nem történhetik meg az, hogy mig a saját házamnál hetek óta egy gramm főző vagy nullás lisztet nem látok, addig a szomszédomat vallás felekezeti szimpátiá­ból csak nullás és főzőliszttel elégítik ki. Van a közellátási hivatalnak hizlal­dája is, amelyben ez idő szerint 230 drb sertést hizlalnak, ami elég biztosíték arra, hogy a közönség zsirszükségletének fede­zésében hosszabb időre fennakadás elő ne fordulhassák. Mindazok a czikkek, amelyek a köz- fogyasztás czéljaira szolgálnak, a hatósági boltokból úgyszólván ki nem fogynak, természetesen az állandó készletet biztosí­tani siirgönyözéssel és telephonálással nem lehet ott sem s ezen úgy segített az ot­tani közellátási hivatal, hogy állandó meg­bízottja van Budapesten, aki a miniszté­riumokat és központokat sürgeti, mert ez másképen nem megyen. A közélelmezés ügyében minden lehetőt elkövetnek és sokszor olyan rizikóval dolgoznak, amit magán gazda talán meg sem engedhetne magának. A közellátási hivatalnak kiadásait, a hatósági boltoknak bérösszegét s az al­kalmazottak fizetését az an gró és detail árak közötti különbségből fedezik, sőt abból fizetik a fél millió korona kamatját is, mindenre jut pénz a közönség észre­vehetőbb megterhelése nélkül. Városunk több rendbeli közszükség­leti czikkel való ellátása ügyében felke­restük a szatmári Kereskedelmi Bank R. T. igazgatóját, aki szives volt velünk hosz- szabb ideig ezen dolgokról beszélgetni és megígérte támogatását; megemlítette azt is, hogy tárgyalások folynak az egész vármegye központosított élelmezéséről, amely szerint a vármegyében levő váro­sok és községek élelmezése egy a vár­megye területén felállított élelmezési köz­A „Nagybánya“ tárczája. Farkasverem. — Ifj. Radd Antal nagy sikert aratott kötetéből. ­Borzalmas ítéletidő, — kint vadul üvölt a szél, zúg a zápor, a sötét éjben a vihartól rá­zott fák fekete lombkoronái mint siránkozó fan­tomok hajlongnak. Ott messze a rombadőit vasútállomás felé, széles szénrétegeket, felhal­mozott fekete dombokat felgyújtottak a mene­külő oroszok, — azóta mindig ég a sötét tá­volban halvány, rózsásan derengő fényt bocsát magából, vörös, izzó parázsszemek hunyorgat- nak, a záporeső, mint milliónyi aranyhúr, rezeg, csillog a piros auroleában. Búsan égnek me­redő, csupasz kémények, megsemmisült kis, rongy házak, a lezuhant, összegörbült, füstös bádogtetővel letakarva, mint valami nehéz szem­fedő, alig látható körvonalakban a vizes, hideg, üvöltő, jajgató éjben. Borostás arcú, szinpatikus huszárfőhad­naggyal ülök az ablak előtt, melyen kivülröl patakokban folyik az eső. Cvikkeres, vékony ember, tartalékos, nagy kitüntetés a mellén. Halk, monoton hangját néha ejnyomja az abla­kot döngető vihar vijjogása. 0 is vendég itt a tiszteknél, mint én, - utazik az ezredéhez, Orosz-Lengyelországba, nem lehet idős ember, egészben nem sokkal a három X felett, de so­vány arcát kemény, nehéz ráncok barázdálták; ajka szélén keserű vonás, mosolygása fáradt, erőltetett szeme bizonytalan rebbenéssel kerüli a tekintetemet. Beszélgetünk a háború borzal­mairól, romboló pszikhikai hatásáról, összetört lelkekről, elfásult szivekről. — Mit tudnak az urak a háború rettene­tességéről ? Mit tudnak arról a hihetetlen testi és lelki megpróbáltatásból, amin a katonák ke­resztülmennek ? Vajon mit jelentenek azok a rövid, lakonikus szavak, melyek egy győzelmet tudatnak? Egy-egy ilyen szóról könyvtárakat lehetne Írni, - ha ugyan egyáltalán a nyelv és a toll primitiv eszközeivel ki lehet fejezni azokat a nagy, igen nagy dolgokat. Azt hiszem ezeket csak érezni lehet, ezek benn, a lélek legmélyén feküsznek, mint halottak, feljáró, ki­sértő halottak; az ember egész életében egy temetőt hurcol majd magában. Mi voltam én még egy esztendő előtt, Uram Isten ! Nem volt más gondolatom, mint a Chrysopras ékszer a Blanchenak, meg hogy ma este ki tartja a klubban a bankot, meg hogy a Derbyn mik az esélyek, nagyfontosságu kérdések, ugy-e ? Most, ne vegye rossz néven, szivből gyűlölöm magát, mert az imént tréfált és nekem udvariasságból mosolyognom kellett! Nem, — nem ne vegye komolyan, csak illusz­trálni akartam lelkiállapotomat. Látja, - ab­szurdum, milyen udvariatlan vagyok, — s tudja-e, hogy tavalyelőtt azzal hizeleghettem magamnak, hogy én csak Talleyranddal tudnék méltókép­pen, magamhoz illőn beszélgetni. Engesztelésül elmondom magának, hogy vedlettem át egy éjen keresztül a jókedvű charmeurből ködös lelkű misanthroppá. Orosz földön álltunk, — dühös harc folyt egész délután ; előttem a falu vörösen kavargó lángtengerben állt; ijesztő, óriás íüstgomolyok lökődtek az égre, bőgött az ágyúzás köröskö­rül, pereltek a gépfegyverek a falun túl, ahol gyalogságunk nyomult előre az erdő felé. Es­teledett már, mire tajtékos lovu ordonánctiszt hozza a parancsot, előre a falun át, a jobb- szárny támogatására ! — Absitzen ! — Bajonett auf! Laufschritt, - marrrs! — Széditő hőség az égő utcákon, izzó füst, alig látni; recsegő robajjal omlanak ke­resztül az utón a nyomorult vályogfalak, lo­bogó lánggal égő gerendák hullanak, vakitó tüzfény, vörös világításban vörös árnyak sorai rohannak előre, a szuronyok szikrázva villog­nak. Füstölgő romhalmazokon, kidőlt, parázsos kerítéseken át, pattogó szikraeső közt rohan­tunk, karjainkkal védve verejtékező arcunkat! Kábitó dörrenéssel vág szét egy gránát, a tűz­ben láng és füstörvényt támasztva, — egy le­omlott tűzhely fekete halma alól megszenese- dett kéz mered elő, karszerüen begörbült, fekete csontjukkal! Végre, lihegve, égő arccal, megperzselt, hajjal kint vagyunk ! Ziháló, füstös, fekete, ala­kok sorakoznak, - trombitaszó, - előre, tovább! — Előttünk sötéten emelkedik az erdő, — a szürke homály ezernyi, élesen felvillanó apró

Next

/
Thumbnails
Contents