Nagybánya, 1917 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1917-06-07 / 23. szám
XV. évfolyam. 1917. juniua nó 7. 23-ik szám. TÁRSADALMI ÉS SZÉFIRODALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 15. sz., ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. = Hirdetések felvételnek Kovács Gynla klínyvkereskedő Hitelében is. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6—8 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY Fohász. Csillagok útját egy tekinteteddel Intéző legfőbb, legmagasabb Ur! Küldd le a békét, küld le jobb kezeddel: Az egész világ vériszapba fúl. Mily rég, kegyetlen rég tombol ez orkán Minőt a föld még eddig meg nem ért! . . . A vér s a könny kettős özönje óh már El is nyelhette Ararát hegyét! Birodalmad mérhetlen végtelenjén Csak egy atom, csak egy porszem e föld, Itt mégis ember-millióknak lelkén Gyötrelmek kelyhe csordultig betölt! E bősz vihar meddig dúl a világon, Meddig fog rajtunk átszáguldani, S az elsiratott végtelen könytenger Olómcseppként a szívbe hullani? Számold meg már az árvaságba estek Rettentő számát. Halld meg az imát, Amelyben rnilljó anya, hitves, gyermek Aggálytól tépve Hozzád fölkiált! S keservét földönfutó millióknak, Kiket fölöttes, durva zsarnokok, Otthonukból ki a világba dobtak, Vonszolni a legégetőbb nyomort. S vedd számba már az élő emberroncsok Szomorun-békés Lázár seregét. Hantokból kirobbantott régi csontok A „Nagybánya“ tárczája. A szilaj juhász. — Przerwa — Tetraajer Kázmér. — Becsületes nevén Luptovszld Bronyiszlávnak hívták, mellékesen meg „Szenesének, mert olyan fekete volt, mintha ő is szenet égetett volna. De kormos arcából két nagy szem világolt elő. És olyan volt, annyira fékezhetetlen, hogy semmit sem vágott zsebre, minden csekélységért kupán teremtette, aki útjába került, bárki emberfia is volt. Mielőtt az a másik csak eszmélt volna, máris a földön hentergett s kalimpált a levegőben lábával. És ha rájött a bolondja, ott hagyva csa- pot-papot, eltűnt valamerre az erdőn és senki sem tudta, hol van, merre jár, mit müvei. Télviz idején odahaza munkálkodott apja viskójánál, nyaratszaka pedig juhászkodott a hegyekben vagy a javorovi völgyben. És ha hébe- korba ott is hagyta a juhokat és csatangolt valamerre a Tátrában, Usztupszki bacsa mégis igen kedvelte, mivel nálánál külörnb juhász nem egyhamar akadt. Juhai szép gömbölyűre híztak. A medvének se igen tanácsos, hogy nyájához lopodzék a Seroka Javorzsinkáról, mert hogy éber volt, akár egy kutya, aztán már kettővel végzett. És, nem puskával, avagy csapóvassal, szó sincs róla! Az egyiket kupán taszította egy kővel, hogy menten elszédült és aztán megfojtotta puszta kézzel, a másikat pedig vasvillával döfte holtra. Bizony, manapság már nincsenek ilyen erős, emberek. Némasága is hangos vád-beszéd: A kiknek békén kellene pihenni Örök nyughely ők széjjel dúlva áll; S a kik csak most tanultak még nevetni, Mily sok piczinyke angyal sírba száll. „Rügyek" ezreit tépi le az éhség, Amely e vér-vihar nyomán fakad: S még mindig nincs-e betelve a mérték? Olaj ágról álmodni sem szabad?! Törvénye vón’-é e világdúlásnak, Mely minden nemesbb készségen felül Áll? — 5 nem vethet senki eléje gátat, Mig pontról-pontra be nem teljesül? E pusztulásnak, óh, mikor vetsz véget ? Mennyi,szép‘ s mennyi, .érték' kárba vész, Mit az embernek nyújt a szent természet, Vagy szorgalom alkot, s teremtő ész: Milliók égnek a felhők fölött el, És milliók merülnek mélybe le; S megszenteli művészálmokat törül el A rombolás-géniusz szelleme! Ur vagy a mérhetlen, felfoghatatlan Világ mindenség fölött mindenütt; S csak az ne állna roppant hatalmadban Hogy e tűz tovább-szitóit legyűrd? Óh küldj le, küldj le már oly tiszta békét, Amely későbbi vészt nem rejteget; A kik egymást oly elvakultan tépték, Békítsd meg őszintén a népeket! Az emberek kedvelték volna, mivelhogy igen szemrevaló legény volt, aztán ügyes is, meg értelmes is, csak az volt a baj, hogy szörnyen erőszakos volt és indulatát sehogy sem tudta féken tartani. Ezért kerülték őt s ezért nevezték szilaj juhásznak. Három emberélet is száradt már a lelkén, három embert sújtott halálra verekedés közben. Persze akkoron nem igen tartották számon az emberek életét. A lányok is féltek tőle és menekültek előle, hanem ha olyiknak a keze után nyúlt, az már az övé is volt. Azt beszélték, megigézi őket a szemével, a hogy a kígyó szokta a madarat. Volt annyi szeretője, a mennyit csak akart, mert hogy senki sem merészkedett útjába állni. Ő maga szokta volt mondani: — Annyi a szeretőm, mint a fűszál, hanem, hogy csak egy is szeressen, arról szó sincs. De nem szerette őket ő sem. Ma ezzel szeretkezett holnap amazzal, aztán ismét viszatért ehhez, majd uj szerető után nézett, Mert hiszen, a melyik lányt csak megkívánta, az övé volt. Hanem egyszer mégis csak megesett, hogy ez a juhász belegabalyodott egy lányba. Teheneket legelteti az a lány a Muranyon. És senki, senki sem érte föl ésszel, mi lelte a juhászt ? Úgy megváltozott, mintha csak a lelkét kicserélte volna. Máskör minden semmiségre szikrát szórt a szeme s megvillant fehér foga, most azonban csak mosolygott, elfordult vagy odébb állt szó nélkül.Ju- hait amarra terelte a Murany felé és tilosban legeltetett, senki sem állta útját, mert hát ki tudhatta vájjon, nem tünt-e már el arczárói az a mosoly, esetleg nem tünik-e el hirtelenül épp akkor? Odaterelte nyáját, a hová éppen kedve tartotta. Hisz' akik .ott künn' gyilkolnak parancsra, Szívok mélyén nincs benső gyűlölet; Csak kényszerhelyzet vak uralma hajtja Pusztitni más fajú testvéröket. E könybe, vérbe fűlt három esztendő: Féktelen tenger borzalmak alatt, Oly sok magasztos lángolást csalt elő! Dicsőítsd meg bennök hatalmadat! E vér-viharban mily sok Krisztus-érzés Hajtott kalászba minden harezmezön; Bajtársiasság szent televényén, — és Ellenséghez is: emberszeretőn. Fölszántani e magnak a világot Szelíd Bárányod kinhalálba ment: Óh hozd közelebb azt az Isten-álmot, Melyért a Golgothán kiszenvedett! Takács Uus. Csaba Adorján. , Junius 6. Ezelőtt két esztendővel, mikor a távozó koalicziós kabinetet a Khuen-Héderváry kormány váltotta föl, foglalta el Szatmárvár- tnegye főispáni székét. Akkortájt a belviharok a legnagyobb orgiáikat ülték az egész országban. Nem volt ez máskülömben Szatmár- vármegyében sem, de alighogy Csaba Adorján megkapta főispáni kinevezését, a szenvedélyek elültek. Az ő rokonszenves egyénisége, nagy Most hát a Muranyra terelte, az odavaló juhászoknak meg ezt mondta: — Ti meg eredjetek a Seroka Javorzsinkára. — Csakhogy elzavar ám a bacsa. — Nem zavar el, én szóltam neki, — felelte és mosolygott. Es a juhászok nyugodtan mentek oda, mert hogy még a komiszárus pecsétes írásánál is többet nyomott a latban, ha a szilaj juhász „szólt“. Az a lány Zdzsiarba való volt, a zdzsiari fehércselédek pedig hires-nevezetes szépségek. Havranyec Ágnesnek hívták és senki se hitte volna, hogy kutyába se vegye ezt Bronyiszlavot. Bizony, a, juhász sehogy sem boldogult vele. — Ágnes — mondta — szeress. És a lány csak igy felelt: — Nem 1 — Miért nem? — Nem kellesz! Úgy beszélt a lányhoz, mintha szentkép előtt fohászkodnék, a lány meg hozzá úgy, akár a kutyához. Hiába volt olyan erős, olyan kemény legény 1 Ha más lány merészkedett volna igy bánni vele, hát egyszerűen megszorítja kezét, hogy ujja nyomát tán holta napjáig is ott viseli s azzal a faképnél hagyta volna. Hanem Ágnessel nem tett igy, csak égnek emelte szemét és oly szépen beszélt hozzá, ahogy anya szokott gőgicsélő kisdedéhez. És ahogy az emberek ezt látták, szörnyen elcsudálkoztak és ha nem tartottak volna attól, hogy szelídsége előbb-utóbb megváltozik, egyik-másik bizony odasuhintott volna neki, hogy megfizessen az elmúltakért. Ez a lány csakugyan nagyon keményen bánt
