Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1916-10-19 / 42. szám
1 Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6—8 oldalon Felelős szerkesztő : ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztősig és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14. sz., ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. A városi adóztatás reformja. Október 18. Már 1893-ban Wekerle Sándor, mint akkori pénzügyminiszter, az adóreform tárgyában összehívott szaktanácskozmány elé terjesztett emlékiratában nagyon nyomatékosan hangoztatta, hogy „tisztában kell lennünk azzal, hogy az egyenes adó beszolgáltatásnak reformálása ha gyökerükben akarjuk a bajokat orvosolni, korántsem az állami adók megváltoztatásában áll egyedül, sőt a bajnak legfőbb kutforrása nem is ebben van. Ha ugyanis azt vesszük figyelembe, hogy a közszolgáltatásoknak milyen mértéke jut az állami és minő egyéb közszolgáltatásokra, arra az eredményre jutunk, hogy nem az állami szolgáltatások nagyságában, hanem az egyéb szolgáltatások sokaságában rejlik az adózás teljes súlypontja. Arra a következtetésre kell tehát jutnunk, hogy csak fél rendszabály lett volna az egyenesadók reformjára gondolni, a többi közszolgáltatásokat pedig érintetlenül hagyni, hanem ki kell terjeszteni a reformot ezekre is, különösen azért, hogy ezen helyhatósági szolgáltatásokat korlátozzuk, kezelésüket egyszerűsítsük, ellenőrzésüket hatályosabbá tegyük és az állami szolgáltatások kezelésével szerves összhangba és kapcsolatba hozzuk.“ Körülbelül egy negyedszázada múlt el annak, hogy ezek a ma is ^feltétlenül érvényes szavak ebben az emlékiratban a magyar képviselőház tagjainak tudomására hozattak. Azóta megtörtént az adóknak Wekerle által tervezett reformja. Az 1908, illetőleg 1909-iki adóreformokkal kapcsolatban azonban nem láttuk azoknak a kérdéseknek a megoldását, amelyek megoldását Wekerle Sándor ezelőtt 23 évvel még az egyes állami adók reformjánál is bizonyos tekintetben sürgősebbnek és fontosabbnak tartotta. A mi szerencsétlen politikai helyzetünk és általában a mi szerencsétlen belpolitikánk az, ami bizonyos fokig állandó kerékkötője volt annak, hogy az állam egyetemes érdekében álló fontos, szükséges, elodázhatatlannak érzett reformjavaslatok napirendre kerüljenek, ez volt az oka annak, hogy csak 22 - 23 esztendő múlva kerül e kérdés is újra elő, amikor egy negyed- századot vesztettünk, amely ennek a nemzetnek életében helyrehozhatatlanul múlt el. A világháborúnak kellett következnie, a világháború okozta összes nyomorúságnak, hogy újra érezzük ennek a kérdésnek rendkívül fontosságát és horderejét és ezzel a kérdéssel újra foglalkozzunk és megoldásra keressük az expedienst. Mert, ha nehéz volt a községi háztartás helyzete a világháború előtt, hasonlíthatatlanul nehezebb most a világháború alatt és még súlyosabb lesz a világháború után. Törvényhozási, intézkedéseink a lefolyt negyedszázad alatt bizonyos fokig magának a községi adóztatásnak a helyzetét rosszabbá tették mint azelőtt volt. A regale-megváltás következtében az addig élvezett jövedelmek emelkedésétől a községek bizonyos részben elestek és az 1899. VI. t.-cz., amely egyes fogyasztási czikkekre a községek által addig kivetett pótlékok további szedését megszüntette és a községek által addig élvezett jövedelmek összege fejében helyezett csak állami szubvencziót kilátásba, ismét a fokozódó emelkedéstől fosztotta meg a községi háztartást, mert a kontingentált összeget csak az 1895-97. évek jövedelmében állapította meg és csak ezt volt hajlandó az állam a községi háztartási szükségletek fedezésére megtéríteni. így a községek mindinkább arra szorultak, hogy a meglévő adókra községi pótlékokat vetve fedezzék a maguk szükségleteit. De ezek a meglévő adók szintén majdnem mind kontingentálva vannak, úgy, hogy csak a házbéradó az, amely kontingentálva nincs, amelynek egyre emelkedő jövedelme egyrészt az állampénztárt is igen kedvezően érinti, de másrészt a községeknek alkalmat szolgáltat arra, hogy egyre nagyobb adóalap után vethessék ki a maguk pótlékát. A házbéradó azonban a városok lakosságának megterhelését jelenti, minél nagyobb a házbér- adóalap, annál nagyobb a városi lakosság meg- terheitetése. És ha a nagyobb megterheltetést jelentő nagyobb adóalap után rovatnak ki a nagyobb községi pótlékok, akkor ez állandóan fokozódó megterheltetését jelenti a városi lakosságnak. A jövedelemadóról és a vagyonadóról szóló javaslat kimondja, hogy ezen adók. után községi pótlék nem szedhető. Nem szólok erről; annak teoretikus és adótechnikai szempontból is nagy akadályai volnának, hogy éppen a jövedelmi és a vagyonadó után, amely mind a kettő személyi adó, községi pótlékok vettessenek ki. Viszont azzal, hogy a III. osztályú kereseti adót is kontingentáljuk, éppen úgy, mint annak idején a földadó volt kontingentálva, természetes, hogy az emelkedő jövedelem révén előállott adóalap többletet szintén elvonjuk a községek adókivetése alól és igy a községek arra vannak utalva, hogy a fentmaradt néhány adóra vessenek ki mennél nagyobb községi pótlékot, úgy, hogy nem csodálkozunk, ha ennek következtében a községi A „Nagybánya“ tározója. Ágyutűzben a cattarói országúton.^) Hat órakor reggel sűrűbben húznak el felettünk a reggeli gránát-üdvözletek. A kapitány értünk jön a szállásunkra és elindulunk, hogy a várost, melyet tegnap este alig sejtettünk a vak sötétben, megtekintsük. Tessék, kérem, elképzelni, hogy Cattaro a Gellérthegy és a Várhegy közt feküdnék lenn a Duna partján. Fölötte valamivel magasabban, mint a Szent Gellert szobra, áll a San Giovanni erőd. S meredeken a fölött körülbelül a citadella magasságában tanyázik az ellenség, csupán egy keskeny földcsík lenn a parton a mienk. Az innenső, mondjuk: a pesti oldalon — éppen csak hogy a tenger ott sokkal keskenyebb, mint a Duna — emelkednek a többi erődjeink, melyek a tengerszoros felett átlőnek a Cattaro mögötti ellenséges állásokra, azaz a Gellért-hegy Pestin- gradra s a természetesen sokkal magasabb 1800 méter magas Kis-Svábhegy-Lovcenra. A város védője kitünően oldja meg feladatát: folyton bolygatja a közvetlen fejük felett könyöklő ellenséget, nem engedi, hogy háziasán berendezkedjék s keményen visszautasít minden szemtelen közeledést. Mert a „JaracVészi Margit „Az égő Európa“ czimü nagy sikert aratott könyvéből. tolvajok“ mindenre képesek és minden érdemes nekik: a múlt héten például ketten-hárman lemerészkedtek egészen a parti országúiig és agyonlőttek - egy lovat. Hetenkint többször, leginkább éjnek idején, kis kirándulásra indul a parancsnokló tiszt katonáival: ki, fel a meredek sziklafalra. Nem könnyű dolog a montenegróiak ellen küzdeniük, mert tele vannak apró furíangokkal. így például előőrs helyett kitünően betanított kutyáikat kötik ki a veszedelmesebb pontokra. Jellemző az is, hogyan próbálja meg ágyuüte- geit elrejteni előlünk. Távol a komolyan dolgozó fontos ágyubatériáktól elhelyeznek régi tipusu elhasznált ágyukat, melyek nagyokat durrognak és szörnyen füstölnek. Ezeket az újakkal egy- időben sütik el s a durrogó, füstölgő öreg szerszám magára vonná az ellenséges tüzelést és felmentené a fontos uj ágyút a támadás alól — ha: ha a mieink nem tudnák betéve az ilyen apró fogásokat. Egy óra óta aggasztó csend uralkodik a gyönyörű kis téren a velenceies óratorony tövében. A mellékutczákból kilopódzik, mindig a fal mellett lapulva néhány polgárember, egy pár szegény asszony. Beszélgetnek, nevetnek, kérdéseimre azt felelik, hogy a ,bom- bázást megszokták és nem félnek már tőle. Éppen csak a tér egyik sarkát kerüli el mindenki, mert oda szoktak lecsapni a San Giovanni-erődnek szántadé tulmesszire czélozott gránátok. És mind elsiet a dolga után. Csend van, talán nem is fog ma semmi érdekes történni. A parancsnokló tiszt (katonai rangokat, mint már említettem, tilos kiírnom) megnyugtat:- Oh, itt mindig akad összeütközés. Elég, hogy odafenn egy pár bitangot meglássunk és egy néhány kis sortüzet leadjunk vagy hogy ők észrevegyenek valakit lent az országúton, mindjárt készen áll a bál. Az egyik tiszt urnák dolga van künn Dobrotában, körülbelül 26 percznyi járásra a tengerparton. Az egész ut odáig ellenséges állások alatt visz el, adtam hát melléje egy őrjáratot. Arra biztosan rálőnek. Ne kisérjük el őket ? Elragadtatott felkiáltással fogadjuk az ajánlatot, „seregünk“ azonnal elrendezkedik: elől egy idősebb tiszt, utána 25 lépés távolságban én, azután 25 — 25 lépés távolságban a többi tisztek. Legvégül két csendőr, mint hátvéd. Az őrjárat velünk párhuzamosan közvetlenül a sziklák tövében halad. El kell haladnunk Pestringrad ágyuiitegei tövében, meredeken lecsüggő, legördíthető sziklatömbök fenyegetnek bennünket és temérdek barlang fenn a magasban; az egyiknek nyílásán beiül egészen világosan láthatni egy szép terebélyes narancsfát: ezt a barlangot már háromszor találták torpedónaszádjaink ágyúi. Éppen igy lőttek többször már arra a furcsa sziklaformációra, amely mint egy különös abroncs néz le ránk Montenegróból... katonáink úgy hívják, hogy: Nikita monoklija. Kivonulunk a városkapun, ki a hideg napfényes reggelre. A város fala mentén haladunk gyorsan és jókedvűen; most kiérünk a szabadba . . . Áthaladunk a hídon. Alattunk zúg,
