Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1916-12-21 / 51. szám
2 NAGYBÁNYA 1916. december 21. És most a kétség és remény, a bizonytalankodás és a hinni akaró bizakodás lejtőjén áll Európa népe. Esetleg az teljesedik be, amit a pesszimizmus jósol, hogy az antant hatalmai visszautasítják a nyújtott békejobbot, az eddigi jelek, az ellenséges népek újságjainak bántó, gúnyolódó, hányaveti hangja, melylyel a békeajánlatot tárgyalják, mintha ezt a nézetet látszanának támogatni. De hátra vannak még az illető országok vezéremberei, az ezek mellett álló parlamentek, amelyekben mind sűrűbben és mind élesebben emelkednek föl a békehangok s mindenekelőtt hátra van azokban az országokban a nemzet zöme, a nép, az agyongyötört, a háborút lelke mélységéből megunt, sőt megutált nép, mely végre Angliában is elég erős ahhoz, hogy félre- háritsa az útból a minden áron való háború apostolait. Oroszországból meg forradalmi zendülések hírei hallatszanak át a harczterekre hajszolt katonáik tömegei mögül. Miért ne lehetne igaza annak az optimizmusnak, mely a béke fájának rügyeit látja fakadozni, tavaszi bimbókba ütni ki a hosszu-hosszu tél után?! Békeség e földön! . . . Mennyei seregek sokaságának üdvhirdető szózata, váljál újra valóra a föld népei között. Legyen újra jóakarat az emberek fiainak világában. A Karácsony gyermek Jézusa, a beth- lehemi jászol hozza el minekünk azt az áldott, azt a várvavárt békeséget, mely után buzgó imádság epedez százezrek ajakán; azt a békeséget, mely mikor részben kárpótol is a szenvedett borzalmas vesztességeinkért, visszaadja lelkünk nyugalmát s rendes életmódunknak, a kultúra és civilizáció minden áldásos vívmányának élvezhetési előnyeit. Lesz még ünnep ezen a világon. Lehet, hogy mihamarabb fölvirrad reánk a karácsonyi békeség szelíd fényű napja! Cslky Lajos, a Ferencz József-rend lovagja. saira is nekem fénnyel s világossággal, nem pedig sötétséggel s buta rezignáczióval kell válaszolnom; tudom azt, hogy ez a brutális valóság is csak inger nekem, melyre lelkem egy felsőbb fényesség tüzjeleivel válaszol. így van az a sze n- ben, igy az észben is. A lebrezgés is sötétség s e sötét rezgésekre szemem fényekkel s a színek meglátásaival reagál; ugyancsak a dolgok világa is sötétség nekem s lelkem azt a megértés világosságába állítja bele: no hát igy állok a háború kegyetlenségeivel s az élet érthetetlen küzdelmeivel szemben is; ez is csupa sötétség és brutalitás. Nagyobb brutalitás a lelkemnek, mint a mechanikus rezgések böködései a szememnek; de hát ha brutalitás is, azért ez is inger a lelkemnek, sőt többet mondok, épp ezen a legnagyobb brutalitáson gyűl ki a léleknek legeszményibb fénye, rajta villan ki az ideálok reakcziója 1 Ezek a szellemi reakcziók is fények s világosságok; ezek is gondolatok s fölismerések; gondolatok, telítve eszményiséggel s ismeretek, átitatva uj világossággal. Ezek az uj fények a nagy hitek, a nagy krédók az Isten szándékairól, a jónak győzelméről s a jobb jövőnek reménységeiről. Ezekben a meglátásokban az uj fényeknek orgánuma nem a szemem, nem az eszem, hanem egy uj, finom, szellemi érzék, melyet Isten tapogat ki bennem, a hit természetfölötti érzéke. Az élet érthetetlenségének s brutalitásának érintéseire ez az érzék reagál; eszményi kisugárzások s villanások reszketnek ki belőle; világosság árad belőle ott is, hol az értelem csődöt mond s harmóniák csendülnek Nagybánya jövője. Deczember 20. Uj korszak küszöbén áll a jó öreg Nagybánya, amely hosszú századok alatt mint bányaváros haladt, fejlődött ugyan, de fejlődése, haladása nem járt a haladó idővel együtt, mert nem volt megadva részére a minden haladásnak és rohamos fejlődésnek ama feltétele, ami nélkül emelkedni, a korral haladni városnak egyáltalán képtelenség. Pedig Nagybánya kitűnő helyen fekvő város és egy nagy vidéknek a legnagyobb városa, hiszen Szatmáriéi kezdve keleti irányban a bor- gói havasokig nagyságban csupán csak Besz- tercze közelíti meg, tehát egy csaknem kétszáz kilométeres vonalon és oly ponton fekszik, amely nemcsak közművelődés, de közgazdaság tekintetében is kiváló szerep betöltésére hivatott. Még kulturális tekintetben elég jól állunk. Tan- és nevelő-intézeteink vannak szép számmal, tehát e tekintetben elösmeréssel lehetünk azok iránt, kik itten iskolákat létesítettek s az analfabéták sorait ritkítani törekszenek. Mert sajnos, hogy nemcsak városunkban, de az e várost körülvevő falvakban az analfabéták, vagy magyarán mondva az Írni olvasni nem tudók száma elijesztően nagy. Naponként apadnak ugyan az Írni olvasni nem tudók, de mindamellett ezen a téren is felette sok a tenni való. Közgazdaság tekintetében azonban hátra maradtunk. Hiszen minket örök idők óta olyan városnak tekintettek, amelynek vasútra egyáltalán, vagy nagyon kis mértékben van szüksége. Még emlékezünk arra az időre, mikor a szatmár-nagybányai vasút megépítésének ^ a kérdése vajúdott. Mily nehezen ment e kérdésnek megoldása s aztán, mikor a szatmár —nagybányai vasút kiépíttetett, beállott egy hosszas szünet. A nagybányaiak boldogok voltak azonban, hogy nyűgöt felé vasutat kaptak s e boldogságukban nem igen törődtek azzal, hogy ennek a városnak földrajzi helyzeténél fogva nemcsak egy szárnyvasutra van hivatása, hanem arra, hogy vasúti góczpont legyen.^ Hogy Nagybánya vasúti csomópont legyen, erre senki sem gondolt, igy hát ebben az irányban minden tevékenység szünetelt. Pedig ha a térképet nézzük, könnyen szemünkbe ötlik, hogy nemcsak a közgazdaság, hanem a hadászat is megköveteli, hogy Nagybánya vasúti góczponttá építtessék ki. A szatmár —nagybányai vasút megépítése után, jó néhány év múlva kiépül a nagybánya- zsibói vasut-vonal. Ezzel a vasúttal egyenes összeköttetésbe jöttünk az erdélyi részekkel s igy a szilágysággal, jórészt e város élelmi kamrájával, szóval megkaptuk az összeköttetést k let felé is. Ámde még ez mind csekély e város fontosságához, hivatásához mérten. Hiszen nincsen semmi vasúti összeköttetésünk Máramarosszi- gettel. Pedig, ha ez a vonal — a nagybánya - má- ramarosszigeti vonal — ki lett volna épive, mily sok hasznát vette volna ennek a vonatnak a hadvezetőség most a háború alatt és városunk mindenkoron. Aztán ha Kapnikbánya felé is volna vasutunk, bizonnyal nem lettünk volna sok ízben elvágva a világtól, különösen most a háború alatt, az erdélyi részektől. Most fölismerték mindenütt, hogy ezeknek, különösen a nagybánya — máramarosszigeti vonatra hadászati szempontból éppen olyan szükség van, mint a mindennapi kenyérre, tehát annak mielőbbi kiépítését hisszük s ennek kiépítése által közvetlen összeköttetést nyerünk az északkeleti kiváló fontosságú vasúti vonallal. A nagybánya - kapnikbányai vonal s annak Borsa állomással való összeköttetése sem késhetik soká, mert nemcsak a közgazdaság, de a hadászat is parancsolja ennek a vonalnak a kiépítését és ha ez a vonal is kiépül, a máramarosszigeti is, úgy a hadászatnak is elég lesz, de közgazdaságunknak is. Ezek mellett az országos fontosságú vasúti vonalak kiépítése mellett vannak még más vasúti vonalak is, amelyek kiépítésre várnak és amelyek a közel jövőben ki is fognak épülni. Ezeknek a vonalaknak egyike a nagybánya - magyarláposi vonal lesz. A másik máris épül, tudniillik egy keskeny- vágányu vasúti vonal, amely szintén Nagybányáról indul ki és Macskamezőnél végződik. Ez az uj vonal negyven kilométer hosszú lesz, kiindulási pontja a nagybányai hadi kitérő és halad a vonal Felsőujfalun keresztül, Kékesoroszfalu — Szakállasdombó között Sándorfalun át, hol átszeli a kincstári erdőt s azután Gyertyámos, Berencze, Kápolnokmonostor érintésével Macskamezőig. Ezt a keskenyvágányu vasúti vonalat a háború hozza létre és nemcsak teher, de személyszállításra is be lesz rendezve. A macskamezői mangán-érczben dús vidék hozzák létre ezt a vasúti vonalat, amelynek építése Sander Brúnó Baumeisster vezetése alatt már meg is kezdetett. A macskamezői éreztelep az Eszter- házyalc birtokát képezik. Nagy örömmel fogadjuk ezt a kis vasútépítést addig is, mig a íőfontosságu vonalak is megépülnek s ha a felsorolt vonalak kiépülnek, egy igazi vasúti csomópont lesz Nagybánya és közgazdasági élete soha nem várt fejlődésnek indul, ami természetesen Nagybánya rohamos fejlődésének alapja. o. L. meg mélyében akkor is, mikor az élet diszharmóniáktól szenved. S ebben látom én a léleknek igazi érvényesülését. A lélek nem passzív, hanem aktiv hatalom; éppen azért adni tenni tud. Újat ad, mert uj valóság s újat tesz, mert uj erő, világosságot ad a létnek a szemben, értelmet ad az észben s ugyancsak eszményiséget ad a hitben. Bele áll oda is, ahol a szem s az ész is már csak romokat s szakadást s folytonossági hiányt lát s uj értékeket csal ki ott, hol a szenvedés s a pusztulás már a tagadás s az enyészet nihilizmusával ijeszt. Nélküle a lét szétesik, mint a bomló kéve; nélküle a kultúra oly műépítész, ki gyönyörűen épit, de nem tudja tető alá hozni falait. Nélküle tanácstalanul áll az életnek problémáival szemben harmóniára teremtett öntudatunk. Napsugaras világunk s kultúránk meg nem állja az irraczionális hatalmaknak s az észbontó képtelenségeknek támadását s minél érzékenyebb a lelkünk, annál inkább félő, hogy az élet diszharmóniája, kétségbeesése fojtja el reményeinket. Arra való hát az eszményi, hivő lélek, hogy összefogja az élet disszonan- cziáit — hogy fényből szőtt tető alá hozza a kultúra befejezetlen müveit, - hogy a relativ emberi lét szenvedéseiben is megszólaltassa a fölényes öntudat harmóniáját. A nagy hit szárnyai alatt lesz a kultúrából lakóház, ott lesz belőle meleg otthon, ahol az ember megtalálja lelki békéjét s a békében önmagát. Már most mi az uj világosság, mely a hivő lélek reakcziója az az észbontó kegyetlenséggel, az észszerűden erőszakkal s brutális kegyetlenséggel szemben ? Mi az az uj fény, melyet belőle a brutalitás kivált; mi az az uj meglátás, mely öntudatára jut, még pedig akkor, mikor az ember esze megállt s az ösztöne mégis látni s megnyugodni kíván ? Ez az uj fény s uj meglátás az erkölcsi világrendbe való bekapcsolódás, melynél fogva hisszük, hogy ott is, ahol számunkra — tudniillik értelmünk számára - gondolat nincs, egy felsőbb gondolat érvényesül s ahol jóság nincs, hanem csak erőszak és vadság, ott is egy felsőbb jóság vezet, mely végleg is győzni fog. Valamint tehát a mechanikus lebrezgés, mely bök és lök, a szemidegen mégis fénnyé lesz: úgy a földult világ s a szenvedés brutalitása is, mely eszemnek tagadás s érzésemnek lázadás, ingerül szolgál egy felsőbb érzékemnek, hogy a nagy hit eszményisége mint fény s mint uj világosság gyulád jón ki rajta. Lehetséges, hogy a blazirt ember kacag ezen; lehetséges az is, hogy aki máris sokat vesztett s akinek reményeit letörte s örömeit legázolta az erőszak, az méltatlankodva fordul el e kijelentéstől, mintha csak bánatos lelkének kegyeletét sértené s tekintetéből olvasom a szemrehányást: 0 te íilozóf, neked bizonyára nincs fiad, nincs testvéred, akit félts; neked bizonyára nem gondod az árva, mikor igy tört szivek fölött hideg eszmények pókhálóját szövöd. Mondd meg inkább, visszajön-e, akiért rettegek s imádkozom? Rendről beszélsz észbontó rendetlenségben s jóságról a háború vérfürdőjében; uj fényességről beszélsz, hol mindent elnyel a sötétség, látni akarsz ott, hol a szem könnybelábad s a lélek keserűségbe fül ?!
