Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1916-12-14 / 50. szám
1916. december 14. NAGYBÁNYA 3 minél hathatósabb megoldása. Még pedig úgy is, hogy uj termelési ágak honosittasanak meg, úgy is, hogy jobban és többet termeljünk. Elsőrendű föladat a gazdahitel olyan megszervezése, amely a többtermelés problémájának egyik kellékét képezze. A tőkének társulni kell a komoly munkával. A német munkás többet dolgozik a magyar munkásnál. Egy magyar gyári munkás átlagos évi termelése 4 - 5000 K, egy német gyári munkásé 6-7000 K. Mit jelentene nemzeti termelésünkben a közel egy millió ipari munkás munkáinak csak 20-25 százalékkal magasabb fokozása! A mezőgazdasági és ipari többtermelés egyik fontos tényezője a valuta javulásának is. A valuta szempontjából egyébként elsőrangú fontosságú a kivitel szervezésének kérdése. A mai birtokviszonyok a háború után tarthatatlanok. Demokratikus irányú birtokpolitikára van szükség, birtokhoz kell juttatni a nemzet sokkal szélesebb rétegeit, mint amelyek eddig a nemzeti vagyon túlnyomó részét képező földbirtoknak részesei voltak. Nemzeti, szociális és gazdasági szempontból egyaránt nagy jelentősége van ennek. A szociális kérdésekről szólva, első helyen áll jelentőségében és az ország gazdasági viszonyaira való kihatásában az ipari nyersanyagok kérdése és ezzel kapcsolatosan a katonai demo- bilizáció. Állami és közterheink rendkívül súlyosan fogják terhelni a fogyasztó közönséget és termelést egyaránt. A pénz kevés és drága lesz, a mai pénzbőség helyébe pénzszűke fog lépni, mert a fölösleges tőkék nagy részét a nyersanyagbeszerzés és a háborús gazdaságból a békés gazdaságba való átalakulás fogja fölemészteni. Gazdasági és szociális szempontból egyaránt fontos a katonai leszerelés kérdése is. A mező- gazdaságban gyorsan fogja megtalálni elhelyezkedését a visszatérő milliónyi munkaerő. Szociális kihatása attól függ, mely évszakban veszi majd kezdetét a leszerelés. De egészen más a helyzet az iparban, ebben a vonatkozásban a leszerelés szorosan összefügg az ipar foglalkoztathatásának kérdésével. Borzasztó hatással lehetne szociális szempontból, ha nyersanyag hijján nem kaphatnának munkát a hazatérő százezernyi munáske- zek, akiknek családja részére a háborús segély is megszűnnék. De összefügg a demobilizáció kérdése a női és kisegítő munkások helyzetének rendezésével is. Sürgős megoldást igénylő szociális föladat a köztisztviselők helyzetének kérdése. Nem halasztható tovább a magántisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak nagy társadalmi osztálya jogi helyzetének rendezése és jövő sorsának biztosítása, utóbbi a kötelező nyugdíjbiztosítás révén. Foglalkozni kell a munkásságnak kijáró politikai jogok kérdésével is. Akik életüket és vérüket oly föntar- tás nélkül a haza szolgálatába állították, joggal számíthatnak arra, hogy szélesebb körben nyíljanak meg számukra alkotmányunk sánczai is. Bármily nagyok és nehezek is legyenek a ránk várakozó föladatok, a helyzet egyáltalában nem vigasztalan. Csak három kell hozzá: több munka, komoly munka az egész vonalon, a nemzet erőfforrásainak czéltudatos megnyitása és következetes fölhasználása és a nemzet egyesítése a nagy föladatok megoldására! HÍREK. Deczember 13. Személyi hír. Dr. Schönpflug Béla vármegyei h. főorvos hivatalos ügyekben városunkban időzött. Signum laudis. Őfelsége a király Beregszászi/ Ferencz cs. és kir. 32. gyalogezredbeli hadnagynak, Beregszászy Kálmán számvizsgáló fiának az ellenséggel szemben tanúsított vitéz és bátor magatartásáért legfelsőbb elismerését nyilvánította. Kitüntetés. A király megengedte, hogy csa- nakfalvi báró Láng Boldizsár, Láng Lajos v. b. t. t. volt orsz. képviselőnk fia, vezérkari testületi alezredes a porosz királyi másodosztáljui vaskeresztet elfogadja és viselje. A vármegye gyásza. Szatmár vármegye törvényhatóságának legutóbbi közgyűlésében Csaba Adorján főispán a követkeső beszédben jelentette be koronás királyunk elhunytét: Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Somoru és fájdalmas feladatot teljesítek, midőn a mai rendkívüli közgyűlésen hivatalosan bejelentem, hogy hódolattal szeretett urunk L Ferencz József Ausztria császárja, Magyar- ország apostoli királya 67 évi uralkodása után nov. 21-én átadta nemes és nagy lelkét az Örökkévalóságnak, fáradt testét az enyészetnek. Halálával a történelem egyik tragikusabb, de egyúttal a legfenségesebb életpályája nyert befejezést. Nagy alkotásai élni fognak, mig a nemzet él, életpályájához fűződik a nemzet újjászületése és tüneményes fejlődése s elmúlásával önkéntelenül tolul lelkűnkben előtérbe az a kérdés, miért nem adta meg a sors ennek a sokat^szenvedett uralkodónak, hogy nagy műveit Ő juttathassa tető alá egy dicsőséges háború befejezése után egy mindenkorra szóló áldást hozó béke megteremtésével. A Mindenható bölcs intézkedése ellen azonban zúgolódnunk nem szabad s vallásos megnyugvással kell fogadnunk a változha- tatlant. Soha uralkodó népeivel szeretőiben jobban összeforrva nem volt, mint Ő s ez a szeretet csak most, halála után nyilvánult meg teljes nagyságában. Tudta ezt és érezte a magasztos lelkének utolsó megnyilvánulásában ezt a sze- retetet s végső intézkedésében kérte átruházni utódára.. Emlékét úgy őrizzük meg legméltóbban, ha ezt az utolsó rendelkezésétszivünkbe véssük. Áldozzunk mindent a hazáért, ruházzuk át hűségűnket, szeretetünket az utódának. Most pedig mielőtt őseihez megtérne örök pihenésre, ravatala előtt rójjuk le a kegyelet adóját. Indítványozom, hogy magasztos emlékét jegyzőkönyvünkben örökítsük meg s ezen jegyzőzönyvet díszes példányban helyezzük el megőrzés végett; fejezze ki a törvényhatóság Urunk és Királyunk Ő Felsőge IV. Károly király előtt mélységes gyászát és részvétét a m. kir. kormány utján; képviseltesse magát a temetésen küldöttség utján, ravatalára helyezzen koszorút, emlékét pedig zárja szivébe és őrrizze meg minden magyar ember. Békehírek. Kedden ismét tele volt Nagybánya ellenőrizhetetlen hírekkel. Széltében-hosz- szában beszélték, hogy Románia letette a fegyvert s az oroszokkal a különbéke megkötése küszöbön áll. Természetesen e hírek nagy emó- cziót keltettek, amit még csak növelt az, hogy telefonon Szatmárról is megerősítették e híreket. A mi közönségünk fegyelmezettségére vall, hogy még a szatmári megerősítésnek sem ült fel, hanem egyenesen a fővárosba, Az Est szerkesztőségéhez fordult. Onnan csakhamar megjött azután a híradás, hogy a szárnyra kelt hírek alaptalanok, ellenben igaz az, hogy a központi hatalmak kormányai ugyanazon tartalmú jegyzéket intéztek a semlegesek utján az antant kormányaihoz, melyben támaszkodva Romániában aratott legutóbbi fényes győzelmeikre, azt a kérdést vetik föl, vájjon nem is nagyon, hogy nem mehetünk tovább. Vigasztalásul orosz reminiscenciákkal szolgál a környezet. Novikov orosz generális volt pünkösdi királya a közel Dembicának. Elég tisztességtudón, békésen viselkedett, a városiakkal barátságosan elbeszélgetett.- Galíciába az elite-csapatjaink jöttek, a a többi a porosz határra ment — mondotta. Egy zsidó korcsmárosnak egy tál tésztáért jókedvében tiz rubelt fizetett. Ellenben egy alkalommal a Ryneken (a város főterén) a déli órákban speciális orosz fesztelenséggel - viselkedett. * A tisztek főmulatsága az volt, hogy a vasúti-, távirda- és telefonkészülékek kiálló és fényesebb gombjait lövöldözték czélba. Csodálatosképpen még sem sérült meg egyik sem. Még kedvesebb szórakozásuk abban állt, hogy elvitték hitelbe (másnapra Ígérték a fizetést) a kávéházak összes pezsgő- és likörkészletét. * Szurochownál, Jaroslau városán túl, orosz gyalogezred közeledett a San partjához s ugy- látszik egy álkém vezetése alatt át akart kelni egy sekélyebb pontján, hogy bevonuljon a városba. Akadálytalanul átjutottak, előttük nyitott ut volt s a város szélső házai már közvetlen közel. Ebben a pillanatban indult meg rájuk lesben álló gépfegyvereink áradata. Alig nehányan kerültek élve fogságba, a többi elpusztult. Közel voltunk a csüggedéshez. Ma sem tudjuk meg tehát, kié Jaroslau ? Gallent-nak hívják azt a derék vasúti felügyelőt, aki segített rajtunk. Lekapcsoltatta a vonatot, meghagyta mozdonyát egy kocsival, felült rá maga is, eloltatta a lámpásokat és vitt... * Hatkor indultunk s két óra alatt tettünk meg nyolcz kilométert, tehát negyedóra alatt egyet. Gyaloglépésben. A láthatár világos sávja által valamelyest megvilágított síneken kúszott setéten, hangtalanul csonka vonatunk. Csúnya fekete hernyó, óvatosan, tapogatózva. Egy-egy erősebb böm- bölésre megáll, tanácskozunk, tájékozódunk mehetünk-e tovább? És tovább megyünk, tovább visz a masinánk, azt hiszem lábujjhegyen. Egy órát utazunk már s tudjuk, hogy már csak négy kilométerünk van, az ágyú pedig távolabbról szól, tehát Jaroslau talán még sem . . . Sehol semmi lámpafény. Vájjon tényleg fekszik-e előttünk sínpár? Délelőtt még feküdt, tudjuk, innét még — feltételes megállóhely mellett vagyunk — indult reggel vonat. De azóta mi történt? S ami most villan, a mi ágyúink szavát, jelzi-e, vagy az oroszét? Érdekes pszichológiai dokumentum, hogy félutig még hallattszottóvó intőszó, nem-e volna tanácsosabb visszafordulni? Most pedig senki sem gondol a megállásra. Mintha a croupier most lóditaná el a nagy feketevörös korongban a kis elefántcsont golyót; a hazárdőr lélekzet- visszafojtva lesi, de a hátrább álló megállapodott néző sem képes levenni róla a szemét. Mi lesz a következő percben? A megfejthetetlen, rémitő, sürü sötétben? És most már ott vagyunk, ahonnét meg kellene látnunk még a sötétben is az előttünk fekvő állomásépületnek legalább körvonalait. És semmi. Azaz valamivel több. Most már nem az ágyuszót figyeljük, a közelből, egészen közelből hallatszik nem is ágyuszó, hanem fegyverkattogás. Vájjon kinek a fegyvere? Balfelől hirtelen sűrűbb a sötét. Ez kerítés, nem, fal, sőt: ház. Ez az, a jaroslaui állomás háza. * Ott, ahol máskor őrült zakatolás, tolatás, sürgés, zsivaj, harangjelzés, rikkancslárma, a a villamos ivlámpák vakító fehér, a szemaforok, jelzők vörös és zöld lámpafénye fogad, ma siri csend és átláthatatlan sötétség. Miután mozdonyunk alig hallgató surlódó nesszel megállt, egy elejtett czeruza ütődését meghallottuk volna. Egyenkint, egymásután lopóztunk ki a kocsiból és vagy öt percig azt csináltuk, amit egy óra óta rövid megszakításokkal annyiszor hallgattuk a szófukar ágyút, a beszédes puskát. Közelebb van persze s bár ki tudjuk számítani, hogy ez a közelség is jelent még mindig legalább egy kilométert, mégis egyes, talán inkább csak elképzelt sötét hullámvonalakban emberi mozgolódást sejtünk. Fekete, néptelen, kihallt állomásra beérkező fekete, néma vonat. Kisértetek és halódó sóhajok régiója, megváltások, örök elmúlások szomszédsága. A következő pillanat lappangó nagy eseménye jobban izgat, mint ijeszt. Azt
