Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1916-01-13 / 2. szám

2 NAQYBÁNYA 1916 január 13 Pótoljuk az elmaradt őszi vetéseket. Január 12. Az elmúlt ősz esős időjárása s a rendel­kezésre álló munkaerő megcsökkent volta mi­att a gazdák az ország sóit vidékén az őszi vetési munkálatokat elvégezni képesek nem voltak s igy előreláthatólag sok helyen nem lesz csekély azon terület nagysága, mely bár őszi gabonával való bevetésre volt szánva, mé­gis bevetetlen marad A mai viszonyok figyelembe vételével a rendesnél is nagyobb fontossága van annak, hogy az országnak állati és emberi élelmezésre alkalmas terményekkel rendszeresen bevett te­rülete ne csökkenjen, s igy azon területek, amelyek őszivel bevethetők nem voltak, meg­felelő lavaszi terményekkel vettessenek be. Hogy e foutos cél elérhető legyen, annak természetszerűleg legelső feltétele az, hogy a gazdának kellő mennyiségű tavaszi vetőmag al­jon rendelkezésére. Ebből a célból a földmive- lésügyi miniszter az ország különböző részeiben raktározott nagyobb mennyiségű vetőmag kész­letekről gondoskodott, melynek az egyes gaz­dák részére leendő eladás tekintetében a kö­vetkezőleg intézkedett: A vármegye törvényhatóság területén Csaba Adorján főispán elnöklete alatt egy 3—4 tagból álló vetőmag ellenőrző bizottság alakul. Vetőmagot rendelhetnek egyes gazdák, to­vábbá községek, gazdasági egyesületek, körök és szövetkezetek saját tagjai részére: ezek a megrendelések részletes kimutatást tartoznak csatolni arról, hogy a vetőmag tagjaik között miként fog felosztatni. A v.-mag beszerzésének leggyorsab módja az, hogy a megrendelő egyúttal megjelöli azt a közelfekvő a Haditermény rt.-nak bejelentett, de a termelőtől át nem vett készletet, amely­ből a vetőmagszükségletét fedezni kivánja. Ilyen esetben a vevőt a maximális áron felől, a Ha­ditermény rt.-nak vagy bizományosának járó métermázsánként JJí,or. 50 fillér jutalék terheli. Azon tavaszi vetőmagrendéléseknél, me­lyeknél a megrendelő a készletei megjelölni uem tudja, a vetőmag a Magyar Mezőgazdák szövetkezete által a megrendelőhöz legközelebb fekvő helyről fog megküldetni, hogy a szállítás meutöi gyorsabb legyen és a megrendelőt men­tői kevesebb száílilási költség terhelje. A Magyar Mezőgazdák Szövetkezete ál­tal szállított vetőmagvak csak zsákkal együtt szállíttatnak és azoknak ára zsákkal együtt mé­termázsánként a következő: tavaszi búza — —- — 50 K árpa — — — — — — — 42 K zab — — — — — - 38 K csinquanlin tengeri — —- — 40 K közönséges — — — —- - 37 K köles — — — — — — — 60 K bab — — — — — — — 55 K Ezenfelül a megrendelő! terhelik a fel­adó állomástól számítandó szállítási költségek. A megrendelések akár a vetőmagnak egy j már kiszemelt készletből való kiutalásáról, akár ! máshonnan való megküldéséről vau szó — a I teljes vételárnak a vm gazdasági felügyelőnél j készpénzben való lefizetése mellett legkésőbb 1916. évi január hő 15-ig eszközlendők. (Ez a terminus azonban feltétlenül meghosszabbítandó, ; mert a gazdák jó része csak utólag értesült a i miniszter rendelkezéséről.) A vetőmag ellenőrző I bizottság a beérkezett megrendeléseket álvizs- I gálja, amennyiben igazoltnak találja, hogy a I megrendelni kívánt mag tényleg vetésre szük- I séges, az általa jóváhagyott megrendeléseket — i akár valamely kiszemelt készletből való kiuta­lásról. — akár a vetőmagnak máshonnan való I megküldésiről van szó, — (a tengerire é.s kö- [ lesre vonatkozók kivétel) a Magyar Mezőgazdák szövetkezeténél eszközli. Amennyiben pedig a megrendelőnek a vá- I sároini kívánt vetőmagra abból a célból van I szüksége, hogy ezzel az elmaradt őszi vetést pó­tolja, a vetőmag ellenőrző bizottság feladata a I megrendelés továbbítása eiőtt meggyőződni ar- j ról, hogy az őszi vetés elmaradása folytán fel- ; maradt őszi vetőmag a Haditermény Részvény­társaságnak megvételre felajánltaíott e. A törvényhatósági vetőmag ellenőrző bi­zottság kikerülésével vagy a megállapított ha- I táridőn túl tett megrendeléseket, úgyszintén az ! oly megrendeléseket is, melyeknél a megfelelő j vételár a vm. gazdasági felügyelő egyidejűleg be nem fizettetik, a Magyar Mezőgazdák Szö­vetkezete el nem fogadhatja és nem foganato­síthatja. A vetőmagnak múlt évi elárusitása során í azon sajnálatos tapasztalatot kellett a minisz­ternek szereznie, hogy egyesek nem törődve a közérdekkel, vetőmag cimén takarmányozásra és más célokra szereztek be terményeket. Az ily lelkiismeretlen eljárás a közérdek szempont­jából az egyesek által nem is mérlegelhető kö­vetkezményekkel jár. Karrikaturák. Mikor az áram megszakad. Aznap homályba borult a város. Lement a nap — mondanák a költők ... és a lámpák nem adlak világosságot, —- mondaná a Biblia. A városi ember ilyenkor röviden nyilatkozik. Áramzavar —- úgymond — aztán nem zavar sen­kit. Napirendre tér és vár. Az operettiró gazdago­dik egy ötlettel, ami eddig nem jutott eszébe. De nála majd az egész másképpen fest. Sói szó!: maradottak, hogy többet tudunk dol­gozni, mint amennyit eddig dolgoztunk. Lehet, hogy ez a tudomány nem éri meg azt a tandijat, amelyet érette fizet­tünk, de nemzetünk jövendőjére, inten­siv és extensiv boldogulásunk haladá­sára való nagy fontosságát lehetetlen volna bárkinek is kétségbe vonnia. Nagy, végtelenül nagy tanulsága ez a mai háborús időnek! Szegénynek tartott, hirdetett nem­zetünk a hadikölcsön czéljaira milliárdo- kat tudott összehordani. Sokkal kevesebb erővel, mint a mennyivel háború előtt rendelkeztünk, csaknem összes munkáinkat épen úgy el tudjuk végezni, mint ahogy a régi jó időkben végeztük azokat. Mert megta­nultunk dolgozni, s megismertük a maga teljességében mindannyian a magunk munkaerejét. Nem is szégyenli többé senkisem a munkát, mert megtanított ez a háború bennünket annak a régi igaz mondásnak a vallására, követésére: >magad uram, ha szolgád nincs!« Földeinket bevetették, művelték, ter­mékeinket betakarították eddig mago­kat elgyöngülteknek tartott & a mun­kától azután visszavonult öregebb em­berek, vagy még nehezebb külső mun­kára alkalmatlannak vált gyermekifjak és leányok; urinők vették kezeikbe ár­ván hagyott birtokaik kezelését; asszo­nyok állottak az ekék szarvai mellé, és sarlóval kezükben el tudták végezni a kaszáló férfiak munkáját. S hála Isten­nek, igy van ez a közélet legtöbb más munkaterén is. Megtanultuk, hogy a munkában van az élet, hogy aki élni akar, aki meg akar élni: annak dolgoznia kell. t Megtanultuk, hogy tudunk is dol­gozni, hogy diadalmasan állja ki a csa­tát, szemben vésszel, szemben zivatar­ral, szemben minden fáradalommal a mi itthon küzdő seregünknek Isten ke­gyelméből adott, tudatosabban életre ébredett, áldva-áldott munkaereje: a mi munkaerőnk! A szobácska előbb még oly békés, előkelő csendjét gorombán felrúgta a megbotránkozás. Egyszerre beszélt, egyszerre szörnyüködött min­denki. Hát ezért akad e! mindig esténkint az összeköttetés C-vel? Ezért nem lehetett tegnap erősítést küldeni ? Ezek hiúsítják meg minden ipar­kodásunkat, tervünket, reményünket ? Egyszerre öten is a kapitányra támadtak. — Mi a f—k czipelted ids azokat a gazo­kat? Nem végezhettél volna velők mindjárt oda­kint ? — Nem tehettem, mert nem értem tetten. Hozzám már'csak úgy hozták őket. — Nos hát rendet csinálunk itt egy-kettőre — szólalt meg most a parancsnok — küldjék be ide a gazokat. A kisérő katona is jöjjön be ! Mialatt a kapitány kint járt az emberekért odabenn hirtelen elült a zaj Feszült várakozás váltotta fel az iménti kifakadásokat, ugv érezte mindenki, hogy a következő jelenetre össze kell szednie idegeit. Megint nyílik az ajtó, görnyedten lehorgasz- tott fejjel inkább becsoszog, mint belép a két. rusnyák. A kísérőjükkel együtt megállanak a lámpa alatt, szemközt a parancsnokkal, velem is. A hát­térből, a kisebb asztal mellől is előre kerül min­denki s az előbb még izzó hangulat hirtelen megdermedt. Két emberélet sorsa dől el a követ­kező pillanatban, két hitvány emberé, de emberé mégis. Legszélről a fiatalabb áll. Majdnem csinos az arcza, csak fakó. Orra körül ütött seb vére szivárog keresztül egy réteg megaludt, odafagyott véren. Tágra nyitott szemét le nem veszi a pa­rancsnok arczárói, két keze ujjával idegesen bab­rál zubbonya vedlett prémszegélye körül. Mel­lette a másik. Lehet negyven esztendős, talán hatvan is. A nyaka táján körülnyirt hosszú, szüntelen haja. borostás zárgászöld arczából alá­csüngő íorzonborz bajsza, szemét a szoba pad­lójáról fel nem veszi, egész alakja megriadt, megtorpant garázda bikáé, amikor jobbról-bat- ról agyonhessegetve, agyonriasztva, kábultan és fásultan várja a spádé kikerülhetetlen halálos döfését. Tudja-e, sejti-e ez a két emberfia, mi vár reá. Azt hiszem tudja. De már nincsenek képze­tei a bajról, a halálról, iszonyatról. Órákig jöt­tek az éjszaka sötétjében a biztos halál felé. Nagy a nyomorúság, kinszenvedés az élet, sokkal rosszabb talán a halál sem lehet. Azután — nincs menekvés úgy sem. Most, talán a következő pil­lanatban rántja elő revolverét valamelyike a ha­talmas uraknak s lepuffantja. Pálinka vagy halát, a kettő közül volt vált választás, pálinka kellett, halál jutott. Hiába minden — Hát ti gazemberek, elvágtátok a dróto­kat? — rivalt rájuk nyelvükön a parancsnok. Az öreg fel sem tekint. A fiú szólni akar s néhány ideges, majefnem hortyogó. ártikulátlan hanggal, rángatózó ghestussal olyasfélét akar meg­értetni, hogy ő csak felemelt ufjából egy drótot. — De rálőttél a posztra? — s rámutat a katonára. Most néztem legelőször rá a kisérő kato­nára magam is. Magas, hirtelen megnőtt vézna alak, irtózatosan csúnya fiú volt szegény. Arca egy tónussal fakóbb, szeme fénytelen, mintha két befuttatott üveggolyó meredne ki az üregből. Felső ajka idegesen rángatózik, néha egészen fog­sora föló húzódik. Feszesen áll, de egy minutáig sem mozdulatlanul. Két könyöke minduntalan, mintha villamos ütésre, elugrik a testétől. — Igen, idelőtt — dadogja a poszt s a patrontáskáját gyömöszöli — innét meg ide — s bekötött véres kezefejót mutogatja. — Hát ehhez mit szólsz? — vallatja a fiút a parancsnok. Az csak mélyebben horgasztja fejét s mind nehezebben lélegzik. Mégis tagadó mozdulatfélét kísérel. — Talán nem igaz? Hál revolvered se volt tán? Mart ugy-e elvetted a revolverét? — kérdi a bakától. — Igenis — feleli a legény s kifelé akar indulni, hogy elhozza — künn hagytam. — Csak maradj itt — parancsolja az altá­bornagy, a fiúhoz fordulva — hát igaz, vagy nem igaz ? A fiú többé nem tagad. A vércseppek arcá­ból most már álla hegyéig folynak alá, egy-kettő a padlóra cseppen, Már már minden mindegy. — Micsoda vadállatok ! — fordult felém a parancsnok — és amellett félek, hogy ez a kölyök még nincs huszesztendős és megmenekül. — Hány éves vagy ?

Next

/
Thumbnails
Contents