Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1916-01-13 / 2. szám
//// Í ZZ!ITT. évfolyam. ISI©, január lió 13. 2-IIc szám, NAGYBANYA ES SZÉPIRODALMI HETILAP. ft T: Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden hétén csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő:! ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-nt 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is. Munkaerőnk. — Irta: Csiby Lajos, a Ferencz József-rend lovagja. — Január 12. Azt a cziraet is Írhattam volna a czikkem föiibe: a háborús idők egy la- nulsága. Mert a munkával kapcsolatban erről akarok, mint olyan tárgyról egyet- mást elmondani, amit lapjainkban nem igen emlegetlek, nem méltányoltak eleddig eléggé. A munkáról beszélhetünk, mint mechanikai, de beszélhetünk, mint közgazdasági fogalomról is, s mi most ez utóbbi értelemben akarunk vele foglalkozni, mint olyan tudatos emberi tevékenységről szólván róla, melynek czélja abban áll, hogy oda áll van a teremtő Isten mellé, gazdaságilag hasznosat, értékeset teremtsen. A munkának azonkívül, hogy fontos termelési tényező, az emberi művelődésre nézve óriási jelentősége van. Abból, amit a természet fáradság nélkül nyújt, a legkezdetlegesebb állapotban levő emberi lény sem tudna megélni Csakis számos nemzedék folytonos és haladó munkája emelheti és emelte az embert a művelődés mind magasabb fokára. A munka a testi jólétre is kedvező hatást gyakorol, mig a munka nélkül való folytonos élvezet romlottságra, a testi erők elzsibbadására, a lelki tehetségek elbágyadására vezet. A tétlenség, főleg ha kényszerből történik, a lehető legnagyobb büntetés. Láthatjuk ezt a börtönök lakóinál, kiket ha bűnA „Nagybánya“ tárczája. Árulók. A háborúnak sok nyílott sebe közül nem a legkevésbbó sajgó az, amelyet a kémek és árulók halálos bünhödésének kérdése ütött. A katonai szabályzat szempontjából gyorsan intézhető el; aki kémkedésen, áruláson éretett, halálnak halálával lakozzék. Be kell vallani, hogy nemcsak a szükségszerűség és logika, de az igazság is e mellett szó!. És mégis . . . Az áruló egyetlenegy szavával, mozdulatával százakat és ezreket küldhet halálba, mint ahogy ez ennek a háborúnak folyamán megtörtént nem egyszer. Micsoda hypokrizis az: egy ember halála felett töprengeni, aki százat oko' zott s ha büntetlen marad, még fog okozni. Büntetlen ? Talán el volna kerülhető a legszigorúbb, a halálos büntetés? Nem, mert hisz ennek egyik főbb czélja a mások visszariasztása, ami csak azonnali, dermesztő péidaadássa! érhető el, elkövetkező, még oly hosszú fogságot megelőző, ugyancsak hosszú vizsgálati eljárással aligha. A tétlenért árulókkal való statáriális eljárásban szükség- szerüleg több van a preventív elemből, mint az erkölcsi igazságszolgáltatás motívumaiból s hogy az első az uralkodó, annak harczászati tekinteteken kívül éppen a humánus szempont az indító oka: még több emberi élet megkimálése. összeesik az etikai momentum az érzelmivel. Az ellenségnek teíésük első pár hónapja alatt munka nélkül tartanak czelláikban, esdve kérik őreiket, hogy adjanak nekiek munkát kezeikbe, mert megöli őket a téllenség uralma. A bibliai bűneset előadása szerint Isten büntetésül, átok gyanánt szabta az emberiségre a munkát, de, ime, a jó Isten az átkot is áldássá tudta és tudja átváltoztatni. S a munkának erkölcsi jelentősége van egyrészt az által, hogy az ember hivatásszerű tevékenységévé, s mint ilyen az erkölcsi életczélok eszközé válik, más részt az által is, hogy az emberekre nemesiíőleg és nevelőieg hat. Ki ne hallotta volna valaha a mondást, s ki volna képes tagadni annak igazságát, hogy a munka nemesit?! A közéletben általában meg szoktuk különböztetni a testi és a szellemi munkát, amaz alatt az izomerő fizikai nvilvánu- lását, emez alatt pedig a szellemi erő nyilvánulását értve, dé e megkülönböztetés nem abszolút, mert egyrészt minden, bármilyen csekély testi munka, bizonyos szellemi tcvéke-fKséggel is jár, másrészt minden szellemi munka egyúttal testi erőkifejtéssel van egybekötve. Ha én egy könyvet irok, gondolkozó agyam gondolatait kezemben irótollal teszem le papírra. A szentirás szerint dolgozik az Isten, munkálkodnak az ő angyalai, tevékenykednek a hangyák, a sáskák és a pókok s a tűz és a jégeső, hó és köd, szélvihar, mind az Isten rendelését cselekszik. A mélyen járó, bölcsészkedő szellemű báró Eötvös József azt mondja szolgáltatja ki az áruló azt a földet, amely táplálja s azok vérét, akik nem védekezhetnek ellene, mert testvérüknek tartották. A legpuhább szív is, sőt talán ez leginkább, el fogja fogadni ezt az árgumentáciőt. És mégis . . . A békeidőben, békés légkörben kifejlődött humánus felfogás egy olyan tételbe kapaszkodik, amelynek háborúban ninc3 meg többó a létjogosultsága. »Inkább szabaduljon száz bűnös, minthogy C3ak egy ártatlan is szenvedjen!« Csata- füstbe Átültetve azt jelentené ez, hogy száz áruló meneküljön és pusztítsa tovább számiá- lailan áldozatát, inkább, mintsem hogy egy ártatlant érjen a büntetés. Mikor a jobbra-balra testvéreink, fiaink vére áztatja a földet, szabad é lelki nyugalmunknak ilyen könnyelműen áldoznunk azoly aránytalanul nagyobb többségrovására? A bűnösség kérdése. Ez az, ami elemeire alig szétszedhető habozásunkban kisért. A nagy izgalom, a nagy sietség, a nagy lelki felindulás és depresszió, a vér színe és szaga nem-e téveszthetik meg a legszigorúbb lelkiismeretet is? A végtelenül sok áldozat siralma, a hekátom- bák szivettépő keserve nem-e homáiyosithatják el az igazaágkereső útját? Nem billentik fel mérlegét ? Nagyon sokszor hallottam, hogy nem. Egyszer magam győződtem meg róla. Ezért irom le ezt az epizódot, ★ Abban a szobában, amelyben a parancsnok vezérkarával étkezni szokott, bár már kilenczre járt az idő, még nem volt megtérítve az asztal műve egy helyén, hogy valamint reményünk, ugv aggodalmaink sem teljesülnek egészen soha. Ha a jövővel foglalatoskodunk, a jónál elfeledjük az apró bajokat, melyekkel az mindig jár; a rossznál azon vigasztalásokat, amelyek bajaink között soha nem hiányzanak egészen. Képzeletünk jóban és rosszban mindig tökéletes állapotokat mutat. Az életben vegyes és darabos minden, s örömeink mint fájdalmaink egyaránt tökéletlenek. Mennyire, de mennyire igaz és bölcs ez a mondás, bőven és tanulságosan igazolja ezt a most folyó irtózatos világháború. Végtelen örömmel olvassuk seregeink vitézkedő győzelmeit a távoli nagy csatamezőkön, de mily tökéletlenné válik ez a mi örömünk, ha eszünkbe jut, hogy fiainknak vére hullásával, óriási emberáldozatokkal vívják ki seregeink fényes diadalaikat?! Mily emésztő fájdalom járta át szivünket, ha arra gondolunk, hogy a munkát legjobban biró javakorabeli erők kényszerű távollétében végzetlenül marad nálunk a legtöbb munka, végleg elszegényedik országunk, s kenyér és egyéb élelmiszerek hiányában Ínség és éhhalál réme suhint át fekete vesszejével hazánknak a népén?! S ime, ez a fájdalmas aggodalmunk is tökéletlennek bizonyult, a rosszban is megtaláltuk vigasztalásunkat. xMegismertük munkaerőnket, teljesítő képességünket; megtanultuk mi itthonvacsoráboz. Az asztal mentén keskeny Ióczán ültek az urak, mindegyik vörössel megczeruzázott vezérkari mappája fölé hajolva, mindenki irt, jegyzett, számolt. Egymásután érkeztek a telefon- jelentések blankettái, parancsok adattak, jelentések tétettek. A vékony, hosszú stearin gyertyák szemérmetlenül csepegtették le a legtitkosabb csataterveket. Végre tányéresörömpölós s varázsszóra ebédlő lett a dolgozó szobából, Középen az altábornagy, balra egy osztrák újságíró, jobbra magam. Szemben a vezérkari főnök, jobbján egy magaskoru osztrák főur, volt gárdista-ezredes, baloldalt egy szőkehaju, poéta- lelkű kapitány, katonai kísérőnk. Ezeken kívül az intendatura törzskari lisztjei, vezérkart tisztek, idősebbek, fiatalok, vegyesen. A szoba túlsó oldalán, kis asztalnál az ordonánctisztek. A szomszéd szobában pedig a Stab többi tagja. Csendesen kanalazza mindenki levesét, amikor felpattan az ajtó, bozontosszakállu kapitány lép be s a különben nem valami túlságosan vi- lági'ó lámpa fényétől megvakitvá, egy pillanatra lehunyta a szemét. — A kegyelmes urat keresem ! Egy bajtársi! fefugrik, megfogja karját s odavezeti az altábornagy elé. — X kapitány, a vasúti ezredtől. Jelentem alázatosan, hogy C-ről két falubeli embert kísért át a határig egy poszt, akiket rajtaért, amiül éppen a telefonvezetéket szaggatták el. A fiatalabb rá is lőtt a posztra, meg is sebesitette a kezén. A határon átvettem a foglyokat s a poszttal együtt ide kisértem. Kint állanak . . .
