Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1916-03-02 / 9. szám
2£IT7". évfolyam. 1916. w árczius lió 2. Q-Ilc szám. TAESüDüLMI ES SZÉPIEODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő:] ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kováos Gyula könyvkereskedő üzletében Is A mi halottaink. Felhívás Nagybánya és Felsőbánya társadalmához. Márczius 1. Szeretnék, ha e soraink visszhangot keltenének a szivekben. Szeretnék, ha e visszhang nyomán támadt együttérzés megdicsőülése volna azoknak, akik miérettünk ontotlák vérüket, áldozták föl viruló ifjúságukat. Hiszen emlékezzünk csak az 1914. évi szomorú októberi napokra, amikor a rémületes híradások minket is megsanyargattak s a napról-napra tornyosuló veszedelmek minket is menekülésre kényszerítettek Emlékezzünk csak a rettenetes hiób- rekre, amelyek a pattanásig megfeszítették az idegeket. A Tatárhágón már bevonult az orosz horda és Toronyénál erősen szorítja vissza az öreg népfölkelőket, akik ágyuk nélkül, régi Werndl-féle puskákkal vették föl a küzdelmei az orosz túlerő s annak modern fegyverei ellen. Azután gyors egymásutánban érkeznek a hióbhirek. Elesett Kőrösmező, Rahó, Bocskó, sőt a kozákok bevonultak már Máramarosszigetre is s a czár nevében birtokukba vették a várost. Mindez pedig olyan váratlanul, olyan álomszerű gyorsasággal történt, hogy alig volt időnk föleszmélni, csak azt láttuk, hogy a korán téliesre fordult csatakos hideg időben egyre szaporodnak városunk utczáin a menekülők kocsijai, szekerei. Valóban szivettépő látvány volt. A havas, esős időben pólvás csecsemők, gyermekek fagyoskodtak a túlterhelt sze- I kereken, melyek egymást hajszolták a j menekülők lavinájában, azt sem tudva hová, merre, meddig? És amikor a hivatalos személyek menekülése is megerősítette a helyzet szerfölött való komolylyá válását, akkor megösmertük mi is a menekülés ijesztő, borzalmas jelentőségét. A mármarosi menekülők rémlátásai teljessé tette a pánikot. Fölkerekedett egyszerre az egész város, mindenki futott, aki csak tehette. Sokan, hogy gyorsabban utazhassanak el, kocsikra kaptak. A vasutakon szinte életveszélyes volt a tolongás. Aki első osztályú jegyet szorongatott a kezében, boldog volt, ha a harmadosztályon szorilhatott egy állóhelyet magának. Emlékezzünk csak e szörnyű napokra, melyek lidérczmromásként nehezedtek mindannyiunkra. Emlékezzünk csak vissza, hogy ezren és ezren hagyták itt tűzhelyeiket, csupán azt vive magukkal, amit se' bél-lobbal összepakolhattak. Itt hagyták házaikat, bútoraikat, minden vagyonukat, alig remélve, hogy azt épségben viszontlássák. Hiszen a muszka előőrsök már Krácsfalu környékén porlyáztak s addigi útjukat is a pusztulás jelezte. A Gondviselés azonban megszabadította városunkat s a testvérvárost a muszka inváziótól, a vandal pusztítástól. A hős lengyel légió II. brigádja épen a tizenkettedik órában érkezett szorongatott városunk megmentésére s elhárította e vidék felől a veszedelmet, a pusztulást, a megpróbáltatást. A muszka csorda amilyen gyorsan érkezett, épen olyan gyorsan menekült a hős lengyelek fegyverei elől. Az első összeütközés Krácsfalu táján ján volt s itt három fiatal legionista hősi halált halt, vértanúi bizonyságot téve azon szoros baráti, testvéri kapcsokról, melyek a magyar és lengyel nemzetet már évszázadok óta mindig összefűzték. Szatmárvámcgye, de különösen Nagybánya és Felsőbánya városok megmentéséért egy szükebbkörü bizottság már kifejezte háláját a lengyel légió hősiességéért s dr. Synienis Gyula báró Woroch- tán 1914. deczember 6-án egy küldöttség élén gyönyörű selyem zászlót nyújtott át a lengyel légió főparancsnokának: Durcki generálisnak, kilátásba helyezve azt is, hogy Nagybánya és Felsőbánya testvérvárosok bizonyára emlékkel fogják megjelölni azt a helyet, ahol a három lengyel hős eltemetve nyugszik. A kegyeletes kötelesség valóra váltása immár Nagybánya és Felsőbánya társadalmára hárul. S mi erősen hisszük, hogy e kegyeletes akczióból senki sem fogja kivonni magát s mindenki készséggel hozzá fog járulni filléreivel ahoz, hogy ez emlék azon a helyen, ahol a három lengyel hős közös sírban alussza álmait, mielőbb fel- állittassék. Nem valami drága, monumentális emlékre gondolunk, hiszen az ilyen hiA „Nagybánya“ tárczája. Chamonixból a Mont-Blancra. — Irta és a nagybányai Casinó estélyén felolvasta ; dr. Heppes Béla. — I. Ha megengedik a Mont-Blanc megmászását fogom előadni felolvasásom keretében. Különösen aktuális ez a tárgy a mai időkben, mert képzetet fogunk alkothatni arról, hogy mily rettentő nehézségeket kell leküzdeni katonáinknak a tiroli magas hegységekben és mily szenvedéseket és nélkülözéseket kell kiáilaniok az ellenség legyőzése és feltartóztatásán kivül a természeti erők működése következtében. Németországban, Franciaországban, Angliában és Svájczban az 50-es évektől kezdve természettudósokból és sportemberekből álló alpesi klubbok keletkeztek, amely klubbok nem kisebb feladatot tűztek maguk elé, mint az összes kontinensek hegytömegeinek, bérceinek és jégárjainak kikutatását. A hódító hadjárat a Himalájában és a svájci alpesekben még egy befejezetlen hősköltemény, amelynek már az előjátékaiba is a Gondviselés az újabb kor legnagyobbszerü drámáit helyezte. Az a titokszerü viszony, mely a véletlen és annak következményei között van, soha sem tett maga mellett gyorsabb és szörnyűbb tanúbizonyságot, mint éppen ebben a vérrel és könnyel telt történetben. A végzet kérlelhetetlenül töltötte be önmagát. Nem kiméit semmit, letiporta az erőt, az erényt, a szenvedélyt, a tudást. Az utolsó 40 esztendő alatt több mint 3000 hegymászót temettek el a lavinák, nyeltek el a jégári örvények és zúztak össze a feneketlen mélységek. Szinte sajnálatot ébreszt és esztelennek látszik az ember, ha őt a lehetetlennel, vagy a túlvilág feldühödt erőivel látjuk tusában, ils mégis, Európa legvilágosabb agyvelői állanak a csatasor élén. Hadow, Lord Francis Douglas, Tucket, Dolfu38-Ausset, Coaz, Theobald, Tyndall James a világhírű angol fizikus, Saussure á természettudományoknak XVIII. századbeli apostola, a rettenthetetlen Whymper, ki Hadowot és Lord Francis Douglast 1865-ben a Matter Horn első megmászása alkalmával annak isszonyu »britjéről 1200 méter mélységbe lezuhanni látta. Whymper volt minden idők legnagyobb hegymászója. A neve fogalommá lett Svájczban, a Himaieja klubb csodákat mesél himalajai túráiról. ő volt az első, aki Svájcz legszebb és talán legnehezebb hegyét a Mattem Hornt, más néven Mont Cerviut — amely 4500 méter magasságra emelkedik ki a Matter Horn gletscher- ből — először megmászta. Az expeditió négy angolból állott, részt vett benne Hudson vikárius, lord Francis Douglas, Hadow Róbert és Whymper. A vezetői tisztet a világhírű chamo- nyxi vezető Cross Michel látta e', mellette még két német vezető segédkezett. Hadow már felfelé menet a merőleges sziklákon ingadozott. A társaság óriási erőfeszítések után, délután két órakor a Matter Horn csúcsára érkezett. Whymper boldogan irta naplójába: »meg volt itt minden változat, amit csak szív kívánhat.« Ez volt Whympernek a legboldogabb pillanata, bár már a csúcson látta, hogy az expeditió szerencsétlenül fog járni, mert Hadow beszélni már nem tudott, roppant sok vért vesztett és szemei üvegesen meredtek a tájképekre. Whymper a tapasztalt ember jól tudta, hogy Hadow tragédiája előtt áll. A fiatal Lord Francis Douglas testi erejét is megfogyasztotta a dach meredélye és Whymper a leszállásnál úgy határozott, hogy Cross Michel megy legelői, utánna Hadow és Lord Francis Douglas, azután a két némöt és utolsónak ő. A két németnek azt a parancsot adta, hogy állandóan úgynevezett fedett állásban legyenek, hogy mikor Hadow bukik, legyen erő, amely visszatartja a mélységbe hullástól. Whymper maga is állandóan erős positiókat vett. Mindazonáltal mi történt ? Hadownak lassanként kimerült teljesen az ereje és egy nagyon szerencsétlen pillanatban éppen egy nyílegyenes merőleges leszállásnál, elállóit a szívverése és hanyathomlok lebukott. Az esés magával rántotta Cross Michelt, Lord Francis Douglast és Hudsont. Ezt az óriási súlyt Whymper és a két német nem biríák fentartani, érezték, miként merül lassankint ki az erejük és még mielőtt teljesen kimerült volna, az egyik német — hogy legalább maguk meneküljenek, elvágta a kötelet és Cross Michel a három angollal 1200 méter mélységbe a Matter Horn gletscherre hullott.
