Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1916-02-03 / 5. szám
% NAGYBÁNYA 1916 február 2 gem, hogy tegyek is érette, hä tehetek. De hisz épp az a baj, hogy nem tehetek, együnk sem tehet. Legföljebb hirdethetem, hogy a háború rossz, a béke pedig jó; legföljebb imádkozhatok: óh áldásos, jóságos béke, jöjjön el a te országod ! És szentül meg vagyok győződve, hogy abban a több mint tucat államban, amely most a háború gyötrelmeit szenvedi s annak a szinte megszámlálhatatlan nemzetnek közhangulatában, melynek fiai ott véreznek, pusztulnak a csatatereken: mindenütt épp ugv lobog a béke után égő szent vágyakozás, mint az én lelkemben. Ez nem gyöngeség, ez nem a harcias virtusok megfogyatkozása, hanem egyszerűen csak a nélkülözött jónak megszerzése. Tudom és megértem, hogy háborúskodnunk kell; végtelenül büszke vagyok nemzetem harcias erőijeire; tudom és megértem, hogy végig kell küzdenünk a rettenetes harcot, de mégis kárhozatosnak tartom s vallom a háború megpróbáltatását. Gyönyörködöm szépségeiben, amikkel körülaggatjuk, őrvendek a sikernek és diadaloknak, amikben talán sohase lett volna ennyi részünk, ha nem szakadt volna reánk ez a háború, de szeretném, ha a háborúskodó világ föleszmélne és azt mondaná: Már elég volt a vérengzésből, fogjunk emberségesebb, szebb, produk- tivebb, tisztább munkához. Irigylem a semlegeseket. Nemcsak azért, mert nem háborúskodnak, hanem azért, hogy egyenesen akcióba léphetnének a békéért. És gyűlölni tudom őket azért, hogy még sem teszik, hanem lesben állnak és várnak a prédára, mely majd nekik juthat a nagy osztozkodásnál. Már másfél esztendeje elmúlt, hogy a háború tart. Ez alatt az idő alatt mennyi békereménység fulladt bele a keserű csalódásba. Oh pedig hogy kapaszkodtunk bele holmi kalendáriumé meg természeti terminusokba! Majd a tél véget vet a háborúnak, no majd a tavasz, de az aratást már békességben végezital I Ilyen lehetett az a hires aranysárga lesz- boszi bor is, amelyről Homérosz idea apánk énekelgetett. Vagy Horacius volt talán a'? Meg a falernusi. Hej Öreg, ha itt volnál, még csak ettől dalolgatnál te szépeket! De hová is tehetném el biztos helyre ? Igen, igen, a könyvszekrényembe teszem, ott jó helye lesz, ott talán észre se veszik. Na még egy kis ujjnyit búcsúzóul, aztán adjő holnapig. (Iszik) Minő ital! Szinte érzem, hogy pirul ki tőle az arcom. Vidáman, dudolgatva vitte a jól bedugaszolt palackot a könyvszekrényhez s ott úgy helyezte el a fakó, elsárgult foiiánsok között, hogy az első pillanatra észre sem lehetett venni. — így ni, itt jó helyen lesz! Azután teljes kényelemmel végigheverészett a széles, ruganyos, tengerzöld szinö kanapén s átadva magát az édes gondtalanságnak, illatos havannájának bodor, kóválygó füstfelhőiben gyönyörködött. Közbe-közbe füttyre dudoritá ajkait s egyes rég hallott, fülbemászó keringő részleteket fütyö- részgetett. S ez apró kiszakított keringő-strófák mind egyikét egy-egy darabka múlt kisérte, egy-egy édes akkord, egy bűbájos reminiszcencia, melyek igy egymásba olvadva, tündéries kaleidoszkóp gyanánt varázsolták el szivét, lelkét, édes epi- déssel, vágygyal töltve el az iránt, mi elmúlt örökre — mindörökre .. . Csöndes lemondással, mély érzéssel szavalta »Húsz éves többé nem leszek sóhajt . . . Egyszerre mintha villanyütés érte volna. Felugrott s izgatottan sietett a könyvszekrényhez, hetjük. Elmúlt minden terminus. Es még mindig nem látjuk a borzalmak végét, jó Benedek pápa meg úgy látja, hogy a béke még távolodik. Immáron babonás félelemmel tártózkodom minden békejóslástól. Tűrjünk és várjunk. Arra gondolok hogy 1849-ben a galambok pártjának (békepárt) és a flamingók pártjának (háború párt) nyílt versengése bizony gyöngítette a nemzet erejét. Hát most ne legyünk se galambok se flamingók. De őszinték lehetünk és őszintén meg is mondhatjuk, hogy vágyva vágyakozunk a béke, de becsületes béke Után. Szatmári Mór. Zászlószentelés. — Az 5. gyalogezred ünnepe. — Csupa magyar fiú harczol az ötödik gyalogezredben Szatmárból indultok el a háborúba, ahol még lapos a magyar föld, de már látni a kéklő hegyeket, televény földbe vágták az ekét. mielőtt karddal cserélték fel. Sok nehéz har- czokban, kemény ütközetekben, véres viasko- dásokban tartották meg a fogadalmat, amit tettek, amikor elbúcsúztak a magvar faluktól, a magyar földtől, amelynek békéjére hűségesen vigyáztak idegen földön, lengyel síkságon, orosz homoksivatagban, a Dunajec mentén, Bukovina hegyei között s ott a Strypa lankás dombjai között A bajtársak, akik vérükkel pecsételték meg a hűséget, idegen földben alusznak és nehéz a magyar fiuknak idegen országok földje. A mi sóhajtásunk, áldásunk és könnyünk, mely jeltelen sírok felé száll, talán könnyebbé teszi az idegen rögöt s a megemlékezés nekünk is enyhébbé teszi a fájdalmat. Nagy és nehéz tusák után el kellett hagyni sokszor a bajtársak sírját; Ravaruszka, Volapuka Zsovka, Magierow ! véres, fájdalmas emlékek ködén lobban fel, de mikor Gorlicze, Przemysl, Lemberg után I dübörögve vonultak el a régi csaták terein a győzők, bizonyosan lehallatszott lépteik dobbanása a jeltelen sírokba és akik idegen rög alatt nyugosznak, megérezték talán, hogy ezeknek a gzőzelmek 'ek a virága az ő vérükből sarjadt ki . . . Virágok hervadtak a waggonokon, amiket magyar földről vittek magukkal, fenyők zőldel- tek, amiket a Kárpátok erdeiben törtek, nem I zetiszinü szallag diszitette a sipkákat és a magyar Alföld nótáit danolták, amikor a múlt esztendő augusztusában elhagyták Csernevánál a fekete kocsikat és elindultak az orosz határ — Teringettét 1 Minő könnyelműség 1 Meg jó, hogy eszembe jutott! Csak egy kis pech kell hozza s olyan könnyen feldöntheti valaki az egész szekrényt, hogy csak a réméi maradnak meg hírmondóul. Az egyik lábára már úgy is sánta I A következő percben Tokaj gyöngyét ismét ott szorongatta kezeiben. — Ti értetek, öregek, nem kár, — szólott a porlepte, vaskos foiiánsok felé, — de ezért, ezért I Kész tragédia volna. Hová tegyem, hová tegyem? töprengett magában s fürkészve tekint- getett szét a szobában alkalmas hely után. Majd a gyertya világa elé tartva az üveget, megrázogatta, hogy a bor színvonalának magasságát konstatálhassa. — Alig hiányzik még belőle valami I Ha már a kezemben van, ha a sors is úgy akarja .. . Itt megállt s úgy látszott, mintha erősen tusakodnék önmagával) hogy mitévő legyen, — Eh, mit 1 Egy fél pohárka ide vagy oda ! kiáltó s a másik pillanatban már javéban erőlködött, hogy az erősen beszorított dugótól megszabadítsa a palackot. A fólpohár csakhamar kiürült s Kovács Béla ismét ott heverészett a tengerzöld szinü ripszkanapén s mig egy-egy megelégedett pillantást vetett az asztal felé, azon gondolkozott, hogy mi történne akkor, ha most véletlenül egykét ismerőse betoppana hozzá? Minden habozás nélkül arra a konklúzióra jutott, hogy okvetlenül megkínálná őket. Meg háti Nem volna méltó a zsentlemén névre, ha ezt meg nem tenné. felé. Augusztus tizenkilenczedikén Ravaruskánál jártak, augusztus huszonhetedikén Volapuka- Zsovkánál, orosz földön megkezdődött az első ütközetük. Roppant orosz tömegek zúdultak rájuk, a zászló — az ezred zászlója — fennen lobogott, ha egy elesett, aki tartotta, ketten lép- léptek a helyébe, az ezred védte a zászlót és tetemekből épültek sánczok köréje. Mikor az ütközetnek vége volt, nem lehetett megtalálni a zászlót, ott maradt a védelmezői teteme alatt s az ezrednek zászló nélkül kellett tovább masíroznia Komarow felé Komarownál véres, áldó zatos harczok után mienk a győzelem, de az egész hadsereg megfordul, hogy Lemberget visszavivja az orosztól. Szeptember hetedikén kezdődik az uj haláltáncz, öt napon át viaskodnak Magierownál egy ember három ellen; szeptember tizenkettedikén parancs jön: vissza kell vonulni. Visszamennek a Dunajec mögé. Rövid pihenő. Aztán újra előre: a San offenziva kezdődik és az ötösök Przeworsk fölött, Lezojsknál birkóznak az ellenséggel. Mert Varsónál elbír- hatatlan az orosz túlerő nyomása, vissza kell í menni a Santól is és az ötösök Krakóig masíroznak. November huszonnegyedikén újra előretörnek. A Dunajec a czél és Jakubovicenél eléjük áll az orosz. Összetörik, négy gépfegyvert, ezer foglyot vesznek el tőle; előrebirkózzák magukat a Dunajecig, ahol a Val hegyén foglalnak állást. Február közepéig ott állanak, azután a Bukovina felszabadításáért harczolnak- Korsuv, Kozimiers, Bortniki, néhány több állomás a nehéz harezokban. Gorlice után Javornikánál ve- rekesznek, aztán a Dnyeszternél állanak őrt, előre mennek a Zlota Lipáig, onnan a Szerethig, majd a Strypa mellé kerülnek. Zászló nélkül A zászló ott maradt a volakupa-zsovkai hősök derékaljának. Azon talán könnyebb az álmuk. A hadsereg egy nagy család, a hadsereg maga a nép, de a hadseregen belül a kisebb közösségeknek megvan a mulijuk, a Iradiciójuk, az emlékeik. A hadtest tudja, hogy kétszáz év előtt milyen csalákat vívott, az ezred története tud a régi csatákról és minden század, minden szakasz, valami szerves, valami élő és minden i ezrednek van önérzete, hiúsága, az ezredek vetélkednek egymással és a paroli, a színes folt a katona gallérjain nagyobb dolog, mint a civil fej gondolná. Az ötödik gyalogezred gyászolja a zászlóját. Hiányzott a zászló, kellett a zászló, fájt. hogy nem lehetett feltalálni és sokszor gondoltak rá. S örültek, boldogok voltak, mikor júniusban megjött a parancsban: a király a legfőbb hadúr uj zászlót ajándékozott az ötödik gyalogezrednek. Eszébe jutott egyik volt önkéntes társa, aki a hazulról kapott sonkát eltitkolta, eldugta bajtársai elől. Minő megvetés tárgya lett az a fiú I PfujI Smucigságl Ni ő arra ugyan nem volna képes. — Furcsa, mormogó felállva, amit mástól nem tudnék megtagadni, azt magamtól tagadjam meg? Kolosszálist De azt már csakugyan nem teszem I Töltött, de most már nem oly hajszálnyira menő mértékkel 10—20 cseppenkint, mint a patikusok szoktak az orvosságot. Hisz neki még az öreg apja sem volt patikus ! — Bolond ember, akinek van s még sincs, szóit önmagához, apró fekete bajuszát törül- getve. Jobb máma egy veréb, mint holnap egy túzok I S mint aki nagyon is meg van elégedve a filozófiájával, kimért, hosszú léptekkel sétálgatni kezdett a szobában fel-alá. Két karját hátrafüzte s mig hüvelykujjaival malmozni kezdett, újra felvette az előbbi eszmemenet fonalát. Ha most betoppanna hozzá egy-két ismerőse, zicher, kétszerkettő négy, hogy egy makula mákszemnyi sem maradna az egész üvegből. (Itt önkéntelenül ráfordította a zárt a szoba ajtajára.) Miért vonná meg csupán csak magától, mikor úgy is elfogyna az egész, ha az a már említett bizonyos két ismerős betopanna. Gondolja azt, hogy azok lepték meg és . .. aztán ? — Nem, nem, ellenkezett önmagával, mára elég volt. Punktum I Ha férfi vagy légy férfi, ne hitvány gyönge báb 1