Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1916-01-20 / 3. szám
2 A Kárpáti falvak újjáépítése ügyében ismét figyelmébe ajánljuk közönségünknek Csaba Adorján főispán kérő szavait, melyeket a vármegyéhez intézett. Szatmárvármegye törvényhatósági bizottsága elhatározta, hogy az orosz betörések által elpusztított vármegyék valamelyikében egy község felépítését tűzi ki célul — a vármegye adományán kívül nagyobb szabású gyűjtési akciót indit s ennek eredményes keresztülviteléhez a törvényhatósági bizottság tagjainak áldozatkészségét és közreműködését veszi igénybe. A háború kezdete óta e vármegye közönsége nagyon csekély kivétellel az általános rossz viszonyok dacára igyekezett kivenni a maga részét az áldozatkészségből s hogy az számbelileg nem ütötte meg azt a mértéket, mely más jobb viszonyok között levő vidékeken mutatko zott — nagyon is könnyen megérthető gazdasági mizériánk folytán. A Gondviselés különös kegyelme áldó kezét terjesztette felénk a múlt évben s ha bőség nincs is, de mindenkinek van annyija, hogy aggodalom nélkül tekinthet a jövőbe s a legtöbbjének még feleslege marad arra, hogy az Ínségeseknek juttathat belőle. Ezekhez fordulok tehát én s ezeket — kiknek feleslegük van — kérem arra, hogy forduljon tekintetük azok felé, akik az orosz betörések folytán életükön kívül mindenüket veszítették. Sáros-, Zemplén-, Ung-, Máramaros- és Beregvármegyék lakosságának egy része áldozatául esett a betörésnek. Lakosai hajlékuktól, összes lábas jószágaiktól és bútoraiktól megfosztva, szántatlan, vetetlen földjeik mellett szabad ég alatt állanak elpusztított hajlékaik helyén s joggal várják a segítséget azoktól, kiket a Gondviselés hasonló sorstól megkímélt. Nem hiszem, hogy általam tolmácsolt kö nyörgésük e vármegye területén akadna olyan könyörtelen s rideg 1 lkületre, ki eltudna zárkózni e kérelem előtt. Egész bizalommal fordulok tehát a vármegye közönségéhez, hogy tehetségéhez képest nyújtson segédkezet arra, miszerint a vármegye vállalt feladatának eleget tehessen s egy község felépítésével emléket állítson áldozatkészsége és fiainak nemcsak szavakban nyilvánuló hazaszeretetének. * A vármegye egy községet épít föl, melyet Szatmárfalvának fognak nevezni. Ne legyen városunkban senki, aki fillérjével hozzá ne járult volna e község felépítéséhez! kedíek. Kórházaik Magyarországon voltak, Gács- országban pedig folyt a guerilla-harc. Hol az egyik ezred harcolt, hol a másik. Az oroszok nem birtak előre jutni. November végén a légió néhány zászlóalja parancsot kapott Pokucie (kosowi járás és vidéke) m9gtisztitására. A Gzarnahora hegyláncon át kellett vonulniok roppant fáradtsággal; meg esett, hogy 42 kilométernyi utat tettek egy nap alatt; így jutottak el Rajfaiowától Worochtán át Zabieig, ahonnan a Il-ik ezred I-ső zászlóalja a a litván Zegota-Januszajíics őrnagy vezetése alatt Jaworowon át Sokoíówkáig vonult. Minthogy a légió feladata ebben a szakaszban csak defenzívára szorítkozott, a zászlóalj Déhány üiközet után Krzyworowniéig húzódott vissza, majd pedig, mikor a légió az egész magyar-osztrák erővel egyesült, Zabien és Worochtán át Kőrösmezőre vonult vissza december 9-én. E vissza vonulás során Krzyworównie mellett történt a következő epizód. Hátvédként egy hegyszoros védelmére Smorawiaski zászlóst rendelték ki a 4-ik század 1 szakaszával, össze vissza 30 embert. É3 noha az utánuk nyomuló oroszok két gépfegyverrel és négy ágyúval is rendelkeztek, a hős csapat egy teljes napig bírta tartani a szorost, annyira, hogy az oroszok még két napra rá sem mertek behatolni, pedig akkor a szakasz már két napi járó földre volt onnan. December végén az oroszok Ökörmezőn át Munkács feló próbáltak szerencsét. A hadvezetőség e szakasz védelmét a légionáriusokra bizta. Mikor Munkács lakósága, amely már menekülni akart az oroszok elől. látta, hogy a légionáriusok védelmezik, kibékült a helyzettel és NAGYBÁNYA Népfoglalkoztatási tanműhely. — Városunkban is lesz tanfolyam. — Január 19. A mai rendkívüli idők aggasztó munkanélkülisége, a nép foglalkoztatásának szoczialis nézőpontjai, a rokkanttá váltak munkabíróinak mesterséghez való segítése adták meg a gondolatot, hogy egyes helyeken, igy városunkban is egy népfoglalkoztatási tanműhely szervezését vegyük tervbe. Ezen a népfoglalkoztatási tanfolyamon tanítanák és mindenki elsajátíthatná, hogy mikdp kell fából szekeret faragni, továbbá elsajátíthatná mindenki a kocsi és más gazdasági segédeszközök készítését. Ez a tanfolyam, mely első sorban városi intézmény volna, a debreceni kereskedelmi s iparkamara felügyelete és ellenőrzése alatt áll. A kamara szervezi, irányítja, rendezi be, szóval a tanfolyamnak üzemképességet ad. A tanfolyam látogatói messzemenő kedvezményben részesülnek. Jelesül : 1. A tanfolyamon résztvevők a szükséges tanulási és készilési anyagot ingyen kapják. 2 A szükséges esetleges gép és szerszám berendezés államköltségen történik. Ezek egyelőre csak használatra engedtetnek át a tanfolyamnak, de végleges átengedése is a tanműhely állandósítása esetén a kamara közbejöttével kérelmezhető 3. Az ingyenes anyagból készítendő cikkek a tanfolyamon résztvevők tulajdonát fogják képezni. A tanfolyam belejeztével azokat szabadon értékesíthetik. Tervbe van véve az is, hogy esetleges napszámpótlékkal az áruk egy részét visszatartják. 5. A tanerőket az államsegély terhére a kamara alkalmazza. Ezzel szemben a városnak meg kell hozni azt az áldozatot, hogy a műhely céljaira egy nagyobb 20—26 munkás elhelyezésére alkalmas termet a megfelelő egyszerű berendezéssel s raktárhelyiséget kell rendelkezésre bocsátania s ezeknek tisztántartásáról és világításáról gondoskodnia. Ugv tudjuk, hogy a város vezetősége a legnagyobb készséggel meghozza ezt az áldozatot, csakhogy a munkanélküliségen enyhítsen s a maradt. «Ez volt legszebb jutalmunk», mondotta ekkor a légió egyik tisztje. Ökörmezőnél a következőképpen helyezkedtek el a csapatok. A centrumban a légionáriusok foglaltak állást Zielinski ezredes, s a magyar népfölkelők Burggasser tábornok vezetésével, a jobb szárnyon (Fenyves mellett) Zaleski kapitány a III-ik ezred IV-ik zászlóaljával, a balszárnyon pedig Zegota-Januszajtis őrnagy a Il-ik ezred I ső zászlóaljával. December 20-áa megkezdték a támadást a légionáriusok. A legfontosabb pont a balszárnyon volt, s ott fejlődött ki a legnagyobb harc. Ze- gota támadása sikerrel járt, s egész Fenyves- Csuszkáig nyomult előre, ahol az oroszok három ezredet (a 309. 310, és 312. számút) összpontosították ellene, ót napig folyt a véres tusa. Eleinte gépfegyver és ágyú nélkül dolgoztak, és mégis visszaverték az oroszok támadásait, mikor pedig tüzérség jött a támogatásukra és gépfegyvereket is kaptak, rövidesen urai lettek a harctérnek. Hőseink itt roppant szenvedtek az időjárástól ; hó, eső, fagy, hózivatar egymást váltogatta; több embert vesztettek itt a rettentő hidegtől, mint az ellenség golyóitól. így esett el többek közt Dziubinki és Cie- sünski, a légió két orosz-lengyelországi származású kitűnő tisztje. E nehéz küzdelem során nagy kitüntetés érte a légionáriusokat. December 28-án a trónörökös Károly Ferenc József kir. herceg látogatásával tisztelte meg őket. Történelmi pillanat volt ez. A harcvonalban Durski altábornagy jelentését fogadta, majd szemlét tartott a légión, megdicsérte kitűnő állásait és többet megszólijelentkezőket olyan keresethez juttathassa, mely a legnagyobb reálildssal bir. Hisz parusztszeke- rekben, gazdasági eszközökben, paraszlkocsik- ban mindig nagy a kereslet s bizony, aki ezt a mesterséget jól elsajátítja, az bizonyára meg fog élni a maga emberségéből. A tanfolyamra legfölebb 30 jelentkezőt vesznek föl, tehát siessen mindenki a jelentkezéssel. Jelenlkezni lehet az iparlestület elnökségénél. A tanfolyam, melyet a gazdasági iskolában Csepeg Ferenc kocsigyártó fog vezeini, január hó 20 tói március hó 26-ig fog tartani, a munkaidő délután 3 órától 7 óráig tart. Az alkalom tehát adva van, hogy a kere- setnélkűliek is lisztes foglalkozáshoz jussanak. Az illetőkön múlik, hogy élnek-e e kedvező alkalommal vagy nem ? Mi hisszük, hogy a kamara jóindulalu gondoskodása nem fog hajótörést szenvedni. 1916. január 20. Gyermekszemek. Valami jótékony kitalálás népesítette be akkor a kávéházat, a hol harminckrajcárért szoktam néha uraskodni és a rendes, szürke nyárspolgári környezet a hirtelen nekitavaszodott délutánon cscdálatosképen megszinesedett a sok-sok piros, fehér, lila, kék meg zöld női selyemtől és batiszlól. A szemem elkalandozott rajluk és az ablakfülkéből olyan jól eselt az utca mindennapisága helyett ezeknek a gondatlan asszonyoknak a finom lelkesedését és fiatalságát nézni. Katonazene is szólt és Grieg finom simphoniái fátyolozták be a párolgó teák, csokoládék és a megsárguit hadikalács furcsa illatát. Egyszerre csak úgy éreztem, hogy valami nagyon erősen vonzza a tekintetemet az utca felé, leköti a figyelmem, az érzékenységemet s nekem oda kell fordítani a fejemet, valaki néz. vagy valakik néznek — suggestiv erővel és én engedelmeskedem ennek az erőnek. Két kicsi, kerek, maszalosképü gyerekarc tapadt az ablaküveghez, nagy szemükkel rám tapadtak és az asztalomon még érinlellen üres kávéra és kemény, szomorú hadisüteményre. — Látod, neked jó dolgod van — mondta a két kis gyerekarc fájdalmas kifejezéssel — te kényelmesen uzsonálhaísz, mi pedig üres, korgó, nincstelen gyomorral kóborolunk, mig el nem fog az éhség fájdalma és össze nem esünk. Látod, az a kávé, arait te fumigálva tással tüntett ki. Kérdezősködött egyik-másik légionárius családi viszonyai, tanulmányai felől, kezet fogott velük, végül pedig saját kezűleg tűzte mellére több kitüntetettnek a vitézsógi érmet. A szemle után a tüzérségi állások megtekintésére került a sor, ahol Zagorski kapitány, a légiók vezérkari főnöke robbanó srapnellek közepette kalauzolta a fenséges urat, és megmutatta a pozíciókat, melyeket a légionáriusok öt napi harc után elfoglaltak. Ez után még több órát töltött a harcvonalban. A főhadiszállásra visszatérve, a légió tisztjeinek körében ebédelt, ebéd után pedig Durski altábornagy előtt ő felsége a király megbízásából legfelsőbb elismerését é3 megelégedését nyilvánította ama szolgálatokért, miket a légió a harctéren teljesített. Sötét este volt már, mire a fenséges ur eltávozott a légiók hadiszállásáról. December 28-ika szép és emlékezetes napja a légiók történetének Olyan személyiség ajkáról hangzott az elismerés, aki legközelebb áll az uralkodóhoz. Ámde nem volt ez egyetlen eset, hogy a légiók legfelsőbb elismerésben részesültek. Már előzőén történt, hogy ő felsége a király Izabella kir. hercegnő előtt »bősöknek« aposztrofálta a légionáriusokat, miként a lapok jelentették. — Nemsokára pedig a trónörökös Krakó város polgármestere előtt, és Frigyes kir. herceg, a hadsereg főparancsuoka Jaworski előtt fejezte ki meleg elismerését. E legfelsőbb elismerések, e dicséretek m in- denkit meggyőzhetnek arról, hogv a légiók nem reklám-lármával, hanem vassal és vérrel szerzik hírnevüket, dicsőségüket.
