Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1916-01-20 / 3. szám
1916. január 20. NAGYBÁNYA 3 iszol meg, nekünk minden lehetne, ebéd, vacsora, reménység, bizalom és élet! Talán többet is mondtak. Láttam, halottam, éreztem. De nem volt hozzá sem lehetőségem, sem módom, hogy segítsek rajtuk. Zavarba jöttem. Gyorsan ráhajoltam a kávéra, de olyan keserű volt és olyan nyomorultul izetlen a sütemény, A gyerekek csak ott álltak az ablak alatt és néztek. A szemem, a szám, a gyomrom, a lelkem; néztek, sírtak, kiabáltak, vádaskodtak s én riadtan fordultam a kávéház belseje felé, ahol Beethoven szilaj melódiái csapkodták az érzékeket. Olyan édes, olyan bájos kis hónapos asz- szonyka ült velem szembe. Kacérkodni próbáltam vele és a szemét kerestem. Megijedt lő em, elpirult, elfordult, felállt, elsietett; talált módot az egész kávéház, hogy engem meg ne lásson és ott hagyjon martalékul annak a két masza- tos gyerekarcnak Mindenütt őket láttam most már, a kávéban is, a szomszédokban is; a zene morajlásában az ő szivük zakatolá át éreztem és nem tudtam tovább nyugodtan maradni. Fizettem, felálltam, elsiettem onnan, de ők kísértek, felszálltak utánam a villamosra és megzavarta az éjszakámat is a gyerekszemek éhségének szilaj vádaskodása és én azóta úgy érzem, hogy az egész életen át kisérni fognak azok a bámészkodó kunyoráió, félénk, tolakodó, bátor gyermekszemek. Sok, sok éhes gyermekszem vesz körül. ügy érzem, hogy az egész világ árván maradt gyermekeinek a szeme tekint rám . . . Most még élesebben látom őket De úgy hiszem, hogy más is látja, más is érzi azoknak az árva gyermekeknek a bánatát s mindenki sietni fog, hogy segítsen rajtuk a maga lelke nagysága, és anyagi ereje szerint, mert minden gyerek, aki éhes, egg megcsujoll jócselekedelet és egy egész világ árvaságát jelenti! H. ö. Mikor a légió Ökörmező alatt küzdött a Rafajlowa melletti állásokban, csak két zászlóalj maradt az időközben alezredessé előlépett Halier József parancsnoksága alatt: a Il-ik ezred IV-ik zászlóalja Rója őrnagygyal, s a lll-ik ezred I-ső zászlóalja Teríecki kapitáuynyal, továbbá két ágyú a légió tüzérségéből és két gyorstüzelő ágyú a magyar-osztrák seregből. Deczembsr 23-ikáig nyugalom voit. A 23-ikáról 24-ikére virradó éjszakán azonban erős orosz támadás következett. Az oroszok töltény hiányában szuronyt szegezve nagy csöndben Rója zászlóaljának mentek három oszlopban. A támadás oly erős volt, hogy egyszeribe elfoglalták a légió három védővonalát. Ekkor azonban a légió többi csapata is beleavatkozott a küzdelembe, úgyszintén a tüzérség is, s Rója őrnagy, Teríecki és Minkiewicz százados vezetésével egymás után kizavarták az oroszokat az elfoglalt állásokból ugy, hogy ezek utoljára is pánikszerű futásban kerestek menedéket. Veszteségük halottban és sebesültben több volt 400 nál, fogolyban pedig 160, mig a légiók 4 halottal és 18 sebesültet vesztettek. A győzelem a legiónáriusok hősi magatartásának, de első sorban a tisztek hidegvérének köszönhető, akik mindig az első vonalban harcoltak. Itt esett el Weglowski főhadnagy és sebesült meg a tizenhat éves, gimnazista-sorban levő Cwierlniak zászlós. A légionáriutok nem sokáig maradtak állásaikban. Már 1915. január 10-én parancsot kap tak, hogy Bukovinába vonuljanak. Borsáról, az utolsó magyar vasúti állomásról szerpentin u:on az 1413 méternyi Prislopon keresztül, hóviharés bajtársi körben, a szigorú fegyelem mellett is figyelmes, hűséges, odaadó barát és testvér. Ezek a jeles tulajdonságok érlelték és teremtették meg egy uj eszmének megtestesülését, egy uj fogalomnak megszületését, melynél édesebb. megnyugtatóbb, iebilincselőbb kifejezése egy eszmének csakis oly körben születhetett meg, ahol családi boldog élet lakozik a szívben. Ez a dicsőséges, a magyar szívben melegséget keltő, a lélek szárnyán büszkén szárnyaló felséges név, amely örömmámort szül mindnyájunkban a * Honvédcsalád*, Hiszen nem azt mondja most már a honvéd, hogy ő »honvéd«, hanem azt, hogy ő a * honvédcsalád* tagja. Az oly megszaporodott és nagygyá nőtt honvédcsaládnak néhány tagja, harezba vonuló ifjak, mintegy 15 liszt illetve iiszíjelöií tisztelte meg városunkat látogatásával. Ifjak voltak valamennyien, vezetőtisztjük dr. Bustea István volt. Csengő, bongó szánkókon vonultak be a vasúttól városunkba, a Rumpold szállóba, hol meleg teremben, jó bor mellett, czigány mellett vigadtak, énekeltek s majd a hymnuszok imád ságos ütemeitől hangzott a terem és egy két beszéd, egy pár búcsúszó a harezba menő ifjakhoz, csak növelte a hangulatot. Parancsnokuk gyönyörű beszédben az Isten segedelmét kérte ahhoz, hogy ellenségeinket leverhessük és ezt a hazát, ennek a magyar földnek minden rögét büszkén védhessük meg mindenha, mert bár nyelvi külömbség van közöttünk, de a magyar haza szereteíében egyek vagyunk s együttérezve, együtt munkálkodva dicsőséget szerzünk a nemesen nagy családnak, a büszke »honvédcsalád<-nak. A magyar hymnusz, a lengyel hymnusz, a Wacht am Rhein és az osztrák hymnusz hangzottak cl, amelyeket a jelenlévők, a daliás ifjú katonák és a civil közön ség is fenállva énekelt A bolgár és török hymnusz elmaradt, ennek tudása még késik az éji homályban. Mintha programszerűen ment volna min- den Pedig csak egy szerencsés ötlet volt ezeknek a tisztjelölteknek városunkba való berueza- nása és igazi véletlen, hogy Rumpold vendéglőjébe vonullak, ahol jó bor, jó kiszolgálás, szives meleg barátság és jó zene fogadta őket. Ádám Jóska kuruezkodott, kitett magáért. De az ifjúság is elragadtatóan kedves volt. Csupa vidor vidámság minden ifjú. Nem látszott egyik ifjúnak sem az arcán a világháborúba való vonulás komoly gondja. Az arcok a harci vágytól égtek, a szemekben tűz, amelynek fénye bevi- lágolt a világ harci mezőire, ahol a magyar vitézség, hősiesség babér koszorúi teremnek a büszke honvédcsalád minden tagja részére. Aranybetükkel volt felírva a Honvéd név a magyar égen, Ti a honvéd család tagjai a világháború e szörnyűséges forgatagában a ban, fagyban eljutottak rendeltetésök helyére és 18 án már az ellenséggel szemben álltak. A légió egy része Zagota-Jauuszajtis vezérlete alatt a Prislop—Kirlibaba országútiéi jobbra haladt, a többi résznek Zielinski vezetése alatt a Kirlibaba felé vivő országutat kellett kierőszakolni. Ez az országút a helyzet kulcsa volt, a Magyarország és Bukovina közti forgalom ütőere. Ennek az útnak a birtokától függött Erdélynek. Báthory István hazájának megmentése az orosz betöréstől. Ot napig tartó kemény harc kezdődött az országúiért és magáért Kiriibabáért, mely harc január 22-én a légionáriusok teljes győzelmével végződött. Ez a legvéresebb csata, melyet a légiók Magyarországért vívtak, öt napon át szünet, pihenés nélkül, hegyi állásokban, esőben, fagyban, hóviharban küzdöttek, öt napon át egy falat meleg étel nélkül küzdöttek, de győztek. A csata igen nehezen indult, mert az oroszoknak a papfalvai sziklákon elfoglalt állásaik bev8hetetleneknek tűntek fel. Január 19-én Strzelecki kapitány másfél századdal támadott. A hős fiuknak két méteres hóban keliett előre nyomu'niók, mig végre rettentő rohammal, a sző szoros értelmében ököilel verték ki az ellenséget. Mindamellett a légió kritikus helyzetbe jutott, mert az oroszok erősítéseket kaptak, és erősen fenyegették a légiónak ezt a — már meglehetősen elgyöugült — frontját. És miként Krswoploly mellett, itt is a tüzérség mentette meg őket a megsemmisüléstől. A légió lll-ik ütege Wojnar hadnagy és Bold zászlós vezetés* alatt fedett állásaiból kirontott a szabad mezőre gyémántos hadi ékítménnyel koszoruzíáiok meg a régi dicsőség aranybeíüit, mely most ragyogó gyémánt tűzben pompázik, fénylik, világit a világ mosolygó kék egén. Mintha lakodalomba mentek volna ezek az ifjak. Sapkájuk tele tűzdelve rózsával, gyöngyvirággal, fenyő galylyal, ajkukon dal, harczi dal s bevonulásuk mint egy győzelmes hadseregé az ellenséges városba. Büszke volt járásuk és I daliás tartásuk, hiszen ifjúi vér pezsgett ereik- j ben, égő harczi vágy lángja lobogott sziveik- I ben és az imádott honvédcsalád rajongó sze- I retete . . . A hymnuszok után a katona dalok, a csa- I tadalok zendültek fel, vig zene zendülí. a po- i bár össze csendült és a honvéd család deli I táuczra perdült . . . Dalolták aztán: ... Ma még piros élet, holnap fehér álom, Ne sajnáld a búcsú csókot, gyönyörű virágom ... i De jött a parancs menni keflett. A Rákóczi- j induló hangjai még egyszer fölvillanyozták a ; vidám hangulatot s aztán az ajkak zenéje szólt bele az éjszaka csendjébe s hangzott az ének, I mint pattogó tűznek pattogása. Mert nincsen párja a 32-es honvéd bakának . . . Isten veletek ! Oláh Lasz.ó. Eljegyzés. Mezőmadarasi Madarassy Géza vármegyei árvaszéki ülnök, honvédhuszár zászlós eljegyezte mándi Mándy Irént. Sursum oorda! Tavaty augusztus havában gyűjtést indítottunk a nagybányai rokkant katonák javára. Az volt a czélunk, hogy némi állandó alapot teremtsünk rokkant katonáink támogatására. Hála közönségünknek, kérő szavunk sok helyütt meghallgattatásra talált s ma már a rokkant-alap 904 K 70 fillérre növekedett az időközi kamatokkal. Ez ug)ran még csekély összeg a czél elérésére s éppen ez okból a gyűjtést nem is hagyjuk abba, hanem folytatjuk. És kérjük a jó sziveket, hogy ne feledkezzenek meg azokról, akik a király és a haza védelmében a vérmezőkön hagyták testi erejüket, viruló ifjúságukat, férfiú erejüket. A mi kötelességünk, akik itthon maradtunk, hogy hozzá fogjunk a romok eltakarításához, a sebek bekötéséhez, a könyek feltörléséhez. Sursum corda! — Legutóbb a rokkant katonák és az ellenség ágyúzása dacára olyan gyilkos tüzet zúdított rá, hogy csakhamar visszahúzódni volt kénytelen. Január 21-ón érte el tetőpontját a csata, a mikor a győzelem & mi javunkra billent. Még az nap a már említett Smorawiuski zászlós szakasza bravúros támadással elfoglalta Papfalvát. A légió folytonos támadások közt előre nyomul, és az oroszok a január 21-éről 22-ikére virradó éjszakán pánikszerű futással otthagyták a harcteret. Ugy futottak, hogy január 22-ikén a légió őrjáratai Kirlibabától 10 kilóméternyire keletre sem bukkantak ellenségre. A kirlibabai csatában a légió minden csapata vitézül harcolt Különösen Wssowicz ulá- nusai tüntették ki magukat; Kaczkowski őrmester egymaga 49 muszkát ejtett foglyul. A légionáriusoknak az a szerencse jutott osztályrészül, hogy az uj magyar-osztrák offen- ziva első győzedelmes lépését ők tehették meg, Magyarországot védve az orosz inváziótól. A légiók előtt mindenütt, ahol csak megfordultak, Orosz-Lengyelországban, Gácsország- ban, Magyarországon, Bukovinában, mindenütt csak az az egy cél lebegett: a lengyel nemzet dicsősége és szabadsága, — miként a Pantyr- szorosban, a «Légiok utjá»-n állított kereszt felirata mondja: Mlodziezy polskaj patrz na ten krzyz! Legiony polskie dzwignely go w zwyz, Przechodzac góry, doliny i waly Do Giebie Polsko i dia Twej chwaly! (Lengyel ifjúság, e keresztre nézz! Mely fölemelte, lengyel volt e kéz. Hegyen, völgyön át alatta kéltl Lengyelhon, a Te dicsőségedért!) c HÍREK. Honvédosalád. Január 19. Egy uj név, egy uj fogalom nyert vérke- resztséget a világ e szörnyűséges forgatagában. Egy uj név ragyogtalja fényét a magyar glóbus egén, amelynek ősét nehány évtizeddel ezelőtt a magyar szabadságharcz névtelen félistenei Írtak fel a magas egekre és ez a név akkor a »Honvéd« név volt. Félelmetes volt itt benn a hazában, de ördögi félelmet kelt a világháború minden pontján, ahol a honvédek, az egykori félisteneknek méltó utódjai megjelennek. De milyen mások, milyen szelídek ezek a honvéd fiuk itthon a családi életben-, a baráti-
