Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1916-01-20 / 3. szám
T.Á.RS.A.ID.A.LMI es szépirodalmi hetilap. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő:’ ÉG L Y MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula kOnyvkereskedö üzletében Is. A kárpáti falvakért. Január 19. (é. m.) Lehetetlen, hogy most, amidőn hadidicsőségünk zenithje felé közeledik, amidőn a központi szövetségesek immár ámulatba ejtették a világot, amidőn a véráztatott orosz földön száz és százezrek hagyják oda tűzhelyeiket, melyeket a gyújtogató kozákok csakhamar üszkös romhalmazzá változtatnak, lehetetlen, hogy meg ne emlékezzünk ama szomorú őszi napokról, amidőn a rémiiletes híradások minket is megsanyargattak s a napról napra tornyosuló veszedelmek minket is menekülésre kényszeritettek. Emlékezzünk csak a rettenetes hírekre, amelyek pattanásig megfeszítenék az idegeket. A Tatárhágón bevonult- az orosz horda és Toronyénál erősen szorítja visz- szafelé az öreg népfölkelőket, akik régi Werndl-féle puskákkal vették föl a küzdelmet az oroszok modern fegyverei ellen. Azután gyors egymásutánban érkeztek a hióbhirek. Elesett Kőrösmező, Rahó, Bocskó, sőt a kozákok bevonultak már Máramarosszigetre is s a cár nevében birtokukba vették a várost. Mindez pedig olyan váratlanul, olyan álomszerű gyorsasággal történt, hogy alig volt időnk feleszmélni, csak azt láttuk, hogy a korán téliesre fordult csatakos hideg időben egyre szaporodnak városunk utczáin a menekülők kocsijai, szekerei. Valóban szivettépó látvány volt. A havas, esős időben pólyás csecsemők, gyermekek fagyoskodtak a túlterhelt szekereken, amelyek egymást hajszolták | a menekülés lavinájában, azt sem tudva merre, hová, meddig? És amikor a hivatalos személyek ; menekülése is megerősítette a helyzet : i szerfölött való komollvá válását, akkor ; megösmertük mi is a menekülés ijesztő, borzalmas jelentőségét. A mármarosi menekülők rémlátásai í teljessé tette a pánikot. Fölkerekedett egyszerre az egész város, mindenki futott, aki csak tehette. I Sokan, hogy gyorsabban utazhassanak el, kocsikra kaptak. A vasutakon szinte i életveszélyes volt a tolongás. Aki első j osztályú jegyei szorongatott a kezében, boldog volt, ha a harmadosztályon szo- ! rithatott egy állóhelyet magának. Emlékezzünk csak e szörnyű napokra, melyek lidércznyomásként nehezedlek mindannyiunkra. Emlékezzünk csak vissza, hogy ezren és ezren hág ták itt tűzhelyeiket, j csupán azt vive magukkal, amit sebbel- lobbal összepakolhattak. Itt hagyták házaikat, bútoraikat, minden vagyonukat, alig remélve, hogy azt épségben lássák viszont. Hiszen a muszka előőrsök már Krácsfalu környékén portyáztak s addigi útjukat is pusztulás jelezte. De a Gondviselés megszabadította városunkat a muszka inváziótól. A hős lengyel légió, mely éppen a tizenkettedik órában érkezett szorongatott városunk megmentésére, elhárította fejünk fölül a veszedelmet, a pusztulást, a megpróbáltatást. A menekülők pár nap múlva visz- szatérhettek sértetlen lakásaikba s ma már csak mint egy lázas, rósz álomra gondolunk vissza a tavalyelőtti szoron- gallatásokra. A végzet elkerült bennünket, de nem kerülte el a kárpáti falvakat. Amiből mi csak egy kis ízelítőt kaptunk, azt a kárpáti falvak végig szenvedték a maguk egész borzalmasságában. A muszka invázió nyomait üszkös romhalmazzá vált házak, szétdult tűzhelyek jelzik s a legteljesebb pusztulás mindenben és mindenütt. A romok közé visszaszálingózott lakosság a nagy nyomorúság miatt azt sem tudja mihez kezdjen, Bizony a Kárpátok falvai romhalmazok maradnának, ha össze nem fognának azok felépítésűkre, akiket a Gondviselés megőrzött a muszka hadsereg vandalizmusától. Mikor valaki valami nagy veszélyből megmenekül, bizonyára első útja az Isten házába vezet. Meg menekültünk mi is a minket fenyegető szörnyű megpróbáltatástól, vezessen utunk az Isten házába, hol Jézus könyörületrehivószavaihangzanak felénk Segitsük elesett felebarátainkat, testvéreinket, akikhez mostohább volt a sors, mint hozzánk s segitsük újjáépíteni a Kárpátok elpusztult faluit. ♦ A „Nagybánya“ tárczája. A légió Magyarországon. Két nemzet van egyesülve bennük, S mily két nemzet! Lengyel és magyar! Van-e sors, amely hatalmasabb, mint E két nemzet, ha egy célt akar ? PETŐFI. Október első napjaiban jött Magyarországra a Il-ik és 111-ik ezred, valamint a Il-ik III -ik ulá- nus-svadron és az I-ső, II-ík és III ik hegyi üteg. És azon a földön, amelyhez a lengyelséget ezer éves barátság fűzi, a vóráztatta magyar földön mint a förgeteg, úgy csaptak a légionáriusok az ellenségre. «Polak, wengier dwa bratanki . . .» Meg kell jegyeznünk, hogy mig Pilsudski csapatai jól kiképzett és a harc tűsében meged- zett katonákból álltak, addig a Magyarországra jött légióban nagyobbára igen fiatal, s alig kiképzett elemek voltak. Vezérük Durski altábornagy volt. A Il-ik ezredet Zielinski ezredes, a III ikat Haller őrnagy vezette, a vezérkari főnök tisztét pedig Zagőrski kapitány látta el. Eleinten tengernyi nehézséggel kellett meg- küzdeniök. Alig, hogy a vonatból kiszálltak, máris az ellenséggel kerültek szembe, aztán nem ismerték a terepet, térképük csak a liszteknek volt, a magyar lakosság elmenekült az oroszok elöl, csak a rutének maradtak vissza, akik, akárcsak Gácsországban, éppenséggel nem rokonszenveznek a lengyelekkel. És mind e nehézségek mellett is egy hétbe sem telt, hogy a Krácsfal- vától Visóvölgyig terjedő országrészt megtisztítsák az oroszoktól. Persze ez csak óriás menetelések mellett volt lehetséges. így például egy zászlóalj, mely Taracközből indult el, két nap múlva már Már- marosszigeten volt, s harmadnapra egész Visóvölgyig hatolt. A kozákok megfutottak előlük. A légionáriusok voltak mindig az elsők, ők foglalták el Mármarosszigetet, Bocskót, Visó- völgyet. Hanem voltak ugyancsak kemény napjaik is. Egy alkalommal a Il ik ezred nem birt az ellenséggel, s már-már ingadozott. Ekkor Zielinski ezredes rájuk szólt: «Lengyelek vagytok I A lengyelek soha sem hátrálnakI Előre!» — és ez a buzdítás elég volt arra, hogy kiverjék az oroszokat pozíciójukból. A legnagyobb örömmel az a meleg fogadtatás töltötte el őket, amelyben a magyar közönség részesítette, mely régi barátok és szabaditók gyanánt üdvözölte«légionáriusokat. Léptennyomon érezték, hogy a testvér-nemzet körében vannak. Az offenziva győzelmesen haladt előre. Királymező táján összepontosilva átkeltek a nehéz Pantir-szoroson, ahol uj utat is építettek, a »Légiók útja»-t, s a Rafajlowa mellett vívott ütközet után bevonultak Gácsországba. A* oroszok október 24-én Pasiencsna Pniów és Nsd- wórna mellett ellentállni próbálkoztak, de mind a három esetben eredménytelenül, 8 a légionáriusok 25-én bevonultak Nadwórnába. Közben az oroszok erősítést kaptak, még tüzérségben is. Mindamellett a légió parancsnoka összevonta csapatait, és Moltkówonál csatába bocsátkozott. A harc október 29-én hajnalban kezdődött és késő estig tartott. A légionáriusok hősiesen küzdöttek és már azt hitték győztek, mert Zielinski ezredes áttörte az ellenség centrumát. Ámde az orosz szárnyak újabb erősítéseket kaptak, úgy, hogy a légionáriusok kénytelenek voltak visszahúzódni, hogy elkerüljék a bekerítést. A molotkowi csata tüzpróbája volt a légionáriusoknak. Itt edződtek kemény harcosokká az újoncok, hogy aztán hónapokon át távol tartsák az ellenséget Magyarországtól. Mind a gyalogság, mind a lovasság hősiesen küzdött. Különösen Wasowicz (Vonszovics) kapitány svadronja tüntette ki magát. Zielinski ezredes, Zagórski vezérkari főnok és Rója zászlóaljparaQCsnok a legnagyobb tűzben vezették rohamra katonáikat. A légió vesztesége 120 halott — köztük Kunicki, a tábori csendőrség parancsnoka — é* 400 sebesült volt. Az oroszok mintegy 3000 embert vesztettek. A légionáriusok oly rendben vonultak vissza Nadwórna alól, hogy egyetlen trón- szekér sem jutott az ellenség kezébe. A Il-ik ezred Zielonára vonult pihenni, a III-ik ezred pedig nemcsak védte Zieloaát elsán- colt állásából, hanem kirohanásokat is intézett egész Pasiecznáig. November 9-én az oroszok megkísértették Zielona elfoglalását, de 200 emberükbe került a vállalkozás. Ebben a barczban különösen Paslawski századja tüntette ki magát. A légionáriusok itt huzamosabb időre berendez-
