Nagybánya, 1915 (13. évfolyam, 26-52. szám)
1915-08-12 / 32. szám
7 t Jr i Z2DIII. évfolyam. 1315. a-ug-uszt-us lió 12. 32-lie szfe. NAGYBANYA TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP, Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám éra 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-nt !4 szám, aho a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendői Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is. Ne világítsunk! — Hogyan ünnepeljük meg felséges királyunk születésnapját? — Augusztus 11. Szeretnénk, ha egyszerű szavaink utat találnának a szivekbe. Ha széles visszhangot keltenének mindazok körében, akik e vérrel-könv- nyel áztatott napokban méltóknak bizonyultak arra, hogy a magyar nemzet tagjainak vallják magukat Akik ez iszonyatos megpróbáltatások hosszú hónapjaiban férfi-becsülettel állták meg helyüket. Akik munkabírásukat ez ideig is arra fordították, hogy erősítsék a pilléreket, melyeken nemzetünk jövője és nagysága nyugszik. Szerelnénk, ha egyszerű szavainkat szeretettel fogadnák a magyar nők, akik e nagy időkben hasonlatosaknak mutatkoztak a régi Magyarország nagyasszonyaihoz, kiknek alakjai ott tündökölnek történelmünk piedesztálján. Akik a vas és vér e rettenetesen borzalmas idejében mindenkor olt voltak, hol könnyeket kellett feltörölni, sebeket heggeszteni s a nyomorúságot enyhíteni. Az ország, a nemzet felséges agg királyunk születésnapjának megünneplésére készül. Talán sohasem volt ez ünnepnap bensőségtelesebb, szentebb, magasztosai)!), mint épen most, amidőn a életveszedelmek rettenetes hullámai csapkodják, ostromolják, fenyegetik országunkat, koronásfőnket, nemzetünket, csa- ládainkat. Az örvénylő veszedelmek, a legendás tusák, melyek most vértengerrel írják a jövendő történetét, szavakkal talán le sem irható erőssé fonták a szeretetnek ama szálait, mgjvek a magyar népet koronás királyához fűzik. Több ez, mint lojális hűség; több ez, mint gyöngéd ragaszkodás. A szeretetnek az a perzselő s mindenen átható fölvilianása ez, mely az életveszély perczeiben a fiút az őszbe- boruit édes atyához, az édes atyát aggodban féltett gyermekéhez fűd A nemzet e csodás érzelemvilágának hatása alatt csak nagyszerűen ünnepelheti koronás királyának, a magyar nemzet ősszbeborult édes atyjának születésnapját. Városunk közönsége is részt kér az ünnepnapból. Az ünneplés külső kereteire nézve több idea merült föl, hogy minél fényesebbé, emlékezetesebbé legyük e napot. Sokan úgy akarták hogy a város lelkesedésének a város kivilágításával ad- j jón tüntető kifejezést. Erre a tervre vonatkozólag vettük a következő levelet: Tisztelt Szerkesztő Ur\ Közeledik fölséges Királyunk legmagasabb születésnapja s én azt szeretném, ha ezúttal nem a szokásos módon, hanem másként adnánk kifejezést alattvalói lelkesedésünknek és hódolatunknak. Hiszen szép az a ! kivilágítás, de én sohse tudtam benne gyönyörködni, mert a vége mindig szellőztetés lelt és éktelen ordilozás az utczán az esthomályban kritikát gyakorló hazafias suhancok részéről. Azt gondolom, hogy ma, az ezerszer (és nem alaptalanul) fölpanaszolt drágaság napjaiban, amikor sebek százezrei várnak orvoslásra, jobban meg kell néznünk, mint máskor, mire adunk pénzt cs vétkes könnyelműséget, sőt (kimondom őszintén) hazafiatlan- ságot árul el minden hiábavalóságra kidobott fillér. A kivilágilágiíás pedig, valljuk meg alig több, mint pecekig ragyogó s mihamar füstbe, bűzbe-fuló hiábavalóság amit még hozzá igen sokan (s nem is a legrosszabb hazafiak) csak kénytelenségből, talán fogcsikorgatva s kizárólag az utcza bosszúálló kritikájának kikerülése végeit visznek véghez. Azt gondolom, helyes volna, ha a kivilágításra szánt pénzt kiki a háború első évében rokkanttá vált katonák fölsegélésére adná. Bizonyosra veszem, hogyha őfelségét magát kérdeznők meg. miként kíván tisztelletni : helybehagyná ünneplésünknek ezt a módját. Sőt Kirchner altábornagy ur sem róna meg éne. Talán adhatnánk egy-egy ki nem világított ablak váltságául 1 — 1 koronát. Aki sokallja, adjon kevesebbel, akinek módjában van, adjon löbbet. De adjon mindenki, akinek a szive részvéttel és hálásan dobog a mi védelmünkben, érellünk keresetképtelen nyomorékká lett, bős katonáink iránt. Nekünk, védelmezetteknek a legkisebb, de ba'álos szégyen nélkül el nem mellőzhető kötelességünk: adni, adni és mindig adni, inig van miből, sőt ha nincs ismiből. A „Nagybánya“ tárczája. Ingom ár *) Van egy kitűnő barátom, akit. meghitt körben röviden, de ezélzatosan Ingomárnak nevezünk. Ezt, az északi hangzású nevet, amely a sötét dán királyok bűneit juttatja a művelt olvasó eszébe, nem ok nélkül kapta. Hogy a művelt olvasó lázas kíváncsiságát sürgősen kielégítsem, elárulom, hogy Ingomárnak 312 inge volt. Becsületszavamra és majdnem mindennapra egy. Ha Ingomár polgári foglalkozásra nézve walesi herczeg lett volna, akkor ingekben való gazdagsága is érthető és megbocsátható lett volna. De Ingomárnak semmi foglalkozása és jövedelme nem volt. Csak inge. 312. Hogy került a férfiú ennyi inghez, vagy ami még rejtélyesebb, hogy került ennyi ing ehhez a férfiúhoz ? Titok. Sötét tilck Crueile énigme. A dark secret. Már már azt hittem, hogy e titok megoldása nélkül fogok a sirba költözni, ahol különben minden megoTdődik. Azonban a jó sors — sors bona, nihil aliud — nem igy akarta. A mai nap folyamán megjelent nálam nevezett Ingomár és kétségbeesetten roskadt egy székbe. — Barátom — mondta ama szünet után, *) Heltay Jenő most megjelent Lim lom czimü kötetéből. amelyet a lift híjával szűkölködő házak negyedik emeletén minden harmincz évnél idősebb ember tartani szokott — bafátom, akarod életemet megmenteni? Minthogy Ingomár életét tiz húsz koronával mindig meg lehetett menteni, habozás nélkül igent mondtam. Ennyit egy emberélet mindig megér. — Mennyi kell? — kérdeztem előzékenyen. — Mert annyit nem adhatok. — Semmi. Fogadj el tőlem ajándékba 300 inget. — Megbolondultál ? — Nem. Hanem tönkre megyek az ingeimen. És amikor értetlenül néztem rá, sóhajtva folytatta: — Kezdetben nekem is csak hat ingem volt, mint más rendes állampolgárnak. Szerencsétlenségemre meghalt a nagybátyám és én örököltem a garderobejät, 48 drb inggel. Nagyon örültem úgy a nagybátyám halálának, mint az ingeknek; most már 54 volt és gyanútlanul húztam föí egyiket a másik után. Az ötvennegyedik után észrevettem, hogy nincs több tiszta ingem. Erre valamennyit elküldtem a tisztitóba és minthogy a tisztítás eltartott néhány napig, közben vettem egy uj inget (55) Fájdalom, amikor a tisztítóból hazahozták az ingeket, véletlenül nem volt pénzem és nem bírtam a számlát kifizetni. Az ingeket visszavitték, én pedig megint vettem egyet. Ez igy ment a 68 ik ingig. Akkor kiváltottam valamennyit. Újra végig hordtam őket és a tisztítóból megint rosszkor jöttek haza, a számlát megint nem tudtam kifizéfni. Tehát . . . — Újabb ingeket vásároltál ? — Igen. Ezúttal 97-re vittem föl, a következő alkalommal 128-ra, azután 165-re, azután ... szóval az ingek száma mértani haladványban szaporodott és ma 312 van. Dj most már nem bírom tovább! Már azért sem, mert ennyi inghez négy szekrényt kellett vennem, négy szekrény pedg nem fér egy szobába. Tehát kétszobás lakást kellett bérelnem és minthogy csupa szekrénnyel nem bútorozhattam be, a második szobához uj bútort is kellett vennem. Pénzem nem volt, váltót írtam alá, nem fizettem, bepöröltek, költségek fejében elvitték a bútoraimat, a háziúr kitette a szűrömet és ha szabad magam igy kifejeznem, a 312 ingemmel a hónom alatt az utczán voltam. El akartam őket adni, senki se vette meg. Ki vesz ma inget? Senki! Csak én ! Akarod őket? — Nem! De adok egy jó tanácsot. Ne tisztittas egyszerre 300-aí, hanem csak tizet, vagy tizenkettőt . . . — Megbolondultál ? Nem tisztittalok inget olyankor, amikor még 300 tiszta van. — Akkor igazán nem tudom, mit csináljak véled! . ... — Mit? Nyújts át 20 koronát, hogy 3 inget vehessek magamnak, mert a többi megint a tisztítóban van. Sakk-történet. Tegnap a kávéházban viszontláttam régi barátomat J. H. Stopp vezérőrnagyot, az utolsó
