Nagybánya, 1915 (13. évfolyam, 26-52. szám)
1915-12-30 / 52. szám
I szili éTT-folyam.. ISIS. öLeczeírVber £ló 30. 52-ik: szájon.. NAGYBANYA TAESADíílLMI ZÉS SZEZFIZROZDAATLZMZI HETILAP, Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre í korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő:! ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-nt 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetéseik felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Üzletében Is. I Boldog újévet! — Irta: Csiky Lajos, a Ferencz József-rond lovagja. — Deczember 29. Uj évre virradtunk, elől kezdjük ismét a hónapok sorrendjét : januáriusban vagyunk. Januáriusban, a régi rómaiak ős istenségének, a ház kapuját őrző Janus istennek, a kettős arczu, janus-fejü istennek a hónapjában, ki szobrával a Fórum kapubollozata alatt állván, egyik arczával a bejárat, a másikkal a kijárat felé fordulva s kezében a kapukulcsot tartva, az éber ajtónállót jelképezte, kinek szeme gonddal ügyel mindenre, a mi a ház körül történik. Januáriussal, ennek első napjával, kezdődik ma, a görög-orosz egyházak 13 nappal hátrább jövő időszámítását nem tekintve, az egész keresztyén világban az uj év, melynek kezdete különböző népeknél és évszakban más-más időpontra, régebben a rómaiaknál a tavasz elejére, márczius 1-re, az ó-szövetségi izraelitáknál a Tisri hónapban, a mi szeptemberünk vége felé levő kürtök ünnepére esett, mig véglegesen Krisztus után 556-ban Dionisius Exiguno által januárius 1-re tétetett e nap, az esztendőnek első napja. Az év első napjának ünnepeltetése, bármikorra esett is az, visszanyulik a legrégebb keresztyén ókorba, amennyiben a gyülekezetei már a negyedik században hívták e napon a templomba hogy a pogány világ újév első napján tetőfokra hágó kicsapongásaival ellentétben az évet Istennel kezdje meg. És mi mindezeket nem ok és czél nélkül mondottuk el, hanem mert a római mithologia kettős arczu Janus istenében egy nekünk tetsző, egy igaz és föltétlenül újévi alkalmi gondolatunkat látjuk híven és a valóságnak mcgfelelőleg kifejezve. Hiszen nemde, mint egy uj Janus állunk itt mindannyian az élet fórumán e napon, az uj esztendőnek e napján, az idők forgandóságának e küszöbén, or- czánk egyik felével, vagy ha úgy tetszik: lelkünk fele gondolatával, a honnan jö- vénk, a kijáratra, a múltra, másik felével, a hova megyünk, a bejáratra, a jövőre gondolva. A múlt és a jövő nyújt kezet egymásnak e nap jelenében I A megszakadás nélkül való örökkévalóságnak érverése dobog e nagy nap kebelének mélyén! És úgy tetszik minekünk, mintha kürtszó harsonája zendiilne mifelénk a reánk váró jövő sötét mélyeiből s mintha csakugyan ^7t súgná minekünk lelkűnknek legmélyén valamely sejtelem, hogy valóban Istennel kell megkezdenünk ezt az ujesztendőt. A múlt immár világosságban áll előttünk, a jövő pedig sötétségben rejtőzködik. És mégis ma önkéntelenül is az a gondolat dereng előttünk, hogy a közelebb múlt év volt a sötétség ideje és a ma kezdődő év lesz az áldott, az áldandó világosság megszentelt, szent esztendeje. Oh vajha próféták lennénk, akik előtt bizonyosságé válik a sejtelem, valósággá a várva-várt remény. A múltnak és a jövőnek küszöbén állunk. Nézzünk csak egy kissé vissza a közeli múltba, s Janusunknak másik orczájával próbáljunk betekinteni egy kissé a jövendőbe is. Az immár elmúlt év a rettenetes nagyságára, terjedelmére nézve a történelemben eleddig ismeretlen méretekben folyt világháború esztendeje volt. Mintha csak Isten levette volna kezét az ő gyermekeiről: nemcsak egymástól idegen vérü népek, de testvérnemzetek is teslvérnemzetek ellen öldöklő háború viharaiban keltek egymással csatára, a seregek milliói, számtalan milliói vívtak egymással élethalál-harczot és soha még e földön annyi apa és anya nem vesztette el fiát, feleség a férjét, gyermek édesapját, testvér a testvérét, mint az elmúlt évben. Idegen országok sötétló hantjai alá soha még annyi embert nem temettek el, idegen országok rabságába soha még annyi ember nem került, mint az elmúlt évben s csataterek földjén soha még annyi piros vérből fakadó vérrózsa nem nyílt ki, mint az elmúlt évben. Bizon}r, megnehezedett rajtunk Istennek a keze! Ha összetömörilhetnők a múlt évben elszállt sóhajokat: viharzó erővel szállanának föl azok, föl-föl az égbe; ha egymásba ömölhetnének a fájó érzelmek mélyeiből felszakadt könyek: hömpölygő folyóvíz telnék ki azokból. Nagy világháborúk,de hála a seregek Istenének! A „Nagybánya“ tárczája. Ma egy hete*) Met egy hete teveled voltam. 8 ma: magam vagyok. Mily magam l Akkor nektárral itattál te, 5 ma : mäjd eleped ajakam Cserepes láztól, szomju vágytól, Egy csókodért: az életem. Váljon a osók az ér-e ennyit ? Vagy ennyit ér meg én nekem? Szomjas vagyok, akárhogy is van, 8 ha egy csókért éltem veszed — És uzsoráért bepörölnek, Holtan leszek védőd neked. Vérteay Gyula. A békehajó. »Apját leütötte a hajókölé!, anyja mosónő volt* ... — igy kezdődik Jókai egyik hires, főképpen az iskolai olvasókönyvekből ismeretes elbeszélése. Ilyenformán kezdődik Henry Fordnak, *) Illusztris munkatársunk e versét a Petőfi- társaság ülésén olvasta föl. a detroiti multimilliomosnak az a biográfiája is, amely szintén az iskolai olvasókönyvekbe kívánkozik s amelyet Ford békeexpediciójának megindulása alkalmával a német nyelven megjelenő újságok megszámlálhatatlan sokasága néhánymil- liárd ujságpéldányban tett közzé. »Mint egyszerű kovácslegény kezde« üli meg a bangót a megkapó részletekben gazdag biográfia végtelenül szerény írója, akit nyilván semmi földihatalom nem ragadhatna ki az anonymitás öreg kunyhójából. De a megragadó kezdet után a biográfiában egy kis hézag támad; az a bizonyos hézag, amely mindig olt szerénykedik az amerikai dollárkirályok életrajzaiban. A mi — különben eléggé beszédes — biogr&fumnk se mondja el, hogy az egyszerű kovácslegény minő apró események során nőtte ki magát a világ legnagyobb autógyárának elnökigazgatójává és harminc- negyven- szeres milliomossá Bizonyára szorgalmasan for- forga a pörölyt és saját szerencséjének kovácsolásában olyan ügyeskedést fejteit ki, melynek előbb-utóbb meg kellett szereznie az ernyedetlen munkásság nem éppen mindennapos, do illő jutalmát. Vagy — amint a régi francia operettben énekelték az egyszerű katonáról, aki »oly tüzesen viaskodott«, hogy »harci miniszter lett belőle«— előmenetelőnek gyorsaságával már ideje korán sikerült magára vonnia a milliomos-növendékek szépielkü párlfogoiuak jóindulatú figyelmét. Az iskolai olvasókönyvek nézőpontjából mindenesetre kár, hogy erről nem tudhatunk meg néhány tanulságos, elme- és jellemképző részletet. De bele kell törődnünk, hogy — amiat a régi mesékben a boszorkányok egy varázsvessző suhintására változtak tündérszép leányokká — az uj idők meséiben, a doiiarkiráiyok életrajzaiban, ezekben a minden más olvasmánynál érdekesebb történetekben éppen az marad homályos, titokzatos, misztikus, aminek világosságát az okulnivágyó olvasóközönség leginkább értékelné, hogy iud- illik, az egyszerű kovácslegények micsoda liften vagy siklón jutnak fel az elnökigazgatói bürök szédítő régióiba, tizenöt év alatt, ami itt olyan rövid idő, mint a tündérmesékben egy-két pillanat. Elég az hozzá: »hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok«, bősünket egyszerű kovácslegény-kosz- tümben való bemutatkozása után azonnal az elnökigazgatói trónusban találjuk. Miközben a függöny le- és felgördült, több mint egy millió autót gyártott és csak egyetlenegy évben tiz millió dollár nyerességet osztott szét a munkásai között. Mert, mint Harun jal Rasid csak annak élt és bolyongott folyton álöllözetben, hogy népének legszegényebb embere is hozzájuthasson ahboz, ami igazságosan megilleti, vagy amint IV. Henrik francia király azt tette programmjává, hogy vasárnap legszegényebb parasztjának is tyuk főjjön a fazekában, Henry Ford az egyszerű kovácslegény egyenességével mondta ki ezeket a világmegváltó igéket: »Azt akarom, hogy aki dolgozik, élvezze is munkája gyümölcsét és azt akarom, hogy ha a gyárunk hasznot hajt, a jövedelmet első sorban a munkások élvezzék« ... és ami a legkülönösebb, nemcsak mondta ezt, amit már mások is megteltek, hanem a szavát be is váltotta.
