Nagybánya, 1915 (13. évfolyam, 26-52. szám)
1915-12-09 / 49. szám
J Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre § korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁ L Y. iSzerkesztőség és kiadóhivatal: Yeresvizi-ut 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is. Vészkiáltás. — Katonaságot kérünk I — Deczember 8. Immár hetek óta napirenden van a sokat jelentő, izgató kérdés: kapunk-e katonaságot vagy sem? El-elhalkuló, ismét növekvő reménységgel tárgyalták e kérdést azok, akik tudják, hogy nemcsak az egyesek, de a város háztartásának is szüksége van minden egyes fillérre, hogy úgy ahogy a mérleg serpe- nőit egyensúlyban lehessen tartani. Ezt is szinte csak művészi egyensúlyozással. Mert hogy minő tévutakon járnak azok, akik a katonakérdést azon szempontból mérlegelik, hogy egy-két fillérrel drágább lesz-e a tojás, a tej, a zöldség, vagy pedig, hogy a katonaság idejöveteléből csupán egv-két kereskedő, egy-két korcsma- és páiinkamérő huzna hasznot, az összlakosság pedig nem, — azoknak fölvilágositására legyen szabad a következőket megjegyeznünk. Négy ezer ember állandó itt tartózkodása, hogy minő pénzforgalmat jelent, azt talán fölösleges bővebben fejtegetnünk. Azután nem is olyan négyezer emberről van szó, aminőt rendes katonaság alatt érteni szoktunk, kiknek javarésze a zsoidjára van szorulva, hanem főleg tartalékosokról, akik a civiléletben kereső emberek, önállóak s akik már túl vannak azon a koron, hogy igényeiket a katonai ellátás kielégítse. Tehát ezek hazulról pénzelnek több nyire s költési képességük messze túlszárnyalja azon kereteket, ámenben a rendes sorkatonaság mozog. Azon határokat pedig megállapítani, ameddig a pénzforgalom hullámai elérnek, képtelenség. Hiszen ezerfélék a szükségletek s azokat taxatíve fölsorolni lehetetlenség is volna. Csak egy-két olyan pénzforrásra akarunk reámutatni, amelyek evidensek, bizonyításra nem szorulnak. Városunkban a mozgósítás óta ijesztő mértékben megnőtt az üres lakások száma. Uton-utfélen kiadó bútorozott és butorozatlan lakásokra akadunk. S ne feledjük, hogy legtöbbnyire olyan házakban vannak e kiadó lakások, melyekre bekebelezett terhek nehezednek s amely lakások bére nagyon is számításba jött a terhek fizetésénél. A katonaság idejövetelével a lakások legtöbbje gazdát kapna, hiszen 4000 embernél számíthatunk 70-80 tisztre, ugyanannyi, ha nem több önkéntesre s hasonló számú altisztre, akik a külön lakás kedvezményével élni akarnak. Egerben például a nagyszámú katonaság miatt úgy fölment a lakások ára, hogy 50—60 koronát is fizetnek egy-egy bútorozott szobáért. Nem gondoljuk-e meg, hogy még a kisebb lakásbérek is a jelenlegi nyomasztó helyzetben mit jelentenek a háztulajdonosokra nézve, akik immár a második éve hiába várják a lakót, másrészt pedig fizetniük kell az adót, a vizdijat, a terheket. Csak pénzintézeteinket kellene megkérdezni, hogy pénzintézeti szempontból is mit jelentene a lakások kiadása. Nem gondolunk-e vendéglőinkre, amelyek a szó legszorosabb értelmében tengődnek! Figyelmen kívül hagyjuk-e ama körülményt, hogy az István-szálló bérlőtársaságának részvényeit több mint i fele részben a városi takarékpénztár ; bírja, mely a befektetési tőkéje után sem a múlt évben, sem pedig az ideiben egy fillér osztalékot nem kap. Nem vesszük számításba azt az eshetőséget sem, hogy ha ez a n}Tomasztó helyzet tovább tart, ha semmit sem csinálunk I arra nézve, hogy a kivezető utat megtaláljuk, nagyon könnyen megtörténhetik, hogy az István-szálló bérlő nélkül marad s a város elesik az évi 22.000 ; korona bérösszegtől? Valóban kiváncsiak volnánk, hogy ; a takarékpénztári előirányzott bevételek I s a szálló bérleti jövedelmének elmaradása esetén volna-e a városnak erre nézve más fedezete, mint az újabb pótadó? S tekintettel arra, hogy a pótadó kivetésére az adóalapunk nem valami nagy, csak önként következik, hogy még kisebb összegek fedezése esetén sem állhalnánk meg csupán egy-két százalék I pótadó emelésnél, hanem a végösszegnél jóval tekintélyesebb szám kerülne ki. Vájjon, ha megvonjuk a mérleget, hogy melyikre fizet jobban reá a kö- • zönség, a katonaság idejövetelével várA „Nagybánya“ tárczája. Visszajön-e még?*) Azon az őszön sűrű köd és pára hömpöly- gött Vietren fölött. Nyirkos, hűvös idő volt, finom eső szitáit ... Az egész égbolt mintha párába veszett volna és a felhők szinte a falu alacsony viskói fölött lógtak. A széltében-hosszában vendégmarasztalóan sáros országúton lárma és kocsizörgés hallatszott. Fürge lovaktól vont kocsik, ökrök húzta szekerek vonultak el katonai szállítmányokkal és a fuvarosok meg az állatok szinte elálltak az utat a két korcsma között. Az élő torlaszokon és zűrzavaron át újoncok vergődtek keresztül: egyik másik katonaköpenyben, a többiek kifelé fordított bundában és jóformán valamennyien vastag gyapjulakaróval vállukon, a lábukon pedig bőrszijjas saruval . . . Mellükön két Bor töltényszallag keresztezte egymást, vállukon cserfalombbal díszített fegyver. Hideg volt, a sár térdig ért, az idő Ítéletidőnek is beillett volna ... de ők azért csak énekeltek, énekeltek szakadatlanul . . . Boldog, vidám ifjúság! *) Mutatványszám, a Mikszáth Almanach most megjelent kötetéből. A korcsma ajtajában nehány tiszt állt. Az utasok és a kiváncsi falubeliek bámészkodva nézték a bőrig ázott harcosokat. Az asszonyok, lányok, rongyos ruháju gyerekek csoportba verődtek, elkísérték egy darabig a Vietrenből való újoncokat, elbúcsúztak tőlük és »szerencsés utat« kívántak nekik . . . Ezek pedig siettek ezrede- ikhez Szófiába hogy onnan a harctérre vonuljanak. — Hiszen ez az öreg Giergievat fia 1 . . . Sok szerencsét, Zvietko! — Ó ... no nézd csak! Itt megy el a Etaangiel . . . — Ott meg a Denkovijat . . . Hé, ívom ... itt az anyád ! Virágok repültek kézről-kézre és könycsep- pek gördültek alá az arcokon . . . Szavak elakadtak a már beszédre nyillott ajkakon ... és a katonák mentek tovább, csak mentek, mentek .. . — Monna! . . . Itt megy a bátyó*), — ki’ állottá egy szőkehaju, piros-pozsgás arcú leány. — Bátyó! . . . Sztoján! — Kiáltotta egy nyolcesztendős gyerek és karját kitárja a katona felé. — Fiami . . . Fiacskám! — sikollott föl egy anya sírva. Egy fiatal, feketeszemü legény sarkon fordult és kilépett a sorból. Megcsókolta az anyja kezét, homlokon csókolta a bugáit, elfogadta a virágot, amit egy fiatal lányka nyújtott neki, a *) A bolgárok is bátyónak, báty-nak hívják a legidősebb fivért. sapkájára tűzte, majd gyors léptekkel visszasie- tett a sorba, hogy bajtársaival együtt, dalolva masírozzon tovább. — Fiacskám! Isten veled . . . Sok szerencsét ! — zokogott az öreg anyóka. — Sztoján! — kiáltotta még utána a síró leány. De hangjuk már elveszett a zsivajban. Sztoján belépett a sorba és a csapat eltűnt a ködben. Az anyóka még mindig abba az irányba nézett, amerre a fia eltűnt, de már nem látott semmit. A leány pedig fölkapta tarka kötényének végét és abba temette arcát . . . Amikor Sztoján anyja haza ért, megint csak sírásba tört ki, aztán kinyitotta az ócska titött- kopott sifonért, a fehérnemű alól elővett egy viaszgyertyát, . , . és meggyujtotta a szentképek előtt. Letérdepelt és imádkozva homlokával egyre meg-megérintette a földet. Ezalatt pedig már dörögtek is az ágyuk Dragoman mellett, mert ekkoron már 1885. november 4-ét írtak az ó naptár (17-őt az uj naptár) szerint . . . Az öreg Cena egy éjszaka valami nagy felhőről álmodott . . . Katonák mentek neki a felhőnek . . . Sztoján is köztük volt . . . Szentsé- ges Szűz Mária! . . . Micsoda borzalom I , . . A felhő bötnböl ... az égbolt recseg-ropog, a föld is belérendül . . . akárcsak hogyha csata volna. . . . Sztoján eltűnik a felhőben . . . nem látja többé ... És most! Ide oda hánykolódott ágyában és — felébredt.
