Nagybánya, 1915 (13. évfolyam, 26-52. szám)
1915-10-07 / 40. szám
2CIII. évfolyam. 1015. ©IsTtóToer Hó V. “iO-ils: sss&xxi. NAGYBA sí,: * tAesadalmi es szépirodalmi hetilap, Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések {elvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. A teremtés előtti káosz. Október 6. Találóbban aligha jellemezhetnénk azokat az állapotokat, amelyek ez idő szerint a piaczainkon, kereskedelmünkben, üzleteinkben burjánoztak föl, mint a teremtés előtti káosznak. Zűrzavar, sötétség, bomlás, össze- visszaszág mindenütt és panasz, csak panasz és rendeletek, szigorú rendeletek ezerszámra és mindezeket összekeverve: a legteljesebb őrület az összes vonalokon. Nyerészkedni! Ez a jelszó! Ma nyerészkedni akar mindenki, a termelő, a közvetitő, a nagy és kis közvetitő, a pénzember, aki finanszíroz, szóval mindenki, akinek van köze vagy nincs köze az áruhoz, mert ma olyan világot élünk, hogy nyerészkedni lehet és nyerészkedni kell is. Nincs az a furfang, amit igénybe ne vennének, ha egyet csavarinthatnak az árak archimedesi csavarján. Az áruk összehalmozása, a közforgalomból való kivonása, a búza, kuko- ricza elvermelése, a zsírnak, szalonnának vagon számra való eldugása, csakhogy a kereslet növelésével az árakat máról holnapra 50-60 százalékkal hajtsák föl, ma már egészen a kezdetleges üzleti élelmességek közé tartozik, de ezek a trükkök is eléggé megteszik a hatást. Hát még az avatottak előtt is ke- vésbbé ismert raffinált eszközök, melyek ma mind a termelők és tőkések szolgálatában állanak? És ez áradattal szemben nincs más segítőnk, mint egy másik áradat, a kormányrendeletek áradata, melyek szavakkal és ismét csak szavakkal akarnak megvédeni bennünket. Csakhogy az uzsorások és kihasználók trükkjeinek áradata sokkal erősebb emennél. Visszasodorja, elsöpri utjáből minden nyom nélkül. Az egyedüli vesszőparipa, melyet intézőköreink oly nagy reményekkel ülnek meg: az árak maximálása. Nézzük meg már egyszer alaposan, mi is az a maximálás s hogyan is fest az a gyakorlatban ? öles plakátok jelennek meg a falakon, hogy ennek és ennek az áruczikk- nek, az egyszerűség kedvéért, mondjunk egy egyszerű czikket — a tojásnak az árát maximálták. A hivatalos hirdetmény megjelentére a fogyasztó közönség föí- léiekzik s bizonyos kárörömmel néz az eladókra, mintha csak azt* mondaná magában: Na, kellett ez nektek! Most uzso- ráskodj azután a portékáddal, majd becsuknak. És a piaczon levő árukat a vevőközönség nagy gaudiumára rendőri exisz- tencziával a maximális árakon mintegy hatósági utón el is adják. A vidéki eladó mozgolódik, prüszköl, káromkodik egyet, de a hatósági erőszaknak kénytelen engedni, mert most már maximális árak vannak. A legközelebbi heti piaczon azonban nem lehet kapni egy fia tojást sem. A közönség szinte várta ezt, de azért önelégülten nézi a helyzetet, hiszen majd letörik a jó vidéki, mit is csinálna maga a tojásaival? A jó vidéki azonban, mely a háború napjai alatt csak úgy duskálkodik a pénzben, mint máskor még soha, csak nem akar letörni. Sztrájkol, egyre sztrájkol. Tojás nincs sem a legközelebbi, sem pedig az azután következő hetivásárokon. A tojásinség pedig egyre növekedik. A városi népség kezd kétségbeesni s most már ő maga szidja a hatóságokat, hogy az ostoba ármaximálással ilyen hetyzetbe juttatta, hogy tojás nélkül még egy tésztát sem tyid meggyurni. És egyszerre fölkerekedik a kava- rán. Ha Mahomed nem jő a hegyhez, elmegy a hegy Mahomedhez. És a finy- nyás városi hölgyek nagy nyájassággal keresik föl a parasztot az ő kunyhójában és boldog az, aki tojáshoz juthat, még ha jóval magasabb áron is, mint ahogy az ármaximálás előtt a jó vidéki adta a piaczon. És a magasabb árakhoz most még hozzájő a kocsipénz is. A jó vidékinek pedig, pláne, mikor más vidékről is fölkeresik a vigéczek, csakhamar fölnyilik a szeme s olyan bravúrosan kezeli az archimedesi csavart, hogy maga Arhimedes sem kezelné különben. No hát igy néz ki egy ármaximálás a gyakorlatban. Hitet lehet rá tenni, hogy még alig volt valami dolognak ármaximálása, A „Nagybánya“ tárczája. Ostende bombázása. Pénteken, október 23-ikán felkeltett Kübler doktor és azt ajánlotta, hogy sétáljunk ki a világító-toronyhoz és a régi erődhöz. Vissza az elektromos vasúton tériünk. A kocsiban katonák és civilek ültek. Amazok közt volt egy öreg népfölkelő, aki elmondotta, hogy három fia van a háborúban, de nem gyanítja, hol vannak és hogy ólnek-e még. »Mindenesetre meglehet, hogy elesnek« mondotta, »az ember mindent feláldoz a hazáért«. Visszatérve a parti sétányra, leültüuk egy padra a Kurszalón előtt s néztük az angol hajó- rajt a messzelátókon át. A levegő szokatlan tiszta volt, az idő ragyogott. Kevéssel félegy előtt felkeresett B8ss kapitány. Éppen akkor tért vissza Schröder tengernaggyal Middelkei kéből és elmondotta, hogy azt az utat, amelyen tegnap a lombbal díszített ko csikat láttuk, ebben a pillanatban mindennek lehet mondani, csak bátorságosnak nem, mert néhány gránát csapott le reá. A parti sétányon már nem szabad katonának mutatkoznia: ennek következtében Bess határozottan lebeszélt róla, hogy ellátogassak Middelkerkebe; inkább más, kevesebb veszélyei járó tanácsot ad, tudniillik azt, hogy nézzem meg néhány tengerészcsapatát és szállásukat. Másfél század volt elszállásolva a színházban. A színház előtt úgynevezett hajóágyuk álltak, kicsiny, könnyű lövegek, ugyanolyan szürke szintiek, mint a páncélos hajók s 6 centiméteresek. A hozzájuk tartozó municióskoc3Ík a gyalogjárón álltak. Bementünk a szép, tágas foyerba. A falak mentén a legénységi ágyak álltak, matrá- cok és vánkosok, amelyeket az ostendei polgár* mester rskviráltatott. A székeken puskákat és ruhadarabokat láttunk, az asztalokon tányérokat és tálcákat. Az elsőrendű páholyokat alvóhelyiségekké és municióraktárrá alakították át. Az egész körfolyósót ágyak foglalták el. Néhány páholyban tengerészkatonák fegyverüket tisztogatták, vagy rendbehozták ruhájokat és derékszíjaikat. Nem állhattam ellen a kisértésnek, hogy meg ne látogassam a színházban lévő konyhát. Kövér és kedélyes tengerész-szakácsok tettek vettek ott fehér ruhában és sipkában és felgyürt ujjú zekében. Az üst rogyogott és étvágygerjesztő illatok töltötték meg a levegőt. Természetesen meg kellett Ízlelnem a szakácsok főztél s mély tányérban óriási porció gulyást ksptam, főtt húst, burgonyát, kelt és levest egyben. Nagyszerű volt 1 Ily jó éttelt nem kapok a hotelben, gondoltam magamban, és jóllaktam vele. Iiy koszttal nem csoda, hogy a német katonák oly erősek, üdék és egészségest k 1 Ha sokáig volnék táborban s tiszti és legénységi koszt közt válogathatnék, habozás nélkül az utóbbit választanám! Mert egészséges, erőteljes és ízletes s megkíméli az ember gyomrát minden fölösleges megterheléstől. A közegészség a nőmet hadseregben nagy— részt a kitűnő és bőséges ellátásban leli magyarázatát. De most már csak öt perc híja volt egy órának s pontosan kellett megjelennünk a tiszti asztalnál. Átmentünk a rue de Cerf-on. Ennek az utcának és a Digue de Mernek, a tengerparti nagy strand-utnak sarkán van a Hotel Littoral. A Rue de Cerf néhány méternyire mélyebben fekszik, mint a strand út, melyet a parti dünák vonalán építettek meg, A vége a nagy strand- utcáig emelkedik fel. Odafenn a Littoral sarkán egy tiszti csoport állt élénk beszélgetésben. Nyu- gat felé mutattak és sűrűn használták a messze- látójukat. Odamentünk hozzájuk, mert kiváncsiak voltunk, hogy mi történt. Az angol flotta szokott helyén volt nyugaton és nyugat-délnyugaton, talán kissé közelebb hozzánk, mint máskor, hét, vagy nyolc kilométernyire. De egy torpedónaszád elvállt a többitől és teljes sebességgel Ostende felé tartott, a parttal párhuzamosan és lehetőleg közel a szárazföidhöz. Nemsokára azután látni lehetett, hogy egy másik torpedónaszád az előbbinek hajósodrába tart. Mit akarnak ezek a betyárok ?„ Kemény szavak hallatszottak. »Mégis csak sok, ily egyenenesen reáíörni az emberre! Nyilván kémszemiére küldték ki őket, de micsoda orcátlanság, hiszen tudják, hogy megszálltuk Ostendét. — Ahá, vizalatt- járókat és torpedónaszádokat gyanítanak a belső kikötőben s ki akarják próbálni, hogy látni-e valamit kívülről a horgonyzóhelyből. Hát járhattak akármily szándékkal, én fel-
