Nagybánya, 1915 (13. évfolyam, 26-52. szám)
1915-10-07 / 40. szám
2 hogy az a dolog vagy el ne tűnjék a forgalomból, vagy hogy még magasabb árakra ne szökjék föl, mint volt ármaximálás előtt. Mindennek az oka pedig az egyöntetű, az egész országra kiterjedő egyöntetű eljárásnak hiánya. Mi, akik a perifériákról nézzük a nagy erőlködést, melylyel az illetékes körök a drágaság ellen küzdenek, de sehogyan sem birnak vele, szinte kétségbeesünk, hogy még nem akadt olyan világosan látó szem s olyan világosan gondolkodó fő, mely az uzsora-drágaság kérdését megoldotta volna. Pedig az nem is olyan nagy dolog volna, csak szikla-szilárd elhatározás, egyöntetű eljárás s vasköveíkezetesség, mely sem jobbra, sem balra nem néz s privilégiumokat senkinek nem ad, volnának szükségesek a drágaság rémének letiprálására. Az első kérdés az volna, van-e az országnak annyi terménye, marhája, disznaja, zsírja s más egyéb élelmiszere, hogy azokból a közszükségletet elláthassa? A felelet az, hogy van. Bizonyíték erre a nagy magtárak, a nagy kondák, a vagonszámra eldugott zsírok, főzelékfélék stb. stb. Ha pedig van az országnak mindene, amire szüksége van, elsősorban is kivileli tilalom alá kell venni mindent és rekvirálni kell mindent s azután maximálni kell az árakat egységesen az egész országra nézve s megfelelő intézkedéseket kell életbe léptetni arra nézve, hogy az egyes vidékek fölöslegei más vidékek szükségleteit is kielégítsék. Csak ha mindezek után is fölöslegünk marad, akkor kell a fölöslegre nézve a kiviteli tilalmat feloldani. És föl kell állítani minden városban, minden járásban az élelmezési külön hatóságokat, de nem sine curakat, akiknek más dolguk se legyen, mint a piacz, az uzsora, a bujkáló termelők ellenőrzése. És drákói törvényeket keli hozni az árdrágítók ellen. De nem csak az élelmimentem a szobámba és rendbe hoztam magam az ebédhez. Aztán kimentem az erkélyre azzal a meggyőződéssel, hogy a torpedónaszádok megfordultak vagy visszamentek a nyílt tengerre. De nem, még mindig ugyanazt az utat járták, mint eddig s a tajték látszott a hajók orrán. Hallottam, hogy odalenn az erkélyem alatt egy tiszt stentori hangon azt vezényelte, hogy ki kell üríteni az utcát, senkinek sem szabad a hosszú házsor előtt mutatkoznia. Csak a Littoral előtt álló őr maradhatott helyén, de a következő percben már az is fedezéket keresett magának. Erre már elővettem messzelátómat és lesiettem a lépcsőn. A hotel előkelő, szönyeges vesz'ibüljében, hol kanapék, asztalok és székek alkottak kis csoportozatokat roppant délszaki nővények közt, katonatisztek jártak sebbel-lob- bal fel s alá s az ember mindjárt láthatta, hogy rendkívüli dolgok előtt állunk. »Fognak lőni?« kérdeztem Besstől. »Úgy van, fognak lőni,« felelte stoikus nyugalommal- A vesztibül üvegajtain át meg lehetett, figyelni, hogy mi történik a Rua de Carf torkolatánál: Shröder tengernagy osztotta ott a parancsot, ott lehetett látni Tagért tengerészkapitányt és a matrózdandár legénységét, ott vontatta fel lázas sietséggel a két 6 centiméteres hajóágyú* és a hozzájuk való mu- nicióskocsikat — más tüzérség akkor nem volt kéznél a városban Az utcát megtisztították a polgári elemtől és katona is csak annyi volt ott, amennyire éppen szükség volt az üteg vezetéséhez és kiszolgálásához. Ennek következtében én sem mehetNAGYBÁNYA szereket drágító uzsorások ellen, hanem minden kereseti ágban A bankok ellen, akik még most is 10—12 perczentes kamatra dolgoznak, épen úgy, mint az ellen a suszter ellen, aki nem átal egy egyszerű talpalásért 8—10 koronát elkérni. Mert ha a védekezés kizárólag csak a termelők ellen történik, előre is megmondhatjuk, az igazságtalan lesz. Mert ma mindenki drágít mindent: a gyáros, a szabó, a suszter, az asztalos, az üveges, a lakatos, a kereskedő, a napszámos, a grájzler, szóval mindenki, aki csak él és lélekzik a világon, S ha az anyag drágulása nem ok a drágításra, ott a másik kézen fekvő ok: mert ma minden drága. Ezt az általános drágaságot kell megtörni s ezt csak általánosan lehet, de nem részletekben. Mert lehetni lehet, amint lehetett Németországban, csak erős kéz kell hozzá. És akkor nem fognak bennünket sem nyolez koronás zsir- és szalonnaárakkal, sem pedig nyolez koronás napszámbérekkel sanyargatni. é. m. A harmadik hadikölcsön. Október 6. A monarchia két pénzügyminisztere most terjesztette be a hadviselés harmadik költség- számláját a monarchia lakossága elé. A számla ezúttal is, mint a két előző alkalommal, határozatlan összegről szól: a nyújtandó kölcsön összegszerű nagyságát nem a pénzügyminiszterek, hanem a monarchia népességének áldozatkészsége fogja megállapítani. Ezzel az áldozatkészséggel ma már mintegy csalhatatlan tényezővel számolhalutik, amely csak azokat lepte meg, akik a monarchia gazdasági erejét nem ismerték vagy lebecsülték. Ellenségeink már a háború első heteiben számitgaiták, hogy a monarchia anyagi ereje mennyire futja és e számitgatások eredménye volt, hogy a monarchiának nincs annyi pénze, amennyivel a hónapokig húzódó háború költségeit fedezhesse. Lioyd George, a modern Montecuccoli, az utolsó milliárd hangoztatásával anyagi kimerülésünk lehetőségét is számításai közé sorozta. Novemberben 3.3 milliárd, íem ki, de azért mégis megfigyelhettem, mily gyorsan és pontosan állították fel a két ágyút és hogyan töltötték meg: »Tölteni! — Kész i — Tűz!« Az első lövés eldördült viszhangja riadva kelt az utca torkolatánál és a hotel ablakíáb ái megcsörrentek keretükben. Felmentem az étterembe. Onnan szabad kilátás nyílt a tengerre s az első torpedónaszádra. A következő pillanatban megszólalt a második lövés. Az első kö/.vet lenül a torpedónaszád előtt csapódott a vízbe s nem lehetett eldönteni okozott-e kárt. A második lövés is a czélhoz egészen közel hullott alá. Az étteremben több tiszt volt együtt. Ér, a colmari dr. A!germi3sennel, az első tartalékos tengerész-zászlóalj hadnagyával álltam együtt. A nagy terem nyolc ablaka a tengerre néz, kettő és a bejáró üveges ajtó a Rue de Cerfre. Az elsőkül emiilettek mögött kis terített asztalok állnak, a terem keleti részén van a nagy asztal, melynél ebédelni szoktunk. A mennyezetet négy osziop tartja. A nyugat felé eső másodiknál álttunk Algermissen meg én. Alighogy a két német lövés eldördüli, a két torpedónaszád fordult egyet s már meg is kezdie a tüzelést. A hajóágyuk, mint látszott, egyenesen reánk irányították villámaikat. »Fedezni!« kiáltotta reám Algermissen s az oszlop mögé húzódtam, mely papirosként röpült volna el helyéről, ha eltalálja egy 10 centiméteres gránát! A teremben levők közül néhányan követték példánkat, ellenben mások hidegvérben megvetették ezt az óvatossági rendszabályt, melyet bizonyára elégI júniusban több mint 3.7 milliárd korona jegyzés volt válasz erre a lekicsinylésre. A hét milliárd korona úgy hangzik, mintha egy modern mithologia roppant számokkal do- báiódzó fantáziája gondolta volna ki, holott ezt a rengeteg pénzt a hadikölcsönökre valóban aláírták, jegyezték és be is fizették. Az első osztrák hadiköicsönre 2135 a másodikra 2630, összesen 4265 millió koronát, az első magyar hadiköicsönre 1170, a másodikra 1120, összesen 2290 millió koronát jegyeztek. Magyarország egymaga 2 3 milliárdot teremtett elő, ami annál inkább csodálatraméltó, mert hiszen az 1912 év végén az egész magyar államadósság csak 5 5 milliárd korona voll, amiből a Magyarországon elhelyezett czimletek értéke nem tett ki többet 2.5 miliiárdnál. A helyzet tehát az, hogy idehaza a két kölcsönből majdnem annyi czimietet helyeztek e! nyolez hónap alatt, mint amennyit a hazai pénzpiacz egész államadósságunkból négy évtizeden keresztül felvenni képes volt. Ez az eredmény rendkívül kecsegtető a harmadik hadikölcsön sikerére, különösen akkor, ha a jelenlegi hareztéri és külpolitikai helyzetet összehasonlítjuk a korábbi kölcsönök körülményeivel. Amikor 1914. novemberében a monarchia ! két államának pénzügyminiszterei első Ízben folyamodtak hadiköicsön kibocsájtásához, a háború alig volt töLb mint negyedéves és a szembenálló erők viszonya korántsem volt any- nyira áttekinthető, hogy a jövő fejleményei elé gondtalanul nézhettünk volna. A körülmények, amelyek között a második hadiköicsön jegyzései megindultak, már jóval kedvezőbbek voltak. Az orosz előnyomulás a Kárpátokban hetekkel korábban megtört, német szövetségeseink a nyugati hareztéren diadalmasan nyomultak előre, törők szövetségesünk pedig oly szívós ellent- állást fejtett ki a Dardanelláknál, amely méltán bámulatba ejtette az egész világot. A monarchia gazdasági felkészültsége is kibontakozott teljes mivoltában. Az első hadikölcsön kibocsájtása a moratóriumok tömkelegében ért bennünket, mig a második had;kőlcsön időpontjában a moratórium czéltudatos és fokozatos feloldása megindult. A monarchia mindkét államának közgazdasága berendezkedett a hadsereg és a polgári lakosság változott szükségleteire. A harmadik hadikölcsön a javult harctéri és gazdasági viszonyok melleit, egy soha korábban nem tapasztalt pénzbőség korában ér bennünket. Pénz, amely rövid lejáratot és likvid befektetést keres, el sem helyezhető. Egyre nagyobb és nagjobb pénztömegek özönlenek a bankok pénztáraiba, anélkül, hogy ezek a felgyülemlő készletüket továbbítani tudnák, mobil anyag, főleg váltók hiáuyában. A nem hasznosítható pénzek a monarchia pénzintézeteinél már ezidőszeriní is meghaladják a milliárdot 1915. október 7. I telennek tartottak. Az első torpedónaszád mintegy 1400 méternyire volt tőlünk, tehát a lövedékei elég hamar értek célhoz. Az elsők rövidre voltak fogva, ennek következtében éppen a Littoral előtt a vízbe hulltak és magas, fehér vizoszlopok szöktek fel a lecsapódás helyén. Mihely lecsapódtak, messze- látóiakat a torpedónaszádra irányítjuk, ott megint villámlik, mi pedig védelmet keresünk, de csak a testünknek, nem pedig a fejünknek, mert az ember nem veheti ie a szemét ily látványról, az ember látni akarja, látnia kell minden áron! Hiábavaló vitatkozás volna leírni azt a feszültsége*, amely erőt vesz az emberen az ágyucsö- vek megvillanása és a lövedékek lecsapódása közt levő időközben. Mikor az ember érzi tudja, hogy ő maga a célpontja a feléje röpülő >iszák«-nak! Nem félelem az, mert ha valaki arra kért volna, hogy kisérjem el a város belsejének egy biztos helyére, nem mentem volna vele. A lőlekzelet visszafojtó feszültség, a leg- fokozoUabb érdeklődés s oly figyelés vegyüléke az, mely semmit sem akar szem elől téveszteni, ami történk. Azért irányítja az ember a messze- látót hol a naszádra, hol meg a lecsapódás helyére. Egy lövedék visszapattant a viz színéről és belecsapott egy tetőparkányba, 58 lépésnyire tőlem, mint utóbb megállapítottam. Egy másik rendkívül érdekes pályát irt le, magam sem tudom, mint, de végezetül a kövezett sétányon ért partra, ott maradt, a vaskorlát mellett, anélkül, hogy szétpukkant volna. OU fekszik még néhány napig s az őr ügyelt, hogy senki se nyúljon hojzá
