Nagybánya, 1915 (13. évfolyam, 1-25. szám)
1915-02-11 / 6. szám
2 NAGYBANYA 1915. február 11. ezek megint egymás alatt és fölött elterülő »lebegő szintekre« vannak fellagolva, — helye sebben mondva - szélforgácsolva Legtöbbjükön önálló üzem egyáltalán nem flzetődik ki, a köz érdekében szükséges kommasz-száilásuk pedig oly hosszadalmas, költséges és nehéz vállalkozást jelent, amilyenbe az olt uralkodó jogbizonytalanság mellett nem igen bocsátkozik valaki, legkevésbbé pedig egy külföldi Az egész vállalkozás, miután 99 százalék erejéig sikerrel járl, hajótörést szenvedhet egyetlen egy oly zárl- kutalmányos ellenállásán is, aki évek óta csak az illetékeket fizeti, de soha még egy csákányütést sem tett az ő kutatási körzetében. Az ott bizonyos helyhatósági rendeletekkel és szokásjogokkal módositottau érvényben levő osztrák ált. bányatörvényhez kiadott végrehajtási utasítás elrendeli ugyan az összes »kutatási, zárt kutatási, adományozási vagy engedélyezési tárgyak« berajzolását a kerületi térképbe kiadásuk sorrendjében, — de ez a rendelkezés írott matasd maradt. Miután ezen mulasztás évtizedek óta meglüretett, a bányahatóság abban az előkérdésben, hogy a kérelmezett zártkutatás szabad vagy pedig már lefoglalt területet föd-e le, csak úgy tudna dönteni, ha az illető halárban előzőleg kiadott összes zárikutatásokat előbb a kerületi térképbe kiadásuk sorrendjében berajzoltatná, a megszűnteket törölné és a fennállók elsőbbségét megállanitaná Azonkívül tekintettel a létező köbös bányamértékekre és lebegő színterekre talán még hossz és keresztmetszeteket is kellene konstruálnia. Hogy az amúgy is túlterhelt bányahatóságok évtizedek mulasztását ma már pótolni képtelenek és erre a munkálatra külön szerveket kellene felállítani, nyilvánvaló. Nyilvánvaló az is, hogy annak folytán a bányahatóság kénytelen minden kérelmezőnek az alakilag szabályszerű kérvényben bejelentett zárt kutatást az előkérdésre való tekintet nélkül engedélyezni. így történt meg aztán, hogy némely ércelőjövetei tiz- és többszörösen zárt- kutatásokkal le- és felül van födve. A zártku- tatmányosók túlnyomó része a felügyeleti illetékeket éveken át fizetgeti teljesen értéktelen kutatási körökért is A bányatörvény elrendeli azt is, hogy a zártkutatásokat és bányatermékeket üzemben kell tartani. Ez a rendelkezés a zártkutatások tekintetében egyáltalán nem, vagy csak igen lazán lesz végrehajtva, aminthogy következetesen a fennforgó viszonyok között végre sem hajtható. Miután a zártkutatások a kerületi térképbe elsőbbségi sorrendben berajzolva és az ezzel kapcsolatos egyéb munkálatok végrehajtva nincsenek, a bányahatóságnak tulajdonképpen előbb ezen mulasztásokat kellene pótolnia évtizedekre visszamenőleg, mielőtt megállapítható, hogy lulajdonképen mely zártkuíatókat szorítsa kutatmányuk üzembehelyezésére ? 1 Már az sem erkölcsös dolog, hogy a .kincstár az előbb vázolt slendriánt a tiz- és A „Nagybánya“ tárczája. A háború halálozási aránya. Á jóslás mindig hálátlan dolog, de különösen az, ha a most folyó nehéz és véres háború halandóságáról akarunk kalkulációba bocsátkozni, mert az előző háborúkból való veszteségi adatok a fegyvertechnika folytonos és mesés fejlődése, a hadsereg-élelmezés, ruházkodás, a közlekedési eszközök és az egészségügyi szolgálat állandó javulása következtében többé-kevésbbé cserbenhagynának bennünket, ha azokra alapoznék számításainkat. Bizonyára sokan nem tudnak arról, hogy a közönséges életben bizonyos személycsoportok és foglalkozási ágban működők halálozási arányáról egészen jól lehet prognostikont felállítani, mert széleskörű és beható statisztikai felvételek állnak rendelkezésre, amelyeknek alapján az egyes foglalkozási csoportok élettartama és halálozási aránya megközelítő pontossággal kalkulálható, úgy, hogy az életbiztosító társaságok ez alapon kombinálják a biztosítottak által fizetendő díjtételeket. Amilyen könnyű azonban a normális éleiben a halandóságot és a halálozási arányt kalkulálni, épp oly nehéz eféle becslésekbe bocsátkozni a most folyó háború vér- és emberveszteségére vonatkozóan. Érzik ezt a biztosító társaságok is, amelyeknek eminens érdeke volna ez irányban valami pozitív alapra találni, amelyre többszörösen lefödött területekért fizetett illetékek kedvéért évtizedek óta elnézte, de az már egyszerűen botrányos volna, hogy ha a bánya- hatóság mindazokat, akiknek zártkutatási engedélyt adott, kivétel nélkül felszólítaná, hogy körzetüket helyezzék üzembe és ilyképen hiábavaló költekezésre szorítana olyanokat is, akiknek zártkutatási engedélyük van, de elsőbbség hiányában érvényes zártkutatmányuk nincs! Eltekintünk annak a részletezésétől, hogy ez esetben egyes helyeken a zártkutatók csapatostul jellenének meg és talán még véres verekedésbe is bocsátkoznának egymással vélt jogaik sérelme miatt. Ilyképpeu egyik mulasztás szüli a másikat és egy ily káoszba merjen belebocsátkozni egy a nyelvben, törvényben, helyi rendeletekben és jogszokásokban járallan kül I földi tőkés vagy szakértője? Igen gyakran megtörtént már, hogy valamely külföldi tőkés kiküldött Magyarországba egy szakértőt, aki a felajánlott objektumot vételre alkalmasnak véleményezte, de amikor aztán a vételi szerződés előmunkálatainál a birtok- és jogviszonyok tisztázásának vázolt nehézségeire akadt, visszariadt azoktól és főleg attól, hogy drága idejét, amelyet bányászkodásra I szánt, előzetes kérdések kibogozására pazarolja. Pedig már az is fehérholló számba ment, hogy a bányaterületét kínáló fél komolyan érdeklődő külföldi tőkésre egyáltalán akadt az szakértőt kiküldött, a szakértő az objektumol jónak találta — és a tőkés vele vételi tárgyalásokba bocsátkozott Többnyire az ily üzletek már a szakértői véleményen szenvednek hajótörést. A »Zeitschrift für Erzbergbau« igen találóan jegyzi meg a szakértőkről, akiket tőkések küldenek ki, hogy »már kiküldetésükkor a megbízó elővigyázattal túlterheli őket és rendszerint kedvezőtlen vagy legalább is oly határozatlan véleményt adnak le, hogy a tőke érdeklődését elveszíti. Delfii orákulumhoz hasonló vélemények tőkebefektetésre nem szolgáltathatnak alapot A megbízók egyáltalán nincsenek figyelemmel arra, hogy a szakértő már önmagától is — pesszimizmus felé hajlik. — Ha véleménye alapján bányászat lé'esül megfelelő eredmény nélkül, úgy a balsiker a szakértőre vet árnyékot. Ha a szakértő a megbízó alkalmazottja, esetleg szerencsétlen szakvéleménnyel állását, ha magánember — hirnevét kockáztatja. Ha azonban szakvéleményében pesszimisztikm és úgy fogalmazza azt meg, hogy befektetésre sor nem kerül, úgy ő a »nagy« ember, aki óvatos volt és megakadályozta, hogy azt a sok szép pénzt beleköltsék abba a sötét lyukba és iiy- képpen széles köröket veszlességtől kiméit meg Hogy azonban ez a »nagy ember« a nemzeti vagyont sokkal lényegesebben megkárosította, mintsem sejtené, hogy a lermé<zettől bőkezűen ellátott gazdag ércteiléreket esetleg örökös terhelyezkedve, a hadi-biztositás kockázatát a legminimálisabb veszéllyel vállalhatnák, Ma ugyanis — ellentétben a múlttal, amikor háború idején az életbiztosítást egyszerűen felfüggesztették — áz általános hadkötelezettség behozatalával vál- lalniok kellett a hadi-rizikót is, anélkül, hogy biztos támpontjuk lett volna arra nézve, hogy a háború milyen kockázattal jár és hogy a biztosítási üzlet ily irányban való alakulása mennyiben és mily mértékben teszi szükségessé — anyagi érdekeik védelme szempontjából — a dijak fölemelését. És bár évek hosszú sora óla kutatják és tanulmányozzák a háborús veszteségek és a hadi biztosítás ügyét, e tekintetben ma is csak ott állnak, ahol kezdték, mert. a haladó idővel és a haditechnika tökéletesedésével a háborús veszteségek is folyton másként alakulnak. Ha az ember egy háború összveszteségéről akar magának képet alkotni, úgy mindenesetre ismernie kell a hadakozók erejét, vagyis a had- baszállt seregek létszámát, az egyes ütközetekben és csatákban résztvevők számát — s csakis ez adatok egybevetéséből csinálhat számítást. Ámde ez sem elég. Szükség van még a háború által okozott veszteségek és más erőszakos halálozási esetek összehasonlítására is, mert ez egyrészt megkönnyíti, másrészt pedig biztosabb alapra fekteti a számítást. Csak két példára hivatkozunk. A görög igazságügyminiszterium statisztikát állított össze az 1891 — 1897. évek folyamán az em bér élete ellen elkövetett gaztettekről s ebből az derül ki, hogy ilymódon több emberélet esett ái- dozaíu', mint a görög-török háborúban; viszont méketlenségre kárhoztatott — ezt sohasem vetik szemére.« Kezet a szívre! Nálunk talán másként van? Nem e elevenedik meg e sorok olvastára lelki szemeink előtt számos hazánkbeli »nagy« hivatalnok-szakértő alakja? Hányán vannak köztük, akik életükben talán még egyetlen egy objektumról sem adtak le kedvező véleményt ? Nem e fokozza az ezen »nagy« férfiak által or- ' szágutiknak okozott kárt még az a körülmény I is, hogy nemcsak megbízóikat, hanem külföldi szakértő társaikat is megfélemlítik, akik végre is teljes joggal mondhatják: A magyar kollegának, aki az országban dolgozik és annak sajátos bányászati viszonyait ismeri, csak jobban kell azt tudnia 1 És ha végül mindennek a sok ; akadálynak és aggálynak dacára megesik a csoda, hogy a szakértő valamely bányabirtok megszerzését javaslatba hozza, úgy az üzlet a i némely országrészben uralkodó bonyolult birtokviszonyok kérdésén többnyire meghiúsul. A bajok legnagyobbika azonban, hogy a j nemes fémektől eltekintve, amelyekre a kincs- I 'ár mindig vevő, az oly egyéb ércek értékesi- ! lése, amelyek ipari leihasználásuk előtt kohósi« j tásnak vagy valamely más eljárásnak veiendők I alá, amelyeket tehát ily berendezésekkel nem ! biró bányák nyersére alakjában kénytelenek piacra hozni, a nagy üzemek állal felállított mesterséges akadályokba ütközik. Az érceiőjö- veteleknek annyi sok kézben való eloszlása folytán számos kis, de egyébként kiadós ércbánya létezik, amelyek érckészlete ily berendezéseket képtelen volna amortizálni Ha esetleg nem fekszenek az ily bányák külföldi kohókhoz előnyös vasúti relációkban, úgy érceikért a honi kohóktól oly árakat kopnak, amelyek mellett existálni egyáltalán nem tudnak, bár kerü költségeik sok esetben alacsonyabbak a nagy üzemek önköltségeinél, amennyiben az ily kis bányákat többnyire a bányatársulat tagjai, akik parasztok vagy polgáremberek, szabad idejükben maguk művelik. Ezek a kis bányák nagyüzem céljaira rend szerint alkalmatlanok, ha tehát a kohóknak érceket szállításra oly áron kínálnak fel, amely nem magasabb, mint az illető nagy üzem önköltsége, nem tudjuk emberi ésszel felérteni, miért kelljen ezen kis emberekei éhen halni és bányáik érckészletét kiaknázatlanul parlagon heverni hagyni ? Bezzeg mostanában a bányahatóságok és a békeidőben oly dölyfös nagyvállalatok a bánya kisbirtokosokhoz intézett udvarias körlevelekben arra való utalással, hogy a feltárt ércek lefejtése a mai időkben hazafias kötelesség, felkérték őket, hogy minél több ércet termeljenek és szállítsanak a kohókba slb. Ugv véljük, hogy ha a kisembernek háborús időkben hazafias kötelezettségei vannak a nagyvállalatokkal szemben, úgy a nagyvállalatoknak békés időben Németország gazdasági és gyáripari üzemeiben — ugyancsak a statisztika bizonysága szerint — egy év alatt több sérülés és halálos baleset, fordul elő, mint amennyi volt a veszteség az 1870-71- iki német francia háború során sebesültekben és halottakban. A háborúk által okozott veszteségekről rendszeres és pontos statisztikánk azonban egyáltalán nincs. A legnagyobb veszteséggel járt háború, a Krimi hadjárat, (1854 — 1856) a franciáknsk 30.9 százalék sebesülésből eredő halálozási veszteséget okozott, míg ellenben járványok és be'egsé- gek folytán 22.7 százalék veszteséget szenvedtek. Az angolok vesztesége ugyanezen czimek alatt 22 7, illetve 18 0 százalék volt, rnig ellenben az oroszoknak összesen 22.5 százalék veszteségük volt. A 1878-iki orosz-török háborúban az oroszok 16 3 százalék veszteséget szenvedlek, amiből 5 százalék esett a sebesülés és 11.3 százalék a betegség és járványok által okozott halálozásokra. Még az 1866 iki porosz-osztrák háborúban is a poroszok részéről nagyobb volt a veszteség a járványok és betegségek ciméu, ami talán az akkori kolerajárványnak tudható be, mig ellen- beu az összveszteség csekélysége a háború rövid tartamával lenne megmagyarázható. Az azóta lefolyt háborúkban azonban a legtöbb emberveszteség a sebesülések folytán állt be. így az 1864-iki dán háborúban a poroszok sebesülése révén bekövetkezett halálozás cimén 1.2 százalék, betegség folytán bekövetkezett halálozás cimén ellenben 0.4 százalék veszteséget szenvedtek. Az 1870—71 iki háborúban a német
