Nagybánya, 1915 (13. évfolyam, 1-25. szám)
1915-01-28 / 4. szám
1915 január 28 NAGYBÁNYA 3 A pályaudvaron valósággal hadikép állott előttünk. Különféle katonaság többféle nyelvű csoportja verődött össze, de mindenfele, bár- in rre figyeltünk is, kicsenged a magyar szó, a magyar dal, a harczból most érkezett és a barczba azonnal induló hősök ajakáról. Ezen az állomáson bússal, zsírral, főzelékkel látták el a katonákat, egy-két katona mázsás husdara- bokat czipelt a vállán, másik zsákokban a főzeléket s egyéb élelmiszereket. A pompásan felöltözött huszár és baka szuronvos fegyverrel sétált le és fel a vasúti kocsik előtt. A katonazenekar zenélt, a huszár, a baka amúgy fegyveresen, egyik a huszár, kényelmes uj sárga sarkantyus csizmában, a másik baka pedig sarkantyú nélkül csak úgy ropták a lánczoi, mintha nem is háborúba, hanem lakodalomba mennének, — pedig ezek a jó fiuk, ezek az édes, nótás, dalos, jókinézésü, egészséges, vidor gyermekek, most is a távoli harczmezőkről jöttek, arra a vidékre, igyekezvén, hol a magyar nemcsak fegyverrel, de isteni bátor vakmerő elszántságával diadalmas győzelemre juüatja ezer vész és veszedelem között ami fegyvereinket. íme a magyar a háborúban, a harczban jókedvű, bátor és vidám és olyan lelkesült, hogy a netán kevésbbé bátrak szivébe is önbizalmat, bátorságot önt, a békében pedig munkás. rendes és előretörekvő. Ha nem igy volna és nem igy lelt volna ezeresztendő óta, bizonnyára nem lennénk ma is magyarok. Voltunk, vagyunk és leszünk mindörökké, mert nemcsak harczi erényekben va gyünk elsők és gazdagok, de a békés időkben is oly tulajdonokkal felruházva, mely irigységet kelt sokaknak lelkében ügy van az rendjén. Irigyelje szép hazánkat és nemzetünket az egész világ, — minisem sajnálja csak egy ember is. Oláh László. A szatmári honvédek Egerben. Január 27. Amikor október első napjaiban ide jöttünk, még ősz volt. Éjjeli vasúti utazástól megviselt honvédeink a kora reggeli órákban Dobó város alatt pihenve várták az egyes századok elhelyezését. A szomszéd utczákból imilt-amott is egy- egy szélesszokuyáju, megrakott puttonyu egri asszony tipegett elő, sajnálkoztak honvédeink fáradtságán, azután lekerültek a puttonyok a hátakról és jószivvel, egész tartalmukkal oda- bulloltak bakáink gyönyörűségére. Ez volt az első impressziónk Eger városáról. Azóta, akik a 12. honvédgyalogezred pótzászlóaljával Egerben tartózkodtak, meg keltett szerelniük ezt a kedves várost. Hevesvármegye méltán dicsekedhetik szinmagyar voltával s ennek a tipikusan magyar vármegyének székhelye Eger. A mi vármegyénk magyar lakossága elhagyta már magyar viseletét. Eger nem. Valami festői kép az, midőn ünnepnapon, lévén az egri nagyon vallásos nép, a templomok felé özönlik a sok tarka színfolt: férfiak magyar viseletűkben, a legények színes mellénnyel, azután a nők 6—8 széles keményített szoknyával, melynek legfelseje színes értékes selyem, efölé jön a szádén színes felsőkendő, melyet derekukon átkötve viselnek, majd a rendesen világosabb selyemből készült fejkendő. Éhez az öltözethez járul a pruszlik, a kaláris, a tarka harisnya »czugos« czipővel vagy papuccsal s előttünk az egri asszony győnyőrüszép tiszta viseletében. A lányok szalagba fonják hajukat. így tipegnek, libegnek végig az utczán helyes rátartisággal. Mert büszkék az egri »cikrák . . .« A mi bakáink persze csodálkozva nézték ezt a viseletét s bizony sok elismerő nyilatkozatot lehet hallani az egri leányok s asszonyok szépsége felől. Tényleg paraszti sorban kevés oly szubtilisan szép nőt lehet látni, mint itt Egerben. A nép erőteljes és szép; az utósorozások alkalmával 95% át bevették a hevesmegyeieknek. S amig i a városban élő magyarság rendesen elveszíti tipikus nemzeti karakterét, itt mindezt megtartotta. A mi Tisza-Szamosmenli magyarunk szépen beszéli nyelvünket, de a magyar nyelvet egész daliamos, riihmikus, zenei mivoltában nem hallottam még úgy beszélni, mint itt. — Hét vásárok alkalmával a mezőkövesdiek gyönyörű viseletében is gyönyörködhetünk. Természetesen az egriek is megcsóválták a mi ezredünk szűrös (szűrkankós, ahogy ők nevezik) atyafiad, sajnálkoztak rajtuk, hisz ök nem ismerik azt a nagy"szegénységet, amely a mi oláh-ruthén vidékéinken otthon van. Meg- azufán egy ideig kémeknek néztek bennünket s kérdezgették, hogy mikor fognak megtizedelni. A háború benyomásait viseli természetesen Eger városának képe. Egész szalmármcgyei kolónia van itt, benne a nagybányaiak is képviselve. Bene János bátyánk, a neves szatmári ampelológus, elemében van. Állandó borkóslo- lási gyakorlatot végez az egri pinczékben az »egri vörös«-bői. Ezredünkön kívül a vitéz GO-asok vannak itt, mint Eger háziezrcde. gos az egyre szálló füsttömegek daczára, hogy alig birjuk elviselni. Kábult szemmel, a melegtől szinte fuldokolva szaladunk át a huy-i sorompón, a német tiszti autó mögött, mely hirtelen megáll, a lánczai éles csikorgásával. Mi is megállunk gyors fékezéssel. Az embereim kihajlanak, elöre- mert'dva. Az utón egy dragonyos csapat vágtat felénk. Néhány vörös-keresztes kocsi is jön gyors ügetésben égő utcasorok között, megriadt lovakkal. — Mi baj van ? — kérdem. — Semmi, — felelik kísérőim bizonytalan meggyőződéssel. De amint magam is kihajlok az ülésen, rögtön látom a két német tisztet, kinyújtott karral és tüzelve. Elődük, a nyúlánk gyalogosok, vádnak emelt puskával egy szomszédos kőrakást vesznek czéiba, ahonnan e pillanatban egy kézi gránát repült a német autó felé. Igaz, nem robbant föl. De rögtön jön egy második, egy harmadik s lecsap a dragonyosok között mint egy vaskos narancs felhasadva, rubintos tüzei fel- froecsenéaével. Egy ló felbukik, egy lovas lefordul s elgurul a porban S egész sorlüzek ropognak, megsütüsödve. Le kell hajolnunk, el kell tűnnünk az autó fenekén, ügy gondolom, a toronyhói is tüzelnek ránk. A német tisztek is meglapult.sk nyilván. De egy hang üvölt a dragonyosok között. S rögtön hallom, amint rettenetes paíkódübörgéssel az egész csapat a kőrakásnak ront. Egészen különös zajokban, az utszéli barikád iejátsza a maga rövid tragédiáját, a kő, I az érez s az emberi test egymásba kavargásával, j Egészen kemény és éles s egészen tompa és puha 1 akczentusok váltják fel egymást aszerint, hogy a kardcsapások a fejeket érik és a lópaták a köveket sorolják, vagy egy emberi hasat tipornak szét. Amint kinézek a kocsi mélyéből, már ismét csend van és a tiszti autó már szalad is elődünk. Az utasai, mint az előbb, ép úgy ülnek ! helyeiken, elől a két gyalogos az egymás ölében s hátul a két tiszt merev méltósággal. De balról, az utcza mélyén a torony már ég, ilyen hamar ! Fehérre meszelt oldalain, nyugtalan virulással, nagy sárga tüzbokrok kanyarganak fel, lángoló virágfüzérek, hallatlan orchideák obscén alakzatokkal s mind megnőve, kiszélesedve, kidagadva, | amint alul, az épület tövében, egyre szítják s táplálják a máglyát vaskos rőzsekötegekkel. Da már ekkor a (elő is kigyulladt s tündéri szikrázás száll a toronynak, a harangablakot ostromolva. Egy ember tűnik fel itt a párkányzaton, { sápadt arczával lefelé meredve. Még vannak j nékányau mögötte, sötét fejek, akik mind bámul- í nak. Mit bámulnak ? A füst nyilván már fojto- | gatja őket s a lángbokrétákból is, amint mind közelebb érnek, halálos illatok szállnak. Még áll egy perczigaz ablakpárkányon a sápadt ember és vár. Aztán, hirtelen, nekilendülve, leveti magát. De már itt, Huy-on túl, kis német csapatok lelkes üvöifgetéssel köszöntik a tiszti autót, amint elrobog mellettük. Füstölgő tanyák előtt, i véres hullák körül az udvarokon, békén kapir- gatnak a tyúkok, az édes lyukok, Marlow szerint, inig mogorván jön a disznó a füleit kábáivá s elzavarja őket. Az ágyú még egyszer szól, ha nem csalódom Loncy felől. . . . Ezredünk pótzászlóaljának törzse Dobó várában van elszállásolva Mennyi régi tradícióról beszélnek ezek a mohos bástyák! Most olvastam el az Egerben lakó Gárdonyi Gézának »Egri csillagok « munkáját s i t a színhelyen elevened- i tek meg előttem a régi idők hős alakjai. Kétezer ember erejével 150000 törők ellen 30 napig állták az ostromot Dobó^hősei asszonyaikkal együtt. Nem intő példa-e véreink hősiessége és kitartása a népek most folyó rettenetes tusájában ? Amig ezen gondolkozom, a laktanya udvarán menetszázad készülődik a nagy útra. Mindegyik bakának nemzeliszinü szalag, virág a sap- i kaja mellett és magyar nótákat énekelnek . . . ! Együtt magyar, oláh és rutén fiuk . . . Egybe- j forrasztotta őket a közös sors, a haza és király I védelme. Vége van a hazudozásnak, a rágalmaknak, a gyűlöletnek és lenézésnek: egyforma itt mindenki, Bár ilyen lenne a jövő is . . . Eger városa a maga 30,000 lakosával kedves impressziót ad az idegennek. Körös-körül dombok, távolabb a Mátra és Bükk begyei, melyek között hosszan nyúlik el a város jellemzően tiszta ulczáival. Középületei régiek. Hat temploma között dominál a Pirker érsek által épített monumeiilális reneszánsz székesegyház amely megfelelő miliőben imponáló hatást gya- I kőről. Másik monumentális épülete az érseki lyceum, melyet Esterházy gróf püspök két millió (az akkori érték szerint) forintért építtetett. A legnemesebb barokk megtestesülése. Benne van az elemi iskola, reáliskola, tanítóképző, egyházmegyei nyomda, egyházmegyei könyvtár Mikes leveleinek eredetijével (magában véve a hatalmas könyvállvány remek munka), képtár és muzeum sok papi lakás és végül a nevezeles csillagvizsgáló. Karácsony ünnepét itt ültük meg. Az egriek azonban megédesítették a 7 kórházban ápolt sok sebesültnek ünnepét és Szmrecsányi érsekkel élükön igazán fejedelmi módon ajándékozták meg a sebesülteket. Az érsek bőkezűségéből többek között Háborús karácsony czi- men e czélra szerkesztett emlékkönyvet kaptak az összes sebesültek, melyhez előszót az érsek és Gárdonyi Írták s dokumentuma lesz annak a kriszlusi szeretetnek, mellyel a társadalom tényezői meghozták áldozatukat a haza védőinek. Mert győzelmünk attól függ, hogy a nemzet együtt tud-e érezni harezos fiaival és ludja e lelki erejét átönteni beléjük . . . Most nagy hópelyhekben esik a hó s nekem eszembe jut az, amit Szilveszter estéjén a székesegyházban főpapi ajkakról hallottam : Bízzatok. Ez a föld nem lehet a másé. Ez a föld a mienk. Isten akarja igy. Igen Isten akarja igy. Kóiodi Katona János. HIRE K. Január 27. Egy hős. Katonai pályára nevelték Kossaczkyt, a nógrádmegyei nemes ifjút. Bármennyire tetszett is a katonai étet Kossaczkynak, megvált attól, mert szivének vonzalma a czivil pályán jelölte ki számára a jövőt és a czivil életben is éppen olv gyorsan ludotí haladni, mint annak idején a katonaéletben, honnan mint főhadnagy lépett ki. A mostani világháborúban mint népfölkelő hadnagy reaktivál tatot!, rettenthetetlen bátorsága és hősiessége révén a csatamezőn lépett ele? föhadnagygyá és egy összetett zászlóalj parancsnoka lett. Ebhez a bizalmi állásához mindenek élőit kiváló stratéga volta juttatta, de hozzájutóit ő több elsőrangú kitüntetéshez in s igy utóbb a vaskorona-rendhez, mely a legelőkelőbb kitüntetések egyike. Értékes, becses katonája ő a mi hadseregünknek és kiváló parancsnoka a mi fiainknak, kik rajongásig szeretik a zászlóaljparancsnokot,
