Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1914-09-17 / 38. szám
-g A Tf^aflB A ura A.x»iax Ear ühtiTjAjp. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona. Felelős szerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14 szám, ahova negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. T V AT T Í T /C T V lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. * J vl Ij 1 1Y1 1 11 A Li 1. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is. Kötelességeink. Szeptember Ifi. Elkövetkezett a nagy leszámolás órája! A germán és a szláv faj véres tusája uj fejezetet nyit meg a világtörténet könyvében. Ezer esztendő után ugyanazon feladat előtt állunk, melyet már Árpád vitéz seregei is elvégeztek egykoron, amikor összetörték a végtelenségbe terjeszkedni akaró nagy szláv birodalmat. Ezer esztendő óta a nagy szláv eszme nem Veszett ki, csak lappangva terjeszkedett, hogy alkalomadtán össze- roppantson bennünket a szláv áradat közepett. Egész jövőnk, függetlenségünk, kultúránk, nemzeti létünk függ most vitéz seregeink győzelmeitől. Vitézeink döntő diadalai egy békés, boldog jövőt, a haladás, a vagyonosodás ragyogó napjait, vesztett csatáink a megsemmisülést, ezredéves állami létünk pusztulását jelentik. Ezekben a világtörténelmi jelentőségű napokban tehát mindnyájunknak a legnemesebb hazafiiii erényekben kell tündökölnünk. Mig vitéz katonáink a hadi fáradalmak közepett diadalról-diadalra viszik harci lobogóinkat, addig az itthon maradottaknak is buzgón és kitartóan kell teljesitniök kötelességeiket. Mindenekelőtt megsebesült vitézeink fájdalmát enyhítsük jótéteményeinkkel. Akik életüket tették kockára érettünk, azok méltán megérdemlik, hogy elhalmoz zuk őket hálánk és zeretetünk minden jeleivel. Gyöngéd női kezek minél több puha fekhelyet készítsenek nekik, s halmozzák őket a gondos anya minden figyelmével. De ne feledkezzünk meg a hadba- vonultak családtagjairól sem! Akiknek munkás kezébe a polgári foglalkozás szerszámai helyeit most a legfőbb hadúr parancsa öldöklő fegyvereket nyomott, nem gondoskodhatnak elhagyott gyermekeikről, elaggott szüléikről és egyéb hozzátartozóikról. Azok most mindnyájunkért harcolnak, hátrahagyottjaik tehát mindnyájunknak a hozzátartozói s becsületbeli kötelességünk, hogy helyettük ezekről most mi gondoskodjunk. Arra is törekedjünk, hogy a termés ne. pusztuljon el a most népiden mezőkön, hanem az otthonmaradottak által közakarattal behordassék és betakarit- tassék. A hadi fáradalmak, az előfeszítő csatározások katonáink rendes táplálko zását követelik, amit nem teljesíthetünk, ha kárba vész a föld terménye, vagy ha nem ^ndoskodunk a jövő termést előkészít ídasági munkálatokról. A - k pedig, a* a háborús idő1' bekövei M békés polgári foglalkt zásukatbc ,Qnültek s most munka tieiivui csaraujaiKKai együtt nélkülözéseknek néznek elébe, igyekezzünk munkaalkalmat nyújtani, hogy ezzel is csökkentsük a háborús idők káros hatásait. De ne feledkezzünk meg az állam teljesítőképességének a fenlartásáról sem. Az államháztartásra nagy feladatok súlya nehezedik Adjuk meg államnak, ami az államé. Fizessük szorgalmasan az adót, hogy ezáltal nagy feladatainak a teljesítésében segítségére legyünk. Mindenekfelett pedig tartózkodjunk mindennemű felesleges kiadásoktól. Takarékoskodjunk/ Elszánt, hosszantartó küzdelmek előtt állunk, ne pazaroljuk el tehát oktalanul erőinket. A magyar városokra e nagy időkben nehéz kötelességek teljesítése vár. E kötelességeknek eddig hazafias áldozat- készséggel feleltek meg városaink. Meg vagyunk győződve, hogy a megpróbáltatás nehezebb napjaiban áldozatkészségük, kitartásuk s lelkesedésük nemcsak nem csökken, hanem még hatványozot- tabb mértékben fog tündökölni. A békés A „Nagybánya“ tárczája. Vendégek jöttek. — Sebesült hősök Nagybányán. — Vendégek jöttek városunkba, ritka s még néhány hónappal ezelőtt nem remélt és igy leg- kevésbbé várt vendégek, de akiket őszinte mély részvét mellett meleg szív és féltő gond fogadott. Nagy és nemesíelkü vendégek ezek Ptdig nem miniszterek, még államtitkárok sem vagy valami más hatalmasságok, hanem a legtöbbje szerény sorsban éiő és munkáló polgára a magyar hazának, kiket nagygyá tett a most dúló háború, mely nap-nap után (ermi a hősöket, kik mindnyájunk elismerésére, hálájára méltók ! Néhány napja, talán pár hete is, hogy ezek a hősök a ino3t nálunk lévő sebesült katonák a harc kemény füzét állották ki Orosz Lengyel földön, északi határunktól 80—120 kilóméter távolságban. Ott repült fejük felett a gránát, itt-ott közéjük csapott, sok sebesülést és halált is okozott; de a puskagolyók fütyülése, az acélos muszka golyóknak záporként való hullása — mert úgy van megállapítva, hogy a muszkáknak csak minden háromezerháromszázadik golyója talál — bizony egy cseppet sem izgatta fiainkat, oly annyira megszokták, hogy a golyó záporában esetleg egy-két melegséget, olyan lövés-félét érezve testükben, — hol a karban, hol a lábban — csak mentek tovább muszkát fogni s igy történt meg az, hogy egy-egy sebesült vitézünk 8-10, sőt 15 muszkát hajtott maga előtt ami táborunkba és mikor már félig-meddig elégtételt vett az okozott sebért a muszkán, amikor beszámolt muszkáival a felebbvalójának, ment a kötöző helyre sebét bekötfetni. Érdekes népek is a harezoló muszkák, mondják sebesültjeink. Messze távolból csak elszenvedik valahogy a háború okozta félelmet, de ha közelébe jutnak a mieink, a muszka lövöldöz mig érzi hátamegelt a tisztet, de mikor észreveszi, hogy a tisztje vele szemben tehetetlen, eldobja fegyverét avagy a szuronyra zsebkendőt vagy más fehér ruha darabot tűz fel s mindkét kezét feltartva üvölti: — Bozse Bozse! Azt a mieink már tudják, hogy a »Bozse« (Isten) mit jelent és teljesen lefegyverezik a vad muszkát s mint birka nyájat hajtják maguk előtt a táborba. Szives örömmel engedelmeskednek a czár hadfiai katonáinknak és örömmel adják meg magukat, mert már tudják, hogy nálunk egy faluvégi rozzant viskóban lévő kóbor kutyának jobban van dolga, mint a fehér czár nsgy- birodalmáhan egy ezrede snek vagy tábornoknak. A mi fiaink még a háború füzében is valóságos humoristák Hacsak nem inog-mozog alattuk a föld és a gránát nem hull közéjük sürjen mint nyáron égi vihar alkalmával a menydörgős menykő, mindig tréfálkozik, sőt csúfot üz a muszkák kartács lövedékeiből, mert megösmerte, hogy azoknak alig két százaléka valóságos kartács, a többi csak olyan forogva sistergő valami, amit kezébe is felvesz és tovább dobálja, mintha kugüzóban lenne. Ha feltűnik a látóhatáron a muszkák rajvonala, fiaink várnak addig, mig a csapat tisztje jól felösmerhető. A czél sohasem a legénység, hanem a szakaszt vagy századot vezető tiszt, mert a mieink jól tudják, ha a vezető tiszt elesett, az altisztek és legénység azonnal megadják magukat, hiszen igy életüket feltétlenül megmentik, de másfelől meg minden orosz széniül megvan győződve arról, hogy a minden oroszok czárjának nemcsak birodalma fog elemeire szakadozni, hanem koronája is porba hullott a háború bevégeztével s igy a szent Oroszország a kancsuka, a rabiga alól teljesen felszabadul. Ezek a mi fiaink a nagy muszkaországbó! jókora darab földet megláttak. Napokig nyomultak belebb belebb és amint mondják, termékeny répa, káposzta mezőkre találtak s olykor-olykor mégis kóstolták ezeket a terményeket, hogy vájjon van-e küiömbség a muszka és a magyar káposzta közt. Azt mondjak, hogy nincsen. Sőt egy hazánkbeli tudós hadfi, ki ott volt a csatamezőn, úgy magyarázta társainak, hogyhát sem a répa, sem a káposzta nem muszka, hanem magyar termék, melynek magvát —• mintegy ezer esztendővel ezelőtt, mikor a Kárpátok alatti hazába jöttek őseink, hagyták hátra az ottani területen lakó vaduépeknek, mert ám tudni való dolog, hogy a magyarok nem első Ízben tanítják tisztességre és becsületre a muszkákat hanem már akkor tanították, mikor Magyarországba jöttek ezer esztendőknek előtte a kievi csatában,
