Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1914-07-09 / 28. szám
2CII. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉG L Y MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is. A nyaraló-építésről. Julius 8. Két évtizedig tartó vajúdás után a nyaraló-építés láza teljesen megszűnt. A nyaraló-épités ügyében van pár tuczat jól megfontolt, kellően megvitatott és szabályszerűen meghozott formás határozatunk, melyeknek semmi szépséghibájuk nincs, sőt jogerőssé vált valamennyi. A summa-summárum szerinti végső eredménye pedig a kétévtizedes vajúdásnak az, hogy a nyaraló-épités ügyében három főnótárius koptatta pennáját; két- három rendes, kétszerannyi rendkívüli bizottság járt-kelt, fáradt, tárgyalt, izzadt és határozott; különböző ad hoc bizottságok önzsebükre sokszor költséges, nagyon költséges helyi szemléket tartottak a ligetben; a bizottsági javaslatok meghallgatása s beható mérlegelése után hoztunk megszámlálhatatlan jogerős határozatot, miknek folytán gyönyörű svájczi és más stilü nyaraló-terveket készíttettünk, de nyaralónk most, két évtized múltán sincs egy ija-fia sem. De nemcsak hogy nincs, hanem két évtized becsületes vajúdása után éppen ott vagyunk, ahol voltunk ezelőtt húsz évvel, kezdhetünk mindent legelőiről. Tanulságul a jövőre, talán nem lesz érdektelen, ha a nyaralók epopeiáját röviden ismertetjük. A nyaraló-építésre az első impulzust a városi takarékpénztár adta meg a nyolczvanas években. Tehát a leghivatottabb tényező, mely kezét éber, vigyázó gonddal folyton a gazdasági élet ütőerén tartva, a város érdekeit igazán szivén viselve, jól tudta, hogy a város közönségének erősen megcsappant jövedelmi forrásai csakis az idegenforgalom emelésével pótolhatók. A takarékpénztár igazgatóságának indítványa az volt, hogy a város építtessen nyaralókat s az e czélra szükséges összegeket a legminimálisabb kamatláb mellett rendelkezésre bocsátja. Ez indítványt a képviselőtestület el is fogadta. A nagy és egyhangú lelkesedéssel meghozott jogerős határozatnak azonban csak a jegyzőkönyvekben maradt emléke s daczára, hogy hosszú évek zajlottak le, egyetlenegy nyaraló sem hirdette a régi egyhangú lelkesedés lobogó tiizét. A város magisztrátusának nem jutott eszébe végrehajtani a jogerős határozatot; a városi képviselőtestületi tagok pedig elfeledték sürgetni a jogerős határozat végrehajtását, sőt elfeledte azt a városi takarékpénztár ;s, mely az ideát felvetette. Szóval a nyaralók ügye a porlepte akták között a leghivatalosabban s a legalaposabban elaludt. Két évtizedes álmából évekkel ezelőtt egy indítvány rázta föl a nyaralók ügyét. Ha jól emlékszünk, hatvan képviselő nyújtotta be az indítványt a képviselőtestülethez, hogy a város a takarék- pénztár régi ajánlatának elfogadásával építtessen nyaralókat. Az indítvány indokolásánál ismét az a kettős szempont játszotta a vezérlő szerepet, hogy a város polgársága anyagi helyzetének javítása czéljából mindent el kell követnünk az idegeníorgalom emelésére, másrészt pedig gondoskodnunk kell arról is, hogy a takarékpénztár pénzfölöslegei a városra nézve gyümölcsözőbben helyeztessenek el, mintha idegen vállalatok papírjaiba fektetnők csekély kamatozással. Sajnosán konstatáljuk, hogy ez a második indok az idők folyamán elesett, de annál hatalmasabbá duzzadt az első, az t. i, hogy uj megélhetési forrásokról kell gondoskodnunk. A lelkesedés tüze magasan fellobo- golt a második indítványra is s a város képviselőtestülete egyhangú határozattal ismét kimondotta, hogy nyaralókat épit s ugyanakkor könnyebb végét fogván a dolognak, utasította a városi takarék- pénztárt, hogy a nyaralókat a tengersok bizottsági tárgyalások és helyszíni szemlék alapján elfogadott tervezetek szerint a saját rizikójára építtesse föl. Természetes, hogy a takarékpénztár ez utasításnak eleget nem tehetett, hiszen annak teljesítése alapszabályaiba ütközött is, de a takarékpénztár még mindig állotta szavát, hogy a nyaralók építésére szükséges összeget a városnak minimális kamatláb mellett rendelkezésére bocsátja. Az ügy tehát ismét a képviselőtestület elé került, mely ismét nagy lelkesedéssel elhatározta, hogy a nyaralókat felépitteti, még pedig a ligetben, a kiserdőnek a Veresvizi-utra eső felén. Mikor pedig már annyira jutottunk, A „Nagybánya“ tárczája. íróasztalom. Hervadt virágok, amikor letéptem féltve ápoltam, gonddal beozéztem, 8 tehozzád vinni most már nem lehet; tört szélű váza, antik patinával; rossz tentatartó — gazdájára rávall itt minden porszem, mert minden beteg. Schiller profilja bronz pecsétnyomómon. — UJ álmok mellett minden tompa, ódon, csak a keretben kék, szép két szemed: lelkembe néznek, súgják, hogy mit Írjak, hogy az életben minden gondot bírjak, mert ők óvják, féltik a telkemet. A kis órám bőrtokban tikktakkolva. Nem óra ám, de ólom minden óra, amely a gondba, kínba visszavon — s mig ólmo3 lába elsiet felettem, nem is tudom, hogy mennyit öregedtem, mert nyitott szemmel, ébren álmodom . . . H. ö. A tanító lány. — Irta: Rácz Pál. — Azt gondolná az ember, hogy kucsmát húztak annak a karcsú, zöldes-lombos hegynek fejére, amelyik a falu fölé emelkedik. Pedig csak egy sápadt, szürka ködköpenyeg dörgölőzik hozzá a szúrós fenyők csúcsaihoz. Persze itt még a nap is fátyolt visel, mint nálunk a tejszín arczu menyecskék. Hát még a hepehupás mezők? Ott sem csillog harmat, mitől is csillogna? Hiszen azokon is lusta ködlepedő czammog keresztül a csermely partjára, hol a nyálkás füzek habos könyüt sírnak ki karcsú leveleikből ... Egy fiatalember állapította ezt meg valamennyit, aki pihenni jött ide ebbe a szalma tetejű faluba, ahol igen sok tehén van, meg igen jó tejet fejnek, ahol a vaj sárga és friss, a lányok meg mind egészségesek, mind szépek .. . Itt eddig tart a világ. A lányok egészségesek és szépek, egyéb semmi, de semmi. Hova maradt innen az izgatott városi levegő, ahol olyan komplikált minden, még a tejszín arczu menyecskék arczbőre is .. . Igen! Hova maradt innen az a sok fönséges észproduktum, kézmüvészet, az alkotó erők remekei, az a sok czafrang, póz, raffméria; szóval hova maradt innen a — bűn? Itt csak az Isten szokott teremteni valami újat. Az emberek nem fáradoznak azon. Itt a fa-falu kunyhókat befedik szalmával, de csak egyszer. A jó Isten azután gondoskodik róla, hogy azon moha teremjen, fü nőjjön és legyen azon egy örökké zöld gúnya . ., A fiatalember ilyenekről gondolkozott. Gondolkozott és örült, hogy megszabadult abból a kiparkirozott, beaszfaltozott nagy városból, ahol egész nap csak írni meg számolni kellett a rács mögött, csak írni, meg számolni . . . Bosszantó foglalkozás lehet az. Itt meg egészen másat csinált. Itt, amikor felkelt jókor reggel, a napot leste, várta, hogy kászmálódjék ki a szürke köpenyegből; azután meg a tanító lányával szórakozott, aki olyan egészséges, olyan szép volt, mint a képtárlaton kiáliitott hihetetlen ruházatú madonnák. Még szerencse, hogy a tanítónak lánya volt, olyan lánya, aki megtanulta a geográfián és fizikán kívül a tehénfejést is. És a fiatalember olyan szívesen megissza minden reggel azt a jó, habos, párolgó tejet, ami — tudja Isten — jobb most, mint máskor. Hamarosan összeszoktak ők ketten. Azt hitték, hogy igy kellett annak lenni, már azelőtt, hogy ez a fiatalember idejött volna. Tréfálkozva fordult felé egyszer a kertben gyomlálgató tanitó- lány, ahogy a fiatalembert az ablakon kihajolni látta. — Még mindig nem alszik? Pedig hát jókor reggel, hűvös reggel volt az idő. A városi mosolyogva válaszolt: — Még most sem keltem fel. Aztán igy ment a szó tovább. Perzselő napú délutánokon kisétáltak a hegyig. Ott az átlátszó vizű pataknál lesegették
