Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1914-10-29 / 44. szám
2 NAGYBÁNYA 1914 október 29 vakmerőén bátornak kell lennie, de otyan ravasznak, agyafúrtnak, hogy ténykedéséből szerepére, hivatására következtetni egyáltalán ne lehessen, mert igy ezer veszedelmek daczára is megfelel, minden a működéséhez fűzött reménynek, várakozásnak. Kémnek lenni éppen nem irigylésre méltó idillikus foglalkozás, de azért a kémkedésre is akad mindig ember, bárha a kém élete folyton hajszálon függ. A kémkedésnek testvére, talán ikertestvére az árulás. Az árulás, az árulkodás a legrutabb tulajdonság, mindama tulajdonságok között, ami az emberben lakozik. Az árulások legnagyobb bűne pedig, mert az árulás, árulkodás mindenha bűn, — a hazaárulás. Hazaárulók voltak, mióta az emberiség hazát ösmer. Ez a ruinált fajtája az embereknek ma is megvan és a leg- sajnosabb az, hogy mi nekünk kell ezt tapasztalnunk egy olyan nép részéről, kiket keblünkön melengettünk, kiket is- tápoltunk, kiket szerény viszonyai között megélhetéshez segítettünk, kiknek minden bajaiban — a szent magyar haza talán mások rovására is — gyámolitója volt. Hejh I Rákóczi, Bercsényi, Bezerédi... ... mivé levének hires vitézi ? A rutének, kiket mint jó hazafiakat ösmertünk, becézgettünk, egy része hütelen lett az ősi földhöz, a vérükkel áztatott és megszentelt magyar hazához az ámitók, a hazugok szavára hallgatva, megszédültek és sokan árulókká lettek. Nem titok, sem itt, sem az országban, hogy a Kárpátokon betört muszkák a hazaárulók vezetése mellett merészkedtek át a magyar földre. Az sem titok, hogy az árulók méltó büntetésüket elvették a földi igazságszolgáltatástól. így tehát emberileg megtoroltatott az árulóban a földi bűn, de Telküknek az üdvösség paradicsoma zárva marad. Csodálatos, hogy az a jó hazafiaknak ösmert csendes jámbor nép eltávozott tőlünk s egyben eltávozott hitétől, Istenétől. Pedig ez a nép vallásos volt, istenfélő volt és jó magyar is, hiszen azokon a kereszteken, melyeken Jézus kifeszitve van az I. N. R. I. „(Jézus Nazariensis Rex Fudeórum)“ felírás szerepel N. J. Zs. K. (azaz Názáretbeli Jézus Zsidók királya) felirat van a ruténeknél. Ez a felirat a görögkalhólikusoknál nem mostani, nem mai keletű talán századok óta van az felírva a nagykereszten a Jézus feje felett lévő táblán és ez a felírás ennek magyarsága azt tanúsíthatná urbi et orbi, hogy a rutének nem csak vallásosak, de jó magyar hazafiak is. Hitök, régi hitök sokaknál megingott, megingatták az orosz ügynökök, a rubelek, melyek a szegény nép eszét elvették. És megtévesztették őket a szent Atyuska hazugámitói annyira, hogy szegények elvetemülve megtagadják hazájukat, megbecstelenitik őseiknek sirhal- mait és elárulják azt a hazát, amely hazában számukra is az előrehaladás, a művelődés utjai nyitva állanak. A hazaárulóra pedig nemcsak kötél vár, de a hűséges rutének átka is! o. L. Titkos jótékonyság. Október 28. Félve nyúlok a témához. De ha az ember mostanában használni akar, nem szabad a kanyargós utakat keresnie. Egyenesen kell a czél felé törnie és ha valaki sértve érzi magát, majd kibékülünk a háború után. Ezenuel megígérem, hogy fentartás nélkül bocsánatot fogok kérni. Arról van szó, hogy amióta az eszünket tudjuk; arra tanítanak bennünket, hogy a jótékony }ág úgy szép„ ha htokban gyakorolják. Nem igazi jó ember, aki a jóságáért jutalmat vár. Nem igazi jó ember, aki szerepelni akar, amiért a szegényekért telt valamit. Nem igazi jó ember, aki azért ad, hogy rendjelet kapjon, vagy hogy benne legyen a neve az újságban. Tégy jót titokban, még talán az se tudjon róla, akivel jót tettél és elégedjél meg azzal a belső gyönyörűséggel, amit a jótékonyság okoz. Ezt tanultuk és tanítottuk. Mondom, majd a háború után alázatosan bocsánatot kérek, de most nem szabad letagadni, hogy ezzel a kétségtelenü gyönyörű erkölcsi tanítással oda jutottunk, hogy titkos jótékonyság cziméti egy csomó ember egy krajezárt se ad. Kétségtelen, hogy a jótékonyság mindig állami feladat, különösen pedig állami feladat akkor, amikor az állam idézi elő az állapotot, amelyen a jótékonysággal segíteni kell. De ez szintén csak gyönyörű elv, amelyhez még sem az emberiség, sem az állam- szervezet mai formája nem érett meg. Majd ha az emberek olyan okosak és jók lesznek, mint aminőknek óhajtjuk őket, majd ha az állam szerkezete olyan lesz, aminőnek kívánjuk, akkor törvény lesz az állami jótékonyság és kutya- kötelesség a titkos adakozás. De ahogy most állunk, az egyik elv arra jó, hoyy az ember nyíltan ne adjon semmit, a másik pedig arra, hogy titokban, szerényen, szemérmesen ne. vegyen ki a zsebéből semmit. Fájdalom, háború van és statárium mindenben és mindenütt. Most okoskodni nem lehet. Most adni kell a berlini lapok nagyon okosan teszik, hogy még annak is kiírják a nevé(, aki egy skatulya szivart küldött a katonáknák. Most a jótékonyságnak nem az esztétikája vagy erkölcstana fontos, hanem az eredménye. Nemrég arról írtam itt, hogy a hiúságot ki keli használni a szegények és a sebesültek érdekében. Most hozzálehetjük azt, hogy a nyilvánosságot, amely a hiúságot szolgálja, tel lehet használni az ellenőrzés czéljaira is A lapok szerkesztőségeiben még mindig tartja magát az a hit, hogy az emberek nem olvassák az adakozók névsorát. Az egész közönségre hivatkozom, hogy igy van-e ez ? Nincs igy. Vagyunk olyan kiváncsiak és néha kicsinyesek, hogy Antwerpen eleste és Przemysl diadala, sőt az oroszok magyarországi kudarcza napján ne felejtsük el pontosan elolvasni, ki mennyit adott. Nem nyomhatják olyan kis betűvel és nem tehetik olyan hátra, hogy el ne olvassuk. És jól tesszük, hogy elolvassuk. Ha tovább is szorgalmasan olvassuk és mindenki tudni fogja, hogy olvassuk, akkor elveszti ez a rovat a kellemetlen mellékizét. Akkor nem azok névsora lesz, akik nem akartak névtelenül adni, hanem azoké, akik adlak. Akkor nem bujhatik egy békésebb időkhöz illő erkölcsi elv mögé az, aki nem akar adni, vagy az, aki olyan keveset ad, hogy szégyenü melléje Írni a nevét. Ugy-e, mi nem alakosko- dunk és bevalljuk, hogy sokkal jobban ismer- j jük az embereket, mint hogy ne lennők fel róluk : sokan vannak, akik tehetnék, de mégsem s láttam Nozdrzecen a Skrzynski lovagok ősi kastélyát, amelyben a hitvesi nyoszolyától kezdve a gobelineken és kristálytükrökön át a cselédszobák utolsó szalmazsákjáig, a szétszórt könyvtár legjelentéktelenebb röpiratáig, minden kicsi zug fel volt dúlva, szét volt hasogatva, össze volt tépve: hol á pénz ? Ilyen az orosz visszavonulás. Ahogy gépkocsink robog éjszaka hazafelé a przemysli utón, meg kell borzadnom, ha rá gondolok vájjon hol járnak most, vájjon hol pusztítanak, hol rombolnak most, hol mocskolnak most be mindent ezek az uj talárok ? És vájjon hol éri el őket a sors, a sötét végzet, amely ime, nyomukba szegődött I * Augusztus másodikén még hivalkodva és a nyers erő durva öntudatosságával követelték Przemysl kulcsát, amely számukra sok minden egyebet is megnyitott volna s mint foglyaik mesélik, a renegát Dimitriew roppantul fel volt bőszülve, mikor Kusmanek allábornagy válaszát meghallotta. Rövid volt ez a válasz. A Zrínyiek és Dobók szoktak ilyeneket küldeni: zsebemben a kulcs, jertek érte ! És, állapítsuk meg, Dimil- riew kísérletezett is ebben az irányban. Másnap, harmadnap rettenetes erővel uj alt meg a támadás Przemysl külső érődéi ellen. Éjjel és nappal dörögtek az ágyuk, dolgozott a kancsuka, a revolver és a kartács. Újabb orosz ezredek feküdtek le a nedves, sáros fűbe, hogy örök pihenőt leljenek a rémes napok emberfölötti strapája után, újabb orosz százak maradtak függve a drótsövényeken, hiába, mindhiába. Egyetlen lépéssel nem jutott közelebb czéljához a kirikilisz- szei és lüleburgászi győző, a renegát Dimitriew. Pedig Przemysl eleste sürgős volt. Nagyon sürgős. Az orosz hadsereg általános helyzetének vigasztalanságát már csak ez a diadal tehette volna valamivel enyhébbé. Hatodikén elfogott oroszoknál érdekes ezé- dulákat találtak a mieink. Dimitriew generális könyörgést intézett bennük demoralizált seregéhez. Ez a könyörgés a világháború legfantasztikusabb és legjellemzőbb okmánya. A vezér, a sorok között ott zokog a tehetetlenség kétségbeesése, rimánkodik benne katonáihoz, hogy segítsenek a szegény renegáton, akit sürgetnek, fenyegetnek, sanyargatnak felülről. Vegyétek be nekem azt az átkozott Pzemyslt, — igy könyörgött Ratkó mester — mert három nap múlva már későn lesz, három nap múlva már végünk van nekünk s a mi végünk az egész orosz hadsereg végének kezdetét jelenti. Ez volt megirva a ezédulában, amelyet Przemysl körül minden orosz katona megkapott. És az intelem használt: százával szöktek át hozzánk az orosz katonák, akik ehy- rowi, szielickey és misankowicei utón végigfutottak a halál elől. Fegyver nélkül, föleme,t. kezekkel futottak előőrseink felé s csak egyetlen szavuk volt! — Skrk! Éhes vagyok! Ezek megmenekültek, a többit részben már e'fö delték, részben ezulán fogják el földelni. A Radymnótól Tapiuig két nap alatt megépített vasútvonal, amelyen a nehéz ágyukat kellett volna ideszállitani, nem tudta meghozni a kívánt eredményt s a mozsarak, arra a hírre, hogy a felmentő osztrák-magyar hadsereg már csak A BIKSZÁDI ÁSVÁNYVÍZ gyógyhatása hurutos bántalmaknál páratlan; a legutóbbi termésű savanyu ------------------- uj borral vegyítve kitűnő italt szolgáltat. ------------------Ár j egyzóket kívánatra küld i BIKSZÁDI Myii iffiisüa. y y ■■ Kapható mindenhol. ■■
