Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 27-52. szám)

1914-10-29 / 44. szám

Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, j Felelős szerkesztő: I Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14 szám, ahova negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. ! Ú r1 T V A4 T U í T V lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. j Ij U L 1 M 1 U A L 1. | Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is. Kémkedés, árulás. Október 28. A mesterségek igazi és művészi mes­tersége a diplomátia. Hiszen a diploma­ták palotáiban intézik a népek, a nem­zetek és országok sorsát, a diplomaták fonják azokat a politikai, hajszálnál vé­konyabb fonalszálakat, melyekből laká- csők módjára szövik, vagy mint gobe­lint, finom tapintattal készítik az nj ala­kulásokat, az uj térképeket. Ebben a nehéz mesterségben, tudni­illik a diplomatiában nem csupán fino­man raffinált és kényes Ízlésű emberek foglalnak helyet, hanem igen sokan má­sok is, kikről mi, twiagyközönség vajmi keveset tudunk, pedig ezek nem kevésbbé fontos szervei a diplomátiának, dehát hallgat róluk mindenki, mert amily fon­tos és titkos a diplomátia ténykedése, éppen annyira titokzatos ezeknek a nélkülözhetetlen és titkos egyéneknek a működése, ez okból tehát, ha tudnánk is róluk egyet-mást, mert bizonyí­tani nem áll módunkban, hallgatnunk kell a diplomatáknak eme kiegészítő szervéről. Hogy mi a hivatásuk a diplomaták­nak, azt ecsetelni ez alkalommal nincs szándékunkban, azonban a diplomátia egyik legszükségesebb szervéről, a kém­kedésről elmondunk egyet-mást, mert a diplomátia működésének lundamenloma a kémkedésen áll A kémkedés, ha azt a szó szoros értelmében vesszük, nem valami ma­gasztos és méltóságteljes foglalkozás. Daczára ennek, a politikai kémkedők táborában mégis találunk nem csak rangra, módra és születésre nézve első embereket, de találunk a legalacsonyabb sorsból származókat is, kiket nem pro­tekció, de kiváló politikai tapintat, ra­vaszság, sőt agyafúrtság képesít arra, hogy a legelőkelőbb testületben fontos szere­pet betölthessenek és betöllsenek. A kémkedésben nincsen kényes Íz­lés, nincs válogatás az eszközökben, mert a kém czélja mindig az, ha másképen nem lehet, hát fondorlattal is kikutatni, kifürkészni mindent, ami megbízóinak előnyére és javára szolgál, tehát meg­bízóit kötelessége felvilágositapi mind­ama do’gokról, amelyek teljes tájékozást nyújtanak nemcsak a népek, nemzetek vagyoni, de fegyverkezési viszonyaikról és a hadviselő képességekről is. Az asszonyok szintén nagy szerepet játszanak a poétikai kémkedésbe^. Ezek valóságos delnők, mert ezek a hmgyek rendszerint nemcsak kiváló alakkal bír­nak, de szellemességben, kedvességben felülmulhatlanok. A világvárosokban, a diplomaták székhelyén tartanak fényesen berendezett palotákat és nagyúri szerep­lésükkel, lekötelező, nyájas modorukkal bűvkörükbe vonják a politikának, iro­dalomnak, művészetnek, gazdagságnak, ipar- és kereskedelemnek, de a született arisztokratáknak is mindama előkelősé­geit, kiknek a politikai vezetésben, irá­nyításban bármily szerepük van. Ezeknek az nrihölgyeknek kitűnő szimatjuk van. Kiszimatolnak minden lehető és lehetetlen dolgot és bereferál­ják híven, pontosan. Az eszközökben bizony ezek a nagyon finoman kényes­nek látszó hölgyek nem válogatósak. Ha nem elég a szép szó, a mézes mázos beszéd, ha nem elég a lebilincselő szel­lemesség, esetleg a pénz, előveszik a szerelmi ömlengések biztosan ható fegy­verét s igy hódolatra kényszerítik a leg­körmönfontabb diplomatát s mikor lá­bai kelőit, mint megszelídített oroszlánok feküsznek, a mélységes titok a gondosan bezárt lakat mintha villanyos erő érte volna, erőtlenül szét hull . . . A titkok titkáról a lepel lehull, a démon mosolyra nyílt ajkakkal köszö­netét rebeg és megbízója gyorsan meg­tudja azt, amit tudni akart. Háborús időkben ezek a hölgykémek rendszerint eltűnnek megbízatásuk szín­teréről és igen sok diplomata csak ak­kor tér eszéhez, mikor titkai már el­árulva vannak. Ilyen felfordult világban, mint a mostani, a kémek igen nagy szolgálatot tesznek és tehetnek hazájuknak. Szere­pük nemcsak nehéz, de igen veszedel­mes is. Ha nem elég ügyesek és kevésbé eszesek, bizony hamar hurokra, akasztó­fára kerülnek. Szóval, egy cseppet sem hálás mesterség a kémkedés, de ha az kellő ügyességgel, tapintattal, éles elmé­vel halad, nem irigylendő utján, babé­rokat ugyan nem, de dús aranyakat te­rem. Mindenesetben a kémnek nemcsak A „Nagybánya“ tárczája. A przemysli ostrom története. A főhadiszállás tegnap este öt óra negyven­hat perczkor Przemyslbe érkezett. Gépkocsikon jöttünk keresztül egész Galícián s most itt va­gyunk — rettentő testi és lelki megpróbáltatások után, amelyekről részletesen be fogok számolni — az éhes orosz ambíciók és ötvenezer moszkó harcos temetőjében, azon a sziklatokon, amely körül szinte fizikai érzékelhetőséggel fordult meg a sors: Przemysl erődrendszerének világvárosias közepén, a Ryneken. Hogy ez mit jelent ? Jelenti azt, hogy az orosz centrum — amely először Lembergnél és Grodeknél, Jaworownál és Rawa- ruszkánál s még húsz más csatában a saját, patakokban ömlő vére árán győződött meg arról, hogy számbeli fölénye, ha még akkora is, nem mérkőzhetik a mi erkö'csi és etikai kvalitásaink­kal — minden eddiginél erősebb, érzékenyebb és öldöklőbb leczkét kapott a przemysli erődök előtt. Erődök ? Nem, valóságos sziklafeszkek ezek, ahol sasok laknak. Sasok, akik nem engedték biro­dalmukat bagolyseregek martalékává lenni . . . Lehetetlen elnyomni a lélek legmélyén az öröm, a büszkeség, a diadalmámorérzést, mikor az orosz baglyok ott feküsznek előttünk a porban. Véresen, sárosán és rohadva már. Lehetetlen elnyomni a sors igazságossága iránt váló hitet, mikor őket hántolják el katonáink azokba a sí­rokba, amélyeket ők akartak volna számunkra megásni. Igaz, bevallom, nem a kulturember érzése az, ami bennem az orosz hullák százainak és'ezreinek láttára támad, hanem azért mégis az igazság érzése, valami a barlanglakok igazsá­gáéból, amelyet a troglodita akkor érezhetett, ha kőkalápácsával sikerült kivernie odvábái az oda­tolakodó ősmedvét. Nos, ami ősmedvénk néhány szemfogának és karmainak hátrahagyásával szálad vissza eszeveszetten északi vacka felé s amerre fut, vérnyomok jelzik az útját. Mi pedig üldözzük ezen a piros nyomon, együtt hatalmas szövetsé­gesünkkel, aki egyazon véleményen van velünk: most meg kell szabadulnunk a hideg rémtől örökre, hogy hajlékaink békés nyugalmát ne zavarhassa többé sohasem 1 ' * Köröskörül, az északkeleti, keleti és dél­keleti magaslatokon még dörögnek az ágyuk. Távoli dörgésekre élénk dördülések válaszolnak. Amazok ők, emezek mi. Folyik a rettenetes pár­baj. Érctorkok pokoli szava felesel egymással. Erről á tetőről, amelyen most állok, két csata­térre nyílik betekintés. Az egyik Radymno fölött van északra, a másik valamivel alatta és kelet felé. Fehér felhők jelzik, mikor ütegeinkből ki­röpül a lőveg, majd eljut hozzánk a dörgés föld­rengető robaja is. Aztán apró füstkarikák támad uak a levegőben, mintha titánok szivaroznának ott tréfálkozva és ingerkedve. Csak a tompa durranás jelzi, hogy orosz shrapnelek keresik ott a mi csapataink fedezékeit. Valahonnan éles, fülbántó kattogás neszét hozza felénk a szél: gépfegyverek pergő zenéje ez. Ki tudja, hány hárezosnak utolsót dobolnak . . . Gépkocsink zihálva rohan a hang irányában. Kilométer kilométer után marad mögöttünk. Egyre erősebb az ágyuk döreje, egyre élesebb a katto­gás. Trének végfelen kigyóvonala között hatolunk előre, csapatokkal találkozunk, amelyek két órá­val ezelőtt még tűzben feküdtek s felváltásuk után dalolva vonulnak éjjeli pihenőre. Már villa­násokat látunk s a radymnői vasútvonal mentén felfejlődő rajvonalat. Egy árkászfőhadnagy jön velünk szembe s elmondja, hogy a töltést szóró- lüzzel járja végig az orosz tüzérség ne, menjünk tovább. Dehogy nem megyünk. Elhagyjuk a töltést, a villanások mögénk kerülnek s mi bent vagyunk Radymnóban. A toronyba rohanunk fel, onnan jól látni mindent. Mindent? Mily kevés ez a modern háborúban, amelynek szinte összes rész­lete olyan, hogy csak következményei jutnak az érzékek elé. Néhány dördülés még, száguldó patrullok az utón s egyszerre leszáll az alkony, sötét van. Most csak a mi ütegeink hangja hallatszik. Az orosz tüzérség ilyenkor menekül, miután egész napon át fedezte a futó had visszavonulását. Milyen visszavonulás ez I Biec tői Przemyslig jár­tam azon az utón, amelyet végigsöpört az orosz áradat, elpusztítva, elpiszkolva mindent, ami szennyes hullámai elé akadt. Láttam a hacowi iskola egyik katedráján az orosz látogatás undo­rító szimbólumát. Láttam Iszkrisznán azt az anyát és azt a leányt, akik egymás előtt lettek áldozatai a fegyverrel udvarló orosz bujaságnak

Next

/
Thumbnails
Contents