Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1914-02-12 / 7. szám
2 NAGYBÁNYA aki szemét látni tanította, fülét hallani, szivét érezni és lelkét befogadni uj csodákra, amelyeket a divatos áramlatok talán lenyomtak az ismeretlenségbe s onnan kibányászni már is uj föladat, uj lehetőség valamit kapni, amiből tanulni lehet. Igen Tanulni Ennek az ellensége minden, amit a nagy tömeg fölkap, kultivál és megun, eldob és fölkap, uj divatot, uj hóbortot, uj »lázi«, uj társadalmi kölöuczöt hordva a nyakában — mert kevés a tanító, kevés az iskola, ahol mélyre- látásra, elevenülésre, tanulásra tanítsanak. Magyarországon átlag kétezer tanító tüdőbeteg. A rossz, szűk, kis falusi, kisvárosi iskolák fülledt, nehéz levegője megőrli a lelkűket, tüdejüket, agyukat s férfiéletük delén dőlnek ki a sorból, a magyar tragikum áldozatainak — mert ebben az országban annak, aki tanítani akar lelke, tudása, szive szerint, ki kell dőlnie a sorból — el kell pusztulnia, mert egy nagy, mindent meg- őrlő malom ez az ország, ahol a tudatlanság súlyos malomkövei összemorzsolják azokat, akik bátrak bátraknak lenni s ellen mernek állani ennek a dekadens erőnek. Napjainkban — nálunk — különösen három divatos láz hullámzását lehet megfigyelni, fölmérni. Az első, legrégibb, legnagybányaibb a zene lulságbavitt kultusza. Itt minden második ember titkos operaszerző, minden második leány hangverseuyprimadonua, csodalény, aki — ha még eddig nem szerepelt — ezután fog hervadhatatlan babérokat aratni. Ennek a lélektani impulzusát megállapítani nem nehéz. Az összes művészetek között a zene szava a legközvetlenebb, nem kell hozzá olvasni tanulni, analfabéta is lehet a nagy muzsikus, csak ép legyen az a szerve, amelyen át a futamok, trillák, pianók és forték besze'de belopódzék a leikébe. Mert a zene megnyitja azt az utat, amely mindenki nek titkos kertjébe vezet, ahol néma, névtelen fájdalmakat, vagy még csak a holnapban nyíló örömöket világra segít. Sajnos, én nem értek úgy a muzsikához, hogy jól föl tudjam mérni a szatmári filharmonikus est jelentőségét, de hogy csalódással járt, a filharmonikusok legutóbbi budapesti hangversenyéből sejtem, amelyet unalom és közöny kisért minden vonalon. De hát távol álljon tőlem, hogy ünneprontó legyek: csak följegyzek egy tényt a zene divatjának történetéhez, amikor különvonatok szállították a nagybányaiakat Szatmárra egy hangversenyre. A második divatos láz a tangó negyvenfokos láza. Mi is lehetne más? A tangó, amiről mindenki és minden beszél és ir, csak mi hallgattunk eddig, mert nem hódoltunk be neki És nem is fogunk, mert művészi jelentősége nincsen, mint ahogyan hirdetik amennyiben ha erotikus tendencziáju valami, már nem művészi — Ugyan mi van nekem, ami a nagyságos urnák nincsen ? — Hát mondjuk a maga bőre. Én megveszem a maga bőrét. írást ad róla, hogy holta után az enyém lehet a bőre. Gilt? — Ojoj, nagyságos ur csak tréfál, — felelte Samu. — Semmi tréfa. Én kifizetem magát most ropogós bankókkal, de maga írást ad, hogy holta után a bőrét nekem adják ki. — Nü, mondta kíváncsian Samu zsidó — és mit adna a nagyságos ur ezért az öreg bőrért ? — Hát mire tartja ? — Ötezer koronára. Emberbőr. — Áll a vásár, én nem alkuszom. Adja írásba, hogy holta után elmehetek a bőréért. Itt az ötezer korona. És Paposy szépen leolvasta az ötven darab százast a Samu reszkető kezeibe. — Most pedig itt ez az irás, írja meg és írja alá, nehogy majd engemet zaklassanak. Samu zsidó nem hitt a szemeinek. Paposy nagyságos ur meg van zavarodva. Ennyi pénzt kidobni egy öreg bőrért — gondolta magában. De azért állotta a vásárt. Itten csak ő nyerhet. És annak rendje és módja szerint kiállította az elismervényt az átvett ötezer koronáról, melynek fejében saját bőre tulajdonjogát ezennel átruházza halála esetére Paposy nagyságos urra. A földesur átfutotta az irást és zsebretette. Samu is begyürte a bankókat a piros bugyellá- risba és kajánul elköszönt. De Paposy megállítja még egy perezre. — Tudja Samu, csak formaság az egész, mindjárt készen leszünk. Maradjon egy kicsit. És ezzel hátraszól a kocsisnak. többé s egy táucznak — teremtőm — egy táncznak, amely csak arra jó, hogy két fiatal, ügyes, felhevült embert testük minden részével érintkezésbe hozzon és igy némi fizikális könnyebbülést szerezzen nekik egy úri társaság szeme- láttára, nem, ezt mi nem tartjuk, nem tarthatjuk arravalónak, hogy üstdobok és trombiták mellett hirdessék egyetlenségét és valódiságát. Ez a tangóláz sok csalódást szerzett a nagybányai közönségnek akkor, amikor a moziban hirdették. Más táncz, más figurák, más ütemek lebeg tek el előttünk, amit nem lett volna szabad — félrevezetve a jóhiszemű közönséget — olyan reklámmal hirdetni. Páris — úgy tudjuk — északi éghajlaton fekszik és nem a forró és uászutasok mindenkori vágya táján, délen. Mégis, a párisi divatok — a hölgyek toilettejei — lengeségükkel valami bombayi utczát, vagy egyiptomi metropolist juttatnának eszünkbe Hogy ezek a hasított szoknyák, fedetlen vállak és karok aesthetikusak, szépek e ? Hogy ezek a meztelen divatok, amelyek mindent, a szó valóságos értelmében mindent elárulnak, nem vezetnek-e mind jobban a szabad szerelem, a leányvásár bevallott világa felé ? Nem űznek ki minden vágyat, érdeklődést, tiszteletet a férfiakból a szép, a drága, szent női titkok szépsége iránt? Könyvtárat lehetne írni erről I S könyvtárat lehetne Írni az újabban föllépett ródlisport-lázról is. Ami hogy egy uj, erősebb, nemesebb, jobb nemzedéket nevel-e, .már az orvosi physiologia körébe vágna. Mi csak azt látjuk, hogy egyre többen adnak ki drága pénzeket ródlikra és a könyvkereskedők üzlete pang; mi csak azt látjuk, hogy divatok és lázak uralkodnak, de Kiss József uj verseiből összesen két példány fogyott el Nagybányán. S mi — egyszerű, szerény könyvbolondok, akiknek a legjobb barátaink a könyvek, mert ők nem csalnak meg, nem hagynak el — csak azon kesergünk mélabus, befejező akkordnak, hogy azt az időt, amikor a nagybányai fiatalok közt képek és könyvek kultusza, divatja, láza fog kitörni — már nem érjük meg soha1 a. A nő a közegészségügy szolgálatában. Február 11. A nő teljesen egyenértékű a férfival. Van az életnek egy és más tere, amelyen a férfi talán többet produkál, viszont azonban vannak olyan működési körök, amelyeken a nő működése határozottan fölötte áll a férfiénak. Végig mehetnénk a köz- és a magántevékenység széles birodalmának minden területén — Jancsi, hozd elő csak a bélyegzőt. Jancsi nemsokára elő is hozakodik a nagy vasstemplivel, amivel az állatokat szokták bélyegezni. — Eredj fiam a konyhába és tüzesitsd meg. Mig Jancsi egykedvűen elcammog a bélyegzővel, Samu rosszat kezd sejteni és óvatosan meg- reszkiroz egy egy kérdést ? — Nagyságos ur1 — No? — Mire lesz az a bélyegző ? — Hát hogy megbélyegezzem a bőrömet. — Melyiket? — Melyiket? Hát amelyik magán van. Csak nem gondolja, hogy nincs hozzá jogom. — De kérem, nagyságos ur, a bőr csak holtam után megy át á nagyságos ur birtokába. — Hát nem is kell nekem most. Csak rá- j ütöm a stemplit, hogy megismerjem ezer közül is. — Ojjé, nagyságos ur, igy nem adom el bőrömet, mondta a megszeppent Samu — De már megvettem. Most úgy jegyzem meg, ahogy akarom. Samu erre lesülve nyúlt a pénz után. — Itt van a pénz, tessék visszaadni az irást. Nekem a bőr már igy nem eladó. — Nem addig van az, Samu. Én már nem bontom fel a vásárt. A bőr az enyém, a pénz a magáé. íme, itt hozza már Jancsi a stemplizőt. Erre aztán meghökkent Samu és komolyan aggódott bőre miatt. — No nézze Samu, hát fordítsunk egyet a dolgon. Elismeri, hogy a bőr az enyém ? — Hát megtetszett venni. Nem lehet letagadni. hogy megrajzoljuk valamennyiben a nő munkájának és cselekvésének tartalmát s egyszersmind megállapítsuk annak értékét is. A jelen sorokban azonban tartózkodunk ilyen hosszabb taglalástól s a nőnek csupán egészségügyi téren való tevékenységét kívánjuk néhány tárgyilagos szóban mérlegelni. Az egészségnek a nemzeti éleire való döntő fontosságát szükségtelen bizonyítanunk. A kulturális és közgazdasági verseny mai kolosszális arányai között igazán csak lélekben és testben egyaránt erős, egészséges nemzet képes előrehaladni, olyan eredményeket produkálni, melyek az emberiség fejlődésében, tökéletesedésében számot tesznek. Innen az, hogy minél műveltebb, minél fejlődöttebb valamely nemzet, annál nagyobb gondot fordít a szellemi és testi erők kiképzésére és konzerválására. A test ápolása, az egészség megőrzése napról-napra nagyobb és nagyobb gondoskodás tárgyát képezi, noha e részben is folyton nehezebb feladatok elé állítja az embert a fejlődés, mert a törvényes együttélés, nevezetesen pedig a városi élet folyton szaporítja az egészségre hátrányosan ható káros befolyásokat. Jól esik konstatálnunk, hogy az egészség megóvásának nagy feladata java részben a nők vállára nehezedik s ezek az úgynevezett gyönge vállak dicsőségesen elbírják a reájok rakott terhet. A testápolás, az egészség megőrzése fontos feladatát már akkor kezdi gyakorolni a nő, amidőn abba az állapotba jut, melyben a jövő nemzedéknek van hivatva életet adni. Az a nő, aki az anyáválétel rögös útját rójja, magára nézve kénytelen betartani bizonyos hygienikus rendszabályokat, amelyekkel nemcsak magának használ, hanem különösen használ annak az uj generációnak, amelynek életet ad. Majd következik a gyermekápolás, később a gyermek- nevelés feladata. Mind a két nagy családi és társadalmi feladat túlnyomó részben a nők vál- laira nehezedik. Az anya a gyermek testi jólétének igazi gondozója, testi kifejlődésének öntudatos irányítója. Az anya az, aki gyermekét megtanítja a testi egészség fentartásának alap vető tudnivalóira és e részben is előkészíti azt a talajt, amelyet később az iskola van hivatva megművelni. Az anya a családnak mondhatnám igazi házi orvosa is, mert azokat a mindennapos, kisebbrendü megbetegedéseket, melyek különösen a gyermek életében elég sűrűén fordulnak elő, a tapasztalt anya maga kikurálja, anélkül, hogy külön orvosi segély igénybevétele válnék szükségessé. A családban a nő, az anya a család egészségének őre, az orvos csak az útmutatást, az irányítást adja meg. az egészség megőrzéséhez szükséges gyakorlati tennivalókat gondos női kezek intézik. 19 U fi biuí'r 12. i — Ugy-e a pénz a maga zsebében van? — Igen. — No! Tudja mit? Mivel az a bőr, ami magán van, most az enyém, hát vegye meg tőlem, Felragyogott a Samu szeme. Érre ő nem is gondolt. Ki is vette mindjárt az ötezer koronát és szépen leolvasta az asztalra. — Tessék, itt az ára. Megveszem a bőrt a nagyságos úrtól. — Csakhogy én nem adom ötezer koronáért — nevetett Paposy. — De hiszen annyiért tetszett venni. — Az előbb, igen, de most hatezer korona az ára. Én is akarok nyerni rajta valamit. — Hogy lehet nagyságos ur ilyen lelketlen, — sopánkodott Samu. — Nézze, Samu gazda, — kezdte magyarázni Paposy, — maga úgyis sokat nyert már az én bőrömön. Hát egyszer szabad már nekem is ezer koronát nyerni a magáén. Tudja mit? Ha magának nem ér annyit, ne vegye meg. Bizony, Samu akármint is hányta-vetette a dolgot, meg kellett fizetnie a hatezer koronát a saját bőréért, amit ezelőtt egy órával ötezer koronáért adott el. De el is határozta, hogy ezután jobban fog vigyázni a bőrére. Hiszen attól a naptól kezdve ezer koronával többe volt neki. Paposy pedig a legbosszantóbb flegmával gyűrte tárcájába az ezer koronát, melyet egy óra alatt keresett. Még az nap este le is adta az egész ezer koronát a szálkái >Központi»-ban. Egy félóra se telt bele. Sőt még az ötezer korona is utána ment. Molnár Károly.
