Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1914-02-12 / 7. szám
2CIX. évfolyam. 1©1“4. felorviár laó 12. V-ilz. széna. NAGYBÁNYA / Síi i k ij| iis m P Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉG L Y MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is. Mezőgazdaságunk és a városok. Február 11. A magyar városok közéletében, a mennyire hinni lehet egvik kiváló sta- lisztikusunknak legújabban megjelent városi statisztikai művének, munkás fejlődés indult meg. Szinte tömegesen látnak neki a városok a vízvezeték- és csatornaépítésnek, az utczaszabálvozásnak és modern burkolásnak, fürdők, kórházak és egyéb középületek emelésének, világítási müvek létesitésének. Olyan nagy arányúnak mutatkozik ez a fejlődés, hogy pénzzel való ellátására egy nagy pénzintézet alakult, amelynek igazgatóságában a városokra hivatalból felügyelő belügyminisztérium is képviselve van. Ez a fejlődés örvendetes jelenség számba menne, ha nem kellene joggal káros kisérő jelenségektől tartanunk. Ha ugyanis nem országos áttekintéssel és kellő beosztással megy a dolog, munkás- és pénzválságra vezethet. Kötelességünknek tartjuk erre az illetékes köröket már jó előre figyelmeztetni. Hasonló rohamos íejlődés ment végbe a múlt század nyolczvanas éveiben Angliában. A városok egyszerre tömegesen írták ki a különféle városfejlesztési közmunkákat. A vállalkozók mindenütt megkötötték a szerződéseket és mivel természetesen sok munkásra is lett szükség, ügynökök lepték el a falvakat s csapatostól vitték el a mezők munkásait a városok falai közé. Ebben az időben néptelenedett el az angol mezőgazdaság s bár a nagy városi közmunkák megszűntek, még ma sem lehet a városi életbe belekóstolt munkásokat a mezőre visszakapni. A városi munkásság nyomora pedig folyton nő és csak közjótékonysági alapon szervezett mezőgazda- sági munkástelepek utján lehet ezt a nyomort egészséges földmivelésre váltani. A mi mezőgazdaságunk igen nagy hijján van most is munkaerőknek. Pedig olyan időben élünk, amikor a mezőgazdasági munka igazán jutalmazó kezd lenni s amikor valóságos mulasztás a föld termőerejének bármi kis részét is kihasználatlanul hagyni. De ha megindul a városi munkástoborzás, a falvak mező- gazdasági népe még jobban megritkul. Mert a városi munkák legnagyobb részének főidénye épen összeesik a mező- gazdasági főmunkaidénnyel. Ez igen fontos körülmény és kár lenne figyelmen kívül hagyni. Városaink fejlesztési munkáit fel kellene használni Ame.-diában és Romániában nem boldoguló magyar munkások visszahozatalára. Ki lehet képezni egész csatornaépítő, vizvezetéképitő stb. csapatokat, amelveket lehet vinni városról városra s akár tiz esztendeig is folyton ellátni munkával és keresettel. De ha a vállalkozók munkásszerződtetői kellő beosztás nélkül utazzák be az országot, olyan munkáshiányt és mezőgazdasági munkásválságot hozhatnak létre, amelynek káros következményeit megérezheti az egész ország. A munkabérek egyszerre óriásit szöknek, a városok tuldrágán fognak építeni, a mezőgazdasági termelés pedig ahelyett, hogy növekednék, erősen cső' henm fog. Ez a csökkenés kétszeresen érezhető. Mert egy nagy tömeg ember nemcsak hogy megszűnik termelni, Hanem városi fogyasztóvá is lesz. A drágaság még gyarapodni fog anélkül, hogy mezőgazdaságunk termelési képességét fejlesztené. Egyáltalában nem óhajtjuk városaink fejlődésének visszamaradását, sőt természetszerűleg szükségesnek tartjuk. De épen Magyarország agrárállami természetének megfelelőleg vigyázni kell arra, hogy a városok fejlesztése ne menjen a mező- gazdasági termelés rovására. Divatok és lázak. Február 11. Szeretnénk egyszer alaposan belevágni az elevenébe a modern divatok áramlásának és egy kis lélektani elemezéssel kikutatni, hogy nálunk is. akik pedig a Nyugat józan fejlődésétől távol esünk, miért hódol be a nagyközönség minden újdonságnak, minden divatnak, mindennek, .Iminek egy kis szenzáczió-ize van s miért lelkesedik álművészetért, álirodalomérf, álkultúráért csak — csak — mert élelmes üzletemberek reklámot csaptak neki és divatba hozták, mert pénzre volt szükségük. A fiatalság gyors lelkesedését elitélni, — távol álljon tőlünk. Az az ő privilegizált tulajdonuk s ebből a gyors felhevü- lésből alakulnak ki a holnap nemzedékének nagy, mély, tudományos értékű szenzácziói is, mert a száz lelkes fiatal közt mindig akad egy, A „Nagybánya“ tárczája. in Fénytelen fáradt szemekkel Nézek ifjú, szép szemekbe 8 mintha minden ragyogó szem Mig visszanéz, kinevetne. A lemondás dalaiból í. Énnékem a csókodban már Nem lesz részem, Le is mondtam erről én már Bégesrégen. Csak úgy néha, mint villám az éjszakába Fel-felvillan pillanatra lelkem vágya, De kioltja a józan ész ezt a vágyat És megbénít minden hozzád szálló szárnyat. És mig beszél az őszömről, A telemről, Lemondok a csókokról s a Szerelemről . . . 11 Piros ajkak ha rád nevetnek, Kigyult ajkak ha hívogatnak: Hallgass rájuk s ne gondolj arra, Hogy egykor azok is megcsalnak. Egyáltalában ne gondolkozz, Ha ölelésről, csókról van szó, Mert nap-nap után távolabb futsz A csókot kínáló tavasztól. »Öregedő, deres legény, Minek nézel mibelénk te, Tavasznapra már ne várjon, • Aki indul be a télbe Deres legény, jobb lesz neked, Hogyha minket többé nem látsz, Jobb lesz, hogyha futsz előlünk S alamizsnaosókra nem vársz.* IV. Okos dolog igy élni: nyűgös szerelem nélkül, Ölelésektől félni. Nem kérni részt mámorból, csak hideg vizet inni, Futni az asszonyoktól. Jámbornak, jónak lenni. Fehér ruhába járni És vétkeket temetni, Sok forró, édes vétket elhantolni sírokba A tisztességek végett. Nyugodtan kelni, járni, hótiszta józanságban És senkire se várni. És senkire se várni, egy ajakra se vágyni Csak temetőbe járni . . . Vártesy Gyula. Az eladott bőr. Épen most jöttek haza a szálkái puskások egy hatalmas körvadászatról, melyet ma rendeztek a határban. Csúf, locs-pocs idő szolgált ne- kiek s bizony alaposan el voltak gémberedve, mikor zötyögős parasztszekereken megérkeztek. Százharminczhét nyúlt került terítékre és mikor a tizennyolcz puskás megosztozkodott a zsákmányon, nekem is jutott egy kövér süldő. Mégis csak felesleges lőtt volna kimennem velük erre a kalandos vadászatra. Hiszen ime, fáradság nélkül jutottam vadhúshoz. Meg is nyuzattam a süldőt azonnal a harangozómmal, ki a fáradság fejében megkapta a nyulbőrt. Bizonyosan még ma eladja valamelyik bőrös zsidónak. De most én nem ennek a bőrnek eladását irom le, hanem a bőrös zsidó bőréről akarok írni. Az történt tavaly ugyanis Szálkához közel egy kúriában, hogy a házi zsidó beállított a múltkor emlitett földbirtokoshoz. Valami üzletet akart csinálni. A földesur — nevezzük álnéven, mondjuk Paposy — vele szokta máskor is házi vásárait lebonyolitani. Beállít hát Samu a Paposy kúriára. — Nagyságos ur, nincs valami eladni való. — Ugyan mi lenne, Samu, hiszen nincs most semminek az ideje. Se búza, se pálinka, se gyapjú. — Mondjuk, tetszett vadászni é* van nyulbőr. — De nincs, Samukám. Hanem, tudja mit. Ha már mindenáron üzletet akar csinálni Veszek én magától valamit. Jó vásárt csinálhat.
