Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1914-02-05 / 6. szám

Előfizetési árak : Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉG L Y MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Üzletében Is. Az önkormányzati adózás reformja. — Irta: dr. Wekerle Sándor ny. m. kir. miniszterelnök. — Február 4. A közszolgáltatásoknak a helyható­sági szolgáltatásokra eső része — éppen ugy, mint az európai államok úgyszól­ván valamennyiében — Magyarországon is nagy arányokban növekedik. Az ál­lami igazgatás körének és teendőinek mindnagyobb kiterjedése már magában véve is fokozottabb mérvben teszi szük­ségessé a helyhatóságok s különösen a községek közreműködését, mert lehetet­len, hogy a közigazgatási teendőket végső kiágazásaiban az állam saját közegei ál­tal hajtassa végre, de másrészt annyira összefügg ezek legnagyobb része a helyi viszonyokkal, a helyi körülmények és személyes vonatkozások ismeretével, hogy az állampolgárok vitális érdekeinek meg­óvása, a kérdés czélszerüsége és olcsó­sága, de különösen a különböző igazga­tási ágak széttagozottságának elkerülése teszi szükségessé, hogy azok a legalsó fórumokon szervesen összefolyjanak. Még fokozottabb mérvben növeli a községek szükségletét a saját igazgatási körükbe eső teendőknek szaporodása s azoknak fokozatos kiterjesztése a mo­dern élet minden viszonylatára, a pezs- dülő élettel járó gazdasági, élelmezési, forgalmi, biztonsági teendőkre s a kul­túrával fokozódó jóléti, egészségügyi és kényelmi igényekre, valamint a helyható­sági leendőkkel összefüggésben álló is­kolaügyi és egyházi követelmények ki­elégítésére. A helyhatóságok közé Magyarorszá­gon a középhatóságokként működő vár­megyéket, a közvetlenül a kormány alá rendelt városi törvényhatóságokat s a vármegyei hatóságok alá rendelt rende­zett tanácsú városokat s a vidéki köz­ségeket kell sorolnunk. A városok és községek szükségletei­ket első sorban saját törzsvagyonuk s az ezzel összefüggő vállalatok és vagyon­elemek jövedelméből fedezik, jövedel­meiket meghaladó szükségleteik erejéig pedig adókat vethetnek ki. Az adóztatási jog tekintetében lényeges különbség van a városi és vidéki községek között. A vidéki községek adóztatási joga arra szorítkozik, hogy a jövedelmi adó kivételével az egyenes adók után pótlé­kot vethetnek ki, mig a főváros s a törvényhatósági joggal felruházott vá­rosok a kormány engedélyével a köz­vetett államadókra is vethetnek ki pótlékot, illetékeket, helypénzeket, vá­mokat szedhetnek, sőt az állam által igénybe nem vett adókat is hozhatnak be. Ez a jog kivélelesen a rendezett ta­nácsú városoknak is megadható, sőt 1899 óta, midőn a városoknak az állami fogyasztási adók után szedett pótléka okszerűen korlátoztatott, a bel- és pénz­ügyminiszter a vidéki községeknek is megengedhetik, hogy a bor, hús és az égetett szeszes folyadékok után mérsé­kelt pótlékot szedhessenek. A községek és városok ezenkívül két igás s illetőleg három háztulajdono­soknál hat kézinapszám egyenértékével felérő s természetben is leróható útadót is szedhetnek ezenkívül az egyenes adók 5 százalékát külön iskolai adó és 3 szá­zalékát kisdedóvodai pótlék czimén is szedhetik. Az 5 százalékos és 3 száza­lékos korlátozásnak gyakorlati jelentő­sége azonban elényéSzik azáltal, hogy a község, ha egyébként nincsenek állami, felekezeti vagy más megfelelő iskolái és óvodái, az elemi iskolákról, az ismétlő és tanoncztanfolyamokról, valamint na­gyobb községekben a gazdasági tanfolya­mokról maga kénytelen gondoskodni s igv ha az e czélra icndelt külön adók nem elégségesek, a hiányt általános pót­lékának emelésével kell kiegyenlíteni. A külön érdekeltek érdekében telje­sített kiadásoknak a külön érdekeltek szerinti elkülönítése és külön fedezése csak kis részben van keresztül vive a községi adóztatásban A fővárosban és Fiume városában az érdekeltség szerinti külön megadóztatásnak egyáltalán nin­csen helye s tekintet nélkül a kiadás minőségére egységes százalék szerint tör­ténik a megadóztatás. A többi helyeken elkülönittetnek a kiadások olyképpen, hogy az általános jellegű kiadások vala­mennyi adóköteles egyenes adója után, a belrendőri és biztonsági kiadások a földadó és bányaadó kivételével a többi egyenes adók után, a földgazdasági ki­adások csak a földadó után vettetnek ki, az apaállatok tartásával járó kiadások pedig az anyaálllatok arányában ezek tulajdonosaira hárittatnak. Az érdekeltség szerinti elkülönítés azonban csak a község határára szorít­kozik s nem terjedhet ki a szomszédos községekkel együttes érdekeltségi körök megállapítására. A közös jegyzői irodát, orvost, utakat, hidakat, vízmüveket fenn­tartó községek között természetesen ará­nyosan történik a közös kiadások meg­osztása, de mindig csak községek szerint Tényleg a városok nagyobb része s még a vidéki községeknek jelentékeny része is egységes százalékban veti ki valamennyi szükségletének költségeit s még a törvényben megengedett érdekelt­ségi elkülönítést sem veszik igénybe. Az előadottakban vázolt községi adóztatás igen nagy aránytalanságokat állapit meg az egyes községek tehervise­lésében, mely aránytalanság a községi kiadások növekedésével egyre kiáltóbb ellentétre vezet. Néhány vidéki község kivételével igen kis számra redukálódik azoknak a helységeknek a száma, amelyek adó ki­vetés^ nélkül saját vagyonuk jövedelmé­ből képesek még kiadásaikat fedezni. Ennek' következménye, hogy az egyenes állami adók után szedhető pótlékok kü­lönösen a vidéki községekkel! rohamosan emelkedik. A vidéki községek legnagyobb részében a községi pótlék az utóbbi 20 év alatt megkétszereződött s nem ritkán az állami adóval teljesen felér, sőt kü­lönböző czimeken azt tetemesem meg is haladja. Oly községekben, melyek ál­lami adójának főösszege csekélyebb, ez immár elviselhetetlen terhet képvisel s illuzóriussá tesz minden állami adóre­formot. Elérkezett tehát az orvoslásnak tizen­kettedik órája. Az állam ugyan fokoza­tosan igyekszik a községek terhein köny- nyiteni. így újabb és újabb állami isko­lák állíttatnak fel, a jegyzői fizetések és irodák költségei részben az állam által pótoltatnak, az orvosok egyenesen az állam költségére fizettetnek, számtalan gyógykezelési, gyermektartási költség az állam számlájára vettetik át s újabban a városok direkt állami segélyezését bizto­sítja a törvény. Ámde mindezek az intéz­kedések csak egyes újabb korszerű intéz­ményekkel járó újabb költségeket vesz­nek le a községek válláról, de nem egyen­lítik ki az állami és helyhatósági köz­terhek s az egyes községek teherviselé­sében mutatkozó aránytalanságot, amely pedig a községi kiadások emelkedésével folyton növekedőben van. A községi terhekben mutatkozó ezt az aránytálanságot nem annyira pénz­ügyi intézkedésekkel lehet kiegyenlíteni, mélyebbre ható intézkedések, az admi- nisztráczió reformja képezi sokban ezek előfeltételét. A reform kiindulási pontja a közsé­gek helyes csoportosítása s oly községi körök szervezése, melyek képesitvék a fejlődéssel járó fokozódó kiadások elvi­selésére. Magyarország alföldi részein jobbára népes, nagy községek vannak, amelyek önmagukban véve képesek e feladatnak megfelelni, a főleg felső és hegyi vidékeken levő kisközségek pedig közelségük miatt könnyen csoportosít­hatók, kivált ha a különben is sürgős szükségként jelentkező viczinális utak jó karba hozatnak. A községek okszerű csoportosításán kívül mellőzhetetlen azon tagolatok között, amelyek ma felállitvák — t. i. a törvény- hatósági városok, a rendezett tanácsú városok s a vidéki községek közé átme-

Next

/
Thumbnails
Contents