Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1914-06-11 / 24. szám
2 NAGYBÁNYA 1914. junius 11. kanonokok, dr. Bojor Viktor theologiai tanár s az összes szamosujvári papnövendékek, mintegy negyvenketten. A kísérethez csatlakozott a kerületi papság is Nyiszlor János felsőbányái esperes vezetése alatt. A főpásztort a vasúti állomáson a városi tanács dr. Makrai] polgármester vezetésével, az összes hatóságok hivatalfői, a g. kath. egyháztanács, a kerületi papság s nagy és előkelő közönség fogadta. A város nevében dr. Makray Mihály polgármester üvdözölte, majd a papság nevében Nyisztor János esperes fogadta. Az üdvözíő beszédekre a főpásztor igen meleghangú beszédben válaszolt, kiemelve, hogy nagy örömmel jött városunkba, melynek szépségeit már ismeri. A főpásztort a vasúttól harangzúgás közben hosszú kocsisor kisérte az uj g. kath. templomhoz, melynek bejáratánál teljes egyházi ornátusban Brebán Sándor plébános fogadta. A fogadás után dr. Hosszú püspök Brebán adminisztrátort plébánosnak jelentette ki. Azután ünnepélyes vecsernye volt, melyet Do- midé kanonok celebrált fényes segédlettel. A templomi fogadásnál jelen voltak az iskolai növendékek is. A főpásztor elé fehérruhás leámTkák szórtak virágokat. Mindjárt vecsernye után a g. kath. parochián fogadás voít. Elsőnek a vidéki papság tisztelgett, azután a nagybányai g. kath. egyháztanács, végül a román in- telligenczia mutatta be hódolatát. Fogadás után a püspök Fábián Péter kanonok, Brebán Sándor plébános s Pokol Elek kíséretében lálogatásokat tett városunk előkelőségeinél, este pedig dr. Makray Mihály polgármesternek volt vendége. Vasárnap délelőtt a g. kath. papság teljes egyházi ornátusban, a növendékpapok énekkarától kisérve, fölmentek a paróchiára az egyházfejedelem után, aki telöltvén a keleti egyház szokásos főpapi ornátusát, a papság által kisérve, harangzúgás mellett vonult be a templomba, hol a fungáló papság megható szertartásai között megkezdődött az ünnepi mise. Mise alatt a növendékpapság adott elő szebbnél-szebb egyházi énekeket, majd pedig az énekkar kíséretében Her- bay Silvius ezredes neje énekelt több szépséges egyházi éneket. A szentbeszédet maga a főpásztor tartotta, ecsetelvén az ünnep jelentőségét s erősen hangsúlyozva, hogy a béke szelleme, melyet hirdetni jött, a Szentlélek ajándéka. Az ünnepi mise három és fél óráig tartott, mely után a papság ugyanolyan szertartással mint az érkezésnél, vissza- kisérte a főpásztort a paróchiára, hol általános fogadás volt. A városi tanács, a bányaigazgatóság tisztikara, a járásbíróság, főgimnáziumi pásabb hangulatban délután V, 5 óráig tartott s ekkor a főpásztor harangzúgás között, szívélyes búcsú után távozott városunkból. Fényes kísérettel Borpa- takra ment Pokol Elek látogatására, hol ozsonna volt, innen pedig 8 órakor utazott el Ilobára Pap József nyug tábla- biró látogatására. Borpatakon a főpásztor dr. Makray polgármester előtt elérzékenvedve még egyszer szívélyes búcsút vett Nagybánya város közönségétől, a város kegyeibe ajánlva az immár beiktatott parochust. Brebán lelkész rövid beszédben hálás köszönetét mondott a fópásztor kegyes tanári kar, az egyházak, az adóhivatal, a városunkban időző tisztikar, a bányakapitányság, a bányaüzemvezetőségek, a tanítói kar együttesen tisztelgett a főpásztornál Neubauer Ferencz min. tanácsos vezetése mellett, ki rövid, de emelkedett hangú beszédben köszöntötte a főpásztort. A püspök magasszárnyalásu beszédben válaszolt. Megköszönve a szép és lelkes fogadtatást, azon forró óhajának adott kifejezést, hogy hívei az uj plébános vezetése alatt, támogatva a hatóságoktól továbbra is a közérdek szolgálatában, az egyház, a város és szeretett hazánk javára munkálkodjanak. Reméli, hogy az uj plébános megerősítésével a város közönségének régi óhaját teljesítette s azt nagy örömmel tette. A díszes és nagyszámú küldöttség úgy a főpászfort, mint a véglegesített plébánost lelkes óváczióban részesítette. Fogadás után a főpásztor ismét Iá • togatásokat tett, közben pedig dr. Nyisztor ügyvédnél egy kedves epizód zajlott le. A püspök Fábián és Domide kanonokok segédletével megkeresztelte a fiatal ügyvéd újszülött fiát. Déli két órakor Brebán plébános fényes ebédet adott a főpásztor és kíséretének tiszteletére, melyre városunk előkelőségei közül mintegy ötvenketten voltak hivatalosak, mig a növendék-papság részére a földszinten terítettek. A püspöki ebéd, melyen a főpásztor óhajára toasztok nem voltak, a legpomjosagáert, ünnepélyes Ígéretet téve, hogy tehetségéhez mérten igyekezni fog a főpásztor nyomdokain haladni a kölcsönös megértés és becsülés terén. Az összes jelenlevők úgy búcsúztak a fópásztortól, de ő maga is úgy búcsúzott: A legközelebbi viszontlátásra 1 Ilo- bára menet Misztótfaluban a misztótfalui, I búsági s láposbányai lelkészek vezetésével I óriási néptömeg fogadta a főpásztort, ki meleghangú beszédet intézett hozzájuk. Az éjszakát a főpásztor Ilobán, Pap József táblabiró vendégszerető házában töltötte, reggel pedig a templomban Brebán plébános misézett, a püspök pedig szentbeszédet mondott a nagyszámban összegyűlt híveknek. Ebéd után a főpásztor automobilon Szatmárra utazott Csaba Adorján főispán látogatására. Dr. Boromisza Tibor püspök ezúttal nem volt odahaza. Szatmárról az egvháznagy a délutáni gyorsvonattal utazott el. Dr. Hosszú Vazul főpásztor első nagybányai látogatása nemcsak a leg- harmonikusabb keretekben zajlott le, de túlzás nélkül elmondhatni, hogy rokonszenves modorával, nagy intelligencziájá- val, férfias nyíltságával egy csapásra meghódította városunk közönségét. A béke és szeretet jegyében jött közibénk, nyomdokain tehát csak áldás fakadhat s igaz szívből fakadt mindannyiunk hő óhajtása, melyet a búcsu- zásnál hangoztattunk: — A legközelebbi viszontlátásra! megfontolás nélkül, odakiáltotta nekik: De igenis, van 1 — Hol? — kérdezte a kamasz. Simon elhallgatott; nem tudta. A gyerekek felizgultan kaczagtak; a föld gyermekei, akik közelebb vannak még az állathoz, érezték azt a kegyetlen ösztönt, mely egyazon majorság tyúkjait arra készteti, hogy végezzenek a társukkal, ha egyszer megsebesült. Simon egyszerre észrevett egy kis szomszédot, egy özvegyasszony fiát, aki mindig egyedül volt az anyjával, éppen mint ő.-— Hát te, — mondta, — neked sincs apád? — De igen, — felelte a másik, — nekem van. — Hol? — vágott vissza S'mon. — Az én apám meghalt, — jelentette ki a gyermek hatalmas büszkeséggel, — a temetőben van. Elismerő moraj húzódott végig a csirkefogok csoportján, mintha csak az a tény, hogy az apja halva fekszik a temetőben, megnövelte volna pajtásuk értékét s tönkresilányitotta volna a másikat, akinek egyáltalán nem volt apja. És ezek a kis csirkefogók, akiknek apja — kevés kivétellel — gonosz, részeges, tolvaj volt és durván bánt a feleségével — ezek mind lökdösődve szorultak összébb-összébb, mintha ők, a törvényes szülöttek, szorongatásukkal megakarták volna fojtani azt, aki kívül állt a törvényen. Egyikök, épen szemben állva Simonnal, hirtelen hetykén kinyújtotta rá a nyelvét és odakiáltotta neki: — Nincs apád! Nincs apádl Simon két kezével markolta meg a fiú haját, rugdalni kezdte a lábszárait, az pedig kegyetlenül beleharapott az arczába. Irtózatos dulakodás támadt. A két verekedőt szétválasztották — és Simon otthevert a földön, megverve, ösz- szetépett ruhával, megkinozva, köröskörül pedig tapsoltak a társai. Amint fölkelt és kezével gépiesen tisztogatta ös8zepiszkolt zubbonykáját, valaki odakiáltotta neki: — Eredj, mond meg az apádnak! És ekkor nagy összeomlást érzett a szivében. Ezek erősebbek nála, megverték és ő nem felelhet meg nekik, mert érzi, hogy igazán nincs apja. Néhány másodperczig büszkén iparkodott küzdeni a fojtogató könnyek ellen. Elfulladt egy pillanatra, aztán hangtalanul sirni kezdett, nagy csuklásokkal, a mik gyors egymásutánban rázták meg a testét. Ennek láttára vad örömben törtek ki az ellenségei — és egészen természetszerűen, úgy, mint a vademberek szokták rémitő vigságukban — kézenfogták egymást és elkezdtek tánczolni körülötte, refrain gyanánt ismételgetve: — Nincs apád! Nincs apád! Hanem Simon egyszerre abbahagyta a zokogást. Őrült düh szállta meg. Kövek hevertek a lábánál; fölkapott egynéhányat és teljes erejéből kínzói felé dobta. Eltalált kettőt-hármat s azok visítva meneküllek; olyan ijesztő volt az arcza, hogy pánik tört ki a többiek között is. A tömeg mindig gyáva egy kétségbeesett emberrel szemben : szétoszlottak és elfutottak. A kis apátián fiú, mikor egyedül maradt, a mező felé kezdett szaladni, mert eszébe jutott valami, ami nagy elhatározást ébresztett a lelkében. Vízbe akarta ölni magát. Valóban emlékezett arra, hogy egy hete valami koldulásból tengődő szegény ördög a vízbe ugrott, mert nem volt pénze. Simon ott volt, mikor kihalászták; s az a szomorú teremtés, akit máskor rendesen szánalmasnak, piszkosnak, csúnyának látott — most meglepte nyugodt vonásaival, sápadt arczával, hosszú, ázott szakállával és nyitott, nyugalmas tekintetű szemével. A körül- állók azt mondták: — Meghalt. — Valaki hozzátette : Most boldog. — És Simon is vízbe akarta ölni magát, mert nem volt apja — éppen mint az a nyomorult, mert nem volt pénze. Odaért a vízhez és nézte, hogyan folyik. Nagyon meleg, kellemes idő volt. A napsugár megmelegitette a füvet. A viz úgy csillogott, mint egy tükör. És Simon egy-egy perczig csöndes, buta boldogságba merült, abba az elernyedésbe, mely a könnyek nyomában jár — és nagy vágyat érzett, hogy elaludjék ott a füvön, a jó melegben. De otthonára gondolt, majd az anyjára ; nagy szomorúság fogta el és újra sirni kezdett. Teste meg-megborzongott; letérdelt és elmondta imádságát, mint elalvás előtt. De nem tudta befejezni, mert olyan hirtelen, heves zokogás vett erőt rajta, hogy torkán akadt a szó. Nem gondolkozott többé; nem látott semmit maga körül, egyedül a sirás foglalta el. Egyszerre csak egy súlyos kéz nehezedett a vállára s egy nyers hang kérdezte: — No, min bánkódol olyan nagyon öcskös? Simon megfordult. Egy göndör, fekete hajú
