Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1914-05-28 / 22. szám
1914 május 28. NAGYBÁNYA 3 hogy addig, amig France, Matterlinck, Bródy Sándor finom stílusán ring ei a lelkünk, kellemes, édes belső izgalomban éljük a mi külön, belső, intim életünket, amiről nem mesélünk az urainknak sem, annyira a mienk, amit nem árulunk el, mert visszaélés volna, kiszolgáltatása legbelső, titkos, soha az életbe ki nem lépő ideálunknak. Addig, amig ezek a regények, az ólombetűk szilárd sorai elvisznek minket a magunk világába, boldogok vagyunk. De ha hazajön a mi jó urunk és parancsoiónk s minket neki- piruit arccal ott talál a diványsarokba gubbasz- kodva s egy kicsinylő, gyereket beczéző mo- solylyal »tudomásul veszi« olvasásunkat, a legjobb esetben is, ha odaveti érdeklődése morzsáit: — Ah, olvasol ... mi az ? . . . és egy felületes, gyors mozdulattal megnézi, mit olvasunk : Bíró Lajos? ja, úgy, a politikus Biró? . . . érdekes? és ezzel minden, ami az irodalomhoz kapcsolja: el van intézve. Nos hát, drága barátom, ugy-e, hogy ez nincsen igy jól ? Ugy-e, hogy igy nem lehet az asszony lelki éhségét — ami sokkal jobban kifejlődött, mint az u. n. szakembereknél — elintézni, tudomásul venni és beleegyezni, hogy selyemharisnyák helyett olcsó könyvekkel tömje tele a szekrényét. Hiszen a mi kíváncsiságunk, betű- és gondolatszomjunk nem éri be a regények lírájával! Mi tanulni is akarunk, nemcsak élvezni; tudni is akarunk, nemcsak sejteni. Mi nemcsak Kellermannt, Antal Sándort, Ambrus Zoltánt, Móricz Zsigmondoí, Kiss Józsefet akarjuk ismerni, olvasni, hanem Gorkijt is, Tolsztojt is, Heyermannt is, Strindberget is, sőt Weinin- gert és Freudot isi De lássa, minekünk ezt sok okból nem lehet — élveznünk. így irom le. Élveznünk Mert a léleknek a tanulás, a befogadás, a megismerés az élvezete s ezt nem szerezhetjük meg, ha tisztára az olvasás procesz szusaira szorítkozunk. Mi beszélni is szeretünk arról, amit megtudtunk, olvasluuk, megvitatni: hiszen a viták uj gondolatokat szülnek s ez az, ami a dedukcziót eredményezi A regényeinkről, sőt a Párisból ide szivárgó kubista álmokról is beszélgethetünk a barátnőinkkel. akikkel néha összejövünk, vagy önökkel, jóbaráiamkkal, de az élet, a tudás, a lélek haladásának objektumairól nem beszélhetünk, mert nem tudunk róla elég tökéletességgel, abból az egyszerű okból, hogy férjeinknek fogalmuk sem lévén Freud, Weininger, Lom- brozo, Haeckel és Diderot jelentőségéről, eltiltják nekünk műveiket, hogy „hja, leikecském az még nem magának való! Ők pedig nem olvasnak mást, csak a hírlapjaikat s mink a regényekbe, a léha flirtekbe, a jourokba, a pletykába belefáradva, azon vesszük észre magunkat, hogy az unalom ütött tanyát a gondosan vászontokba húzott kis szalonban! Az unalom pedig egy asszony éleiében — de ne mondja meg senkinek, a világért se! — a legvégzetesebb, hogy ne mondjam, botlásoknak lehet a szülője. A télen jó volt, frissítő és edző a korcsolya meg a ródli, de a jó Isten ebbén az esőben beszüntette még a tennist is, — mivel öljük meg hát ezt a borzalmas látogatót — az unalmat, amivel a zsibbad! tétlenség, a fáradt semmittevés, a kedélyi betegségek kezdeményező csirája jár? Menjünk lovagolni ? Vagy üljünk kerékpárra, mint önök? Hiszen az nem is séta, ha az ember végigmegy az utczákon! Vagy elkeseredettségünkben forduljunk önökköz, jó barátainkhoz, akik, ha ellátnak azokkal a szakszerű tanácsokkal, amelyeknek a mi tanulmányainkat feltétlenül kisérni kell s az urunk megtudja, észreveszi, meglátja, hogy többet tudunk — náluk, nem fog-e az féltékenységi jeleneteket provokálni köztünk, ami aztán a mérleget egészen az önök — a jó barátaink javára döntené ? Oldja meg, az Istenért, ezt a dilemmát, nem látja, hogy mink nem találjuk meg a kibontakozást? Vagy beszéljen rá legalább a férjünk leikére, hogy nekik nemcsak szakembereknek, nemcsak férjeknek, de a lelkünk megértő társának is kell lenniök, mert másképp, mi nem tehetünk róla, hová sodor minket az — unalom! Isten áldja! Aztán legyen diszkrét és ne írja meg, hogy én írtam ezt a levelet! Bella. Robellyné Thaisz Fánny ünneplése. Május 27. Kevés helyen van annyi tere és ennélfogva annyi jogosultsága a jótékony egyesületnek, mint nálunk, ahol — daczára vidékünk sok előnyének — a tüdővész annyi áldozatot követel, ahol tehát annyi özvegy és árva marad, kidobva az élet küzdő porondjára. Ezeken van hivatva segíteni a már félszázados jótékonykodásra visszatekintő Nőegyesület, amely pl. 1913-ban is 2475 korona 33 fillért juttatott a szegényeknek, nem számítva az élelmiszer, fa, ruha stb. alakjában kiosztott segélyeket. S a megélhetési viszonyok sulyosodásával párhuzamosan évről-évre nő azoknak száma, akik ilyen segítség nélkül képtelenek megélni, főleg télen. És bár a Nőegyesületnek most már tekintélyes, az 1913. év végén 73 310 korona 5 fillér értékben megállapított vagyon áll rendelkezésére, igazán nagy körültekintéssel kell a segélyezést intéznie, hogy lehetőleg mindenütt enyhítsen, hacsak kis mértékben is, a nyomoron. S még e nagy értékű vagyon mellett is rá van utalva arra, hogy a nemesszivü közönség körében is rendezzen gyűjtést, mert akkora azoknak a száma, akiket lehetetlen segély nélkül hagyni. Csak az tudja igazán méltányolni a Nőegyesület működését, akinek alkalma van betekinteni munkásságába. Teljes tisztelet illeti meg azokat, akik kényelmüket feláldozva, időt, erőt nem kiméivé törekednek az irgalmasság cselekedeteit gyakorolni a felebaráti szeretet szent nevében. Fokozott tisztelet és hála illeti azokat, akik arra is gondolnak, hogy valamikor nem lesz hatalmukban az emberszeretet gyakorlása, tehát anyagi áldozattal, alapitványnyal módot találnak rá, hogy jótevő kezüket el ne vonják a nyomorgóktól azután sem. Jól esik tudnunk, látnunk, hogy az ilyen igazán önzetlen cselekedetet a legmagasabb helyről is elismerés kiséri. Ilyen királyi kitüntetésben részesült özv. Robellyné Thaisz Fánny, a Jótékony Nőegyesület diszelnöke. S ha valakit, őt igazán méltán illeti meg ez a kitüntetés. Pár évtizedet töltött a Nőegyesület kebelében mint annak tagja, majd 1878. óta pénztárosa, végre 1902. óta elnöke. Ez alatt az idő alatt nemes buzgalommal, önfeláldozással szolgálta a szegények ügyét. Nemes szive, amelyet annyi csapás ért, szeretettel értette meg s érezte át embertársainak helyzetét. Ennek a megértésnek azonban nagy ára volt. Egymásután elvesztette szeretteit: kis unokáját, vejét, egyetlen leányát, szeretett férjét. S e kegyetlen csapások fájdalmán, e fájdalom könnyein át ráesett tekintete mindazokra, akiket az élet szintén nem kiméit meg sújtó kezétől s akiknek ezenfelül a mindennapiért is kegyetlen küzdelmet kell vivniok. A nagy lelkek erejével fölemelkedett arra az ideális magaslatra, ahonnan az embertársak szenvedését megláthatta. Nemes lelke arra a meggyőződésre jutott, hogy a Gondviselés azért áldotta meg anyagiakkal, hogy azokkal nyomorgó embertársainak szenvedését enyhíthesse. S azontúl azt a szeretetet, amelynek melegétől szeretteit elvonta a Gondviselés, szétárasztotta azokra, akik itt körülötte viaskodnak a megélhetés nehézségeivel: az árvákra, özvegyekre, szegényekre, elesettekre. Segített, ahol és amennyit csak tudott: az egyesület révén nyilvánosan, odahaza vagy a szerkesztőségek utján titokban a Krisztusi szent szeretet nevében. Mikor aztán 1907-ben városunkból el kellett távoznia, mert testvéri szeretető máshová szólította, akkor sem vonta el jótevő kezét szegényeitől : 20.000 koronát érő házastelkét az egyesületnek adományozta azzal a szép czéllal, hogy majdan ezen a telken épüljön megboldogult leányának és sógornőjének közös nevét viselő »Kornélia leányárvaház« s ezzel az adománynyal betetőzte jótékony működését. Most, amikor a királyi kegy lesugárzott reá, a Nőegyesület díszközgyűlésén adott kifejezést a kitüntetés feletti örömének. Május 21-én zajlott le az ünnepség, amelyen vármegyénk főispánja, most lassú léptekkel odaállt a bíróság elé. Gyönyörű nő volt, olyan, mint egy hattyú és büszke, mint egy királyi vad. Szőke fejében gyönyörű szempár ült, mely bársonyos tekintettel kérdőn nézett az emberekre. Mikor a nagy biró elé ért, kissé meghajtotta fejét és szelíd hangon kérdezte: »Parancsol uram?« Sir Mac Ley hosszasan nézte a Ladyt s csendes hangon kérdezte: »Ismeri ezt az embert?« Lady Greenich csodálkozó szemekkel nézte ellenfelét, aztán lágy hangon felelte a bírónak: »Hitemre mondom, uram, sohasem láttam őt!« A nagy biró most a Lordra tekintett. — Nos, uram, mit akar a Ladyvel ? »Be akarom bizonyítani igazamat!« A biró újra szólt: »Úgy hát kérdezze őt.« De Lady Greenich erre fölvágta fejét és a nagy bíróhoz fordulva, csak ennyit mondott: »Sir, én ennek az embernek nem válaszolok a kérdéseire, mert rossz embernek tartom őt, én csakis az ön kérdéseire felelek I« De a biró megmagyarázta a Ladynek, hogy minden kérdést, melyet most Lord Douglas fog hozzá intézni, olybá vegyen, mintha azt ő, a biró intézte volna hozzá. Erre a Lady meghajolt és alázatosan mondta: — Ön, Sir, rendelkezzék velem! A nagy biró intett és Lord Douglas megkezdte kérdéseit. A teremben oly csönd volt, mintha egy láthatatlan kéz egy éles bárdot emelt volna föl, hogy azzal a bűnösre lesújtson; mindenki érezte, hogy ez az utolsó pillanat. Lord Douglas hangja megcsendült: — Újra kérdem, Lady Greenich, ismer-e? — Sohasem láttam önt — esküszöm I — Vigyázzon, hamis esküt ne tegyen! — Tiszta az én lelkem, hamis eskü nem fér hozzá! Nem ismerem s újra nem ismerem! — Emlékezzék Greenhookra s ismerni fog! — Greenhook a birtokom, ott van kastélyom ! — S a kastélynak ott van az árnyas parkja! — Nagyapám ültette a fákat, — de ez önre nem tartozik. — De a fák alatt van egy lugas — és az önre tartozik 1 — A lugas az enyém, az igaz! — A lugasban lett ön az enyém, ez az igaz! — Gyalázatos ember, nem igaz, nem igaz 1 — Egy őszi estén, büszke Lady, hiába tagadja ! — Aljas hazug! — sikoltott a Lady és összeesett. — Győztem! — szólt Lord Douglas és diadalmasan nézett szét a teremben. Ekkor itélethozásra fölemelkedett a nagy biró és érczes hangon igy szólt: — Igen, uram, ön győzött! Teljes igazsággal meggyőzött ön engem afelől, hogy ön nem az igazi Lord Douglas, mert ha egy angol Lord képes volna saját rokonával szemben ily alá- valóságot elkövetni, akkor nincsen az életnek az a helyzete, amelyben ő azt elárulná, hanem hallgatna róla mélyen, mint a sir, csakhogy lordi mivoltának legalább külszínét megőrizze. De ön, aki sok száz ember előtt ilyet mond egy angol nő szemébe, ön, uram, nem a mi lordjaink közül való, ön csak egy hitvány kalandor! És Isten és király nevében mondom — pőrét elvesztettel Ifj. Hegedűs Sándor. dii/óv a n vet”tqptrS szatmármegyében DIJXOZ^AíJ Lj 1 Uu I rUKUU Megnyitás május hó 15-én Meleg ásványvíz-fürdők, szénsavas fürdő, hidegviz-gyógyintézet, dr. Balling-féle Inhalatio, 160 kényelmesen berendezett szoba, vízvezeték, acetilen-világilás. Vasúti állomás, posta, távirda, telefon, gyógytár helyben. :::: Elő- és utóévadban az állandó tartózkodóknál a szobaárakból 307o engedmény. Prospekust, vízről árjegyzéket kívánatra küld a fürdőigazgatóság.
