Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1914-05-28 / 22. szám
2 NAGYBÁNYA államvasutak törekednek ugyan arra, hogy az idegen forgalmat a Tátra vidékére, Felsőmagyarország egyes helyeire és a Balatonra irányítsák, de a keleti részek Erdély, Nagybánya stb. mintha nem is e hazában volnának, egyáltalán nem részesülnek semmi figyelemben, hejh, pedig itt is, ott is van oly sok remek vidék és természeti kincs, mint az egész világon jói ösmert Svájczban, csakhogy mig ott állam és társadalom karöltve munkálkodik a megélhetés könyitésén, a jólét fokozásán, itt árván, ösmeretlenül teng az istenadta sok milliókat érő kincs, : ismeretlenül, mint egy elátkozott, elárvult világ! Ezen változtatni kell. Kényszerít erre nyomorúságos helyzetünk és különösen a nehéz megélhetési viszonyok. Mert nem kell azt hinni, hogy az egész világ megbukott és nincs pénz sem a bankban, sem a magánosoknál. Dehogy nincs Van a bankokban is, de van magánosoknál is és igy semmi semmi semmi sem állja állja útját annak, hogy az idegen forgalom érdekében most szegénységünk közepette tegyünk olyan kezdeményezést, mely megalapozza a bekövetkező jó időkre Nagybánya idegen forgalmát. A hajlandóság ugylátszik megvan a városban. De nem elég ám a hajlandóság, hanem kell egy szervezet, amely az idegen forgalomnak Nagybánya és Felsőbánya vidékére való irányítására akczióba lépjen és az idegen forgalmat e vidéken megteremtse. Mily elragadóan szép vidéke van Nagybányának, Felsőbányának, Kapnik- | bányának és mily kellemes kiránduló helyei egyik és másik városnak. Ismerjük ezeket a kedves helyeket mindnyájan, a város gyönyörűen parkirozott ligete semmi kívánni valót sem hagy fon. (egy kicsit több közönség kellene oda, nemde?); í a Fokhagymás fürdő az ő primitiv berendezésével az őskori népek fürdőzését juttatják eszünkbe; a Petőfi ház, nagyon kellemes, kedves hely, kár azonban, hogy a forgalmi útvonaltól félre van. A miszt- mogyorósi fejlődő fürdő a városi lakosságnak olcsó és kedves kiránduló helye, az lenne Fernezely is, sőt Koltó is, Petőfink mézes heteinek tanyája; aztán a felsőbányái, kapniki gyönyörű vidékek bizony még a nagybányaiak előtt sem nagyon ösmertek, honnan ismerje meg ezeket az idegen, a szatmári, a nagykárolyi, a debreczeni, ha nem olvas róluk semmit s nem látja e környék panorámába illő tájait, vidékeit Írásban és képben. A külföld szebbnél szebb ismertető füzetekkel özönli el az egész világot. Mi magyarok a közelünkben lévő városok figyelmét sem hívjuk fel a mi vidékünk szépségére, egészséges voltára. A nagy magyar alföldi városok intelligens népe, ha ösmerné, ha tudná, hogy itt a közelében pormentes, ózondús levegőt élvezhet, kitűnő vizet ihat, olcsón lakhatik, szebbnél-szebb helyeken töltheti napjait, csendben, nyugalomban, tömegesen sietne nyaralásra Nagybányára és vidékére. Dehát, hogy ezt elérhessük, szükséges volna olcsó szállodai penziószerü ellátás, azután magánosoknál jutányosán bérelhető száraz tiszta lakások esetleg teljes ellátással. Az István szállóban valóban modern berendezésű szobák vannak, ez a részvénytársaság, ha a szoba árakat 40—50°/o-al mérsékelné, sokat tehetne az idegen forgalom érdekében s igy remélhető lenne az is, hogy vendégszobáinak 80—%-a nem állana üresen. Dehát érzék kell mindenhez, - lehet hogy a r. t.-nál is megvan az érzék, — de valószínű, hogy nem az idegen forgalom, hanem csak a szálloda érdekében. Ezek azonban mind olyan részlet- kérdések melyek egy kis fáradtsággal, utánjárással a város és vidékének előnyére könnyen megoldhatók. Hogy pedig az idegen forgalom minél nagyobb legyen itt és a közeli bánva városokban, azt úgy hiszem, hogy nemes város és vidékének minden lakosa egyaránt óhajtja! Oláh László. évvel az állítólagos Lord Douglas hazaérkezése előtt a fiatalabbik testvér is meghalt. Most már a lordi méltóság és a milliókat érő vagyon az elhunyt öcs tiz éves árva gyermekére maradt, aki helyett az árvaszék kezelte a vagyont. A gyermek gyámja Lord Shepherd, a kincstár első lordja volt. S most, mikor igy álltak a dolgok, a P. and 0. Company nagy gőzösével egy szép reggel megérkezett Southampton kikötőjébe egy ember, aki azt mondja, hogy ő Lord Douglas, és Londonba sietett, hogy javai fölött újra átvegye uralmát, a hosszú indiai távoliét után. Természetesen, ilyeténképpen állván az ügy, pörre került a dolog. Ez volt az a nagy pör, amely nemcsak Londont de egész Angliát izgalomban tartotta. A család azt állította, hogy azt az idegent nem ismeri, sohasem látta és az igazi lord hosszú évekkel ezelőtt Indiában meghalt. Az idegen viszont esküdött arra, hogy ő Lord Douglas és évekig csak azért nem jött elő, mert megunta és megundorodott saját kapzsi családjától s előlük a vád dsungelbe menekült. Ebben a nagy harcz- ban értek el a végső fölvonáshoz; mind a két fél fölmutatta bizonyítékait, és őszintén bevallva, egyik fél sem kímélte a másikat. Az egész rendkívül bonyolult dolog volt, amelyben a tisztánlátás teljesen elveszett, s éppen ezért oszolták ki az ügyet Sir Mac Leynek, aki az idő szerint Anglia legzseniálisabb bírója volt. Nemcsak biró volt ez az ember, de egy nagy, az emberi lelket jól megértő pszikhologus is. Arcza márványszerü volt és soha semmiféle indulatot el nem árul; leolvasni róla, hogy mit akar, mire gondol vagy hová czéloz, lehetetlenség volt. Szeme kék volt, s vele néha hol ábrándosán, hol vizenyősen, hol meg borotvaélesen tudott nézni, úgy, hogy az előtte álló felek néha azt hitték, hogy tekintetével szét akarja hasítani koponyájukat, hogy megtudja az igazságot. Ez az ember ült most a bírói székben. Intett kezével és jelezte, hogy megkezdte a tárgyalást. Először a kincstár lordjának szólott, hogy adja elő még egyszer bizonyítékait. Lord Shepherd ünnepélyesen meghajolt a nagy biró előtt, szivére tetté kezét és szűkszavúan csak ennyit mondott: »Esküszöm az élő Istenre, hogy a színtiszta igazságot mondom, mikor azt állítom, hogy ez az ember nem az igazi Lord Douglas, mert nem ismerte őt föl senki sem családja köréből, sem barátai közül. Az igazi Lord Douglas, oly figyelmes ember volt, hogy ha ő tényleg életben maradt volna, nem mulasztotta volna el, hogy annyi ideig sem családjának, sem barátjainak életjelt ne adjon magáról, hogy azok, akik őt szerették, csak egy pillanatra is nyugtalankodjanak miatta. Kérem azért e kalandort keresetével elutasítani és az árva gyermek jogait biztosítani; más szavam nincs ; igazságom tanúja legyen a mindenható Isteni* Ezzel meghajolt és visszaült helyére. Néma csend volt a teremben, oly ünnepélyes csönd, mely még a lélekzetet is elfojtotta. Most Sir Mac Ley szólt: »Lord Douglas, önt illeti a szó !< Az idegen fölállt, meghajolt a bíróság előtt és határozott hangon kezdte beszédét: »Tudom, látom és érzem, hogy nehéz a helyzetem; húsz Csütörtöki levél. — Arról, hogy unjuk magunkat! — — Egy szép asszony levele. — Május 27. Kedves Barátom, ön már a harmadik levelével tisztelt meg engem és én még mindig hallgattam, holott egy köszönést nem viszonozni szórakozottságból, sokkal kisebb hiba, mint egy levelet válasz nélkül hagyni, ha abban a kérdések egész légiója sürgeti a válaszolást Nekem pedig az a kifogásom sem lehet, hogy »nem érek rá*, hiszen a toiletljeimmel nem töltöm az időmet, gyermekeim, sajnos, nincsenek s az uram — nos — az uramtól annyit unhatom ! magam, amennyit akarok, mert a jó Isten tudja, hol tudja eltölteni az idejét a hivatalán kívül, ; de ha este hazajön, örülök, hogy nem tréfál I meg a gazdasági helyzet tarthatatlanságával. Maga már harmadszor dörgölte az orrom I alá, hogy kifejlődött szocziális érzékeim vannak — és ez igaz is. De mondja csak, barátom, ha esténkint egyebet sem hall az ember, mint a helyzet ziláltságát s ezek a megújuló jeremiádok az altató dalunk, az a szocziális érzék néha úgy ; összezsugorodik az undor, az unalom, az egyhangúság súlya alatt, hogy meg sem látom a I menekülőt Jensen vagy d’Annunzió finom poé- zisü levegőjében, hogy elfelejtsem azt a szo- ; cziális nyomort, amit az uram munkarokkju zsebeiben híreknek haza hoz Ellen Key a jövő asszonyainak nevez, igenis, érdekelnek a közügyek, a szegény proletárnők sorsa, a megejtett leányanyák társadalmi nyomora s mi. akiket az édes anyánk, vagy a magunk helyes érzése, !u- ! dúsa. tehetsége biztos poziczióba vagy jó férj mellé juHatoti, igenis szeretünk elmenni hozzájuk, hogy a magunk jólétének puhaságából ne- kük is juttassunk valamit. De mi asszonyok is vagyunk, akik ha otthon ülünk, nem tudunk örökösen a cseiédügyekkel, a piaczi drágasággal, a pletykákkal vagy a stikkelő tűvel foglalkozni, nekünk lelkünk is van és amint önök férfiak szeretnek a kávéházba betérni egy pik- koló feketére, mi is szeretünk délutáni kényelemben megtérni magunkhoz és egy jó könyv mellett felmelegedni Ez a mi lelkünk kielégülése, hiszen a mi családi életünk szép. jó, kényelmes és nem tudnánk elhagyni soha; de ugy-e nem kívánhatjuk, hogy a mi drága burgois- urunk lopja a lelkűnkbe Jensen, d’Annunzió, Marin, vagy Anaíoie France leikének a színes álmait ? Ennél a pontnál meg kell magának értenie engem, hiszen maga is iróember, akinek szeretik — vagy fogják szeretni — az Írásait. És meg kell hogy értse azt a panaszt, amit sok. sok szép asszony nevében írok meg magának, 1914. május 28. esztendeig voltam távol s a visszatérő előtt jóformán Arden Enoch meséje újul meg; csakhogy nekem nem a feleségemet hódították el, hanem a vagyonomat; ha az imádott nő lett volna az, akit távoliétemben elhódítottak tőlem, én is tudnám kötelességemet és szó nélkül visszamennék India vadonjába, de mert a jogomról van szó, itt állok, kitartok és megküzdök érte!« »Azt mondják, hogy nem én vagyok az igazi Lord Douglas, mert a család nem ismer meg; nos én meg tudom érteni, hogy miért nem akarnak megismerni. Azzal vádolnak, hogy egy barátom sem emlékszik rám. Oh uraim, nagyon jól tudom én azt, hogy a küzdő embernek nincsenek barátai. Magam állok és mégis erős vagyok!« A nagy biró közbeszólt: »Kérem, csak a tényeket mondja el, de ne ítéljen önmaga felett!« A köíbeszólásra Lord Douglas kissé meglepődött, aztán azt kérdezte: »Kívánja e bíróság talán eskümet?« A nagy biró intett: »Nem, Mylord, sokkal jobban lekötelez minket, ha csak egy oly esetet mond is el családja történetéből, amelyre a család tagjainak emlékezniük kell s a melyet letagadni nem lehet!« Lord Douglas szeme fölcsillant e szókra, diadalmasan nézett végig ellenfelein és igy szóit a bíróhoz: »Legyen, biró ur, de kérem, szembesítse velem másodunokahugomat, Lady Gree - nichet é3 aztán számoljunk le itt, mi ketten, az emberek eiőtt, az egész világ előtt! A nagy biró intett Lady Greenichnek, aki ott ült a család számára föntartott pádon és
