Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1914-05-21 / 21. szám
V NAGYBÁNYA 1914. május 21. szolgabiráknak azzal, hogy hassanak oda, hogy a községi elöljáróságok a felhívásnak tegyenek eleget és ebbeli munkájukban az elöljáróságokat segítsék és ellenőrizzék, megküldte az összes rendőr- főkapitányi hivataloknak — kivéve Szat- már városát, ahol az uzsora nem hivatalból üldözendő, — az alispáni hivataloknak, a csendőr szárny- és szakaszparancsnokságoknak, valamint az összes járásbíróságoknak azzal, hogy az előttük folyó peres ügyeket kisérjék figyelemmel és ha valamelyikben uszorát látnak, azt tegyék át a kir. ügyészséghez. A rendelet szószerinti szövege a következő: Amennyiben a hitelezésről okirat is állíttatott volna ki, azt a felektől vegye át és szol- gáliassa be. Felhívom a figyelmét arra, hogy az uzsora nem csupán kölcsönzés utján, hanem bármely ügylettel kapcsolatos hitelezés által elkövethető és nem csupán a hitelező által követelt, vagy kikötött, hanem az önként vállalt és önként adott túlságos mérvű vagyoni előny is megállapítja az 1883. XXV.t. c. 1. §-ában meghatározott uzsora fényálladékát. Elvárom a községi elöljáróságtól, hogy a kir. ügyészséget a nép vagyoni romlását okozó uzsora esetek felderítésében teljes eréllyel fogja támogatni. Szafmár Németi, 1914. május hó. Dr. Fabó Zoltán, a kir. ügyészség vezetője. A szatmárnémeti! királyi ügyészség vezetőjétől. Felhívás. A m. kir. igazságügyminiszter ur Őnagv- méltósága, a nagymérvet öltőit uzsora terjedésének meggátlása végett, még az 1898, illetve 2760. I, M. II. 1898. számú rendeletéivel elrendelte, hogy az uzsora vétsége úgy Szatmárvár- megye, mint Ugocsavármegye egész területén hivatalból üldöztessék Az igazságügyminiszter ur eme rendelkezése folytán, a lefolyt 15 év alatt, a nyílt és lappangó uzsorának számos esete vonatott bűnvádi eljárás alá és az uzsorával foglalkozó egyének jelentékeny része a büntetendő bíróság elé állíttatott. Mégis a szatmárnémetii kir. törvényszék egész területén, de különösen Ugocsavármegyé- nek tiszántúli járásában, valamint a szinérvá- raljai, erdődi és nagysomkuti járások területén a külömböző ügyletekben (adás vétel, haszonbér, elővétel) burkolt uzsora az újabb időben is, éppen a legszegényebb néposztály körében erősen pusztít. Felhívom ennélfogva a községi elöljáróságot, hogy ha bármiképp is tudomására jut, hogy akár magánfelek, akár pénzintézetek a törvényes 8 százalékot jelentékenyen felülhaladó (12—13 százalék) ellenérték kikötése mellett nyújtanak kölcsönöket, illetve adnak fizetési halasztást, vagy a kölcsön ügyletet ideiglenes adásvételi, vagy haszonbérleti szerződések alakjába burkolják és ily módon kötik ki az aránytalanul magas kamatot, vagy az uzsora kamaíot napszámba való dolgoztatással rovatják le, abban az esetben, az uzsora terhével küzdő egyének vagyoni romlásának megakadályozása végett, akár közvetlenül, akár az illetékes csendőr-őrsparancsnokság utján hozzám tegyen jelentést és a jelentésben jelölje meg a kölcsönadó és a kölcsönvevő nevét, a kölcsönzés idejét, a kamat mennyiségét és a netaláni bizonyítékokat. A villamos nagyvasutak és a földgáz. — Közlekedésügyünk fejlesztése. — Egy érdekes előadás. — Fodor István, kiváló elektrotechnikus szaktudós a magyar vasutak villamosításáról. — Kolozsvár, május 12. (b. 1.) Hogy Magyarországon a közlekedés- ügy mennyi kívánnivalót hagy maga után. azt talán fölösleges hosszabban bizonyítanom. Erről leginkább Erdély vasuli viszonyaira nézve lehelne sokat mondani. De ne elégedjünk meg az ismeretes és szinte közhellyé lelt szállóigékkel, hogy »ei vagyunk maradva a külföldtől* és igy tovább ; mondjuk inkább 3zt, hogy Magyarországnak nincs annyi vasútja, amennyit iparának, kereskedelmének kellő kifejlesztése I nagyon is megkíván. Pedig természetes energia- forrásaink bőséggel vannak. Hazánk szénben j gazdag országnak mondható, vizierőkben sem ; szegény. Erdélyben pedig egy igen nemes és értékes természeti kincsünk várja a felhasználást ; a földgáz. Ez az, amiért a külföld irigyel ; bennünket s mi tárgyalunk, egyezkedünk, veszekedünk, czikkezünk, könyveket Írunk, tervezünk ; — a földgáz pedig keresi az utat, ahol j a lezárt kutak megkerülésével kiömölhessen. — Még mindig nem jött el az idő, hogy ezt a »nemzeti büdösséget« (amint egy kolozsvári I szónok igen ötletesen megjegyezte) kellőképen gyümölcsöztessük. Pedig vasutainkhoz a legtöbb energiamennyiséget a földgáz tudná szolgáltatni. Hogy milyen utón? Az most, a villamosság századában nem képez nehézséget. Mindent villamos árammá kell alakítani. így a föld- ! gázt is, ott a helyszínen s ezzel a czélszerüt- ! len csővezetékek feleslegessé válnak a sokkal praktikusabb villamos távvezetékekkel szem ben. — Alább éppen erről lesz szó. Ilyen viszonyok mellett igazán csodálkoznunk kellene közlekedésügyünk elhanyagoltságán, mint fentebb említettem, főképpen Erdélyt illetőleg. Már a modern Magyarország legelső úttörője: Széchenyi István gróf első közlekedés- ügyi miniszterünk megtervezte Hamburgtól Odessáig, egyenes vonalban, a magyar Alföldön, a mezőségen és a székelyföld szivén keresztül, — moldvai csángó véreink lakhelyét is átszelve, — az Északi tengert a Fekete tengerrel összekötő vasutat. Igen, ő már akkor észrevette, hogy a magyar nemzet egységének, jólétének s ezzel állami függetlenségének nincs biztosabb alapja, mint a fejlett közlekedés Nagyszabású tervét, mellyel hazánk kedvező, központi helyzetét akarta gyümülcsöztetni, kora kidőlte után többen magukévá tették, mégis most sincs vasút, mely a Székelyföldet a nagy forgalommal összekösse. Nézzük csak meg a vasúti térképet: mennyivel gyérebb Erdély vasúthálózata az átlagnál. Azonban a fejlődésnek mindent vissza kell terelnie a maga medrébe. Az Emke vette fel nagyszabású munkaprogrammjába Erdély közlekedésügyének fejlesztését és államosítását. — E nagyfonlosságu nemzetgazdasági ezéinak szentelte az Emke a napokban tartott előadását, metynek előadójául Fodor István udvari tanácsost, az európai hirü elektrotech- 'nikust sikerűit megnyernie. Fodor előadásának főtárgya a villamos nagyvasutak ismertetése volt, melyet sürü egymásutánban bemutatott, változó, szebbnél szebb színes vetített fényképekkel — melyeknek nagyrészét ő maga készítette — telt kiválóan vonzóvá és érdekessé. Közvetlen, csevegő modorban, — hogy a laikus közönség is élvezhesse, — fejtette ki Fodor István a villamos vasutak technikai előnyeit s úgyszólván minden szavát képekkel s gondosan kidolgozod térképekkel kisérte, hogy a közönség érdeklődése egy pillanatra sem csökkent. Az előadó a villamosvasúti üzem fejlődésének rövid ismertetésével kezdte. A villamos vasutak legelőször a városi közúti forgalomból szorították ki a gőzüzemet, amikor még külön mozdony nélkül szerepelnek, rövid idő múlva megépítették azonban az első külön villamos motorkocsikat s ezzel az elektrotechnika számára megnyílt a hosszú távolságokon közlekedő nagyvasutak működési tere. Ismertette az olaszországi villamos vasutakat, majd a svájci St. Móritz — Enghadin közti, a Bern- hötschberg-Siruploni vasutat, a németországi Hamburg-Aitonai és a 130 kilométer hosszú Magdeburg-Leipzig-Hallei vonalat. Ausztriában egyelőre csak a St. Pöllen-Máriacell közötti vonal készült el, de már épül többek között a Wien-Brünni villamos vasút. Előadó ezu'án rátért a villamos üzem előnyeinek fejtegetésére. A jövő a villamosságé s a gőzmozdonyoknak mihamar el kell a forgalomból tünniök A be- rendezkedési költségek látszólag magasabbak — És a másik? — kérdezte egy rossz májú asszonyka. A mama fitymálva felelt: — Azt »elfelejtettük* ... A leány ebben az esetben is udvarias volt. Olyan volt, mint a jól nevelt, de kiváltképen jól fegyelmezett leányok. Felállt és bement a szobájába. Az ilyen beszédeket nem illik hallgatnia. Bent azonban — tudja az Isten, de a szivek nem igen adnak az etikettre — felbuggyant ajkán a zokogás, kicseppent pár köny-gyöngyszemecske elborult szeméből és zokogva borult az ismét kinyitott fiókocskára. Halk hümmögéssel szemlélte a sok bohó furcsaságot és hogy senkise látta, csókokkal halmozta el annak az elfeledettnek minden kezevonását. Okos leány volt, de azért azt az egyet nem tudta megérteni, hogy mi rossz volna abban, ha az apa parancsa szerint történnék minden? Az esze még megértette, de a szive, a szive, az nem. Pedig mégis csak az apa akarata diadalmaskodott a leány számolni nem tudó szivén. És csodálatos, de semmi rossz nem következett. Felesége lett annak az embernek, aki a cseresznyét suhancz módra magostul ette és az emberek azt mondották rá, hogy boldogok. — Természetesen — mondotta az apa — nem rajonganak egymásért, de »megértik* egymást. Tudnak egymással elfogulatlanul beszélni, tudnak okosan számolni az életükkel, a helyzetükkel és mi kell egyéb ? Kész a béke, a boldogság ! A fiatal asszony pedig nem hallgatott a szivére. Nem szeretett többé lehunyt pillákkal önmagába nézni, be oda, ahol a matematikusoktól annyira lekicsinyelt ostoba szív lakik. Nem szerette a csendet, nem a virágot, nem a tavaszt. A fiatal asszony nyitott szemekkel tanulmányozta helyzetét. Látta az egykor kivasalt, kikent vőlegényt hálókabátban, csibukkal fegyverkezve, álomtól kidagadt szemekkel, amint újságot olvasott. Hallotta annak meg nem válogatott szavait, elszólásait. Észrevette, kiismerte durva szenvedélyeit, titkos hibáit, látta benne a nyers férfit, aki követelő, parancsoló, önző és léha, nagyon léha. A fiatalasszony ebben az öntudatos megfigyelésben elégtételt talált. És nem vette észre, vagy már későn jött rá, hogy egy féltve ápolt, féltve, titkon gondozott oltárkép kezd ierombo- lódni, lelkében, szivében. Annak a másiknak, az elfeledettnek oltárképe volt az. Annak, aki épen ilyen csinos volt mint ez, épen olyan illedelmes és diszkrét volt, mint ez vőlegény korában. És aki szintén olyan durva, nyers és kiállhatatlan lett volna, mint ez most. Egy langyos lehelletü tavaszi estén aztán rájött, hogy az élet nagy egyformaságaiban nincs mit válogatni. A szív munkájáról, a szerelemről, a mámoros bódulatról az orvosoknak van egyedül igazságos véleményük, egyedül csak nekik. És amikor egy hűvös nyári reggel a poros udvarra lenézett, úgy érezte, hogy ő is egy kihűlt keblű megrögzött asszony . . . Azután sokáig nem történt semmi. Csak egyszer kinyitotta a fiókot. Azt a fiókot, amelyhez évek óta nem nyúlt. Pillanatra megrázkódott. Ott feküdt előtte a sok emlék. Belepte a finom porréteg, alig ismert rájok . . . Egy rózsa, meg még egy rózsa; egy levél, meg még egy levél és utánna a többi. Elgondolkodva morzsolgatta ujjai között és úgy érezte, hogy most, ebben a pillanatban semmire se gondolt. Megfásult a szive, mintha nem is dobogott volna azért a másikért, egyenlővé tette őket az élet és úgy találta, hogy férfiakban nincs különbség ... A rózsaszirmok zizegve hullottak le a szőnyegre, ez volt a legszomorubb virághullás. Utána kerültek a levelek is összetépve, összegyűrve mind, ez volt a legfájdalmasabb rombolás. Mellé került valamennyi szinehagyott szallag, csokor, fénykép . . . mire az már, szüksége nincs többé rájok . . . És ott feküdt a halom, a kedves emlékek romhalmaza a bársonyos tapintalu szőnyegen. Egyszer csak föleszmélt az asszony. Mintha álmából zavarta volna fel az elhangzott autó- tülkölés. Körülnézett. Egyedül volt. A szőnyegre pillantott és látta maga körül a szemetet . . . Rendes asszony volt mindig, önkéntelenül nyúlt a csengő gombja után. A szobaleány megjelent.
