Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1914-05-07 / 19. szám

2

NAGYBÁNYA

1914. május 7.

séges rendszerbe foglalhatjuk az egész rendőrséget és a czélnak megfelelő rendeltetése teljesítésére minden tekintetben képes rendőrséget teremthetünk meg.

T. haí\ Méltóztatnak tudni, hogy a városok fejlesztésére vonatkozó törvény kötelességünkké teszi a városi közigazgatásról és rendőri szervezésről szóló törvényjavaslatnak legközelebbi beterjesztését. E törvényes rendelkezésben nincs benne az, hogy a fővárosra vonatkozólag is záros határidő alatt kell előterjesztenünk a törvémTjavaslatot, de ha nincs is benne, mégis elsőrendű feladatunk, sőt kötelességünk közé tartozik a főváros rendezésére vonatkozó törvénv

•j

előkészítése is. Mert hála Istennek az ország fővárosa mindnyájunk gyönyörűségére és örömére hatalmas lépésekkel halad előre a fejlődés és haladás terén és ezt a rohamos fejlődést nem lehet többé beszorítani a régi keretek közé, amelyeken a főváros túlnőtt. Ennélfogva meg kell adnunk a szabad fejlődés, a szabad mozgás lehetőségét.

Szt kívánjuk a fővárosi törvénynyel előkészíteni, amelvről más alkalommal lesz módomban behatóbban nyilatkozni.

A városoknál is természetesen a szabad fejlődést és szabad mozgást kívánjuk elősegíteni, de gondoskodni kívánunk arról, különösen a kisebb városoknál, hogy az anyagi megterhelést ne szaporítsuk. Mint előttem szólt t. képviselő- társaim, Rakovszky Iván és Scitovszky Béla is felemlítették, a mi községi és városi adminisztrácziónk néhol igen sokba kerül és többek közt csak a közelmúltban, akkor, amikor gondoskodni kívántunk a városi tisztviselők jobb javadal mazásáról, talán nem eléggé gondoltunk arra, hogy kis városokra nézve ez elviselhetetlen teher. Ennek következménye gyanánt sűrűbben jelentkeznek kisebb városok, melyek visszafejlődni és inkább községekké alakulni kívánnak, mert nem bírják a városi formákkal járó nagy terheket.

Ezeknek az óhajtásoknak eddig nem tettünk eleget, hanem a programmunk- nak megfelelően azzal biztattuk a városokat, hogy igyekezni fogunk a városi törvény keretében a városi adminisztrációnak egy egyszerűbb formáját létesíteni, kevesebb tisztviselővel, olyan mintára, mint ahogy az a járásokban van. Ha egy nagy járásban, hol esetleg 30 — 40,000 lakosú községek is vannak, azoknak az adminisztrációját viheti egy főszolgabíró, akkor nincs szükség talán arra, hogy kisebb, négy-ötezer lakosú városokban egész nagy apparátus nagy tanácscsal végezze az adminisztrációt. Igyekezni fogunk tehát az adminisztrációnak lehető egyszerűsítésével a városoknak olyan típusát megteremteni, melynél az olcsóbban lesz végrehajtható és akkor megtartható lesz a városi szervezet.

A városokról szólva, legyen szabad néhány szóval megemlékeznem arról a nehéz helyzetről, melyben városaink a hitel megszorítása következtében most vannak. Városaink a haladás elvétől vezéreltetve talán kissé igen merészen és saját erejükkel s a közgazdasági viszonyokkal nem eléggé számolva, igen gyorsan akartak haladni, igen sok, nagy és szép intézményt létesítettek és erre nagy mértékben vették igénybe hitelüket. Ez jól ment egészen addig, mig a pénz bővében volt, mig a pénzpiacz készséggel nyújtotta erre a czélra az eszközöket. Beálltak azonban a nehéz köz- gazdasági viszonyok, melyeknek következtében azután a városok hitele is megszorittatolt, oly mértékben, hogy most a városok nemcsak nagy, díszes palotákra, nagy építkezésekre, hanem leglényegesebb napi szükségleteikre sem kapják meg a szükséges pénzt a pénz- piaczon és a kormányhoz fordulnak segítségért. Ebből az alkalomból a pénzügyminiszter úrral egyel értőleg azzal foglalkozunk, hogy a mi elkerülhetetlen és okvetlenül szükséges, azt a városok részére megszerezzük és miután e tekintetben remény van arra, hogy a hazai pénzintézetek a viszonyok némi javulásával segítségünkre jönnek, elsősorban és legfőkép itt keressük a segítséget.

Azonban a pénzintézetekkel való érintkezés, de a pénzpiacz helyzetének

tanulmányozása is arra kényszerit, hogy a városoktól azt kívánjuk meg, hogy ez idő szerint csak azt vegyék igénybe, ami okvetlenül szükséges arra a czélra, hogy már esedékes kötelezettségeiknek eleget tegyenek, hogy a folyamatban lévő építkezéseket befejezzék és hogy a legsürgősebb feladatokat megvalósíthassák. Messzemenő, nagy programmok felkarolásának, megvalósításának ideje azonban nem most van, arra várnunk kell a viszonyoknak kedvezőbb alakulásáig. Ami a mostani viszonyok közt megtehető, azt a kormány a legnagyobb készséggel fogja megtenni arra, hogy a városokat a mostani kinos zavarokból kisegítse.

Májusi óda.

Május 6.

Szeretem a természet erőlködését Előttem ez a letörhetetlen akarat szimbóluma. Talán azért, mert szeretem a gigászi harezokat, az emberek harczát, az ész harczát, a nyers erő küzdelmét.

Szeretem azt a csöppnyi szűz testű kék virágot, amely gyönge szirmaival áttöri a hideg, kemény jégburkof, ami fölé nehezedett és feltolakodik az élet, a tavasz mindent leküzdő, viruló élete.

Szeretem a napot. A májusi napot, a tavaszi napot, a forrón vibráló napsugarat, azt szeretem és döbbenetes bámulattal állok meg hatalmas ereje előtt.

De mégse! Nem tudom kinek, minek tulajdonítsam azt az erőt, azt, amely a föld kemény rögéből életre hívja, e világra erőszakolja azt a gyönge, selymes tapintatu füvet, amely felíör, diadalmasan tör fel a ráöntött kemény aszfalt burkain keresztül. Bámulom és megáll, csődöt mond minden fizikai tudományom, minden botanikai ismeretem, amikor ott állok a kemény, a forró aszfalton és látom ott magam előtt, a talpom alatt azt az öklömnyi dudorodást, amit egy gyönge fűszál, egy esetlen levelű paraj tolt föl. Föltolt olyan erővel, amilyenre csak egy edzett aczél vasrúd volna képes, ha két erős emberi izom kormányozza azt És mi segítettünk neki. Lekoptattuk róla a szurkot és most a bódulatos illatú májusi virágzásban kidugta fejét onnan alulról az őrök élei. a növény világ újból meginduló élete egy zöld, harmatos tapin- talu fűszál képében, amit az első arra járó borjú irgalmatlanul lelegelne.

Azért szeretem, a májust, a májust az ő mindennapi csodáival, amelyek szivei teremlevész szeme van, még sem hiszem, hogy le tudná festeni az ezer szint, amely a lenyugodó nap utolsó sugaraihan a zölddel és a sárgával incselkedett. Ezer szin és mind mégis egyvalami pasz- tuózus árnyalat a zöld és a sárga között. Kinevet, ha azt mondom, hogy a nagy magyar alföld mind jobban kezd Szinyei Merse Pál után öltözködni.

Izabella nem nevetett. Megbánás nélkül örült mindennek, az estének, amely a legszebb volt életében, és Szilveszternek, akiről tudta, hogy minden bolondos ötletessége mögött is olyan meghatott, hogyha akarná, hát meg is tudna halni érte most, mindjárt, vagy képes volna arra is, hogy a kocsi rudját kézbe vegye és úgy huzza be a csézát a kátai vendégfogadóba. Izabella megbánás nélkül örült mindennek. Néha mosolygott, gyakran fohászkodott az Istenhez Szilveszterért, és édesen zsongó fejecskéjében most meg sem fordult a gondolat: hogy íme mit tett, megszökött egy fiatal úrral hazulról, ő, aki tiszta volt és ártatlan, mint a növendék virág, a legszebb, a legokosabb, a legjobb kisasszonyka az egész országban. Ö volt a legártatlanabb gyermek, és most mégis titkos utón van Szilveszterrel, aki huszonuyolcz éves, mégis félig ősz, aki verseket ir és akit a parasztok otthon a bolondos urnák hívnak ... Szilveszter ám érezte, hogy a lány mit tett érte, lehajolt és könnyet ejtett Izabella kis fehér kezére, amely olyan volt, mint amilyent a játékboltban csinálnak a bábuk számára . . . Rózsa tágra nyitotta szemét. Most ő is komolyan elgondolkozott. Megihlette őt is egy perezre —

a másik kettőnek szerelme és azt kérdezte magától, hogy vájjon valamikor neki is lesz-e része ilyenben? Vájjon ő is fog-e valamikor titkos kocsiutra indulni egy sárga arczu fiatalemberrel, aki az imádságos könyvében titkos jegyese nevét írja a Boldogságos Szűz nevének fölibe, ami vétek ugyan, de azért mégis szép dolog. Vájjon ő vele is lesz-e ez valamikor, vagy pedig csöndben megvárja az ismeretlen földbérlőt, akinek hájas kezébe egy esős vasárnap délutánon a jó szülők az övét fogják helyezni . .. Gondolkoztak mind a hárman és egyikőjüknek sem jutott eszébe hogy:

— Tulajdonképen miért is szökünk?... Miért is szökünk, a mikor ment volna a dolog amúgy is rendben, polgári módon, szülői oltalommal.

. . . Kora éjszakába fordult az est, a mikor a kocsi a kátai vendégfogadó nyitott udvarába fordult. Bojtos kis selyemsipkáját mélyen megemelve várta őket a korcsmáros. Kezében távirat volt, amit délelőtt küldött Szilveszter Abonyból.

— Minden rendben van, ahogyan herczeg- séged parancsolta. Két szép szoba, virágok az ablakban. A feleségem maga kopasztotta a tyúkot, a melyikből levest főztünk, és már a jeges pinezébe tettük a pezsgőt is ... A legfinomabb franezia pezsgő. A múlt héten rendeltem a pesti utazó ügynöknél ... A kocsis számára is főztünk vacsorát, friss alom várja a lovakat .. . Majd a söntés melletti kis szobában szolgálom fel a vacsorát. Paraszt oda ma be nem teheti a lábát. Méltőságtok magukban lesznek és már délután a szobába vitettem a lányom zongoráját.

— Nagyon jóizü ember a korcsmáros — mondta egy órával később vacsora közben Szilveszter a kisasszonyoknak. — Ha nem tudnám, hogy magyar és zsidó, azt kellene róla hinnem, hogy a régi olasz vígjátékok hires fogadósai közül való . . . Csak azt nem értem, hogy az ilyen falusi korcsmáros miért tanitja a lányát, zongorára . . . Igaz Olaszországról jut eszembe, Izabella, óhajtja, hogy a nászufunkon Velenczébe menjünk majd ?

— Odamegyünk, ahová maga akarja, kedves — szólt Izabella és engedelmes boldogan mosolygott.

Vacsora után Izabella csakugyan zongorázott a korcsmáros lányának hangszerén. Rózsa énekelt és a merengő Szilveszter a nyitott ablakon át a holdat bivta, hogy legyen lakomájuknak negyedik társa. Szerettek volna az idegen falu utczáin is sétálni a holdfényes este tiszta csendjében, de Szilveszter úgy találta, hogy szigorúan nevelt urilánykák nem promenirozhatnak ilyen későn este idegen fiatal emberrel az utczán. Ez szép és gyengéd volt, Szilveszternek ez a feltő aggodalmaskodása, és ő maga egy kicsit büszke is volt a saját nemes gondolkozására.

— ügy vigyázok magukra, mintha a fivérük lennék — mondta a szöktető gavallér.

Nem mentek hát ki, de mert a férfi nem akarta, hogy a hölgyek továbbra is zenével fárasszák magukat és mert egyikök sem akart még lepihenni, Szilveszter könyvet húzott ki a zsebéből és abból olvasott föl a kisaszonyoknak. A könyv franezia versek gyűjteménye volt. (Szil-