Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1914-04-02 / 14. szám

2

NAGYBÁNYA

1914. április 2.

dőknél feltétlenül megáll, hogy »nem a nép van a tisztviselőért, hanem a tisztviselő van a népért«. Amikor a jövőről s az abban kialakuló, törvényhozás utján megalkotandó uj rendőrségi szervezetről és annak feladatairól beszélünk, ezzel nem akarunk semmiféle elitélő bírálatot mondani sem a múltra, sem a jelenlegi rendszer tisztviselőire. Mert hiszen a gyakorlati élet és tapasztalat azt mutatja, hogy nem kizárólag a jó törvény és rendszer alkotja meg a jó köz- igazgatást, hanem első sorban az azt teljesítő tisztviselő. Látjuk ezt a gyakorlati életet megfigyelve a jelenlegi viszonyok között is. Ismerünk városokat, ahol a közigazgatás és a rendőrség mintaszerű pontossággal, előrelátással, a polgárok személyi és vagyoni érdekeit szem előtt tartva és kiméivé, azok érdekében és előnyére működik; de, sajnos, ritkán ugyan, de mégis fordulnak elő olyan kivételek, ahol a közigazgatás basáskodik, a polgárokat zaklatja, ügyeik elintézésében késedelmes, akadékoskodó és az egészben való működését tekintve a polgárságnak nem előnyére, de határozottan kárára válik. Nemcsak ezek a kivételek, de a bürokratizmusnak tultengése s az önkormányzatnak a szertelenségekben való tévelygése idézte elő a már úgyszólván általános vágyat a közigazgatás megreformálása iránt, mert olyan rendszer mellett, ahol egy munkásnak vagy vállalkozónak jól megszolgált bére vagy fizetése után a közigazgatás tekervényes szervezete miatt hónapokig kell várni, ahol néhány ezer koronával javadalmazott állás megnyerése czéljából hónapokon keresztül kell sokszor teljesen eredménytelenül a sógorok és komák kegyeit keresve s majdan a hivatali állásában igen sok esetben tőle függő egyéneknek lekötelezve korteskedni, ahol a tisztviselőknek az önkormányzat és az állami hatalom között tojástánczot kell járni, ahol egy megváltozott politikai irányzat érdemet, szolgálati időt, buzgalmat és kötelességteljesitést nem tekintve, sok esetben a közigazgatás vezetőjétől az utolsó bakterig kibuktatja a tisztviselői j

már elhozatta a bútort, itt van, Kádár ur hát egyebet nem tehet, csak a fejét csóválja:

— Sok lesz, sok lesz.

Dehogy lesz sok! ő nagysága csak most veszi észre, hogy nincs elég ezüstjök annyi vendégre, sem üvegök és porczellánedényük.

— Hiszen lehet kölcsön kérni a jó ismerősöktől, véli Kádár ur.

— Kölcsön kérni ? No, csak az kellene. Hogy az egész városban kinevessenek ? Hogy szájról-szájra menjen a hire, hogy estélyt adunk s nincs elég tányérunk, meg poharunk, meg késünk ? Kiégne a szemem. Ha te kölcsön akarsz kérni, akkor inkább ne hittunk volna meg senkit. Inkább hagyjuk abba az egészet.

De Kádárné nagyon jól tudja, hogy nem lehet már abba hagyni, mikor a meghívókat szétküldték s Kádár ur kénytélen megvásárolni a thea-készletet, meg az asztali készletet, a por- czelánt, az üveget, az ezüstöt meg mindent, amit csak ő nagysága akar.

Egyébként az asszony megvigasztalja, hogy hiszen ez mind hasznos befektetés, ez nem vesz el, az ezüst mindig csak ezüst marad, annak mindig meg lesz az értéke, az edényféiének is hasznát vehetik majd a leányok.

Kádár ur keserves sóhajtások közt nyugszik bele ebbe a hasznos befektetésbe. Nyomja a leikét az a sok kiadás és egészen elszorul a szive. No hiszen szépen belekerült a csávába. Azt mondta a felesége, hogy csak egy kis thea, egy kis hideg sült egy kis sütemény és most ihol ni!

kart; egy ilyen szervezet mellett, nemcsak a közvetlenül érdekelt egyének, de az ország polgárságában is indokoltan ébredt fel a vágy a közigazgatás reformja iránt.

Ezekben körülbelül meg is mondottuk, hogy mit várunk a közigazgatás reformjától. Várjuk mindannak a hátránynak vagy visszaélésnek megszűnését, mely az eddigi rendszer mellett lehető volt. Várjuk és kívánjuk azt, hogy a közigazgatás jó, gyors és olcsó legyen, a polgárok érdekeit szem előtt tartsa, a tisztviselőnek megelégedést, tekintélyt, állásának állandóságát biztositsa, a nép kegyének keresésétől függetlenítse, de az első és fő szempont a polgárok jogosult érdeke legyen. Egv egységes szervezet az ország érdekeit jobban és megfelelőbben gondozhatja, az ellenőrzést a köz érdekének megfelelően gyakorolhatja, úgy a tisztviselőt, mint az ügyek elintézését a helvi érdekektől könnvebben menteaJ

sitheti. Nagy és nehéz feladat vár az ország törvényhozására, melynek igen értékes garancziáját képezi, de egyúttal megnyugvást és bizalmat nyújt az a tudat, hogy e törvényjavaslat nemcsak a múlt tapasztalatain, de a jelenlegi viszonyok és hetyzet teljes ismerésén tárgyilagos, nagy tapasztalattal és tudással rendelkező szakférfiaknak a szakkörök meghallgatása alapján készült alkotása leend.

A láposvölgyi vasút.

Április 1.

Tekintettel ama nagy, vitális érdekeinkre, melyek a láposvölgyi vasúthoz s annak mielőbbi kiépítéséhez fűződnek, csak természetes, hogy a nagyközönség fokozott érdeklődéssel kíséri e vasútépítés előkészítésének minden fázisát s a legkisebb rossz hir is erősen ideges rezonancziát kelt az épülő vasút érdekeltségében.

Ezek a hiób hírek Ieglöbbnyire félreértésből vagy félremagyarázásból származnak. A láposvölgyi vasút ügye már annyira megalapozott s a magas kincstár 6 százalékos hozzájárulásával annyira biztosított, hogy kiépítéséhez már szó sem férhet.

Mégis az utóbbi napokban ismét rossz hírek kellek szárnyra a láposvölgyi vasútról hogy építése megakadt, hogy a kincstár a hozzájárulást visszavonta s mindeme hiób- hireket a szatmár—nagybányai vasút részvény- társaságának legutóbbi közgyűlésével hozták kapcsolatba.

Olvasóinknak vélünk kedves szolgálatot tenni, midőn ez alarm híreket dementáljuk s a vasútépítés ügyét kellő világításban mulatjuk be, ami azt hisszük, általános megnyugvást fog kelteni.

A szatmár—nagybányai vasút részvény- társaság legutóbbi, márczius 23 án tartott közgyűlése nem ho^y akadályokat gördített volna a láposvölgyi vasút építése elé, hanem ellenkezőleg, azt hatalmas lendülettel vitte előre, mert azon a 200.000 korona hozzájáruláson kívül, amelyet a szatmár—nagybányai vasul igazgatósága a láposvölgyi vasút építésére megszavazott s a közgyűlés jóváhagyott, az igazgatóság a vasút 1913. és 1914. üzletévek üzemének és a szabad rendelkezésre álló alapoknak terhére még 275.000 korona hozzájárulást szavazott meg a láposvölgyi vasút czéljaira s ezen igazgatósági határozatnak jóváhagyását kérték a márczius 23-án tartott közgyűléstől.

A közgyűlés ezen igazgatósági határozatot jóvá is hagyta, de Harácsek László miniszteri tanácsos, ki a pénzügyminisztert képviselte, nemkülönben a kereskedelmi miniszter képviselőjének, dr. Desseivffy Aurél miniszteri osztály- tanácsosnak felszólalásai után azon korlátozással, hogy ezen közgyűlési határozat csak akeieske- delmi miniszter hozzájárulása után lesz végrehajtható. Az álhirek tehát csupán abból származhattak, hogy a közgyűlési határozatot miniszteri jóváhagyás alá terjesztik; jóllehet, amint ezt sokan a közgyűlésen kifejtették, ez a határozat miniszteri jóváhagyást egyáltalán nem is igényel.

De ha már igy történt a dolog, az sem képez semmi akadályt, mert fővárosi tudósitónk jelentése szerint a vasúti közgyűlés határozatának miniszteri jóváhagyása pár nap alatt megtörténik.

S azután a vasút ügye a leggyorsabb tempóban fog haladni a végleges megoldás elé!

é.

De már hiába tenne szemrehányást, benne vannak, úsznak. Csak legalább valami haszna legyen. Bizonyos, hogy egy ilyen estély tekintélyt ad az embernek, az uj bútor, a sok ezüst, a pompás bronzcsillárok, mindez elkápráztatja a fiatal emberek szemét.

No, no, Kádár ur nem akar senkit rászedni, az a két leány derék két leány, nem jár rosszul vele, aki elveszi. Csinosak is. Hátba a feleségének mégis igaza van? Hátha azon az estélyen mégis akad valaki, akinek vagy az egyik vagy a másik megtetszik? Az volna a legjobb, ha mind a kettő számára akadna.

Szegények, hogy fáradnak az anyjokkal együtt, csakhogy arra az estélyre minden lényes legyen. Tisztogatnak, törülgelnek versenyt a cselédekkel. Minden ablaktábla, tükör, képráma ragyog a tisztaságtól A szobák padlóját beviasz- kolják s minthogy a cselédek nem értenek hozzá, hát az a két szegény leány kínlódik a kifénye- sitéssel s úgy belefáradnak, hogy alig bírnak mozdulni.

Mind a kettő úgy oda van, hogy szánalom reájok nézni, olyan sápadtaknak, olyan elcsigázottaknak látszanak. Az apa nem nézheti tovább.

— Ugyau pihenjetek már egy kicsit.

Hiszen pihennének szegények, ha lehetne. De még annyi a dolog, hogy azt hiszik, sohasem bírják bevégezni. Itt a sütés-főzés, ami rettenetes pörpatvar, kapdosás és kétségbeesett erőfeszítések közt megy végbe. A kalács tésztája nem akar megkelni, a mandulás pereczek mind ösz- szeégtek. Lépten-nyomon baj, bosszúság. A szobapadlót is újra ki kell fényesíteni, azok az ostoba cselédek tegnap elejtettek egy üvegkancsót tele vízzel a szalonban, pedig mondta ő nagysága, hogy arra ne járjanak.

— Hagyjátok már, a hogy van, — könyörög Kádár ur.

De nem hagyják. Újra neki áll az a szegény két leány a fényesítő kefével, mig az any- jok oda kint a konyhában vesződik s lihegve be beszalad egy-egy rémhírrel, hogy megint mpgpörkö'ődött vagy kiszáradt valami.

A két leánynak már sírásra áll a szája.

— Mama, én nem bírom tovább, — nyög a kisebbik.

— No még édes lányaim, nő még egy kicsit, — biztatja az anyjok.

Végre újra ki van fényesítve a szoba padlója úgy, ahogy, ámbár a lányok szomorúan nézik, hogy nem olyan már mint első Ízben volt. A sok sütés-főzésnek is vége szakad, A bútorokat elhelyezték. A szalont kiürítették, ótt fognak tánczolni, a Kádár ur szobájából szalont csináltak s azt mindenféle szagos füstölővel, fenyőillattal és kölni vízzel bepacsmagolták. A Kádár ur pipáit s írásait kihordták a kamarába, ahonnan csak fele fog visszakerülni, már tudniillik az iratoknak és az is milyen állapotban I

Délután öt órakor még mindig volt valami igazitni, törülgetni, rakosgatni való. O nagysága és a két kisasszony még akkor is tologatták a bútorokat s próbálgatták, hogy illik jobban.

Kádár ur komor arczczal turkált a kamrában az iratai közt. Egy fontos iratcsomót sem-