Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1913-09-04 / 36. szám

2 NAGYBANYA 1913. szeptember 4. ségesebb alapokra fektetődik ezáltal s egész gazdasági életünk, általános hitel- viszonyaink állandó megjavulása járna karöltve ezzel. sége, hogy ilyen keserves viszonyok között tribu- tumait beszolgáltassa az államnak, megyének, városnak, iskoláknak ? Széles ez országban, bármerre nézünk, azt látjuk, hogy a károsult közönség adóelenge­désért, állami segítségért folyamodik. Csak mi hallgatunk és nyuzatjuk magun­kat, mintha a szénánk legjobb rendben volna! Legfőbb ideje volna, hogy megmozduljunk mi is. Ami az egyiknek méltányos, méltányos az a másiknak is. Meg azután nem-e nevetsé­ges dolog az, hogy egyik koldus filléreiből se­gítsék fel a másikat? Mert most úgy áll a do­log. Másutt adóelengedéssel, állami segítéssel igyekeznek enyhíteni a köznyomort, mi pedig némán exekváltatjuk magunkat, jóllehet, mi is csak oly kárvallottak vagyunk, mint bárki más. Gondolkozzanak e sorokon az illetékes kö­rök s tegyék meg azt, amit a rendkívüli viszo­nyok közé jutott polgárság érdeke megkövetel. Mert korántsem túlzás az, hogy még talán lehetne segíteni, később azonban a segítés is már elkésett dolog volna! é. m. neked ad, szegény sápadt, fonnyadt kis penész­virág! Lehajolt érte, megremegtek a fellüzdelt ujjai, mig forgatta a lapokat; bíborosra festette az arczát ismeretlen csiklandások, örömök, le­hetőségek mámora, hiszen húszezer koronát tar­tott a kezében, húszezer koronát a betéti köny­vecske néma szobájában. Selyemruhák, jobb koszt, szebb lakás, talán uj, ismeretlen világok felé kergette a vérét az a roppant nagy összeg. Nézte. Elborult a szeme és eszébe jutott, vájjon kié volt ez a pénz, amig a véletlen az ő ke­zébe nem sodorta? Kinyitotta újra, elolvasta és elsápadt az arcza: az előkelő hölgy, akinek a nevére szólt, rendes vásárlója, ismerőse volt a munkaadójának. Járt nála finom tabotás szöve­tekkel, álomkölteményes toilettekkel. Egyszerű, becsületes, tiszta szivére hallga­tott és elnyomta a pénz mámorának örömeit. És elvitte gyorsan a betéti könyvecskét a tulaj - donosának. Minek vigyem a rendőrségre, gon­dolta. Magam találtam, magam viszem el. Gyor­sabb, becsületesebb, jobb igy. Ment — és drága szmirna-szőnyeges, foyanceal diszitett meleg ott­honban átadta a könyvecskét. Meg sem rándult a szép, talán egy kissé kendőzött arcz, hogy húszezer elveszett korona tért vissza erős pánczél- börtönébe. Hideg közönyösséggel nyúlt a szek­rénybe és gőgös attitűddel, előkelő, nagyúri gesztussal 10, mondd tiz koronával jutalmazta meg a becsületes megtalálót akkor, amikor tör­vényes utón tiz százalékát kellett volna meg­kapnia a megtalált összegnek. Hát érdemes jónak, becsületesnek lenni ebben a világban? Hát lehet föl nem háborodni a pénz eldorádójábán élők csúf, hideg, bánló fösvénységét, közönyösségét látva? H. ü. Segíts magadon! Szeptember 3. Segíts magadon s az Isten is megsegít! ügy látszik, e régi közmondást ismerik széles e világon, csupán városunkban hangzik idegenül, ahol még mindig oly naivak az emberek, hogy azt várják, hogy a sült galamb a szájukba re­püljön. A csapás, mely a nyáron zúdult az or­szágra, országos jellegű volt. Ha nem is oly nagy arányokban, mint az erdélyi városokban, de kijutott belőle a mi vidékünknek is. Iparvasutunk jórészét elvitte az árvíz. A kár oly nagy, hogy jó lesz, ha kifutja az ez évi pótadóból. A folytonos esőzés a vetésekben is nagy károkat okozott. Almatermésünkkel már előbb végzett a rügyfuró. Az a hitvány féreg pár nap alatt tönkretett minden reményt, me­lyet a tavaszi virágtenger fakasztott a gazda­közönségben. Szilvatermésünk még a közepest sem éri el. S ami termés van, az is le fog hullni a folytonos esőzések miatt. A sarju is veszen­dőben van. Mit reméljünk a szőlőtől, mely ugyancsak hálramaradt s állandó jó idő esetén is csak igen közepes borral kecsegtet? S e szomorú perspektíva között a lesze­relés után is a kamatláb még mindig 12 és 14 százalék között hullámzik. És működik az adóprés hallatlan szigorú­sággal. Mikor jogosan várhatna mindenki mél­tányosságot, sőt segítséget az államtól, a segítő kéz a végrehajtók erélyes működésében nyil­vánul meg. A város vezetősége látva e lehetetlen hely­zetet, miért nem lép közbe a polgárság érde­kében? Miért nem kérik az adók behajtásának felfüggesztését ? Hivatkozva a hallatlan károso­dásra, a gazdák miért nem kérnek adóelen­gedést? A tavalyi is ugyancsak hitvány év volt; nem volt úgyszólván semmink sem, hanem azért adóztunk úgy, mintha csak a legjobb gaz­dasági évnek örültünk volna! Vájjon meddig fogja bírni e város közön­A becsületes megtaláló. Szeptember 3. Virág Eszter, egy szegény, igénytelen varró­leány, akit nem Iáinak meg kalandkereső urak, ha lesütött szemmel végigsuhan az utczán Szürke, színtelen kis robotos-leány, aki finom selymeket babrál ujjaival finom, elkényeztetett testek számára. Virág Eszter sohasem látott még száz koronát egy darabban, kinn lakik valahol a Zrínyi Ilona-tér környékén, apró, gerendás szoba a lakása és nem Wolfram világit a köny­vére, ha éjszaka olvasni akar. Tegnap éjszaka — mert kilencz óra sö­tétje éjszaka már neki — sietve haladt keresztül a Rákóczi-tér forgatagán. Fonnyadt, virágos ka­lapja alól nem szálltak irigy pillantások az ele­gáns korzós nők felé, meg volt elégedve ön­magával, az egyszerűségével, az igénytelenségé­vel, úri passziók nem izgatták, fáradt volt és jól esett éreznie, hogy munkától volt fáradt. Ment — és a főtér sarkán, ott, ahol a minoriták háza előtt keskeny forduló visz a Hunyadi- utczába, a sötétben egyszerre megállította va­lami. Nem kaland. Nem apacs. Nem is ismerős. Egy ismeretlen nagy summa, ami ott hevert a járdán, egyszerű kis betéti könyvecskében. Kiabált felé: Végy föl! A tied vagyok! Te találtál meg, ki látja, ki tudja, hogy ahoz a kis fejletlen mel­ledhez szorítasz melengető tűzzel ? A véletlen HÍREK. Szeptember 3. Személyi liirek. Dr. Lovrich István fővárosi ügy­véd családjával több heti tartózkodásra városunkba ér- keztU. — Hardcsek László miniszteri tanácsos pár heti itt tartózkodás után a fővárosba visszautazott. — özv. Szathmáry Béláné min. tanácsosné városunkba érkezett. Eljegyzés. Abaházy József kir. járásbiró eljegyezte Morágyi István ny. kir. borászati fő­felügyelő leányát: Rözsikát. Kisorsolt esküdtek. A szept. 15-én kezdődő ülésszakra Nagybányáról kisorsolták a követ­kezőket : Almer Károly bankigazgató, dr. Barna Samu ügyvéd, Heiler József pénztáros. A szatmári püspök hazaérkezése. Dr. Bo- romisza Tibor szatmári püspök a napokban volt bucsukihallgaláson X Pius pápánál. Az egyház­fejedelem rövid külföldi útra indult, honnan már tegnap érkezett vissza székhelyére. lakáts Mihály. A V. U. Kereszlhy István tollából elhunyta alkalmából a következő sorok­beszedők havi fizetését öt-öt forinttal leszállítják. Hozzanak ők is áldozatot a nemes ügyért. De vajmi csekély a kilátás, hogy ilyen ta­karékosság mellett is összegyűljön a szükséges összeg. Az a szemtelen Schlesinger hatezer fo­rintot kér azért a rongyos házért. Hiába hivat­koznak hazafiságára, csak a vállait vonogatja. Mi haszna olyan szegény boltosnak a hazafiságból? Már világos, bár fájó szívvel, de arról le kell mondani, hogy a házat megvegyék Pedig olyan szép lett volna. Olyan fényes ünnepélylyel lehetett volna átadni a költőnek születési házát. De hiába, arra nincs remény. Valami másról kell gondoskodni. Valamiről, ami nem kerül annyiba, s mégis méltó legyen az ünnepelthez. Arany babérkoszorú, no az jó lesz. A köl­tőknek úgyis azt szoktak adni. Azt csináltatnak hát ők is, de nem valami papirvékonyságu sem­miséget, ami csak szemfényvesztésre való, hanem súlyos, masszív aranykoszorut. Száz levele lesz, s minden levélre a százas bizottság egy-egy tag­jának neve lesz vésve. Erre aztán mindenki el­mondhatja, hogy értékes és kedves emlék. A bársony párnára, melyen álnyujtják, va­lódi gyöngyökkel fogják kivarrni: »Vas Jenőnek, a kacsándi hölgyek.« Az egész, az arany koszorú, a párna, a gyöngyök, ezerkétszáz forintba fog kerülni. Hat­száz már van, a többi, remélik, a gyűjtésből még befolyik. Újabb lelkes föihivásokat bocsátanak ki. De bár a lelkesedés még mindig nagy Kacsándon, fizetni, úgy látszik, már senki sem akar. Más módokhoz kell folyamodni. A pénzügyigazgatóné- nak, ki igen csinos, fiatal asszony, van egy esz­méje, aminek a mogorva vén férje nem fog meg­örülni, de amin lelkesedéssel kap a százas bizott­ság. Műkedvelő előadást kell rendezni, hangver­senynyel, élő képekkel. Különösen élő képekkel. Az kell, az ám. Annak a jövedelmét hozzácsatol­ják a gyűjtött összeghez. Magas lángra lobbant a lelkesedés. Alig volt fiatal asszony vagy leány, ki részt ne akart volna venni a műkedvelő előadásban, kiváltkép az élő­képekben. Ötvenhat virágbokrétát kellett megren­delni a százas bizottságnak a szereplő hölgyek számára, ami tiz forintjával számítva (csak nem piszkoskodhattak) maga ötszáz hatvan forintra rúgott. Hát még a színpad fölállítása, a díszítés, a rendezés, a világítás, a szolgaszemélyzet, a kocsik, a jegyszedök, a fodrásznők, az öltöz- tetők. Borzasztó, hogy mibe kerül egy ilyen ne­mes célú műkedvelő előadás. Pedig a százas bi­zottság hölgyei takarékoskodtak, ahol csak lehe­tett. Egy forint ötven krajcár helyett csak nyolc­van krajcárt adtak a jegyszedőknek. Elég az, mit akarnak? Szemtelenség, hogy többet mernek kérni. A fodrásznőknek is mindegyiknek lehúztak ötven krajcárt a járandóságából. Az eredmény mégis az lett, hogy mikor összeszámoltak, a százas bi­zottság pénztárában már csak 1 háromszáz forint volt. A másik háromszázat elnyelte a fényes mű­kedvelő előadás. Mit csináljanak már most? A gyűjtést nem lehetett folytatni, mert már alig telt ki abból a pénzbeszedők havi fizetése. Arra sem lehetett gondolni, hogy még egyszer rendezzenek élőké­peket és szinieiőadást, ámbár a lelkes hölgyek Q n n n I m í Vi o 1 tt i Tni^onf Tisztelettel hozom a nagyérdemű közönség szives tudomásra, hogy az idei legújabb stilusu özeniminaiyi dOZSei gaf* szobafestő mintagyüjteményeket, "Wl címer-, cim- és szobafestő, mázoló, aranyozó melyek a legmesszebbmenő igényeket is teljesen kielégítik, beszereztem Ezúton kérem tehát a n. Telefon 37. NAGYBÁNYÁN. Telefon 37. é. közönség szives megrendeléseit, biztosítva úgy a szolid, kifogástalan munkáról, mint a legol­csóbb arszamitasrol. — Elvállalok mindenfele e szakmaba vago egyszerű es díszes munkákat, ízléses kivitelben. Költségvetéssel készséggel szolgálok.— Magamat a n. é. közönség szives jóindulatába ajánlva, vagyok kiváló tisztelettel: SZENTMIHÁLYI JÓZSEF.

Next

/
Thumbnails
Contents