Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1913-09-04 / 36. szám
1913. szeptember 4. 3 ban méltatja városunk nagyszülöttjét, Takáts Mihályt. Négynapos tüdőgyuladás megölte Szent István napján Takáísot, s ezzel megfosztotta a magyar operát legelső énekművészétől. Az ő elsősége nem csupán hideg tiszteletre késztő nagyság, kifogástalan készség volt; Takáts mindnyájunknak lelkünkhez, szivünkhöz nőtt, általánosan szeretett énekesünk volt —• mert férfiasán szép hangja, zengzetes baritonja nem hatásvadászó mesterkedéssel, virtuozkodással szerezte babérait, hanem szívből jőve, művészi tu dással s ízléssel azt és úgy hangsúlyozva, amint és ahogyan igaz kifejezésül kellett, mindig szivén találta hallgatóit. Takáts éneke, helyesebben a Wagner kifejtette értelemben: énekbeszédei elemi erővel hatott közönségére; mert a »bel canto« olvadó szépségén fölül a természetes indulatot, a kellő mondat kellő szavában az érzés kellő erejét, közvetlenséggel, igaz melegével tolmácsolta. Csodálatosnak lehetne mondani, hogy ennek az érzésbeli, kifejezésbeli igazságnak varázsát mindnyájan, tehát művésztársai is érezték s ellenállhatatlan voltát meg is tudták magyarázni, de eltanulni tőle nem tudták. Ezért pótolhatatlan veszteség Takáts halála Mikor negyedszázados művészpályáját ünnepeltük (pár hét múlva öt éve lesz) kifejtettük Takáts művészetének előkelő, sőt páratlan voltát, j Kevés a hozzátenni valónk. Ő nyiltszemü, nyílt- j eszü magyar fiú volt; tenoristának kezdték ne- j vélni, de nem hagyta magát s másodrangu te nor helyett legelsőrangu bariton lett, utóbb még a neki mélyen fekvő Sachs szerepében is (»A nürnbergi mesterdalnokok« főalakjával) valóságos diadalt aratott, mikor játékmestere, Újházi Ede, voltaképen az operaszövegforditások kegyetlen rosszaságán megbolránkozva, Takátstól azt kívánta: hangsúlyozza a magyar mondató kát a zenei beosztásra való tekintet nélkül, ma gyárosán: a még fiatal énekművész levonta a tanulságot és szerepeinek rossz szövegét alapo san kiforgatta, azaz, hogy helyesbítette; a »Carmen« hires toreador-indulóját e sorok írójával fordittaiía le újból s még az én szövegemen is tovább furt-faragott, hogy minél tökéletesebbé tegye. Igaz: nemcsak a fülön át, énekbeszédével, hanem a szemen keresztül is, remek játékával s mindig kitűnő maszkjával, tehát a Wagner prédikálta »együttes művészet« összes eszközeivel hódította meg Takáts a lelket; sokoldalú, mindenoldalú, istenáldotta nagy művész volt. Aki őt a »Cremonai hegedűs« boldogtalan púposában, »A nagyidai czigányok* nemes La- borczában, a '»Telemre hívás« méla vadászában, az »Alszik a nagynéni« csacska borbélyában, »A hegyek alján« kegyetlen földesurában, »Don Juan« hetyke czimszerepében vagy »A Lengyel zsidó« rémlátó bírójában látta — nem is szólván a műsor oszlopos, közkeletű darabjairól — meg kellett hogy hódoljon nagysága előtt, s feNAGYBÁNYA I Iejthetetlenül megőrizte pompás művészetének I emlékét. Nincs igazság a nap alatt, az ilyen igazi művészi nagyság kidőltekor érezzük legjobban a sors igazságtalan voltát. S akik Takáts- hoz, az emberhez közel álltak; azoknak gyásza nem ismer határt; az elragadó művész a magánéletben is elragadó egyéniség volt, aranyos kedélyű, a legjobb indulatu. az élet minden javát, örömét bőkezűen szétosztó, élezés, szellemes és jellemes ember. Elvesztése mélységes gyászba borit mindnyájunkat. — Jeleztük, hogy városunk tanácsa a haláleset alkalmából részvétiratot intézett az Operaházhoz s a ravatalra koszorút helyezett. Báró Bánffy kormánybiztos most a következő levélben köszönte meg a tanács részvétét: Nagyságos dr. Makray Mihály urnák. Nagybánya sz. kir. város polgármesterének Nagybánya. Néhai Takáts Mihálynak, a nagyérdemű magyar művésznek elhunyta alkalmából Nagybánya város közönsége nevében kifejezett részvétéért és a küldött koszorúért fogadja Nagyságod a m. kir. Operaház igazgatósága nevében kifejezett leghálásabb köszönetnyilvánításomat. Budapest, 1913. augusztus 26 Kiváló tisztelettel: báró Bánffy kormánybiztos. Hazajöttek a katonák. Kilencz hónapi nehéz szolgálat után a szatmári 5 gyalogezred második zászlóalja tegnap éjjel érkezett vissza a boszniai Ragoticából Kilencz hónapig néztek farkasszemet a szerb s montenegrói katonákkal s gyakorta 35 fokos hidegben tanyáztak az óriási hegyek között Mikor a monarchia hadüzenet előtt állott, négy napon át teljes készenlétben állottak a határon, hogy induljanak a harcmezőre. A hazaérkező zászlóaljat daczára a késő éjjeli óráknak, ünnepélyesen fogadták. Ott volt a tisztikar s kivonult a helyőrség is. Mikor a vonat berobogott, háromszoros sortüz hangzott el A zászlóaljat, melyet Boros százados, Monora és Kiss hadnagyok vezettek, Helvey Adolf őrnagy üdvözölte. Hétfőn a hazaérkezett katonákat megvendégelték s még aznap délután a tartalékosokat útnak indították hazafelé. Egyházmegyei közgyűlés. A nagybányai ref. egyházmegye őszi rendes közgyűlését, mint minden évben, úgy az idén is a kies fekvésű bikszádi-fürdőben tartja meg. A közgyűlés szép tember 12-én lesz, Itt vannak a diákok! Két hónapi vakáció után ismét itt vannak a diákok. Napbarnított fiatal arcoktól népesek az utcák s a Deák-tér, mely a vakáció alatt ugyancsak csöndes volt, ismét hangossá vált, főleg most, mikor a Deáktér padjain javában folyik a könyvvásár, ősi szokás az, hogy az ócskakönyvek itt kerülnek eladásra. Itt tartották a könyvvásárt apáink, nagyapáink, szépapáink, itt tartják most fiaink is, mely vásár az apáknak szóló hivatalos elszámoláson kívül rendszerint juttat egy-két hatost a seftelő fiatalságnak is. Egy-két nap múlva azonban vége e szép napoknak is. Megkezdődnek az előadások s az egyhangú szürke diákélet ismét átveszi birodalmát hosszú tiz hónapra. Egyháztanácsosok választása. A r. kath egyház hívei vasárnap választották megaz egyháztaná’ csosokat a nyilvánosság teljes kizárásával. Úgy értjük a nyilvánosság teljes kizárását, hogy a választásról előzőleg senki sem tudott. A választás nem volt meghirdetve sehol, sem a lapokban, sem máshol, hanem more patrio megejtették úgy, hogy a vasárnapi istentiszteleten kihirdették, hogy most lesz az egyháztanácsosok választása s azután az ájtatos hívek kezébe nyomtak egy szavazólistát, melyen harminc név volt s amelyből a hívek tetszésök szerint tizenkettőt törölhettek, mivel az egyháztanácsosok száma csak 18. És a kegyes hívek kegyetlenül éltek is a törlési jogaikkal. Kihúzták ezt, kihúzták azt, nem nézvén, hogy kit és minő érdemes férfiakat ér a cenzúrájuk és választottak. Szavazott pedig az ezrekre rugó egyházközségi tagokból 79. Ez a számarány eléggé megvilágítja a választás komolyságát Korántsem azt akarjuk mondani, hogy a megválasztottak nem kiváló, odavaló, érdemes férfiak, hanem a választásnak ilyen extemporaliter keresztül vitt módja ellen nagyon is sok kifogást emelhetünk. A mi egyháztanácsi intézményünk még gyerekkorát éli. Hatásköre a kántor és sirásó választáson kívül alig terjed ki valamire. Ezt az intézményt tehát fejleszteni kell, fejleszteni a kath, önérzet és összetarto- zaadóság érzetének fokozása által. Már most, ha ilyen puccsnak teszünk ki egyeseket azzal, hogy sorsukat a választásnak minden előzetes meghirdetése nélkül épen a véletlenül jelenlevők kénye kedvének tesszük ki, nem-e elidegenitjük őket ezen fiatal intézményünktől, mely épen gyerekkora miatt mindenikünk támogatására rászorul ? Mi szükség volt arra, hogy a vezetőség har- mincz nevet szerepeltessen a listán — mindnyájan igen érdemes férfiak — se harminc név szerepeltetésével tizenkettőt már előre a megbuktatásra ítéljen? Vagy csinált volna egy listát a vezetőség annyi névből, ahány tanácsosra épen szükség van, vagy pedig bízta volna az egészet a hívekre. Akkor azután a kegyes hívek nem buktattak volna ki oly jelölteket, akik épen nem akartak jelöllek lenni. A választások komolyságára nézve példát vehetnénk ref. testvéreinktől, akik feladatuk magaslatán állva épen nem csinálnak alkotmányosdi-játékot a presbyszivesen ajánlkoztak volna reá. Már be kellett érni ezzel a háromszáz forinttal. Abból még mindig lehet arany babérkoszorút csináltatni a költőnek. Igaz, hogy nem valami tömör, súlyos koszorút, de hiszen egy emléktárgynak, melyet gyöngéd női kezek nyújtanak, nem a súlyától, meg a vastagságától függ az értéke. A kegyelet adja meg annak valódi értékét. A százas bizottságnak három tagja felutazott Budapestre a célból, hogy ott az ékszerészeknél tudakozódjék s a hol legjutányosabban kapja, alkudjék meg egy kis arany babérkoszorúra, de csak úgy, hogy az alku a százas bizottság elé terjesztessék jóváhagyás végett. A három kiküldött hölgy eljárt megbízatásában. Kétszáz nyolcvan forintért meg is alkudtak egy kis szerény koszorúban. De midőn haza érkeztek s eljárásuk eredményét elébe terjesztették a százas bizottságnak, kiderült, hogy a három kiküldött tag úti költségének levonása után már nem marad annyi pénz a kasszában s Isten tudja, hogy mire lesz szükséges még az is. Mert Mihók építőmester szörnyen fenyegetőzik, hogy bepörli a hölgyeket, skandalumot csinál s még az újságba is kiírja őket, ha neki meg nem fizetik a tervrajzokat, melyeket csináltattak vele. Nagy nehezen száz forintért kiegyezkedtek valamikép. Az a fiatal ember, a százas bizottság irodavezetője, az is emlegeti, hogy félévi fáradságos munkájának némi jutalmát bátorkodik remélni. De már annak nem adnak semmit sem. Szégyelje magát, hógy még pénzbeli jutalmat is vár. Hát ez a lovagiasság? Ez az áldozatkészség? Hát ezt várták tőle ? Ilyen módon elnémítják ugyan ezt a fiatal embert, de a pénzből már csak száz harminc forint van. Azon nem lehet arany babérkoszorút venni; de hiszen tulajdonkép az mindegy, a megtiszteltetés épen olyan, ha ezüstből van is. Megállapodnak hát abban, hogy ezüst koszorút vesznek. Nyolczvan forintért kapnak egyet. Nem lesz ugyan valami nagy, a százas bizottság tagjainak neve sem lesz leveleire vésve; de az nem baj, az úgyis csak hiúság lett volna. S a fődolog, hogy még ötven forint meg is marad a nőegylet egyéb nemes czéljaira. Azt az ötven forintot el is költik mindjárt egyéb nemes czélokra. Az ezüst koszorú dolgát azonban jobban meg kell fontolni A polgármesterné visszatér régi indítványára, csakhogy némi módosítással. Ha már nem vehetik meg a költő születési házát, legalább festessék le. Egy művészi kép értékesebb, mint egy ezüst koszorú s a költőnek bizonyára kedvesebb emlék lesz. Ugyan mi lehetne, ami a szülői házzal fölér ? Viharos lelkesedéssel fogadta el a gyűlés ezt az indítványt s mindjárt föl is kérték a polgári leányiskola rajztanárát, hogy a nemes czél iránti kegyeletből nem volna-e hajlandó díjtalan megfesteni azt a képet ? Mit a derék férfi, ha nem akarja, hogy gyalázatos kapzsisággal vádolják, örömmel el is vállal. Ily módon gondoskodva lévén méltó emléktárgyról, a koszorú már fölöslegessé vált s azt a tervet egészen elejtik. Hiszen koszorút kaphat a költő akárhonnan, de születési házat csak Kacsánd- ról kaphat s azt díszes keretben, lelkes levél kíséretében el is küldik neki. Vértesi Arnold. B1KSZÁD GYÓGYFÜRDŐ SZATMÁR MEGYÉBEN. Szeptemberben utó évad! Meleg ásványvíz-fürdők, szénsavas fürdő, hidegvíz-gyógyintézet, dr. Balíing-féle inhalatio, 160 kényelmesen berendezett szoba, vízvezeték, acetilen-világitás. Vasúti állomás, posta, távirda, telefon, gyógytár helyben. —■ Elő- és utóévadban, az állandó tartózkodóknál, a szobaárakból 30% engedmény. Prospektust, vízről árjegyzéket kívánatra küld a fiirdőigazgatóság.
