Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1913-09-04 / 36. szám
2£I. évfolyam. 1S13. szeptember lió *3=. 3S-ils: szám. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. -Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. É Felelős szerkesztő: GLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-nt 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Üzletében is. A kereskedelem szervezkedése. Szeptember 3. A szervezkedés gondolatára és arra a komoly és fegyelmezett munkára, amita szervezkedés végrehajtása jelent, az egyes társadalmi osztályokat legtöbbnyire kedvezőtlen helyzetük vezeti. Általánosan uralkodó volt mindig az a hit az egyes kereskedőkben, hogy boldogulásuk kizárólag egyéni munkásságuktól és versenytársaikkal szemben való egyéni helyt állásuktól függ. Ez a szűk látókör, amely a saját üzletének falai közül nem akart kitekinteni a gazdasági élet nagy perspektívájára, súlyosan boszulta meg magát azok között a mostoha viszonyok között, amelyben társadalmi életünk minden munkás tényezője, elsősorban azonban épen a kereskedelem senyved. A kereskedő, aki egyéni érvényesülését keresve, egyedül állásában rendkívüli gvöngesége jut kifejezésre és hogy hátrányban van minden olyan társadalmi réteggel szemben, amely fölismerte a szervezkedésben rejlő erőt. Az élet tanúságai, amelyeket fájóan kemény ökölcsapásokkal nyújt, a legutóbbi időkben a tömörülés és az együttes munka irányába terelték a kereskedői osztályt is. Áz Országos Magyar Kereskedelmi Egyesület, amely a kereskedelemnek országos társadalom- és gazdaság- politikai érdekképviselete, a legutóbbi időkben a kereskedői öntudatnak és akaratnak számos rokonszenves és üdvös hatású megnyilvánulásáról számolhat be. A kereskedők kezdik felismerni a maguk helyét az ország gazdasági és társadalmi életében. De az öntudatra ébredő kereskedő fölfogásnak szükségképen el kellett jutni ahoz a ponthoz is, hogy a közös m '- kát ne csak a nagy közéleti kérdésben vállalja magára, hanem közvetlen gazdasági érvényesülésének körében is íöl kellett végre a kereskedőknek ismerniük azt az igazságot, hogy egymásban ne csak versenytársaikat lássák, hanem egy csoporthoz tartozóknak tekintsék magukat, akiknek sok és jelentős érdekközösségük áll fenn még a mindennapi üzletvitelben is. Egészen természetes, hogy ezt az érdek- közösséget a kereskedők ott ismerték fel először, ahol a legégetőbb volt mind- annyiuknak orvoslásra váró közös sérelme. A kihitelezések anarchiája, az a teljes rendezetlenség, ahogyan az egyes kereskedő a maga vevőkörével szemben áll, lett azzá az érzékeny ponttá, mely éppen a jelen súlyos gazdasági viszonyok közt alkalmasnak mutatkozik arra, hogy a kereskedőtársadalom szervezése e részben valósággá váljék. A mostani pénz- krizis legsúlyosabb sebesültjei kétségkívül a kereskedők. A pénzintézetek és az áruhitelezők az előre megszabott fizetési határidők pontos betartását szigorúan követelik a kereskedőktől. Viszont az ő vevőik — ezúttal még inkább, mint máskor — nem mutatnak fizetési hajlandóságot és a szorongatott kereskedő sem mer velük szemben föllépni, mivel erélyes föllépés folv' 'm vevője megsértődnék — más ke. *’ v pártolna át. És a jelen neb ! mutatkozik csak meg vaiuju,.. ereskedő számára milyen hátrányt j~... . kihitelezéseinek rendezetlensége. Az üzletet óriási improduktív tőke bénítja meg vagy hátráltatja fejlődésében, rendezetlenné teszi az egész üzletvitelt, amely a vásárlók fizetésének pontos határidejére be nem rendezkedhetik. A vevőhöz számlát küldeni sértés számba megy, úgy tekintik, mint zaklatást és bizalmatlanság kifejezését, vagy mint a kereskedő vagyoni megingásának kétségtelen bizonyságát. A kereskedőknek e lehetetlen állapot megszüntetésére minden erejükkel hat- niok kell. Ők, kik saját költségeik pontos teljesítésére rendezkedtek be, erre kell, hogy neveljék a vásárló nagy közönséget is. E munkára azonban természetesen megfelelő szervezet erélyes és folytonos munkájára és valamennyi kereskedő összmüködésére van nélkülözhetetlen szükség. Hogy a vevő tényleg lássa azt, hogy neki bizonyos, eleve pontosan megállapított határnapokra kötelezettségét tényleg teljesítenie kell, annak legelső előfeltétele az, hogy egyik kereskedő a közösen megállapított fizetési határidők betartásához éppen úgy ragaszkodjék, mint a másik s hogy igy egyik kereskedőtől való elpártolás se jelenthesse a fizetési feltételek valamelv nivellá- lását. A kereskedő egész üzletvitele egész A „Nagybánya“ tárczája. A jubileumi ajándék. A kacsándiak büszkén emlegetik az ő hírneves földijöket, a kitűnő költőt, Vas Jenőt. Sem azelőtt, sem azóta nem született Kacsándon több hires ember. Ez az egy sem lakik köztük. De azért megemlékeztek róla, most, midőn huszonötéves irói jubileumát ünnepelte. A kacsándiak is részt akartak venni az ünneplésben, még pedig valami impozáns módon, ami kifejezné, milyen tiszteletben tartják Kacsándon »városuk nagy szülöttjét.« A hölgyek vették kezökbe az ügyet. A nőegylet elnöke hívta össze az értekezletet, hol nagy lelkesedéssel elhatározták, hogy valami rendkívüli, valami nagyszerű ajándékkal fogják meglepni a költőt. A polgármester neje indítványozta, hogy vegyék meg a költőnek a házat, melyben született. Ez aztán nagyszerű lesz, rendkívüli lesz, az ünnepelthez is, a kacsándiakhoz is méltó ajándék lesz. Gyöngéd, nemes, fényes ajándék. Rögtön meg is választották a száztagú nagy bizottságot, mely a gyűjtéseket megindítsa. Vérmes reményektől duzzadtak a lelkes hölgyek keblei Harmincezer lakosa van a városnak. Ha fejenkint csak egy krajcárt számitnak is minden hónapban, pedig annyit megadhat a legszegényebb is, az már egy év alatt háromezer hatszáz forint. De lesznek, akik nem krajcárokat, hanem forintokat is szívesen adnak. A lelkesebbek jó példával fognak előre menni. A fényes eredmény kétségtelen. A begyült pénzből megveszik a házat, díszesen kijavíttatják, mert bizony már nagyon roskadozó állapotban van, mióta Vasék elpusztultak s a pálinkás boltos Schlesinger kezére került a ház, szép vasrácscsal is bekerittetik s a kis kertet beültetik virággal. Nem tudják, mi a költő kedvenc virága ; de addig majd megtudják. Mihók építő mesterrel már beszéltek a lelkes hölgyek. Készítsen nekik valami díszes tervet. Vagy inkább készítsen mindjárt három tervet, hogy választhassanak, melyik tetszik jobban. Mellékeljen mindegyikhez részletes költségvetést. Azt ne nézze, hogy többe, vagy kevesebbe kerül. — Tudja, nem akarunk fukarkodni. Azt akarjuk, hogy minden csinos legyen. Nagy buzgósággal indult meg a mozgalom. Állandó irodát szerveztek mindjárt s kivettek két egymásba nyíló szobát a »Szarvas« vendégfogadóban. íróasztalokat állítottak be sott ült a százas bizottság jegyzője, egy boglyas hajú fiatalember, ki a lelkes fölhívásokat fogalmazta, a beérkezett szóbeli jelentéseket írásba foglalta, s fölvilágositással szolgált a kérdezősködőknek Mert kérdezősködők mindig voltak. Soha annyi jövés-menés nem fordult elő egy hivatalban sem, mint a százas bizottság központi irodájában. Rengeteg halmazra szaporodtak az irni- vaiók, a sok levelezés, rovatos kimutatás, jegyzőkönyv szerkesztés. A nyomtatványok garmadában álltak, a gyüjtőivek, a meghívók, a tájékoztatók, a buzdító szózatok. A százas bizottság lelkes hölgyei azalatt fáradhatatlan jártak -keltek a városban szerteszét. Természetesen kocsikon, s természetesen a bizottsági pénztár költségén, mert azt C3ak nem lehet kívánni, hogy fáradozásukon fölül még ők fizessék a bérkocsit. Minden harmadik-negyedik nap ülést tartott valamelyik albizottság s minden második héten összeült maga a száztagú nagy bizottság. A hölgyek vetélkedtek egymással a buzgalomban. Lelkes hangulat uralkodott egész Kacsándon. De a statisztika nem vált be. A harmincezer főnyi lakosság nem szolgáltatta be a krajcárokat. Aláírni szívesen aláírtak az emberek, de fizetni nem szerettek. A havi részleteket nagyon nehéz volt behajtani. Már két pénzbeszedőt is fogadott a bizottság, rendes havi fizetéssel, a do’og mégis csak nagyon lassan haladt. A negyedik hónap végén még alig volt hatszáz forint a pénztárban. — Hogy lehet az? — zúdultak föl a lelkes hölgyek. — Hiszen a nagy adományok már mind befolytak. És mennyi volt azok közt a tiz, húsz, harminc, negyven forintos! Legalább másfélezer forintnak kellene lenni. Sőt még többnek. A pénztárnok fölvilágosította ő nagyságaikat: — Hát a kiadás, kérem? A sok nyomtatvány, az iroda költsége, a pénzbeszedők havi fizetése, aztán a tömérdek bérkocsi. Kérem, majd négyszáz forint a bérkocsi. A hölgyek hüledeztek. Majd négyszáz forint ? No ennek nem szabad igy folyni. A buzgalomnak is legyen határa. Takarékoskodni kell. A nyomtatványokból is elég lesz kevesebb. A pénz-
