Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1913-12-18 / 51. szám
2211. évfolyam. 1013. deceniToer Iló IS. 51-Ük: szá mi ±im m Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉG L Y MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14 szám, lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is T A társadalom és a fiatalkorú bűntettesek. Deczember 17. Alig egy hónap múlva, az 1914 ik esztendő első napjával életbe lép a fiatalkorúak külön bíráskodásáról szóló 1913. évi VII. t.-cz ; — egy olyan reform, melynél magasztosabb czélt újabb törvényünk alig tűzött maga elé t. i. a bűnbe sodródott, elveszettnek hitt gyermek, fiatalkorú felemelését, visszavezetését a tisztesség útjára, nevelését a társadalom becsületes tagjává, a nemzet hasznos, munkás polgárává; — különösen Beccaira azon nagy elvét tűzve ki eszményül: jobb a bűncselekményt megelőzni, mintsem büntetni. Törvény, amely tizenegyedik parancsolatként egyenesen kötelességünkké teszi az evangéliumi, krisztusi szeretetet, hogy keressük fel azt a századik eltévelyedett bárányt, vegyük jó szívvel vállunkra, vigyük vissza a többi közé, ha nagyon össze is sebezte járatlan utain a kóró, a tövis, ne hagyjuk ott, vegyük szeretettel külön ápolás alá, hátha még megmenthető az életnek. Krisztus mondja : aki befogad egy ilyen kisdedet az én nevemben, — engem fogad be. Egy fen- költ szellemű törvény, mely a mai rideg, önös érdekek küzdelmében apellálni mer a társadalom emberszeretetére, sőt végrehajtását, a benne kitűzött gyönyörű eszmék sikerét épen a társadalom nagyszivü emberbarátaitól reméli; ezeknek a szi vében van megírva ennek a törvénynek a „Végrehajtási Utasítása“ is. A helyszűke nem engedi, hogy legalább is ezúttal a fialalkoruakra vonatkozó büntető szabályokkal foglalkozzunk; — pedig ezek a szabályok megérdemlik az odaadó figyelmet; — felemelik a lelket, mert tele vannak szeretettel és pedig észszerű, fegyelmezett szeretettel, mely egyenesen megveti az álhumanizmust, ahol kell büntet, de mindig »méltó igazságos« büntetést mér ki. — Megbecsüli a büntettésben is a jót, keresi, kutatja, hogy abban a fövényben, iszapban akárcsak szemcsében is nincs e valami használható, értékes. Hátha a sok sár, piszok életrevaló belsőt takar; - lehámozza, levakarja, lemosogatja róla s úgy adja vissza az övéinek, a társadalomnak a nemzetnek. Ezúttal csak úgy nehány nagy vonás- [ ban utalni akarunk arra, hogy a társadalom nem nézheti ölhetett kezekkel azt a nagy veszélyt, melyet magában rejt a züllött, bűnöző gyermekek, fiatalkorúak ijesztő arányú szaporodása, amiért a szocziologusok nagyrészt épen a társa dalmat teszik felelőssé. A szociális bajokkal telitelt mai kor legkiválóbb elméi a társadalom reális problémáival foglalkoznak, mert érzik, látják, hogy a társadalom vérkeringése veszedelmesen ideges, fegyelmezetlen. Keresik a baj gyökerét, az antiszocziális tényezőket s csak természetes, hogy figyelmünk legelsőbb a társadalmi rendnek mindenkori ellenesei, a bűntettesek felé irányul. És sajátságos, hogy addig, amig a bűncselekményt inkább az erkölcsi világnézlet elleni lázadásnak tekintették, annak okait majdnem kizárólag magában az egyénben, annak bűnre való „hajlamában, készségében“ vélték fellelni, ma, midőn a bűncselekményt kiváltképen a társadalom elleni pártütésnek minősitik s a bűntettest antiszocziális elemnek tartják, vizsgálódásaik eredményeként szinte ellenmondást nem tűrő érvekkel meggyőznek bennünket arról, hogy nem annyira a „bűnös hajlam, készség“ a bűn forrása, hanem a bűntetteseket, a társadalom ezen ellenségeit, ilyenekké legtöbbnyire épen maga a társadalom neveli. Lacassagne nyíltan a társadalom szemébe is vágja: A társadalomnak olyan bűntettesei vannak, amilyeneket megérdemel. Első pillanatra kemény beszéd, de gondolkozunk csak fölötte s megyőződünk az igazságról. Az üres, elvont okoskodások helyett tanulmányozzuk magát azt a büntevőt, kisérjük végig élete egész ösvényén a bölcsőtől -a börtönajtóig; kutassuk, nem voltak-e munkakerülő, züllött, iszákos szülői, már zsenge korában, nem olyan nyomor, miliő vette-e kőről, melyek minden nemesebb érzést már csirájukban elfojtanak, bemocskolnak, — melegágyai, fertői a bűnnek. Lehet, hogy nem is találunk annyira undok hátteret. Lehet, hogy a bűn, a züllés oka épen egy-egy finom uridáma anyának a ledérsége, hiúsága, könyelmü- sége, esetleg a némely családban szokásos hazudozás — mondjuk ánzágolásnak — nagyravágyás, elégedetlenség, kapzsiság, talán a pornográfia, erkölcstelen színdarab, mozi stb. stb. A »kis hunczut« ból azután nagystílű gazember lesz. Ekkor már csak igy »gazember« lesz a jelzője. Elfeledjük, hogy a társadalom, a környezet, a viszonyok s esetleg épen maguk a szülők nevelték arra. Ne vessünk rájuk követ, mert — mint Golovinszkv mondja — sokkal inkább szerencsétlenek ezek, mint bűnösök. Különösen fiatalkorú bütetteseknél annak a züllésnek, romlottságnak, melyet a bűncselekmény közvetlen motívumaként szeretünk tekinteni, legtöbbnyire ; megtaláljuk az okait oly kézenfekvőén mentő körülményekben, melyek tiltólag állanak elénk: legalább végleg ne törjetek pálczát a fölött a bűnös fölött, mert maga is áldozat. Hiszen vallás, erkölcs, lelkiismeret, önuralom, józan ész, szabadakarat stb. megannyi szent, nemes fogalom, tilalomfa a bűnre vezető ut elején de hát épen ott a hiba, hogy ezek a lelki erősségek nem voltak bennük eléggé kifejlődve. Ki mi homá- lyositotta el vagy épen tépte ki szivéből azokat? Önmaguk alig, hisz ezek a fogalmak lelki szükségletek. Ki, meri azt állítani, hogy hasonló viszonyok között ő maga is megtudott volna maradni a tisztesség utján ? Hány becsületes ember van csak azért, mert a bűne nem tudódott ki. Mint Pázmány Péter mondja, hányán vannak, akik aranyláncot hordanak, pedig kóczkötelet érdemelnének. Természetesen mindezzel nem azt akarjuk mondani, hogy azokat a fiatalkorúakat is felelősségre ne vonjuk, hanem, hogy csak annyiban tegyük őket felelőssé, amennyiben tényleg bűnösök. Minden ép eszü emberben bizonyos ellenállási erőt fel kell tételeznünk, de heroizmust nem követelhetünk. Ezek a csak nagy kontúrokban érintett gondolatok a mai kor fogalmai sze- rinl intelligens embert hidegen nem hagyhatnak. Nem is hagynak. Ma már a müveit országokban úgy Amerikában, sőt legelőbb ott, mint Éurópában hatalmas társadalmi mozgalomban vetélkednek az érző, gondolkodó emberbarátok sok ezrei, hogy a bűncselekmények okait, a bünre- tévedtek egyéniségeit, viszonyait megismerjék s igy meghatározhassák a szükséges tennivalókat, mert megdöbbentő a kép, ami elénk tárul különösen a fiatalkorú bűntetteseknél. A statisztika rideg számokban elénk tárja, hogy az egyes nemzetek hány sok ezernyi fiatal erőt temetnek el a börtön falai közé s tesznek a régi rendszer mellett csak még nagyobb s állandó ellenségeivé a társadalmi rendnek, élet és vagyonbiztosság- nak, mert a társadalom elfordul tőlük, évente óriási tőkét vesztünk el munka- és erkölcsi erőben. Azok a nemesszivü emberbarátok azután tényekkel, saját tapasztalataikkal igazolják be, hogy mindezeknek egy jórésze megfelelő eszközökkel, tanítással, neveléssel, munkára, erkölcsös életre szoktatással, sokszor egy kis jóakaratu tanácscsal is megmenthető lett volna. Jelenlegi igazságügyminiszterünk ezeket mondja; Amit a gyermekélet megmentése, az elhagyott gyermekek támogatása, valamint a züllés veszélyének kitett fiatalkorúak felemelése és a jó utón megtartása érdekében végzünk, annak sokkal több sikere van, mint a legnagyobb gonddal végrehajtott szabadságvesztésnek. Az egyes törvényhozások felhasználják ezen tapasztalatokat, valóságos eredményeket s azok szellemében alkotják meg a büntető jogszabályokat, belátva
