Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1913-12-04 / 49. szám
2 piacz enyhülőben van s hogy az Osztrák- Magyar Bank is előakarja segíteni ezt a processust; hanem épen az ellenkezője igaz, hogy a nemzetközi pénzpiaczon akkora a pénzbőség, hogy a jegybank kénytelen-kelletlen leszállítja a kamatlábat, mert tovább a hatszázalékos rátát fenn nem tarthatja. Hiszen a bank státusa nemcsak absolute, hanem relative is igen kedvező; a német deviza paritás alatt áll, a franczia devizát csak 27* fillér választja el a paritástól s a londoni váltót is csak nehány fillér. Ilyen deviza- árfolyamok mellett nem lehet fenntartani hatszázalékos kamatlábat, mikor már most is nálunk a legmagasabb, s mikor a jegybank ezzel a magas kamatlábbal már eddig is horribilis és eddig példátlanul álló nyereségre tett szert, mig kereskedőink és iparosaink közül épen e miatt százan és ezeren jutottak koldusbotra és egész gazdasági életünk megbénult! Épen ezért nem szabad a kamatláb- leszállítás dacára sem a legközelebbi alakulás elé vérmes optinizmussal nézni, mert hogy a helyzet tényleg megjavuljon, ahoz nem elég az, hogy a jegybank félszázalékkal leszállította a kamatlábat, mikor az elől már tovább el nem zárkózhatott, hanem főleg az kellene, hogy a jegybank tényleg meg is tegye, amit ma Pranger vezértitkár mondott, hogy a piacz enyhülését a maga részéről is előakarja segíteni. Csakhogy ehez nem elég a kamatleszállítás, hanem gazdasági hiteligényekkel szemben tanúsított bőkezűség is kell! Sőt, ez még fontosabb volna, mint a kamatleszállítás — de épen erre, a legfontosabb momentumra, még nagyon hosszú ideig nem lehet kilátás! h. A művész-világból. Nagybányai művészek a Műcsarnokban. — Saját tudósítónktól. — Deczember 3. A nagybányai festőművészek szinte teljes számban vonultak be a budapesti Műcsarnok termeibe, ahol a forradalmi évekre emlékeztető nagy feltűnést keltették most is A fővárosi kri— A (hasi előnevem egyeuesen összeköttetésben van Thas árpádházi vezérrel. Balogh Ádám, a készséges, elfogadta és értékelte az oktatást és majdnem búsan mondtaj: — Magja van már csak a magyar nemességnek. Az öreg dijnok igy alapozta, még mindig előrelátóan — az aggastyánkorra is gondolva — a dijnokállását és a huszonnégy forintokért, ha jött a pillanat, vékony hangját megerőltetve dalolt is, amikor a harmadik, a legöregebb főnök megfeledkezve a hivatali méltóságáról, az akták fölött rágyújtott a pattogó nótára : — Hullári, hullári, hullári, hu . . . Balogh Ádám ekkor megriszálta a torkát és visszadalolta a főnök énekét. Az öreg dijnok miután ilyenformán körültekintően berendezkedett e földi életre, meghitt perceiben, otthon a tejesköcsögök mellett kicserélődött. Ábrándozott és vágyai egy sóvár gondolatban találkoztak. A lelke mélyén már rég pihent egy álom, mely ha fölrepült benne, kápráztatta a szemeit és a merengő dijnok — mint a ritka válságos pillanatban mindig — reszkető kezeivel megsimogatta nagyon magas homlokát. Ábrándjainak színes pillangói egy cilinder kalapot hoztak feléje, egy cilinder kalapot, mely fényes, bársonyos és a fején legyen . . . Lelkének békés ringatózását ez az egy gondolat verte föl, ha a különösebb boldogságról, életének örömeiről képzelődni mert és ez az érzése annyira fanatikus volt, hogy hirtelen, mindennel leszámolt természete, itt megbukott NAGYBÁNYA íika Mikola András, Ferenczy Valér, Csáktornyái Zoltán, Basch Andor neveit említi első sorban és a beszámolók rengetek tömegében, amelyek mind a legnagyobb elösmeréssel adóznak a mi piktorainknak, a többiek is helyet kapnak, hiszen innen Nagybányáról a talentumok egész légiója vágott már a művészetek u'jainak. A Műcsarnok termei szinte túl vannak zsúfolva a festmények tömegeivel. S bár nagyon erős rostán engedték át a képeket, még szigorúbbnak keliett volna lenni ajurinek, mert csak ezen a módon lehet visszaszorítani a művészi pályákra törekvő tehetségteleneket és dillettán- sokal. A művészeti tulprodukczió megdöbbentő méreteket mutat ma. ezek a méretek a művészet, az igazi talentumok rovására nőnek s alig van ellenük fegyverünk. A művészek maguk a legkétségbeesettebb viszonyok közé kerülnek ezáltal s a tulprodukczió sokszor a gyári gépek gyorsaságával termeli selejtes áruit, A Nagybányai Művésztelep és a festőiskola tagjai közül — örömmel állapíthatjuk meg — csak a legnagyobb tehetségek jutottak szóhoz a Műcsarnokban és csak azt sajnálhatjuk, hogy a három mester: Ferenczy, Thorma és Réti neveit nem láttuk ott ragyogni a gárda élén. Mikola András pompás, azuros, ragyogó egü tájképeit a konzervatív kritika is elösmeréssel emliti föl legelső helyen, ezt büszkén állapíthatjuk meg, mert ezt a fiatal mestert kezdettől fogva igazi művésztehetséguek ösmertük, akit már az állami elismerés is többször kitün- ; teteit Iványi-Griinwald Béla nagy vásznat: »Tavasz ébredése« czimen állított ki. amit, sajnos, a Műcsarnokban ma is dúló ellenségeskedést tartó művészelpolitika messzire, a XIII terembe helyezett, holott ez a kép a legfőbb disze a tárlat festészeti részének. Ziffer Sándor hat pompá- sabbnál-pompásabb képpel szerepel, a kritika őt is messze kiemelte a 850 kép rengeteg tömegéből. Ferenczy Valér, aki két képpel szerepel, Basch Andor, Czigány Dezső — négy képpel — Kallós Árpád — kettő — szintén megtalálták a közönség elösmerését, amely nemcsak tetszésnyilvánításokkal, de megrendeléseivel is elhalmozza kedves festőit Csáktornyái. Zoltán nagyobb mérelü vászna, melyen kék ruhában a felesége is rajta van, mély tónusaival és felfogásának eredetiségével is frappirozta a kiállítás látogatóit. Kiás Jenőnek, a nagy tudásu és szorgalmas grafikusnak is nagy sikere volt hangulatos, finom és az elmélyült munkálkodásra valló rézkarczai- val. Ő ennek az anyagnak a mestere s régóta nem értette még meg annyira művész ennek az anyagnak bensőségeit. szépségeit, mint Krás Jenő. Perlroll Csaba Vilmos párisi hangulatai és csendéletképei tűnnek föl eredetiségükkel, amelyekkel ez a fiatalember nagyon sokra fogja vinni, mert erős, nagy, határozott egyénisége és és talentuma van rá. és hinni, bízni tudott a fenyeskedő, bársonyos cilinder eljövetelében . . . Szelíd életének szépséges koronája valóban eljött és rászálló!t a fejére. A fillérek elszánt kuporgatásával eljutott a nagyszerű állomáshoz, megvette a cillinder. Tavaszi reggelen történt, amikor először sétált vele az utcán. Vasárnap, ünuep volt . . . Ahol ő ment, az utcák szélén illatoztak a hársfák, fölötte a kék menyország szelíd napsu garakat boesájfott alá, az aszfalt tiszta, egy kissé nedves volt és friss, kedves körülötte minden : a levegő, a házak, az omnibuszok, az ünnepi ruhába öltözött, emberek, minden. Balogh Adám könnyed lépegetéssel ment a tavaszi reggelen, a hivatalába . . . A cilindere alatt zsongtak a gondolatai, tarka-barka ötletek rajzottak a fejében. Arra gondolt, hogy aki a cilinderére ránéz, a fényességtől meghökken, belétüz a szemébe, hirtelen megnyílik ée észreveszik, kicsoda Balogh Adám, akivel eddig senki sem törődött . . . Aztán úgy érezte, hogy a fején olyan a cilinder, mint egy nagy mágneserő és a puccos asszonyok, úri lányok csudálkozó tekintetükkel mind hozzáverődoek, ellentállani nem tudnak . . . Majd mikor már a hivatal elé jutott, végigfutott a testén az izgalmas érzés, )hogy a cilinder emelkedik fölötte, a feje tolja fölfelé, a dereka megnyúlik, a lába megfeszül, megnőtt . . . És belépett a dijnokszobába, a czilindert az ajtóban sem vette le a fejérül Balogh Ádám maga köré nézett — a főnökök letették a tol1913. december 4. A nagybányaiak közül kisebb-nagyobb ké- ; pékét állítottak még ki: Papp Gábor, Giatz Oszkár, Herrer Cézár, Rélhy Károly, Gügyi Nagy Zsiga — aki már igen keveset fest — Börtsök j Samu, Jakab Zoltán, Bukkerti Mariska és Csikós (Debreczen) Nagybányaiságuk valamennyiekből kiérzik, a színek, az érzések, a meglátások összhangjából. Ha kaszinói vagy állami kitüntetés érné nagybányai piktoraink valamelyikét, mi a legnagyobb örömmel foguuk beszámolni arról is. Művésztelep Nagyváradon ? Még a múlt év őszén megpendítette előttünk egy nagy jövőjű nagybányai piktor: Perl rótt- Csaba Vilmos, hogy Nagyváradon müvésztelepet szeretne alapítani, mert ez a város gazdag természeti szépségeivel, fejlett társadalmi életével, művészeti Ízlésével és vasúti összeköttetésével egy ilyen tetep otthonául feltétlenül alkalmas volna. S mire megbeszéltük, hogyan kellene kezdeni az alapozást, a háborús bonyodalmak a tetőpontra hágtak és Nagyváradnak a művészekre gondja sem volt, idejét, energiáját és—félelmét, mint minden katonasággal biró városnak, a háború foglalta le. A tavaszra elültek az izgalmak és akkor egy kávéházi beszélgetés során előhozakodtunk Rimler Károly polgármesternek és Tibor Ernőnek, a nagyváradiak világhírű festőművészének a müvésztelep tervéről, sőt, a beszéd szűk körre terjedő hatásával meg nem elégedve cikket is irtunk róla, ami (talán érdemén felüli) feltűnést keltett. Beszéltek róla egy napig, terveztek, vitatkoztak, hogyan kellene megcsinálni, közben megalakult az újságírók védegylete, a románság hangversenyreudező bizottsága és most — egy autentikus forrásból eredő hir — a müvészíe- lep megvalósulását jelenti, amihez Perlrott — Csaba terve és művészete csak előnyösen tár sulhaína. Arról van szó u i., hogy egy nagyváradi szobrásztanár, Karácsonyi Géza vezetésével dolgoznának nyaranta Nagyváradon a budapesti iparművészeti iskola szobrásznövendékei, akik esetleg tanárukkal, Mátray Lajossal együtt rán- dulnának le. Kétségkívül életrevaló terv, mert szobrászati szakiskolája — bár időszerű is, — nincsen a vidéknek s ezzel a kezdeményezéssel égj' vidéki müvésztelep élete csak nyerhetne. Kérdés azonban, hogy amilyen kemény legény Perlrott—Csaba, idegenek után megvalósitja-e saját gyönyörű terveit, amelyek Nagybánya mű- vésztelepére is fényt sugároznának, hiszen akkor már a második müvésztelep származnék el Nagybányáról: a kecskeméti müvésztelep megalapítói is a nagybányaiak voltak Nagyváradnak a Sas palota passagebau vannak müterem- heiyiségei: ezeket kellene a városnak hozzáfér hetővé tennie, s ezzel egy uj müvésztelep min den különösebb viszontagságok nélkül indulhatna lat . . , Rámeredtek Baloghra és a vén dijnok kigyulladt arczczal ott. vesztegelt a küszöbön. A legkövérebb főnök vett először lélekzetet és rákiáltott Baloghra: — Vegye le azt a köcsögkalapot . . . A szelíd ember összerezzent és nagy homlokát is egészen befutotta a vörösség. Gyöngéd mozdulattal levette a fejéről a czilindert. A legnyalkább őrmester dühösen ordított a dijnokra : — Balogh, maga mindig elkésik . . . A vén dijnok összekuporodott az Íróasztalánál és facsarta a szivét a szemrehányás . . . Ilyet neki még sohase mondtak ; ott nyomban, az akták fölött titkosan elhatározta magában, hogy ezentúl korábban jön be és csilitotía nyugtalankodó érzéseit; az első nap volt az oka, a eziiieder, melyet sétálni vitt, hozzászoktatja majd lassanként magához . . . Mikor aztán hazamentek, Balogh Ádám még az előszobában tette fejére a czilindert, a főnökei némán haladtak el mellette, puha kalapjukkal a fejükön . . . A nemesvárü főnök egy másik nspon ismét szenvedéllyel kotort a nagy múltban, mely ősei mögött van é3 beszélgetett a dijnokokkal. Ünnepélyes volt az arcza és azt mondta: — Thas vezér szoros rokonságban van az árpádházi királyokkal, a családfánkat mi visszavezetjük egész Thesig, és mégis merik mondani, hogy III Endrével kihalt az Arpádház . . . Balogh fölemelte a fejét és nagy határozottsággal mondta : — Az Árpádház nem halt ki . . .
