Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1913-12-04 / 49. szám
1913. december 4. NAGYBÁNYA 3 az éleinek, mert bár igazi müvésztalentum csak egy-keliő van Nagyváradon: helyi dillettáns rajongó van elég — és a miivésziskolák lóként ezekből élnek! Perlrottnak — mint szakembernek —- tudnia kellene: hogy dilleüánsok nevelése a művészet ellen való vétek. Csináljon olyan müvésziskolát, ahol csak dilletánsok tanuljanak és csak annyit: hogy müveit müértő emberek válljanak belőlük, akik — a festőiskola révén megtanulják a művészeteket érteni, szeretni és — tehetségük szerint — anyagilag pártolni: de praktice művelni? — nem, azt nem! Magyarországnak müértőkre és nem művészekre van szüksége: ezeket kell megnevelni, tehát egy uj müvésziskola ezt és csakis ezt a célt szolgálhatja. Másra nincsen szükség. És másként nem is lehet redukálni a művészi pályákra özönlő tehetségtelenek számát. És azt hisszük, ez a redukció is van olyan művészeti cél, mint a kiállítási zsűrik basáskodó működése. A magyar gazda szava. Deczember 3. Hogy mennyire dirigálja az időjárás a gazda lelki állapotát, annak csak a falusi ember a megmondhatója. Nem beszélek most a jó, vagy a rossz időjárás gazdasági hasznáról, avagy káráról; nem érdemli meg — pl. az idei nyár — hogy az ember hallhatóvá tegye a magába fojtott keserűséget. Meg aztán a mi felvidéki áiiapotaink nem olyan természetűek, mint az alföldieké, ahol a magyar paraszt büszkesége terem — ha terem — a búza A szép, aranysárga szitui hajlékony, karcsú, elkényeztetett búza, az a kincs, ami olyan büszkévé, olyan hajthatatlanná teszi a magyar parasztot. Érdekes ennek a gazdálkodó népnek a mindennapi lelkiállapota. Hiszen tudja azt minden alföldi városi ember, — akinek csak alkalma van érintkezni a falusival — hogy a magyar paraszt öinyi gőggel és ennél nagyobb hiúsággal van kibélelve. M gérzik rajta már első belépésére, hogy mi »jót« hozott otthonról. Az üzletemberek ismerik a nyelvüket, tudnak is rajta, csak a »hangot« változtatják olykor-olykor egymással szemben. Ha jó idők járnak, mintegy parancsszóra süt a nap, épen akkor esik, amikor kell — mondom, — ha jól szolgál az idő, akkor a paraszt főgjo női, nagyon nő!. Hetykén köszön, ha bejön a városba. A j pipaszára mellől köpködi ki a szavakat. A »Hála Istent« csak úgy kegyelemből osztogatja. No miért ? Azért, mert jó idők járnak. Ha beütött a termés, kéjjel hizlalja szemét a sárga kalászokon. Ha valakinek tartozik, fizet, mint régen a katonatisztek. Nem hágy magán egyetlen kisebb szót. ügy beszél a kereskedővel ott, a zsák búzája tetején, mintha ő szabná most a balkáni békefeltételeket. Az Isten imádása a kisebbik gondjává válik, ha teheti, még ünnepnap is dolgozik. És ha mulatni keli ? — Bort zsidó! — és duplán megfizeti, amit ivott. Hej, de ha az Isten nem a számításuk szerint intézi a napokat. Ha a tavasz kifelejti a szép időket, ha a nyár egyáltalán lemarad a porondról; ha akkor esik, mikor nap kéne és akkor süt a nap, mikor a föld nedűre vágyik; mikor az ősz beadja a derekát a télnek . . . Akkor, uraim, a magyar gazda háta meggörnyed, mintha esztendőket vénült volna e pár hónap alatt Senki sem tudja olyan czifra alázatossággal könyörögni az Istent, mint a gazda. Ha bejön a városba, alázatosan beszél, a kalapja többször van a kezében, mint a fején. Lealkudná — kivált az asszony népe — a csillagot az égről, mert: — Ránk jár az Isten az ő mindenható kezével Nem tudjuk mi lesz ebből az időből. Odaroíhad az a kicsi életünk a keresztekbe, mert hogy nem akartuk hamaríájl behordani, nehogy azt mondják szegény fejünkre, hogy elfogyott a tavalyi kenyérnek valónk . . . Nagy gazdának reszketni az ilyesmiért szégyen . . . Oszt most mind az ördögé lett . . . íme a hiúság drága fizetsége. Nagyobb a becsülcli a korcsmárosnak is. — Adjon félti tér pájukát fés-ur . . . Van azonban az éremnek másik oldala is: A falvaknak egy hányada a föld nélkül való, úgynevezett »szegény« emberből telik ki. Ezek napszámmal keresik kenyerüket a földesgazdálól. Az ő igényeik fölötte szerények. Egy darab kenyér, egy ujnyi szalonna és egész nap el van vele. Az ilyen nép a koplaláshoz is kiiünően ért. A napszám ellenben két korona ötvenre emelkedett a minimális ériékben. Ebbői aztán keletkezik a mostani rossz idők és silány termés melleit, hogy a falu népének ruházata kicserélődik. A »nagy gazda« kénytelen elővenni a tavalyi ujjasát. A »nagy gazdáné« a tavalyi országos vásáron vett »p!üs« télijében jár már októbertájt is. Ellenben a »szegény« napszámos nép cájg cipőt húz és rendre veszi a tavalyról fennmaradt zsinoros féli felöltőt, A nagy gazda nem teheti, mert rossz volt a termés, a szegény nép napszáma — mert dolgoztatni, jó magyarul mondva: muszáj, — az meg a láda fenekére gyűlt! Imfámis világ ez ! Ezernyi ránca között ki Thas vére felfortyant és rámordult a dij- nokra: — Mi köze hozzá, hafigason . . . Balogh Áriám zavarban volt I úgy érezte, hogy rajiacsipték a hízelgésen, és mikor gondolkozni kezdett a furcsaságon, hogy miért nem szabad neki most már azt. mondania, a hogyan azelőtt beszélt, nem tudott kiigazodni tépelő- déseiben. Ugyanezen a napon történt, hogy a legkövérebb őrmester pattantott az ujjaival a levegőben és rágyújtott a kedvelt nótájára. Balogh Adámban elakadt a lélekzet, de mégis erőt vett a félénkségén. Megriszálta összeszorult torkát és belevágott a danába : — Hullán, huilári. hullán, hu . . . Az őrmester elnémult, mint a szivén talált rigó, hájas arcza szederjes szinü lett a roppant haragtól és odament Balogh Adámhoz. A véu dijnok hangja megcsukiotl az ijedtségtől. A főnök azt mondta Baloghnak és ajkaszélei egészen kifordultak a biggyesztéstől : — Ne hullárizzon ... maga czilinderes ur... A pillanatban, a mikor csöndes vére hirtelen felforrott, megvilágosodott előtte, hogy ő is valaki ... A cziünder, a mikor háttal volt is feléje, akkor is ott lebegett szépséges arcával, á szeme előtt, és a hogy érezte, hogy az irigy héják lecsapni készülnek reá, a kevélység föl- szökkentetfe benne lappangó önérzetét és tervek, merész hősies tervek alakultak ki előtte, mint fogja megvédeni szerelmesét. Az öreg írnok ernyedt testében buzogott a férfi erő és az agyon- puhitott rabszolga, izgalommal, de bátran készült a diadalmas csatára . . . Csata azonban nem volt. Csak egy komor drámai jelenet. A főnök, a ki érettségi vizsgát is tett, a legközelebbi alkalommal egy aktával Balogh elé lépett, odadobta hozzá az Írást és azt mondta: — Magát nern lehet használni, már másolni sem tud . . . Kiejtette kezéből a tollat, megdöbbenve nézett szét egy percig a visszadobott aktára, de azután fölgyülemlett a lelkében minden nem ismeri magát a magunkfajta szófalanul nyomorgó hivatalnok nép. Mert Isten mentsen attól, hogy valamiben rajok szorulna magunkfajta ember. Bizalmatlansága falat von ketíőjök közé, ha pedig sikerült egyik-másiknak ledönteni ezt a falat, no akkor meg összeesnek. . . . Ebből pedig kiszámíthatatlan kompli- kácziók származnak, aminek elmondása talán a uoíi me tangere elvével ellenkeznék. . . . Móricz Zsigmond mindezeket szebben szokta elmondani . . . Rácz Pál. HÍREK. Deczembfcr 3. A hó elseje alkalmából kérjük hátralékos eló’fizetó’inket hátralékos előfizetési dijaiknak szives beküldésére. Személyi hirefe. Itéthy Károly festőművész budapesti tartózkodásából városunkba visszaérkezett. — Tsharner János festőművész hosszabb időre családjával Párisba utazott. Kinevezés. Csaba Adorján főispán dr. Mangu Gyula közigazgatási gyakornokot Ib. vármegyei aljegyzővé nevezte ki. Áthelyezés. Vármegyénk főispánja Szuhányi László szolgabirót Fehérgyarmatról Csengerbe helyezte át s egyúttal őt a főszolgabírói hivatal vezetésével is megbízta. Főbányabiztosi kinevezés. A inagy. királyi pénzügyminiszter Muntyán Izidor bányabiztost Nagybányára főbányabiztossá nevezte ki. Esküvő. Szentpétery Ferenc járásbiró mint már jeleztük, az elmúlt szombaton tartotta esküvőjét néh Halmai Ferenc volt főgimnáziumi tanár leányával: Arankával. Az esküvőn mint tanuk Km. Pap Sándor láblabiró és Halmai Imre rendőralkapiíány szerepellek. Esküvő után a menyasszonyi háznál fényes vacsora volt. Dr. Róíh Ferenc házassága. Dr. Rőlh Ferenc. a szatmári kir. törvényszék volt elnöke, akit a király csak nemrég helyezett a budapesti kereskedelmi és váltó törvényszék élére, nőül vette özvegy dr. Glückné szül. Pollacsek Katinka uinőt Budapesten. Adventi istentiszteletek. Az evan; templomban az adventi időszakban, minden vasárnap este 6 órakor istentiszteletet tartanak bibliai magyarázatokkal és közénekekkel. Farkas Sándor temetése. Farkas Sándor nyug. honvédezredest nagy részvét mellett helyezték Felsőbányán örök nyugalomra. A nagybányai gyászháznál előkelő gyászoló közönség jelenlétében Szőke Béla h. plébános szentelte be a koporsót s a gyászszertartás után a koporsót halottas kocsin Felsőbányára szállították, hol az elhunytat akaratához híven szülei sírjai melindulat, a mit a tej ki nem mosott onnan és gyönge, vékony hangja sivitott, a mikor mondta : — Én nem tudok másolni? ... Ki meri ezt mondani ... én, a ki húsz ivet másolok egy nap alatt és nincsen egy hiba se benne . . . Nekem mondják, a ki húsz év óta másolok . . . Balogh Adám földhöz vágta a tollat és föt- támadt bátorsága hihetetlen vakmerőségre buzdította. Fölkaczagott... gúnyosan fölkaczagott... és odakiáltott a hüledező őrmestereknek . . . — Maguk mondják ezt nekem, a ki már akkor másoltam, a mikor maguk zöldhasú reg- ruták voltak . . . Balogh Adátnot természetesen elcsapták hivatalából. De elvonulása is a férfias embereké volt, és mikor jött a távozás ideje, a cziündert leemelte a fogasról és benn a hivatalban rátette a fejére . . . Aztán ment most már kevóly, erőteljes léptekkel hazafelé és otthon azt mondta a gyermekének :. — Fiacskám, már jól megnőttél, megyünk mindketten újságot árulni . . . T£óvész Béla. r természetes árványviz gyógyhatása hurutos bántalmaknál páratlan; a leg- :::: utóbbi termésű savanjm uj borral vegyitve kitűnő italt szolgáltat. :::: bb Kapható mindenhol. ■■ Árjegyzéket kívánatra küld a BIHSZftDI apjiiW ijazgalBsása. BB Kapható mindenhol. ■■
