Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1913-11-20 / 47. szám
2 NAGYBÁNYA 1913. november 20 ^dékpapirjaink kurzusát és azon körülményt, hogy mi, mint a balkáni határ közvetlen szomszédságában élő hatalom, az ott uralkodó kaleidoskopszerüleg változó viszonyok által első sorban vagyunk érintve és veszélyeztetve.Minket csak a legközelebbi jó és bő aratás reménye biztathat enyhüléssel és helyzetünk könnyebbülésével, mikor majd uj erőhöz juthatunk uj értékek képzése által. Mert addig iparunk termékei és kereskedelmünk szórványos fellendülése a rossz üzletmenet és gazdaközönségünk csekély felvevő képessége mellett alig jöhet számításba. Mit kellene tenni tehát jelenleg és mi lenne kötelességünk első sorban, ha a pénzpiacon esetleges javulás mutatkoznék ? Ezer szerencse ránk nézve, hogy a válság nem egy későbbi időben tört ki. Mert egészségtelen fejlődésben voltunk és igy a válság kitörése ép a 12-ik órában „Megálljt“ parancsolt és tévedésünkből felrettenve, még sok mindent megmenthettünk. A krízis beállta óta uj hitelek csak kivételesen, leggyakrabban csak exiszten ciák megmentését célozva, engedélyeztettek és a távol vidéken fekvő intézeteknek a hitel felmondatott. Ezen az utón kell haladnunk tovább is. Kihelyezéseinket összhangba kell hozni saját erőnkkel. Szigorúan őrizkedni kell a visszleszámitolás erős igénybevételétől és mindenekfelett meg kell szabadítani magunkat túlságos immobil üzleteinktől. És hogy ezt elérhessük, nem tudok és nem ajánlhatok más módot intézeteinknek, mint az első helyen betáblázott követeléseiknek átruházását a nagy zá- levél kibocsátó intézetekre, még abban az esetben is, ha ez súlyos és kevés haszont- hozó feltételek mellett köttetnének is. Kell, hogy az intézetek állományaikat kisebbítsék és miután egyelőre semmi kilátás sincs arra, hogy érdemleges visszafizetések — akár konvertálás utján is — történjenek, azért nem marad más mód segítségére, mint bekebelezett követeléseiknek cedálása. A legközelebbi évekre az előrelátható pénzdrágaság miatt biztosítva lesz a pénzintézeteknek tőkék gazdag kamatoztatása, tehát tőlük is jogosan elvárható, hogy áldozatot hozzanak. így a ce- dálás által befolyt pénzek egy részét szolid uj üzletekbe kellene fektetni, miáltal tel lehetne rázni lethargiájábói teljes tétlenségre kárhoztatott iparunkat és kereskedelmünket is. Egész gazdasági életünk megakadt, mert hiszen nem lehet uj pénzt szerezni. Jelzálogkölcsöneink továbbadásával itt lehet segíteni és teljesen pangó építőiparunkat is támogatni tudhatnánk. Természetesen mindenütt és mindent csak a legszolidabb alapon. Remélhetőleg javulni fog a záloglevél piac is, miáltal a -'cedálás is könnyebb és jövedelmezőbb" lesz. Egyet mindenesetre elérnénk általa, hogy tudniillik intézeteink mobilabb mérleget produkálhatnának. A pénzintézeteknek óvakodni kell attól, hogy ipari üzleteket alapítsanak. Rá kell nevelni az adósokat a visszafizetésekre. Különös gondot kell fordítani vidéki pénzintézeteinknek az úgynevezett >parasztanyag« ápolására. Le kell szállítani a magas osztalékot. Előnyös volna, ha az intézetek közös egyetértéssel leszállítanák az osztalékot. Az intézeteknek oda kellene törekedniök, hogy elsőrangú visszleszámitolási összeköttetéseket szerezzenek, mert igy nem szorulnának reá, hogy a jegybanknál minden rendelkezésre álló hitelüket kimerítsék. Kisebb intézetek csak első helyen bekebelezett kölcsönöket nyújtsanak. Ki kell küszöbölni az analfabéta váltókat. Apasztani kell a folyószámla-hiteleket Az utóbbi évek kis alapításai pedig, amelyek sohasem fogják elnyerni a tekintélyes tényezők támogatását, még áldozatok árán is fuzionáljanak, vagy számoljanak fel! Ziffer Sándor festőiskolája. — Saját tudósítónktól. — November 19. A magyar művészei uijai kiszámíthatatlanul szövevényes labirintusokon át vezetnek az érvényesülés, a siker, a pénz felé. Ennek a sziporkázó kaleidoszkópnak, aminek igazi művész- élet a neve, tipikus képviselője Ziffer Sándor. Egy végtelenül mély érzésű, nagy koncepciójú, rendkívül értékes ember származott el benne Nagybányáról, a magyar földről, mert az életnek, a pénzt faló, vért szívó életnek szolgálnia kell s itt, a mai magyar viszonyok között az ő intelligenciája, nagy műveltsége sehogy sem tudott alkalmazkodni s azokat a gyönyörű, mély zengésű szinphóniákat, amelyeket ő színben látott meg, érzett át és adott vissza tökéletessé forrott művészetével, kinn, Párisban, Münchenben adta el, mert itthon csak a fővárosban akadt kevés megértőjük — vevőjük. Nagybányán dr. Berényi Béla tulajdonában van nehány festménye és azoknak a mübará- toknak a tulajdonában, akik a piktorkultura tartalmasabb megnyilatkozásait is megtanulták már érteni. Képei egytől-egyig szinproblémai megoldások, amelyeket a város utcáin, a ligetben és a hegyek aljáD szerzett; portrait-i kompozíciójukkal, egyénien érdekes felfogásukkal még ettől a festészettől idegenkedőkel is meghódították. De nemcsak ezért, a nagy müvé- szelkulfuráltságért volt igazán értékes Ziffer Sándor, hanem, mert túl tudott emelkedni sok kollegáján azzal a tehetséggel is: amit nagy látókörű, az általánosnál értékesebb műveltségnek nevezünk. És amit, sajnos, a piktorembereknél oly nehéz feltalálni. Ziffer Sándor még egész fiatalon, harmincöt éves korában fejlődött azzá, amivé a magyar viszonyok között csak élete végén jutnak el a képzőművészek s ennek talán az a megható momentum is okozója, ami szinte kény- szeriteite a visszavonultságra, a könyvek közé menekülésre az élet aljas tülekedései közül s ezekkel a jó barátaival, a könyveivel fejlesztette magát, tanult, sokat tanult, mert kívánta, kereste, szerette a nagy látókört, a széles perspektívát, melyen át az emberek, a társadatmi élet feje fölött ellátni egy opálos messzeségbe, ahol a kultúra tisztult levegőjében lehel fölfrissülni 1880-ban született. Amint középiskoláit elvégezte, nehány évig az iparművészeti iskolában tanult, de ott nem volt sokáig maradása, mert ott is érezte a szilaj erővel felbuzgó talentumát lenyűgöző konvenciók, megszokások nyűgét s Münchenbe menekült. Itt egy ideig a múzeumokat bújta, festett, olvasott és tanult, aztán belépett Hollósynak az iskolájába Három tanulásban, studirozásban szigorú programmhoz alkalmazkodva eltöltött esztendeig maradt Hollósy- nál. Ekkor, 1904 ben állított ki először, mint a Hollósy-iskola tagja. Ezzel megnyílt számára a művészek mindenkori sablonos érvényesülési tere, a kiállítási termek hideg sorozata és a műcsarnoki, nemzeti szalóubeli kiállításokon töbször részt vett. Két Ízben vett részt a M. I. E. N. K. kiállításain. Két év múlva, 1906-ban Párisba, a színek városába került, ahol a mouj lángok- emelték fel izzó arczukat és lobogásuk szikrázó rózsákat szórt a levegőbe. Este volt, de lázas világosság reszketett a tűzoltók fölött, akik megrohanták a gépeket, a fecskendőkről lecsatolták a szíjakat, a létrákat megnyujtották és csavarokkal fölkergették a magasságba, a gőzfecskendő dühösen búgott és szomjasan szivattyúzta a vizet, a tűzoltók felszálltak a fecskendő-csövekkel a malom párkányaira, a melléképületek háztetőire és görcsös erővel szorították a csöveket hónaljuk alá, hogy a rohanással érkező víznek irányt adjanak. Vas János a balkezével megoldotta sisakját és a vaskalapot hátralökte a tarkójára. A malom külső épületén a tolólétrán állott és fölötte, körülötte a lángok örvényei hőséget leheltek. Ezért oldotta meg a sisakját és dühösen nézett a csőre, mely alákigyózott a földre és alant már duzzadt, de hozzá, a cső szájához még nem jött fel a viz. Belebámult a tüzbe, melyben vörös szivárványok emésztették egymást, rámeredt a lángnyelvek marakodására, melyek összekusztak és fölfalták egymást; a szemhéjait többször lehunyta és zihált a melle a lélekzésétő!; de hirtelen megborzongott a teste, mikor a hónalját megütötte a cső, a karjával erősebben odaszoritotta testéhez és megfeszült kíváncsisággal várta, mikor tör elő a vizsugár. A tikkasztó várakozásban átérezte a fölfelé áradó vizfolyó útját, a mint hozzá-hozzá- vágódott a csőhuzal oldalaihoz, a mint ugrott, ha ha akadályra talált és mégis előrerontott Vas János izgatott, lett és tágranyillott szemeivel megbámulta az előtte hatalmasodó, toruyoskodó lángnyelveket és gyönyörködött az érzésében. — A viz ... a viz .. . A szomszédságban egy izmos lángnyaláb hánytorgatta hullámos testét, bíboros csápjait kinyújtotta maga körül, hogy felszívja a körülötte nyújtózó lángokat, néha szűkösen összezsugorodott, de a másik pillanatban megnyitotta testét és magasra fölcsapott, szélesen elúszott, de a tán- czoló lángocskákat mégsem érte el. Vas János beléfurta a tekintetét a lángnyaláb kitárt méhébe : — Oda . . . oda . . belé . . . Dobbantott a lábával, keményen fogta meg a fecskendőcsövet és a vastag vizfolyó kövér sugarakra szétszakadva tört ki a cső rézszájából; rácsapott a tűzre Lángkigyók siklottak föl a levegőbe, a viz duzzadó erővel tört rá újra és újra a tűzre, a véres folyó, mely Vas János előtt hömpölygött, elhalványodott, elillan», fakó gőz terjengett a helyében. Vas János megfordult és más tüzeket vett czélba, de a lábához ejtette a csövet és a csizmája tele lett vízzel. A megölt lángok fölött a vizes levegő elúsztatta hozzá a májusi orgonák szagosságát, melyek a malom körül perzselődtek. A megbőszült ember elbágyadt és kábultságából hirtelen szomorúság szakadt reá. A hozzázúduit szagos élet rárontott az agyvelejére, egy pillanatra kínos gondolatok ijesztgették és mikor ismét fölvette a kezébe a fecskendőcsövet, újra ölelgette a szivével a feleségét, a fiacskáját, úgy, mint az előbb a tüzoltókaszárnyában. Végig- hüzott a testén és megrázta az érzés, hátha bajba esik . . . Közelében röpködnek a halál vörös madarai ... és lebámult az utcára, hátha Jü. természetes árványviz gyógyhatása hurutos bántalmaknál páratlan; a leg- :::: utóbbi termésű savanyu uj borral vegyítve kitűnő italt szolgáltat. :::: ■■ Kapható mindenhol. ■■ Árj egyzéket kívánatra küld a BIKSZADI MM ÜlÜlliSija. ■■ Kapható mindenhol. ■■
