Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1913-11-20 / 47. szám

Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉG L Y MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14 szám, ahov lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula kOnyvkereskedő üzletében Is. A vidéki pénzintézetekről. November 19. A magyarországi pénzintézetek or­szágos szövetségének biharmegyei kör­zete a napokban Nagyváradon közgyű­lését tartván, ez alkalommal Himesch Frigyés, az osztrák magyar bank nagy­váradi fiókjának a főnöke igen tanul­ságos előadásban mutatott rá arra az egészségtelen irányzatra, amely vidéki pénzintézeteink üzleti életében az utóbbi időben tapasztalható volt. Az előadása ugyan a nagyváradi bankkerületre vonat­kozik, azonban mindazok a bajok, amelveket a szakember élet és biztos ítéletével megállapít, bízvást alkalmaz­hatók — csekély kivétellel — az összes vidéki pénzintézetekre is. Különös figyelmet érdemelnek s éppen ezért általános érdeklődésre tart­hatnak számot azok az intelmek és jó tanácsok, amelyeket a vidéki pénz­intézetekhez a jövőben követendő maga­tartásukat illetőleg intéz. Előadásában egy rövid visszapillan­tást vetve a krízis előtti időre, megál­lapítja, hogy a pénzkrizist megelőzőleg egy kimerithetlennek látszó pénzbőség állt elő és óriási fellendülés volt tapasz­talható az egész vonalon. Megbízható, komoly emberek is elvesztették Ítélő­képességüket és elragadtatták magukat a kitört spekuláció láztói, mi által a telek adás-vételi- és építési kedv hihe­tetlen arányokat öltött. A pénzbőség és az erős verseny nagyon megnehezítették az intézeteknek tőkéik megfelelő kama­toztatását. Nyerni és keresni pedig kel­lett, mert csaknem valamennyi pénz­intézet felemelte a részvényeket és a részvényesek megfelelő osztalékot vár­tak. Ezért a hazafiasság köpenye alá bújva kiadták a jelszót: „Iparpártolás, iparfejlesztés!“ Ezalatt a jelszó alatt létesítettek mindennemű áruosztályokat, csináltak derüre-borura mindenféle üz­leteket. Jelentéktelen kis intézeteknek, — a legtávolabb eső vidékre is — fel­kínálták és adták a visszleszámitolási hiteit. Óriási hibát követtek el a nagyobb vidéki és fővárosi pénzintézetek és escomptőrök is, mikor a pusztán sze­mélyi okokból alakult, csaknem kivétel nélkül teljesen felesleges és apró ta­karékpénztáraknak aránylag magas hite­leket nyújtottak és ezáltal a további alapításokra valósággal animáltak és bátorítottak. Ezek a szerencsétlen kis, törpe alapítások vonták el a pénz­intézetektől az egészséges és biztos — úgynevezett — parasztenyagot és e meg­gondolatlan, sőt könnyelmű eljárással csábították az embereket az adósság csinálására. Nem volt ritka eset ezeknél a minden szakértelem nélkül vezetett intézeteknél, hogy a nem is teljesen befizetett alaptőkének nyolcszorosáig is megnőtt váltó tárcáik voltak, melyeknek azután azután 80%-át is tovább adták visszleszámitolás utján. Ebben az amerikai viszonyokra emlékeztető fejlődésben, mikor az építési • a tetőpontra hágott, er' c. kezdette^ ~ ríszonvo,r bouni. E"' „uapesti pé uek összeomlaou olt a jelsz - előbb csak a bécsi, később azonban sajnos, csaknem valamennyi budapesti vissz- leszámitoló intézet részéről a hitelcsök­kentésre és hitelmegvonásra. Azután jött a balkáni bonyodalom és a mi hadi­készültségünk! A háború réme elhatolt a legelrejtettebb faluba is, honnét és más mindenfelől is egyre sietve vonultak a tartalékosok az ország határára. Azután megkezdődött a betétek kiszedése és elrejtése. Nem ugyan runszerüleg, de állandóan és mindig jobban és jobban gyengítve az intézetek erejét. A bank­kamatláb felszökött 6%-ra és a pénz­hiány egyre nyomasztóbb lett. Erre következeit egy hosszú, nyomorúságos idő. Fájdalom, a válságnak még nincs vége! Habár némely jelek arra mutat­nak is, hogy a következő év elejére a pénzpiacon egy kis könnyebbülés vár­ható, még is óvakodni kell mindenkinek a túlságos optimizmustól. A visszatérés a 47n-os bankráíáia a legközelebbi években majdnem lehetetlen és nincs kizárva, még a pénzviszonyok javulása esetén is, hogy — legalább ármenetileg — a 6%-os kamatláb fog visszatérni. Sajnos, nekünk még nagyon hosszú ideig kell drága pénzzel dolgoznunk. Rá kell jönni minden komoly szemlé­lőnek erre a logikus következtetésre, ha figyelembe veszi az államok óriási fegyverkezési szükségletét, továbbá jára­A „Nagybánya“ tárczája. A tűz.*) — Irta: Révész Béla. — A legénységi szobában beszélgettek a tűz­oltók. Huszonnégy ember cserélgette a mondani­valóját. Bizalmasan folyt a beszélgetés, amit egyáltalán nem zavart a tudat, hogy minden pilla­natban harczba hívhatja őket a tűz. A huszon­négy ember volt az ügyeletes őrség, ezért fényes- kedett fejükön a vassisak, ezért volt az oldalukra rászijazva a romboló csákány, még akkor is, mikor az ágyukon feküdtek, a pádon ültek, mikor semmi dolguk sem akadt, csak beszélgettek. A sisak mögül előbujtak a meghitt gondolatok. Kö­zeledett a pünkösd és a tűzoltók az ünnepi örö­möket idézték maguk elé, a két napi szabadságot az, aki a hazájában akar széjjelnézni, az uj prusz- likot, amit az asszony fog kapni, a játékokat, a minek a gyermekek fognak örülni. A beszélgetés lassankint áthajolt az érzelmességbe és Vas JáDos gyönyörködött a gondolataiban, a mikkel ölel­gette a kis fiát. — Akkora, mint az öklöm — büszkélkedett a tűzoltó — és a kölyök már verekedik a szom­széd gyerekekkel. Aztán félnek tőle, lány nem is mer elébe kerülni, mert mindjárt belékapaszkodik a hajába. Ha odahaza vagyok, mindig lovacskázni kell vele, még enni is alig lehet tőle .. . *) Most megjelent kötetéből. Vas János kis fia mellé természetesen oda­sorakoztatták a többi gyerekeket is, akikkel oda­haza még az anyjuk is harczol és az egyik tűz­oltónak potyogtak a könnyei a nagy kaczagástól, amikor elmondta, hogy a fiacskája zsiványocskát játszik és a gyerekek őt tették meg haramia­vezérnek. — De olyan is az a gyerek, mint a vas- gyuró... Ennél a büszke kijelentésnél a beszédbe belefuródott a villamos csengő berregése és az ágyon heverő, pádon ülő emberek felszöktek a helyükről, egy pillanat alatt összeterelődtek a szoba közepén és némán mozdulatlanul hallgatták a csengő kiáltozását: — Tűz van! Tűz van! A folyosó robajös lépésektől volt lármás. Az ajtóban megjelent az ügyeletes tiszt és be­kiáltott a szobába: — A külső Soroksári-utczában ég a Stefánia- gőzmalom! Vas János dörmögött: — Éppen a mi szomszédságunkban ... aztán ő is, a társai is a fejükbe nyomták még erősebben a sisakjukat, kiszaladtak az udvarra, a fészer alól elővonták a gőzfecskendőt, kézifecskendőket, a tolólétrákat, a kocsisok a gépek elé fogták a lovakat és a tűzoltók kiroboglak az utczára. A prüszkülő állatok bősz iramodással rán­tották maguk után a gépeket, a nehéz vasas ko­csik dübörögve zökkentek előre, a fecskendők között a kürtös tűzoltó felállt és trombitált, a kürtszó harsány lármával szállt el a tűzoltók fölött, le az utczára, ahol az emberek rajban nyü­zsögtek. Megszakították tavaszi sétájukat, egymás mellé sorakoztak és izgalommal bámészkodtak a rohanó tűzoltókra, akik a gépek között guggolva rámeredtek az erabersokaságra. [A szilaj robogás összekuszálta előttük az utcza arczát,az ábrázatok, melyek feléjük fordultak, furcsa, hosszú, szürke sávként mosódtak el tekintetük, előtt melyből ki-ki- villant egy-egy szempár, szakállas arczoknak az egyik fele, rikító kalapoknak színes foltjai; és mindinkább megnőtt a kavargás, amint közeled­tek a tűzhöz, ahová hömpölyögve tódultak a kör­nyékbeli emberek. A tűzoltók elfordultak az utczától és rá­bámultak az égre. A házak fölött, a messzeségben széles, vörös felhő terjengett. A tűzoltók nyug­talankodva kémlelték a haragos vörösséget és az egyik szólt a többi helyett: — Kemény napunk lesz ... A sisakos emberek rámeredtek a felhőre, mely színeit változtatta, megbámult, elsötétedett, azután vér szakadt ki méhéből és izzó szinü lett vastag gomolygása. A tüzoltó-kürtök egyre zengtek, megijedt szomszédgyárak tülköltek, sikítottak, or­dítottak a segítségért, uj tüzőrségek robogtak a tűz felé, a tajtékos lovak megvadultan röpített ék maguk után a kocsikat, a tűzoltók felálltak he­lyükön és erőlködve fogózkodiak a szivattyúkba, hogy le ne zuhanjanak a főidre. Megérkeztek. Az égő malom előttük volt. A tűzoltók megkezdték az ostromot. Az óriási, lomha épület kipirosodott, a me­redek, fakó falak fölött vörös árnyak suhantak el, de megsápadtak, mikor az ablakokban uj és

Next

/
Thumbnails
Contents