Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1913-10-16 / 42. szám
iis fl» Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉG L Y MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut !4 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. Olcsóbb lesz-e a pénz? Október 15. Hogy olcsóbb lesz e a pénz? ez ma a kérdések kérdése. Legyen bármilyen foglalkozású az ember, egyaránt megérzi a nehéz időket Most, hogy a balkáni béke nyélbe van ütve, kétszeresen okunk van reménykedve nézni afelé, hogy az óhajtott közgazdasági fellendülés várt és Ígért ideje elkövetkezzék. Az a feszült érdeklődés és figyelem, amely a balkáni zavarok által megbontott középeurópai egyensúly helyreállítása érdekében a nagyhatalmak béketárgyalásait oly aggódó kitartással kisérte: talán nem is annyira magának az emberbaráti érzelmek által hőn óhajtott békének, mint inkább az ennek nyomán feltétlenül remélt gazdasági és pénzügyi konszoli- dácziónak volt szentelve, amelynek nyugalmától várta mindenki az évek során ránk nehezedett gazdasági válság rohamos enyhületét és a kedvező pénzügyi szituá- cziók gyors kialakulását. A közhangulatnak ezt a reménvtei-' jes lázas várakozását azonban keserves csalódás hütötte le. A pénzpiacz feszültsége, daczára a teljesen lezajlott háborúnak s daczára a hadviselő felek s az ezek érdekei fölött oly féltékeny ellenőrzéssel őrködő hatalmak között létrejött békés állapotnak, mondhatni még mindig változatlan s a tőkék legmesszebb menő épen olyan óvatos rezervált tartózkodásában nyilvánul meg, mint aminó a pénz- piaczon a balkán háborúk előhírnöke gyanánt még jóval azoknak kitörése előtt megjelent s amely nemcsak a hadi állapot egész folyamata alatt, de ma is szilárdul kitart a maga merev mozdulatlanságában, kétes bizonyságot árasztva maga körül s mitsem törődve az ipar, a kereskedelem s a közgazdaság kielégitetlen igényeivel. Lehet, hogy ez a feszültség fog is valamit engedni, de nagy optimizmussal ne nézzünk a legközelebbi jövő elé Hallatszott ugyan, hogy a Német Bank leszállítja a kamatlábat, de mint azóta ismeretes, a Bank ezt a híresztelést megczáfolta. Ellenben az Angol Bank négy és fél százalékról öt százalékra emelte a hivatalos kamatlábat és igy nagy reménykedés lenne azt hinni, hogy az Osztrák Magyar Bank fog a kamatlábon enyhíteni, mikor egész Európában oly nyomott a helyzet. Voltaképen nem is az a baj, hogy a vállalkozás drága hitelt kénytelen igénybe venni, nagyobb baj az, hogy egyáltalában a vállalkozás még nagy kamat mellett sem vehet igénybe annyi tőkét, amennyit óhajtana. Egész Európában évtizedek óta~nem tapasztalt nagy pénzhiány van. Ennek oka leginkább a balkáni háború, mely az európai hatalmakat nagy hadi óvintézkedésekre birta. Ha nekünk egy milliárdunk veszett oda (annyi, amennyit a francziák fizettek a németeknek a sedani győzelem után hadi sarczként) a hadi felkészültség kiadásaira, az a szomorú vigasztalásunk van, hogy a velünk farkasszemet néző orosznak is legalább ennyije elfecsérlődölt. És aztán az angol vájjon nem milliárdokat öl nagy csatahajói építésébe? És egész Európa nem i ' r les és rendkívüli had tt a német tőke Äzsi Evésekre ment ki. S u is bizonytalanul kamatozni rnost minden tőke arra speki. a Balkán hitel igényét kielég »e zonvos dolog, hogy legelőször Szc. uia, Bulgária, Montenegró kötik meg uj államkölcsöneiket, persze oly terhes kamatláb mellett, hogy a franczia tőzsérek mosotygó arcza még mosolygóbbra válik. Csak Bulgáriának öt milliárd frankra van szüksége. És nagy Szerbia mit fog elnyelni, ha a meghódított török földet pacifikálni akarja. Az európai államok valamennyije uj rentéket kénytelen kibocsájtani, hogy felemésztett pénztári készleteit pótolja. És éppen ez a nagy tőkekeresés teszi drágává a pénzt és lesz okozója annak, hogy a kereskedelem és ipar egyelőre kénytelen lesz tovább bőjtölni. Mivel azonban a legnagyobb tőke az emberi munka, egy európai jó termés esetén, ha a munkára a szükséges béke és konszolidált viszonyok meglesznek, uj pénzforrás fakad mindenfelé a szorgalom és munka nyomán és a nehéz időket csak legföljebb az az ember fogja megérezni, aki ebben az időben esztelenül pazarolt a más pénzével, vagy esztelenül nagyobb vállalatokba bocsátkozott a tuldrága kölcsönzött pénzzel. Kétségtelen az, hogy az európai pénzfeszültség nem fog rövidesen megszűnni és a javulás lassú tempóban, de A „Nagybánya“ tárczája. Néma szerelem. Én szeretem : a lelked melegét — és szeretem, ha szavad csókbeszéd. — Én szeretem, ha fáj a némasag — s beszélni vágyva csak nézek redd. Én szeretem: ha könyes nagy szemed — búja tilzében égve rám veted — és rebbenő, bús szempillád alatt — a tekinteted rajtam átszalad. En szeretem, ha csend borai le rám — s gyertyafényben alszik a kis szobám — az imbolygó, bus árnyékok alatt — gondolatkertben hogy meglássalak . . . ... 8 amíg a csend, az árnyék szerte- széled — megnyílik lelkem és veled beszélek, — de hogyha jössz napfényben, árnyban — lelkem bomlik némaságban — s nem szólok, nem megyek . . . hő. A sátán. i. — ügy feszit a szentöm, akár a szovátai báró. Pedig az országutja az övé, fel es, le es. — Az ilyen fattyúhajtásnak szerencsét ad az Isten. Becsületes ember gyermeke kódoroghat, nyakába csurog az eső. — Tegnap a pap Máríhája varrással ment a Máriskó házába. Két piros rózsa kukucskált ki a tászlik, csipkék közül. Bezzeg máskor nem tudta, merre van a fakilincse . . . A párbeszéd két jómódú székely asszony között folyt le. Bartha Balázsné az egyik, a sovány, szurószemü, még szúróbb nyelvű nagy területen a Marosmentén, Bakó Benedekné a másik. Olyan mint száz falusi asszony, törpe, hájas, szomorú nézésű. Udvarukon két asztag, a papsajt sohse burjánzik ki rajta, vagyis jó mód van a háznál. A kiről szólnak ; megrendítő sorsú, negyven év körül járó asszony, egyszerű és megható történet az élete. Regényt is lehetne írni róla, de nyolc sorba is össze lehet szedni. Ezelőtt húsz évvel uj tanítót, hoztak a faluba. Huszonkét éves, nyalka legényke volt, gyönyörűen dalolta a forró magyar nótákat. Ezt és az orgonát tanulta Csiksomlyón, a nagy hegyek alatt álmodó öreg képezde falai között. Szivekbe csendülő, ezüstös tenorjáért meghívták kántortanitó- nak. A piros cserepes, tornäcoä kántori lak szembe nézett Benkő Ádám zsúpfedelű házával. Egyenes növésű, helyre leány volt ám a Máriskó. És tizenhetedik évét taposta. Virágvasárnap óta. Mondom, a tizenhetedik életévét. Amikor reggel, a kis kertben violáit, hónapos rózsáit friss vízzel locsolgatta Máriskó, látta, amint a szomszédban öltözködik a kántor ur, csokorba köti a nyakkendőjét és dalol a Gön- cölszekér hét csillagkerekéről. A kántor ur: Nagy Márton, vidám jó reggelt köszönt. Es hol fütyö- részett, hol huncut, aranyos bolondságokat kiáltott át a léckerítésen, melyet befutott a délig- nyiló. Ilyenkor Máriskó úgy érezte, mintha egy láthatatlan kéz egy kosár friss illatu, mezei virágot öntene a lelkére. Egy év után: Máriskó zöldre mázolt ablakában, a léckerítés megett a kis kertben, a vad burján mind elölte a sok szép, drága hónapos rózsát, a violákat és a karcsú georginát. A szorgos, gyöngéd kéz nem babrálhatott a virágcserepek földjében. Bent pihent, magasra vetett hattyufehér ágyon, sok párna között, halottfehéren, szomorúan. A megvetett nagy ágy mellett lipinkázott egy erre ringó, arra ringó fenyőfabölcső. Benne pihegett egy icipici rózsabimbó, a tizenhét esztendő pillanatnyi öröme s egy emberéletre való búbánata. A sarokban, a padkán jó Benkő Ádámnak valami keserű sirás birizgálta a torkát. De addig köhécselt, hüm- getett, nyelt, facsargatta jobbra-balra őszülő fejét, hogy ki nem tudta magát erőszakolni egyetlen könny sem. A vén ember Bem közvitéze volt, azzal vigasztalta magát, ha az ágyu- bömbölést kibírta, megbirkózik valahogy a gyerek- sírással . .. Két hét alatt Nagy Márton elpályázott Marosszentkirályról. A főesperes ur kiadta az útját. Valahol Felsőmagyarországon ütötte fel a sátrát, hova sohase szállingózott el a szentkirályi idill csiklandós hire. Nemsokára behunyta a nagy idők véres eseményeiről álmodó szemét a vén katona ; mondogatták, az öreget erősen lesújtotta a váratlan áldás, hogy egy fiú kérezkődött be az egyszerű, de tiszta hajlékba, kinek joga volt az ő becsületes nevéhez. Magukra maradtak és éltek, élde-
