Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1913-10-02 / 40. szám

évfolyam.

1013. olctótsr lió 2.

4=Ö-ik: szám

NAGY

MI ÍIS »SQÉSX»lIiOI>AIlM

Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér.

minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon.

Felelős szerkesztő:

ÉG L Y MIHÁLY.

Tek. Király

"■'■hivatal: Veresvizi-ut 14 szám, ahova

előfizetési pénzek küldendők, ■'"vvkereskedő Üzletében is.

I Gróf Teleki Géza. |

Október 1.

Bölcsője nem ez ősi város falai között ringott, mégis ugv érezzük, hogy elmúlása szerettei után Nagybányát érinti a legfájdalmasabban. Mert az elhunyt főur miénknek vallotta magát s miénknek tekintettük őt mimagunk is. Az a bensőséges frigy, mely a gyermeki évek viruló tavaszán szövődött a szeretet szálaiból, sokszor nyert őszinte megpe- csételést a férfikor éveiben.

Nem üres puszta szavak, nem a bankettek népszerűséget vadászó beczéz- getései voltak ama vallomások, melyeknek több ízben kifejezést adott, hogy az ő második szülőföldje: Nagybánya. Egy hosszú munkában, sikerben, fényben és ragyogásban eltöltött élet a beszédes bizonvilékai annak, hogy Teleki Géza gróf spontán vallomásai Nagybánya .Bensőséges szere tétéből fakadtak s szét- szakilkatatlan volt az a kötelék, mely őt városunkhoz s mihozzánk fűzte.

Osztozott a mi örömünkben, bánatunkban, részt kért küzdelmeinkből, ha szükségünk volt reá: segített, gyámolított hatalmas befolyásával. Ott volt min- dig rendithetlenül, hová Nagybánya érdeke szólította.

A város közönsége nem is késett rendkívüli érdemeinek elismerésével, méltánylásával, megtisztelte a legnagyobadhatott: díszpolgár Kötelespéldány

uortómentes

bal, amit lasztotta.

S a boldogult főur, s'an gazdag és fényes pál nagyobb kitüntetésekkel uciimuZoxí ei, talán egyik kitüntetésére sem volt büszkébb, mint ez ősi bányaváros díszpolgári oklevelére. Meghittebb baráti körben sokszor emlegette ezt s megható színekkel ecsetelte azt az igaz örömöt, melyet a „kedves“ nagybányaiak szere- tete, ragaszkodása szerzett őneki.

Nem volt a városnak oly ünnepe, melyen részt ne vett volna. Ezer és ezer szál fűzte kulturális intézeteinkhez, főleg bányászatunkhoz, melynek sorsa, boldogulása igazán szivéhez volt nőve. Évek hosszú során át elnöke volt az országos bányászati és kohászati egyesületnek s e minőségében igen sokat tett Nagybánya és vidéke bányászatáért. Valahányszor csak bányászgyülés volt városunkban, itt volt miközöttünk gróf Teleki Géza is. Legutoljára a tavaszi bányászünnepen vett részt, midőn a bányászati és kohászati egyesobi városunkban tar- tóttá kiállítással kapcsolatos közgyűlését.

Élénk érdeklődést tanúsított muzeum- egyesületünk iránt. Midőn dr. Schönherr Gyula a muzeum-egyesület életrehivásán fáradozott, a legbuzgóbb munkatársát gróf Teleki Gézában, a Történelmi Társulat elnökében találta föl. Midőn fáradozásaikat siker koronázta, nagy örömmel vett részt az alakuló közgyűlésen s azóta is a legnagyobb figyelemmel kisérte e fiatal egyesületünk fejlődését, megizmosofőgimnázium tisztség

■{táblájának Deh állalkozott csupán vá- utja akadái3rözia meg auu«.,, gyeletének s

az oly korán elhunyt fiatal tudós emlékének személyesen nem áldozhatott.

Hosszú évek során elnöke volt a segítő egyesületének, e elvállalásával is dokumentálni akarván háláját, melyet a főgimnázium iránt érzett, melynek egykor tanítványa volt.

Teleki Géza gróf azon ritka embe-, rek közé tartozott, akikre azt szokás mondani, hogy egész ember. Főúri rangja zavartalan harmóniában olvadt össze demokratikus érzelmeivel s egyéniségét a szépnek, a művészeteknek szeretete, a tudománynak, a magyar irodalomnak megbecsülése karakterizálta. _ S nagy filantróp volt egész életében. Üres kezekkel sohasem távozott tőle a hozzá forduló s most, hogy halálának hírét hozta a táviró, bizonyára sokan siratják, kiknek életében könnyeit szárította föl.

A politikát szivéből utálta. Úri hun- czutságnak tartotta s midőn belügyminisz- terséget is vállalt, e díszes állás elfogadására nem a politika vonzotta, hanem a köz- igazgatás problémája, melynek megreformálására nagy tervei voltak. Sokszor említette, hogy a reform csak részben sikerült s sajnálja, hogy azt egészen nem vihette keresztül.

Mint ember, egyike volt a legkedveA „Nagybánya“ tárczája.

Ölhetett kezekkel.

És a nők itt napról-napra szebbek — és a bánat éjről éjre busább — És a vágyak egyre véresebbek — s engem barna mélységekbe húznak.

Régi polczon antik arany óra — holt ingája néha néha reszket — s mintha vér hűli szűz tavaszi hóba — véres szájú csókok ébredeznek.

És a nyári fáradt tearózsák — horpadt szélű amphorába hullnak: — »Ifjúságot tiszta áldozattal — mutasd be már váró Eros urnák,

hisz az öszök s telek egyre múlnak — s a hervadás téged sem ereszt el /« — Köröttem az árnyak szerte nyúlnak — s én csak ülök ölhetett kezekkel . . hö.

A testvérek.

Sajnálatra méltók azok a halottak, kiket városi temetőben földelnek el. Mikor felteszik őket a halottas kocsira s végigléptetnek velők az utczákon, mintha dohognának és panaszkodnának a koporsójukban. Némelyeknek az fáj, hogy nincs tollbokréta a halottas kocsijukon. Mások számba- veszik a koszorúikat s keveslik. Olyan is akad,

akinek az esik zokon, hogy csak egy-két kocsi kiséri ki.

Ilyesmit sohase kellene érezni s tapasztalni a holtaknak. Csakhogy a városiak nem tudják, mint kell megtisztelniök azokat, kiknek a sírban vetnek pihentető ágyat.

Falun már jobban értenek ehhez. De sehol se annyira, mint Vármlandban, a svirtsjöi gyülekezetben.

Ha a svartsjői gyülekezetben hunyod le siri álomra a szemedet, tudod, hogy olyan lesz a koporsód, mint a többi halotté. Ép oly tisztességes fekete koporsóba tesznek bele, amilyenben a földesurat, vagy a járásbirót temették az idén. Mert egy asztalos csinál minden koporsót s ugyanarra a mintára. Egyik olyan, mint a másik, nem is különb, de nem is silányabb. Azt is tudod, hiszen annyiszor láttad, hogy a templom elé kocsin visznek, melyet erre az alkalomra feketére festettek. Azon nem kell busolnod, hogy nincs tollbokréta a halottas kocsin. Tudják is Svartsjö- ben, mi fán terem az ilyen? Arról is meg lehetsz győződve, hogy fehér kendőt kötnek a ló kantárára s ép oly lassan meg ünnepiesen visznek ki a kocsin, akár valami módos gazdát.

Azon se kell keseregned, hogy kevés a koszorúd, mert a koporsóra nem tesznek virágot. Egy szálat se. ügy szép, ha fekete meg fényes és nem díszíti semmi. Amiatt se kell búnak adnod a fejedet, hogy nem elég a kísérőd, mert a falubeliek egytől-egyig kikisérnek. S odabenn a koporsódban még a köréd sereglő gyásztisztességet tevők siránkozását meg jajgatását se kell hallanod.

Mert templom-hegyen a svartsjői istenháza elé kitett halottakat sohse siratják.

Nem, ép úgy nem könnyezik meg a viruló ifjút, kit akkor ragad el a halál, mikor gondoskodnia kellene szegény öreg szüleiről, ahogy nem siratnak meg tégedet se. Rátesznek két fekete bakra odakünn a községháza előtt és lassanként egy sereg ember gyülekezik köréd. Az asszonyok egytől-egyik zsebkendőt szorongatnak a kezükben. De senki se sir; csak tartogatják az összehajtott zsebkendőjüket, egy se törölgeti vele a szemét. Azon se kell búslakodnod, hogy nem siratnak meg annyira, mint a többi halottat. Bizonyára megsiratnának, ha illenék, de nem illik.

Mert azt csak beláthatod, hogy ha valakinek a sírjánál nagyon keseregnének, ez zokon esnék azoknak, akiket nem gyászol meg senki. Svartsjö- ben úgy viselkednek, ahogy régóta szoktak.

S amig ott fekszel a templom-hegyen, addig nagy és hatalmas ember vagy, habár nincs is részed se virágban, se könnyben. A templomba jövők apraja-nagyja tudakozódik a kiléted felől. Aztán lassan fölballagnak a koporsódhoz Megállnak mellette és végigsimogatják a tekintetökkel. És egyiknek se jut eszébe : szólni, szapulni. Csupán annyit mondanak: jól járt, hogy elköltözött.

Svartsjöben nem úgy van mint városon, a hol hétköznap is temetkeznek. Ott csak vasárnap takarítanak el, hogy köréd gyűlhessen az egész gyülekezet. Ott lesz koporsód mellett az a leány, kivel a legutóbbi nyári mulatságon tánczoltál s az az ember is, akivel lovat cseréltél minap a vásáron. Ott lesz a tanító, aki kis gyerek korod-