Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1913-03-13 / 11. szám

évfolyam.

10x3. raadrercis lió 13

ll-ils: szám.

Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon.

Felelős szerkesztő:

ÉG L Y MIHÁLY.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is.

Márczius 12.

Álljunk meg e napnál! Emelkedjünk felül egy kissé a szokott sablonon, mert az események kronologikus elsorolása igazán unalmassá vált már. Hangzatos frázisok és hazafias felbuzdulások helyett vizsgáljuk e nap sociális és gazdasági jelentőségét, mert csak ebből a szempontból tudjuk igazán méltányolni és tudjunk méltóan ünnepelni március 15-ét.

Küzdelmes idők voltak azok! Az elnyomott néposztályok gúzsba kötött gondolatának íelszabaditására a vágy betöltötte Európa levegőjét. Az 1848. februári francia forradalom újabb figyelmeztetés volt Európa népeinek a szabadság kivivására. A felvilágosodás, a haladás és az emberi jogokért való fenséges küzdelem szele hozzánk is eljutott. kor hatalmas eszméi kitűnő talajra találtak nálunk. Kossuth genialitása orkánná növesztette a gyenge szellőt, mely könnyen söpörte el a traditiókban gyökeredző, korát múlt magyar alkotmányt, hogy annál szebbet, emberségesebbet és hasznosabbat épithessen.

1848. március 15-én eltemették a nemesség kiváltságait, kimondották minden embernek törvény előtti egyenlőségét, a jobbágy tulajdonosa lesz a földjének, nem dolgozik robotban, nem fizet tizedet a papnak, kilencedet a földesur- nak. A kor eszméinek hatása alatt belátják a liberálisan és humánusán gondolkodó politikusaink, valamint a minden nemesért lelkesülő ifjúságunk, hogy mindnyájan egyenlők vagyunk: fölemelik a porba döntötteket s emberekké teszik az emberi jogaiktól megfosztottakat. Március 15-ének e nagy vívmányai nem ki- I vántak nálunk nagy véráldozatot. A szel- I lemi harcban megerősödött lángelmék sikerrel győzik meg a nemességet a jogtalanok küzdelmének jogosságáról.

Az ősiség eltörlése folytán szabadon rendelkezik a nemes birtokával; a felelős magyar kormány megallapitásával szabad tere nyilik a gazdasági és kulturális haladásnak, melynek irányát a nép I képviselői szabják meg. A gazdasági fej- ; lődést természet.0: f -'yamányának vélték : őseink a nemzet szabad rendelkezési jogának, ép ezért semmi nyoma sincs gazdasági önállóságunknak a tizenkét pontban.

A gyülekezési, vélemény- és sajtó- szabadság kimondásával a polgárok művelődésének és a különböző társadalmi osztályok kívánságai bátor nyilvánításának engedtek utat.

A sötétség megszűnt. A születéssel ; járó kiváltságok korszakának vége lett.

A nemesség érdekeinek helyét a köz érdeke váltja fel. E nap tehát az emberi jogok diadalának napja is, nem pedig pusztán a nemzeti dicsőség ünnepe. A harc, mely ezt megelőzte, nem a magyarság harca, hanem az elnyomottak érdekében folyó küzdelem az elnyomóikkal szemben. Hálával tartozunk nagy elődeinknek, kik a szabadság, egyenlőség és testvériség gyönyörű eszméit diadalra juttatták 1848. március 15-én.

S hogy milyen hordereje volt a március 15-iki vívmányoknak, megmutatta az idő. A nemzet mely addig csak alig félmillió nemes emberből állott, megszaporodott az emberi jogokat nyert, addig elnyomott részevei az országnak mintegy nyolez millióra. De a számmal emelkedett a nemzet vagyona, tekintélye, sőt ereje is s ez utóbbit volt alkalom rövidesen meg is mutatni. Az alig egy kis időre élvezett szabadságát veszélyeztetve látta, fegyvert fogott s egy akarattal, egy lélekkel küzdött az elr^omás ellen. A balsiker után, bízva szebb jövőben, várta a feltámadást. El is jött. S ekkor indult fejlődésnek a nemzet, de az alapot a márciusi vívmányok szolgáltatták, s lett naggyá, hatalmassá, amilyen talán csak Nagy Lajos vagy Hollós Mátyás idején volt.

Bár az az egyenlőség most sincs meg, amit a március 15-iki szellem megkívánna; vagyon, származás, tudás az eggyé lett társadalmat még mindig szét- különiti, De bizvást remélhetjük, hogy

A „Nagybánya“ tárczája.

Furcsa idők.

Furcsa idők járnak erre,

Nem úgy van mint nálunk. Ottan télen csengös szánon Disznótorba járunk.

Tenger csillag ragyog éjjel A mosolygó égen,

Fényes napnál korcsolyázunk A sikamló jégen.

Tavasszal a pacsirtával Kelnek az emberek,

Vig dalt zengve, boldog hittel Szántanak vagy vetnek.

Nyáron pedig perzselő nap Érleli a búzát,

Lanyha ősszel dús gerezdek Ontják a hegy borát.

Itt nincsen tél, nincsen itt nyár, Sem ősz. sem kikelet,

Síró jajból áll a nóta,

Busák az emberek.

Vidám tréfa, édes kacaj Nem hangzik fel erre Síró éjjel, borús nappal Van a naptár tele.

Nézek feléd szülőföldem,

De hiába nézek,

Oly távol vagy, hogy a sas sem Láthat innét téged.

Csak egy percre hajthatnám le Bus fejem kebledre,

Akkor kedvem, boldogságom Uj életre kelne.

Mínusz.

Nagyon is elnézők vagyunk.

— Irta: Perre L. Ermite. —

Szegény szabónő volt, egyike ama beteges asszonyoknak, kiket négy fal közzé szőrit az élet, hogy a szobai virágokhoz hasonlóan lassan, de biztosan elfonnyadjon. Az utcán jóformán sohasem látta őt senki; annyi ruhát kellett másoknak varrnia, hogy nem maradt ideje a magáét mutogatni.

Reggel hat órakor kél, megfőzi a kávéját, rendbehozza a lakást; hétkor munkához lát. Egy óra múlva a külvárosból egész sereg szórakozott fiatal leány érkezik hozzá, azutan leteszik a kalapjukat, megigazítják széltől borzas hajukat, még egy kicsit fecsegnek is, igy múlik az idő és észre sem veszik, hogy az óra már kilencre jár. Végre a tűre, cérnára kerül a sor. A sovány kis ujjak beszúrják a tűt, kihúzzak, egyre lassabban, mindig lassabban megy a dolog, végül elfáradnak, elkedvetlenednek.

— Ma sehogysem megy a munka!

— De kisasszony, inti őt a szabónő.

— Egészen odavagyok 1. . . Hol van már megint az ollóm ? . .. mégis sok, hogy az embernek mindenét elszedik ! . . .

— Csing-ling . . . egy szállító . . . majd egy másik . . .

— Nem, most éppen semmire sincs szükségem. Nagyon kérem, mondja az asszony, hagyjanak békében. Annyi dolgom van.

És valóban minden dolgozik rajta; dolgoznak a kezek, az újak, az ész ... Ó, különösen az ész. Mialatt végigsimitja a finom szövet hajtását, már legalább harmadszor kezdi újra az aggasztó hetiszámlát: »Fizetnivalók : a fehérnemü- szállitó, a varróleányok, a szövetnagykereskedő, gázszámla, fűtés, adó .. . Igen, éppen tegnapelőtt küldtek az adóhivataltól felszólítást: »A fent említett adófizető ezennel felkéretik, hogy adóját három nap leforgása alatt fizesse meg, ellenkező esetben igazság és törvény szerint zálogosítással és börtönnel büntettetik . . .< Fizetni, oh, már megint fizetni. Mindig uj csapások az özvegy tárcájára, amely amúgy is összezsugorodottan és üresen hever a szekrényben! Pedig mennyi pénz járna a már hónapokkal ezelőtt szállított ruhákért. Hogy fognak fizetni az kétségtelen, de talán csak év múlva, vagy esetleg még később. És hány ruha van a szekrényben, melyek a próba szeszélyes, de a fizetés még szeszélyesebb óráját várják.

A szabónő, most előveszi a hosszú névsort, hogy rendelői közül kikeressen valakit, aki leg- kevésbbé fog haragudni, ha számlát küld hozzá. Majd leül és azon tűnődik, miként burkolja ud-