Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1913-01-30 / 5. szám
évfolyam. 1013. január ixó 30 S-ilc szám. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. 'olAíjit minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉG L Y MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Vcresvizi-ut 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. yvédjelöltelKŐÍ: Poi tw.>sííies ..ív t óeszen ___ <ak. Ré.n azt mondták példánk jogasz. hs erre Bukovay Abszentiusra gondolt mindenki, a jókedvű, kicsit léha, kicsit lump gavallér gyerekre, aki többet szaladgál lányok, asszonyok után, mint amennyi időt az egyetemen tölt. Mindig nagyszerűen vasalt ruhákban jár és gondtalanul éli világát. Mert vagy olyan ember a papája, aki eltudja látni mindennel; ebben az időben még nagyon ritka volt az a szegény ember, aki úri pályára nevelte a fiát, vagy ha nem, abban a tényben magában, hogy urnák készül, hogy diplomája lesz, olyan varázsereje volt, hogy mindig lehetett kiszorítani egy kis hitelt, ha máshol nem, hát a szabónál. Most ellenben a jogász már egy nagyon szomorú, agyonnyuzott, kimerült figura; a régi kedvesen léha gavallér típus teljes kivesszőben, — bárha az igaz, hogy ez a típus a jogászok között szerepelt a legtovább'— az egyetemen csupa szegény fiú, aki nehéz verejtékezve tör utat a pályáján előre. Egész nap órákat ad, ügyvédi irodákban körmöt. A sorok között megjegyezve a magyar jogászi pályának nagy tragikomi- kuma ez, régen azért nem tanultak a '■"'ok, mert lumpoltak, ma azért nem k, mert dolgoznak, tán régen azt mondták, hogy Hgyvéajtílölt ... És erre hozzáképzeltek • egy tökéletesebben kiforrt és rutint kapott jogászgyereket, aki négy-öt évi pesti tartózkodás alatt megtanult öltözködni, megtanulta a legújabb divatos tánezokat, ■ megtanulta, hogy kell a lányoknak fölényesen, pajtáskodva udvarolni és mindezeknek a révén első gavallér, bálrendező és négyes vezér lett a városában. Nagyszerűen élte a világát, az irodában dolgozott is, nem is, tegezte a princzi- pálisát, a fizetése csak éppen zsebpénz volt, amit gyakran egy este elköltött pezsgőre és czigányra, ha vagyonos familia nem volt a háta mögött, akkor sem volt baj, mert most már a hitelforrások még jobban megnyíltak előtte, a pálya küszöbén, szinte kinálták neki a pénzt, hogy: — Tessék, majd vissza tetszik fizetni, ha meg lesz a diploma, vagy ha meg tetszik nősülni! És minden reményt csakugyan be váltott az ügyvédi diploma. Amint ez meg volt, a jelölt ur kapott szép és gazdag feleséget, egyszerre sokat és köny- nyen keresett és megindult a vagyono- sodásnak azon az utján, amelyet a régi ügyvédek kivétel nélkül végig jártak, még akkor is, ha nem volt természetük a zsarolás és az uzsoráskodás, a dupla krétával való számítás. T(7 ;gen. Ma oedig az ügyv folyt. ahol ' ^nagyja génye; . *rt at ,öoztatják kostatjay a la_ . és ez a szeg gázsi nem csak zsebpénz, hanem exio*,- tencziális alap, amiből meg kell élni, amiből ruházkodni kell, ha nem is gaval- lérosan, de úgy, ahogy ez már egy jövendőbeli ügyvédhez illik. Ezen kívül gyűjteni kell az ügyvédi vizsga diját, az ügyvédi vizsgához szükséges sok és drága könyvnek az árát, tanulni kell éjjel, mert nappal az iroda miatt nem jut rá idő. Ez az élet igy ment eddig három évig, az uj törvény a három évre rátol- dott még kettőt. Teljes joggal meg lehet érteni, hogyha az ügyvédjelöltek azt mondják, hogy az ügyvédjelölti foglalkozás megszűnt rövid átmenet lenni, melyben tisztességes fizetést kérni már azért sem ildomos, mert az ügyvédnek amúgy is sok vesződséget okoz a tanítás Az ügyvédjelölti hivatás most már pálya lett, élethivatás, mert azt a foglalkozást, amelyikben az emberek hozzászámítva az ügyvédi vizsgát követő gyakorlatot, öt esztendőt kénytelenek eltölteni, és amelyikből csak harmincz, har- minczkét esztendős korukban szabadulnak ki az emberek, hogy a maguk gazdái legyenek, nem lehet átmenetnek tekinteni, amely akár ad megélhetést, akár nem, mindegy, hiszen úgy sem tart sokáig. A „Nagybánya“ tárczája, Merész vállalkozás. — Irta: Richard O’Monroy. — Szörnyű meleg volt. A kicsi Palangridaine márkiné fölébredt XV. Lajos korabeli elegáns ágyában és tegnap este Armenonvilleben elfogyasztott estebéd ulán valósággal megterheltnek érezte magát még most is. E nyári ébredés mámorában elvonultatta lelki szeme elölt minden jelén- s távollevő barátját és ekkor hirtelen eszébe jutott Pierre, aki mindent oly kitünően tudott rendezni és annyi szórakozást, élvezetet tudott nyújtani. Az idén hiányzott. Pierre politikai fogoly volt Fresnes-les-Rungisban 1 Mialatt ő mulat és kéjeleg a pompás ebédekben, Pierre egy szűk czellában van, eirolhad a börtön nedves szalmáján és a rab sovány kosztján él! . . . Ez hajmeresztő! Borzasztó lelkifurdalás fogta el az asszonykát; belátta, hogy semmit sem tett barátjáért; a szegény-szegény fogolyért és ezt csúnya dolognak, nagy hálátlanságnak tartotta a maga részéről. Bolondos kicsi fejébe a legfanatikusabb, leg- kivihetetlenebb tervek kezdtek kóvályogni. Hátha Colinette vagy Lafayette asszony szerepére vállalkoznék ... az ő nagy, hímzett, csipkediszes köpenyében hozzá sietne, oda adná neki a köpenyt és ily módon lenne segítségére a fogolynak a menekülésben?... Mosolyognia kellett, amikor Pierre hatalmas bajuszára gondolt s elképzelte, hogyan menekül a csipkék között. Vagy ha ruhájába rejtve egy selyemhágcsót vinne neki? Az Ambigu-szinházban látott egyszer egy darabot, amelyben egy tizenkét méteres kötéihágcsó nem foglalt el nagyobb helyet, mint egy zsebkendő . .. Ám erre a czélra keresztül kell rás- polyozni a rácsos ablak vasrudjait. Ha kalácsba sütve vinne neki egy ilyen ráspolyt — jó kalácsba Julientől vagy Frascatitól? Mind e terv közül legpraktikusabbnak s leghumánusabbnak a kalácsot tartotta, még ráspoly nélkül is. Rossz tápláléka lehet a fogolynak ; a kalácsnak nagyon megörülne, hát még ha személyesen vinné el neki. Mily érdem ebben a fullasztó hőségben! Elsietni a bör'önbe s vinni a kalácsot I Nyomban meglátta a fenkölt áldozat lehetőségét és ez a gondolat annyira lelkesítette, hogy csodálattal gondolt az aranyos szívre, amely kicsinyke személyében rejtőzött. Oh! Frivoloknak, önzőknek mondják a nagyvilági hölgyeket, akik képtelenek valamely komoly tettre? Nos, majd meglátják! Nyomban irt legillatosabb levél- papirosán egy egyszerű és egyben méltóságteljes levelet Lepin rendőrprefektusnak és engedélyt kért arra nézve, hogy meglátogathassa Pierret, az unokabátyját (a rokonság ugyan nagyon távoli volt, de a levélben ez igy jobban hangzott), aki Fresnes-les-Rungisban fogságban van; majd csöngetett és kiadia a fűtőnek a parancsot, hogy az automobil-biczikiin menjen azonnal a Boulevard du Palaisra és adja át a prefektusnak a levelet, választ kérve. Hazajövet vegyen egy jó kalácsot és akassza a kormányra. Ezalatt majd ő tanulmányozni fogja a menetrendet Háromnegyed órával később a fütő megjött a kalácscsal és a Lepin ur névjegyével együtt, elhozta a belépti-jegyet is a börtönbe. — Akassza a kocsit a motorra, szólt a márkiné elragadtatással; azonnal megyünk. Majd nagy sietve felöltözött. De nem szedte ám bolondos fürtökbe a haját; egyszerűen le- simította azt és bár a megelőző estén igen szép rózsás ruhát hoztak neki, mely föl vidította volna a foglyot ... de könnyen gúnyt is láthatott volna benne a nyomorúságával szemben. Gondolkozott és végül egy fehér csikós sötétkék félselyem- ruhába bujt, nagyon komoly jellegű kalapot és sötét gázfátyolt tett föl. Ez elegáns is volt, szerény is, a melankólia árnyalatával, ami nagyon helyénvaló volt. — A sceauxi pályaudvarhoz, luxemburgi állomás! szólt a fűtőnek és a kicsi kocsiba ugrott. Menjünk gyorsan! A kocsi a »normálisát erősen meghaladó tempóval robogott tova, elől a kalácscsal, mely spárgán függve, fantasztikus ugrásokat tett. Az utczák, tekintettel a korai órára, még csak kevéssé voltak élénkek Őrült gyorsasággal vágtattak a Champs Elyséesen végig, keresztül a Con- corde-hidon, a Boulevard Sáint Michelen. A szegény, kicsi márkinét ugyan jól megrázta a kocsi és kétségbeesetten hunyta be a portól veszélyeztetett szemeit, mert sietlében otthon felejtette a szemüvegét; de — igazi jeléül az önmegtagadásnak — teljesen megfe’edkezett a maga személyéről, hogy egyes-egyedül a kalácsra gondoljon. — Csak a spárga le ne szakadjon ! szólt aggodalmasan. Szerencsére a spárga tartott és az egész kalandos utón nem engedett. Akadt dühös járókelő, aki fölháborodott azon, hogy mernek ily őrülten száguldani; a kutyák ugattak, a gyerekek
