Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1913-01-23 / 4. szám
2 NAGYBÁNYA 1913. január 23. zetnél, évi tantiemekben részesülnek. Ez a tantiem, igen változó. Ezért a tantiemért azután meg kell jelenniük vagy száz- négv, többnyire két óráig tartó igazgatósági ülésen, a város határai között minden külön dij nélkül becsüsképen kell működniük vagy ötven-hatvan esetben s a tetejébe viselniük kell a nagy anyagi felelősséget, melyet igazgatótag- ságuk rájuk ró. * És most a város anyagi helyzetének megmentése céljából e mellékfoglalkozás körül forog az izgalmas vita, mely már az újságok hasábjain is helyet követelt magának. Legutóbb laptársunk, a Nagybánya és Vidéke foglalkozik e kérdéssel s érdekességénél fogva ismertetjük a czikk eszmemenetét. A tisztviselők fizetés rendezését helyezi homloktérbe a czikk, mely most az országos rendezés folytán a városi tisztviselőket épen olyan kedvezményben és fizetésben részesíti, mint az állami tisztviselőket. Hát ebben egy kis túlzás van. Hasonlítsa csak össze a cikkíró a kincstári fogalmazó és kezelőikar, a tanárok, bírák stb. fizetését s kedvezményeit a városi tisztviselőkével, mind járt látni fogja a nagy különbséget, nem is említve azt, hogy minden állami tisztviselő előtt szabad az előlépés útja, csupán a városi tisztviselő reked meg örökre abban a fizetési osztályban, amelybe a törvény besorozta, még akkor is, ha negyven évig működik a közpályán. A legnagyobb készséggel elismerjük azon- | ban, hogy az országos fizetés rendezés i hasonlíthatatlanul más helyzetbe juttatta a városi tisztviselőket, de ezt a hasonlíthatatlanul más helyzetet nem a jelenlegi fizetések nagysága, mint inkább az előbbi koldus fizetések okozzák. Laptársunk e fizetés rendezéssel motiválja a 44%-os pótadót, elfeledvén, hogy legutóbbi számában nagy jóakarattal foglalkozván a tisztviselői fizetésekkel, bár tudósításába nehány téves számbeli adat csúszván be, mégis azt írja, és ez helyes adat, hogy a fizetés rendezés az összes tisztviselőknél s szolga és rendőrszemélyzetnél csupán 6000 K terhet ró a városra. Ennek a fedezésére csak nem szükséges 44%-os pótadó? Laptársunk további fejtegetéseiben azután arra a konklúzióra jut, hogy a fizetések rendezésével a takarékpénztárnál alkalmazott városi tisztviselők tan- tiemjei az 1912. évi LVIII. t.-c. 25 §-a értelmében rendes fizetésükbe betudandó. Nézzük csak, hogy szól a 25. §. A városi közigazgatási tisztviselő, kinek fizetés természetével biró jelenlegi összjáran- dósága (rendes fizetés, személyi vagy működési pótlék stb. valamint a természetben élvezett járandóságok pénzbeli értéke) az e,törvény szerint részére járó fizetésnél nagyobb, a többletnek, mint pótléknak továbbra is élvezetében marad. Ez a pótlék ugyanolyan természetű lesz, mint az volt, amelynek helyébe lépett. E szakaszt kiegészíti az idézett törvény 18. §-a, mely igv szól: A városok azon tisztviselők részére, akiknek fizetése és esetleges pótléka, nem éri el e törvény 14. § ában megállapított fizetés nek és az í912 XXXV. t.-ez.-ben az állami tisztviselők részére megállapított családi pótléknak együttes összegét, kötelesek a különbözet erejéig az 1912 XXXV. t -cz. rendelkezéseinek megfelelően családi pótlékot rend- I szeresiteni. A 25. §. tehát úgy intézkedik, hogy a tisztviselő minden élvezett járandóságának, még ha a törvény által megállapított fizetésénél nag)Tobb is, továbbra is élvezetében marad. j A 18. §. szakasz rendelkezése pedig az, hogy ha a tisztviselő fizetésével nem éri el az állami tisztviselők részére megállapított pótléknak együttes összegét, családi pótlékban- részesítendő; de ha eléri, — a törvényből ez már csak ana- j lógia utján vezethető le — személyi pót- i lékai a családi pótlékból levonandó. így vonták le a városi tisztviselőktől az élvezett faértékének összegét a családi pótlékból. De vájjon a takarékpénztári tantiem minő összefüggésbe hozható a tiszti fizetésekkel ? A 24. §. pedig igy szól: Városi tisztviselő magángyakorlatot vagy mellékfoglalkozást (ide értve a pénzintézetek, vállalatok stb. igazgatósági vagy bizottsági tagságát), csak a törvényhatósági közgyűlés vagy képviselőtestület engedélyével folytathat. Ebből pedig egyenes okfejtés szerint az következik, hogy a képviselőtestület, melynek exponense, a takarék- pénztári választmány választotta az igazgatósági tagságot, vagy jóváhagyja e szakaszban biztosított jogánál fogva a tisztviselők választását, vagy nem. Tertium non datur. De az idézett törvény- szakaszokból arra a következtetésre jutni, hogy a tantiem, melynek összege éven- I kint változó, a külön teljesített becsületes munkáért a tisztviselői fizetésbe betudassék, a legnagyobb tévedés. Ennek illusztrálására esetleg közöljük egy csomó nem városi tisztviselő j mellékjövedelmeinek listáját, hogy kitűnjék, hogy tisztviselőivel maga az állam sem bánik el ilyen mostohán. A városi képviselők egvrészét s lap- ; társunkat ez állásfoglalásnál csak két indok vezethette. Vagy az, hogy a tanti- émek betudásával takarékoskodni akart, vagy az, hogy a tisztviselőket még azon időre sem akarja foglalkozásuktól elvenni, melyek a takarékpénztárban töltenek. Ha a takarékossági szempont vezette, akkor egyszerűen nem ilyen te- kervényes utat, tantiem betudást kellene választani, hanem a szervezeti szabály- rendeletben az összes igazgatósági és felügyelőbizottsági tagokul minden külön fizetés vagy tantiem nélkül az arra való városi tisztviselőket kell kirendelni. Akkor legalább nemcsak két igazgatósági tag után takarítjuk meg a tandemeket, hanem az összes igazgatósági tagok után, mely jó években szép summára rúg. Vagy pedig ha azon indok vezette a képviselőtestületet, hogy a tisztviselőket rendes munkájuktól el ne vonják, hát egyszerűen tiltsák el a városi tisztviselőket az igazgatósági tagságok elfogadásától. Mindkét álláspont világos és határozott, hogy azonban egészen helyes is, egy tisztviselői kar tehetségét, ingerencziáját elvonni a takarékpénztártól, az más kérdés. A piódositott szervezeti szabályrenA „Nagybánya“ tárczája, Marus. — Irta: Gergely Győző. — Nyolcz szekér döczögött végig a köves or száguton. Szépen, sorjában haladtak egymás után, mintha csak valami lakodalmas kíséretet vittek volna. De az ilyes vigalmas alkalmatosságból csak épen ez a rend, aztán meg a benne ülők kiöltözködött mivolta volt meg, mert csendesen po- roszkáltak a lovak, az ostor suhogás és csattogtatás nélkül lóbálódzott a nedves, őszi levegőben, a bennülő népség pedig csendes volt nagyon. A nyolcz kocsit megszállott férfi, asszony és gyermek a tót faj letargiájával bámult bele a messzeségbe, melyet mint valami gyászfeketével bevont rengeteg fal vett körül az őszi sötétségü fenyvesekkel borított sok nagy hegy. Az emberek sírástól kivörösödött szeme csak nézett, nézett maga elé, aszerint, ki hogy ült: előre, jobbra, balra, meg nem háborítva semmitől, amit maguk előtt láttak. Csak éppen az öreg, töpörödött, ránckosképü Marus fordult hátra, vissza-visszatekintgetve a nagy völgy torkolata felé és tekintete kereste, kutatta a füstjét annak az elrobogó vonatnak, amely a nyolcz kivándorló között az ő Janó fiát is vitte a félelmetes, nagy messzeségbe, Amerikába. Távol járhatott már akkor a vonat, még ha a sok domb nem is takarta volna el a láthatárt, akkor sem láthatott volna a füstjéből egy fodór- nyit sem, de azért Marus csak vissza-visszafor- dult és kereste, kutatta azt a felhőkbe veszett nyomát az ő Janó fiának és ahogy igy izgett-mozgott, minduntalan megháborgatta nyugodalmas ülésében a vén Kapuszínyákot, aki kicsiny sárga lovacskáit hajtotta. Kapusztnyák a szűk ülésen odébb szorult a kocsi oldalához, de ahogy szükes helyzetében itt is csak megháborgatta az öreg asszony nyugtalankodása, végre is rászólt: »Mit mozogsz? ügy se látsz már belőle semmit 1« Aztán, hogy ez a nehány szó kizökkentette nagy nyugalmából, megsuhogtatta az ostort lovának nagy, csontos feje fölött, aztán kinógatta ezt is a csendes po- roszkálásból. — Hüó ne 1 Aztán meg közéjük is csapott, amire a szekér gyorsabban döcczent. egynéhányat és a lovacskák feje belenyúlt az előttük haladó kocsiba. — Hiába nézel oda, — mondom neked, -- folytatta Kapusztnyák és megrángatta a gyep'őnek szánt madzagot. Nem látja már biz azt a tiédnél jobb szem sem. Messzi járnak már azok . . . Marus nagyot, hosszan sóhajtott, aztán belehajtotta fejét a kötényébe és ahogy nemcsak ő mondogatta magába, hanem a fülével is hallotta, hogy immár nem lát a fiából semmit sem, újból megindult keserves sírása. — óh, óh, óh, hogy itt hagyott engem is, a feleségét is, a gyerekeit is, óh . . . Mi lesz már mi velünk? És összecsapta feje fölött kérges két kezét. A sírása hosszas volt, a szavai elnyújtottak, mintha énekelné: óh, mi lesz már mivelünk ? Istenem, Istenem! A hangja belefogódzott a kocsiban ülők leikébe és odaterelte figyelmüket Marus felé Zokogása lassanként fölrázta őket letargiájukból és elsőnek az itt hagyott feleségét, aztán a gyerekeket, majd meg a többit ragadta el a közös fájdalom, a közülök kiesett ember után való bánat. Most már valamennyi tördelte a kezét, avagy nyújtogatta azt az ég felé. A megindult könnyár elragadta valamennyit A hangos keserűség eljutott az előttök és utánuk haladó kocsihoz, hulláma átcsapott ide is és a nyolcz döczögő kocsi mintha még nehezebben jutna odébb ettől a rászabadult bánattól. A vén Kapusztnyák meg kellemetlenül forgatta az ostort, a fejét csóválta és mogorván szólt vissza: — No, már megint sirtok?! Ne sírjatok! Halljátok 1 De ahogy a sirás el nem ült, a bánatnak ez az ártikulátlan hangja valahogy áthatott az <3 sovány derekán keresztül is a szivéhez, ami bizony nagy dolog lehetett. Elhallgatott tehát és amikor az öreg Marus belefáradt a sirásba, feléje fordult és részvétteljesen bólongatott: — ügy bizony 1 El ment már! Él biz a' ! Az öreg asszony bánatosan rázogatta a fejét: — El, ell Akkor már a fiatalabbik asszony, a Janó felesége is felhagyott a sírással és megtörölte a szemét.
