Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1913-06-19 / 25. szám
Z2XX. évfolyam. 1SJ.3. június laó 1©. 2 5-iis mi 1am »zíjpihodaijMI Előfizetési árak : Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden liéten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: j Szerkesztőség és kiadóhivatal : Veresvizi-ut !4 szám, ahova p r T At T II í T V ! lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők, ifi (j Li I JVL 1 H A L Y. I Hirdet'' '• felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. Beligazgatási reformok. Junius 18 A miniszterelnök beköszöntő beszédéből, azt hisszük, kiválóan érdeklik a városokat ama belügyi reformok, melyeknek megvalósítását az uj kormány programmjába vette. Beszédéből tehát kiemeljük azt a részt, amelyben a mun- kásbiztositás mai siralmas állapotával, a sztrájkkérdés rendezetlenségével, továbbá a vármegyei s városi közigazgatási reformokkal foglalkozik. Tesszük ezt annyival is inkább, mert a fővárosi sajtó annyira a politika szolgálatában áll, hogy e nagyfontosságu s eredményeiben az ország s a munkástársadalom legvitáli- j sabb érdekeit érintő kérdésekkel alig foglalkozott. A miniszterelnök idevágó beszéde szószerint igy hangzik: A választójogi reformügy természetszerűleg hívja fel a figyelmet a munkásbiztositási ügy mai vigasztalan állapotára. Az ipari munkás- osztály biztosításügye alapjában elhibázott irányban indult meg. És bármilyen nehéz is egy ilyen, már életbe lépett elhibázott intézményt gyökeresen reformálni, nem szabad ettől a feladattól visszariadni, ha valóban azt akarjuk, hogy a munkásbiztositási ügy necsak a mun kások idevágó érdekeinek hatékony gondozása, de egyúttal a munkásokra nézve az önkormányzatnak a közéletre nevelő iskolája is legyen. Mi sem áll tőlem távolabb, mint az intézményre vonatkozó kritikánál az illető egyének felett kritikát gyakorolni. Meg vagyok győződve, hogy mindazok a férfiak, akik teljes odaadással szolgálják ezt az ügyet a mai keretben, mindazon személyi képességekkel rendelkeznek, a melyek e czél elérésére szükségesek. De hibás az intézmény oly okokból, melyekre kiterjeszkedni most talán felesleges. Az intézmény alap velő, hibás konstrukczióját azonban nem pótolhatja egyesek nagy képessége, egyesek megfeszített jóakaralu buzgólkodása, de megvagyok győződve, hogy a magyar társadalom minden rétege kiveszi az ügy által megkívánt ügyszeretettel és lelkesedéssel a maga részét ebből a a nagy munkából : akkor kellő szervezet mellett ez az ügy meg fogja teremni a maga áldásos gyümölcsét. E mellett t. Ház, meg kell mentenünk az ipart azoktól a veszedelmektől és rázkódtatá soktól, amelyek a sztrájk kérdéseinek mai rendezetlen állapotával járnak. És gondoskodnunk kell olyan törvényes rendelkezésekről, amelyek a munkásoknak a sztrájkhoz való joguk teljes elismerése mellett — mert hisz nem lehet ma már felvilágosodott ember, aki kétségbe vonja azt, hogy a munkabeszüntetés és a munkabeszüntetés czéljából való egyesülés olyan kardinális fontosságú joga a munkásoknak, a mely nélkül nem jutottak volna életviszonyaik arra a fokra, a melyen ma vannak és a mely nélkül jövő boldogulásukat sem tudnák kellő si- I kerrel munkálni — ezt a jogot tehát el kell is- mernünk bonafide a maga természetes kiterje- I désében és nem szabad rossz néven venni, ha j ezzel a munkások komoly gazdasági czélokra, j saját sorsuknak javítására törnek, mondom, gondoskodni kell törvén'ys rendelkezésekről, a melyek megakadályozzad azokat az anomáliákat, a melyek a jog gyakorlatával az ipart folytonos megrázkódtatásnak teszik ki s gondoskodni kell olyan törvényes rendelkezésekről, a melyek a dolgozni kívánó munkásoknak a munkához való jogát és szabadságát minden terrorisztikus kísérlettel szemben hatékonyan megvédik. A másik kérdés, amelyik igénytelen nézeteim szerint sokáig el nem odázható feladata I volna a magyar államéletnek, de a melyet szintén sürgősebbé tesz a választóreform : a törvényhatósági közigazgatás rendezésének kérdése. Ami az én csekély személyemet illeti, nagyo. . , a törvényhatósági tisztviselők válasz. ’iQÖ ének a híve és csak azok élettap{.j-.f .ottak í’á az álláspon megvál itatására, amelyek arról győztek r. hogy k 41ően képzett tisztviselői karról és közigazgatásról, különösen pedig — mert ez n akar egyoldalú és igazságtalan vád lenni a .... vényhatóságok ellen — a központi hatóságoknak kellő szakértelemmel biró tisztviselőkkel való ellátásáról és helyes szervezéséről csak az u n. államosítás utján, vagyis a tisztviselői kinevezés utján lehet kellően gondoskodni De ennek a szerintem régóta közszükséggé vált feladatnak megoldását még sokkal sürgősebbé teszi az a demokratikus reform, amelyik egész tömegeket részesít alkotmányos jogokban, egyelőre csak a képviselői választások terén, de amelyik a dolog természeténél fogva rövid idő alatt át fog terjedni a törvényhatósági és községi életre is, amelyik tehát az erőviszonyokat lényegesen át fogja alakítani a törvényhatóságokban is és olyan tényezők kezébe fogja adni sok helyen a törvényhatóságokban a hatalmat, amelyek mellett az állam szempontjából és a jogrend szempontjából a tisztviselők kinevezési rendszerének behozatalát feltétlenül meg kell valósítani. A kormány tehát foglalkozni fog evvel a kérdéssel és a legrövidebb idő alatt, amit a komoly tanulmány igényel — és ez időnek nem szabad nagyon hosszúnak lenni — elő fog állani a vármegyei közigazgatás rendezésére vonatkozó javaslatával, amely javaslat a tisztviselők kinevezésének alapelvén épül fel, természetesen azonban az önkormányzatnak nemcsak meghagyásával, de minden egyéb vonalon való erősitésével és fejlesztésével, amelynek módját fogjuk keresni, hogy csak egyes főbb elveket emeljek ki, a közigazgatási bizottság összeállításának olyan módosításával, amely ott a nem tisztviselő elem súlyát fokozza, a köz igazgatási bizottság hatáskörének fejlesztésében i és abban, hogy a vármegye által választotton I kormányzati szervek állíttassanak fel a járásokA „Nagybánya“ tárczája. Ősök és utódok. A vacsora már vége felé járt s Garami Tibor úgy érezte, mintha valami könnyű mámor köde borult volna agyára. Nem sokat ivott s igy maga sem tudta, hogy a nehéz borok ilialától vagy a mellette ülő szép asszony rávillanó szemeinek sugarától elevenedett-e fel annyira, hogy egész este oly könnyűnek, vidámnak és szabadnak érezte magát, s hogy oly fesztelenül, elfogulatlanul ömlött ajkairól a szó, mintha nem is ő lett volna a világ legkomolyabb, legelzárkózottabb embere. Még az sem hozta zavarba, ha valamelyik inas nesztelen léptekkel háta mögé került, hogy szinig töltse félig megürült poharát, pedig máskor odahaza saját cselédjének belépése is ajkaira fagyasztotta a szót. Egész este csak ő beszélt. Megnyílt a szive. S mint a jól elzárt pezsgős palaczkból ha lepattan róla a zár, pezsegve és rohanva gyöngyözik fel a beszorított szénsav, úgy tört elő lelke hirtelen támadt nyílásán a sok rég eltemetett, száz lakat alá zárt emlék, gondolat, tapasztalat, tudás és szellem. Lassanként megrészegedett a saját hangjától, győzedelmesnek, ellenállhatatlan erejűnek kezdte érezni magát s egészen megfeledkezett arról, mily kedvetlenül, félve és elfogódva ült a vacsorához. Egy hete már, hogy itt dolgozik a kastély uj szárnyának tervezetén, de első eset voll, hogy együtt étkezett a kastély urával, János herczeggel. A herczeg ugyan nagyon szives, nagyon udvarias volt hozzá, a herczegnőnek is első napon bemutatta s minden tiszteletet megadott és megadatott neki, de Garami mégis teljesen elkülönítve, magéban élt. és dolgozott, s ha a herczeg olykor fel is kereste s elbeszélgetett vele, mindig megérezhette, hogy csakis mérnökének, intelligens munkásának tekinti, nem pedig vendégének. Ha kezet szorított vele, olyan leereszkedés áradt a finom, puha kéz hűvös szorításából, mint amily leereszkedéssel nyújthatta valamelyik őse kézcsókra kezét a Garami elődeinek, kik valamikor e birtok jobbágyai voltak. Garamit eleinte bosszantotta a dolog De csakhamar megnyugodott. Elvégre is ő pénzt keresni jött ide, nem barátságot. Maga is gőgös ember volt s igy tisztelte mások gőgjét is. Ha nem élünk is a középkorban, gondolta, a hercegnek is megvannak a maga emberi jogai. Szorgalmasan, nagy ambícióval dolgozott munkáján s eszébe sem jutott sem a herczeg, sem a herczegasszony. Ha besötétedett s nem látott dolgozni, nekiindult a kastély mögött elterülő erdőnek s éjfélig elő sem került. Nem beszélt senkivel, élt magának és a nautikájának s vele sem törődött senki Nagyon meglepődött tehát, mikor a herczeg megüzente, hogy vacsorára várja. E'einte vissza akarta utasítani, de aztán eszébe jutott, hogy még plejebusi félénkségnek találják magyarázni s csak azért is elment. Pedig mikor átöltözködött a hideg verejték gyöngyözötl homlokán a belső remegéstől és izgatott félelemtől. Érezte, hogy néha nagyobb hősiesség egy vacsorára menni, mint egy háborúba. Nagyon barátságosan fogadták. A herczegasszony elbájolóan finom és kedves volt, a herczeg előzékeny és udvarias. Garami még sohasem érezte magát ilyen jól idegen társaságban. Mintha kicserélték volna. Felolvadt a lelke e légkörben s magában megállapította, hogy ezt az egyenlő műveltség s egyenlő gondolkozás okozza. S lassanként érezni kezdte saját fölényét. A herczegnő tágra meredt, csodálkozó szemekkel bámulta s időnként vérhuliámok borították el arczát, ha Garami szilaj, tüzes nézésű szemei reátapadtak. A herczeg finom mosolyai figyelt beszédére s ritkán szólalt meg, mintha érezné, hogy a hallgatás az okos ember egyetlen fegyvere a kitűnő beszélővel szemben. Garami tekintete olykor hosszasan pihent meg a herczegen. Elnézte e magas, elegáns alakot, finom mozdulatait, szabályos metszésű, halvány arczát, hófehér ápolt kezeit, pompás szőke baját és bajuszát, csillogó fehér fogait és vérpiros ajkait s amint ott ült vele szemben, nyugodt csendes tartásával, hideg tekintetével, úgy érezte, mintha nem is vele egykorú ember, hanem egy több száz éves szobor ü'ne vele szemben, kit akkor faragtak, mikor azt a nehéz, ezüst billiko- mot, melyet keskeny, fehér kezével oly előkelő könnyedséggel emel piros ajkai közül kivillanó fogai elé. ügy érezte, hogy több száz esztendő munkájába került, mig olyan simává, szabályossá
