Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1913-05-01 / 18. szám
22ZT. évfolyam. 1S13. május £ló 1. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGL Y MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-nt 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is. Az állam talpköve. — Irta: Nagy Zoltán kir. törv. biró. — Május 1. A m. kir. curia homlokzatán is ra- g)rognak a betűk, ámenek minden igaz ember lelkében ércnél maradandóbban bevésve kell hogy legyenek: Iusticia fundamentum regni, az igazság állam talpköve. A betűk ragyogását csak a szavak értelme és jelentősége teszi fényesebbé és az a rendithetetlen hit, hogy ez másként nem is lehet. Nem csoda, hogy ennek az elvnek a gyakorlati megvalósitása állandó foglalkozását képezi nemcsak a törvényt alkotóknak, hanem az ezeket alkalmazóknak is, hogy az elvont kijelentés gyakorlati mikéntje számos reformra szolgál alapul. A jó, gyors és olcsó igazságszolgál- fatás hármas követelménye valósítja meg gyakorlatilag magát az igazságot. Külön- külön is jelentős tényezők, együtt és egymást kiegészítve hatványozott erőre emelkednek: egyik nélkül a másikat el sem lehet képzelni és nem kis fejtörést okozhatna, vaijon melyik a fontosabb, lényegesebb. Ámde, talán kivihetetlen is, hogy ez a három irányú, de egy célra törekvő erő koordinált viszonyba jusson, hiszen tényezői is különbözők és fontos pénzügyi tekintetek, állampolitikai nagy érdek mellett még sokszor parányinak tetsző személyi körülmények is befolyással bírnak. Megállapítható azonban, hogy a mi igazságügyi politikánkban mint sürgető követelmény a gyorsaság tolul előtérbe, és az eljárás alakszerűsége és az ügymenet nehézkessége már is otyan akadályokat teremtett meg, melyeket ha nem is végképen eloszlatni, hanem momentán elhárítani kell. Nemcsak munka torlódás, hanem valósággal összehúzódás állott elő az elintézésre váró ügyekben, különösen a legfelsőbb bíróságnál, és csak nemrégiben olvastunk róla, hogy maga az igazságügyminiszter ankétet hivott egybe, hogy illetékes tényezőket hallgasson meg az orvoslás tekintetében. Egyszerűsítés és tehermentesítés ez volt a két irány. Minden lehető módot megtenni arra nézve, hogy az eljárás retortáján ne kallódjék el az ügy magja, érdeme, lényege, melynek megoldása egyet jelent a relativ igazság feltalálásán és érvényesítésén: ez az egyszerűsítés; elvonni bizonyos tárgyú és értékű ügyeket a kúria ítélkezése alól, kevesbíteni ekként a jövőben oda tartozó ügyek számát: ez a tehermentesítés. Szakszerű dolgoknak látszanak, pedig mindenkire tartoznak. Akár egyik, akár másik módon vagy egybekapcsoltan való megoldása nemcsak s bírósági eljárás egyszerűsítését és a legfelsőbb bíróság terhének könnyítését jelenti, hanem szorosan összefügg azzal az absolnt valamivel, a mit Igazságnak nevezünk és a melyről a római auktor azt a kijelentést tette, hogy talpköve az 'államnak. Méltán. Mert egymagában már az igazság erejébe vetetett hit és ebben a hitben való megnyugvás nem kisebb fundamentuma az állampolgárok összetes érdekének, mint külön-külön minden pereskedő embernek, hogy ügye alaposan, gyorsan és megnyugvást keltőleg elintézést nyerjen. És bárha ez az utóbbi követelmény legtöbbször jámbor óhajtás marad, meg kell adni a számban több, tapasztalatban erősebb és tudásban jártasabb tagból álló birói fórumoknak az ügy felülvizsgálásának törvényben biztosított lehetőségét, nem feledvén, hogy a szegény embernek az ő két fillérje van olyan becses, mint a bankárnak milliója és hogy az igazság mindenkor csak egy lehet. Á tehermentesítés pedig a felebbezési fórumok hosszabbítását jelenti. Az egyszerűsítés reform iránya már nem vált ki ily erős érdekeket. Mi sem természetesebb, hogy ami tiszta, világos annak megfejtéséhez logaritmus tábla nem szükséges, másrészt azonban ami alapos, minden eshetőségre is kiterjedő, éles judiciumot, nagy jártasságot és különösen szaktudást igényel az igazság megtalálásában, ehhez és erre meg kell adni az eszközöket, indokot és megfelelő eljárásokat. Az egyszerűsítés is csak az alakszerűségre vonatkozhatik, és lényeget érinteni, az elvet ezáltal illuziorussá tenni nem szabad. Az állampolgárok összesége is, külön- külön minden állampolgár tehát joggal elvárhatja, hogy a munkatorlódás folytán megteremtett helyzet orvoslása nemcsak gyökeres, alapos legyen, de még feltevésben sem sértse az igazságnak, A „Nagybánya“ tárczája. Te tudod . . . Ugy-e csak te tudod, hogy ezek a nóták A szivemből jönnek; Ugy-e csak te tudod, hogy ezek fejfái Yigságnak, örömnek; Ugy-e csak te tudod, te tudod, más senki, Hogy nem fogunk többé egymás mellett Virágokat szedni . , . [járva Vgy-e csak te tudod, hogy valaki szenved, És, hogy az én vagyok-, Ugy-e csak te tudod: célhoz sosem jutnak Ezek a bus dalok. Ugy-e csak te tudod, te tudod, más senki, Hogy az én bus sorsom miattad szenvedni, Céltalan epedni. Salgó F. László. Fehér Zsuzsi. — Irta: Kondoros Gáspár. — A kúriai biró ranggal nyugalmazott tör- széki elnök, Száky Ernő beszélte el ezt a történetet. Az öreg ur, mint megyei esküdt kezdte meg a hivatalos pályát és sok érdekes emléket őrzött meg a kriminális zivatarokkal sürü pandurvi- lágból. — Az a Fehér Zzuzsi — igy beszélte el az öreg biró — Udvariból való parasztleány volt. M«gas, barna, ringó járású hires személy, ki ugyancsak nem sütötte le a szemét, ha rá néztek. Pedig nemcsak rá, hanem utána is néztek, mikor bársonypruszlikban, suhogó selyemszoknyában és formás lábához feszülő piros csizmában (még akkor nemcsak a színpadon viselték) végiglépegetett a gyalogjárónak szolgáló kettős padlón. Aztán valami különös büszkeség lakott ebben a kétségtelenül cédaóietü parasztszépségben Az apja még jobbágy volt, robotolni járt, ő meg ha úriemberrel találkozott, csak úgy köszönt neki, mintha azt mondaná: köszönök de csak éppen az illendőség okáért. A később felvett bűnügyi aktákból tudom, hogy árva leány volt s egyedül lakott nagynén- jével a folyóparti kis zsellérházban. Hogy miből tellet selyemre, bársonyra, piros csizmára, az sem volt titok. Cserjés Feri volt a szeretője, aki nem vehette el feleségül, mert akkoriban éppen bujdosó betyáréletet folytatott. Ez e Cserjés Feri veszedelmes indulatu fickó volt. Ki sem a maga, sem a más életéből nem csinált nagy kázust. A betyársága is úgy kezdődött, hogy agyon akarta lőni az ispánt. Az ispán valami csekélység miatt végigvágott az ostorral, Cserjés Feri dühödten a csőszházba szaladt, lekapott a falról egy puskát és tiz lépésről -rásütötte az ispánra. Szerencse, hogy nem találta. Azaz jobban mondva nem is találhatta, mert a csőszpuskában — mint később a tárgyláson kiderült — csak fojtás volt, az is csak a varjuk ijesztgetése céljából: A bűnlajstroma egyébként sovány volt: egy sereg birka, sertés, néhány tinó és ló el- hajtása. Azt hiszem a pandúrok nem is nagyon törték magukat utána, hogy kézrekeritsék. A tolvaj!ásokat is leginkább azért követte el, hogy pénzelhesse szerelőjét, a szép Fehér Zsuzsit. Mert a paraszt kokott épp oly keveset törődött azzal, hogy romlásba hozza imádóját, mint társnői a magasabb kullurrétegekben. Egyszer aztán hire járt, hogy Fehér kiadta Cserjés Ferinek az utat. Egyebet is tett: ő adta pandurkézre a szeretőjét. Mikor Cserjés Ferit a Fehér Zsuzsi portáján vasra verték, a vad, féktelen indulatu ember még egyszer odaszólt a hűtelen, áruló nőhöz. — Mért telted ezt velem Zsuzsi ? — kérdezte szikrázó szemmel. A válasz kurta volt, — Azért meri nem kellesz 1 Azzal hátat fordított és bement a pitvarba. Cserjés Feri fölött nemsokára törvényt ültünk. Mint jegyző vettem részt a tárgyaláson, melyen igen enyhe Ítéletet hoztunk. Mindössze harmadfél esztendei börtönre Ítéltük, mit becsületesen, zúgolódás nélkül leült az utolsó napig. Még akkor nem volt meg a feltételes szabadság intézménye. Akit életfogytiglanra ítéltek, az nem került haza soha.
