Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1913-04-24 / 17. szám
2 NAGYBANYA 1913. április 24. lene abba az épületbe befektetni. Azt hiszem azonban, nem becsüljük kevésre, ha a jelenlegi városházának értékét mai állapotában — eladás esetén — százezer koronára tesszük s ennek évi kamata ötezer korona, vagyis épen fele annak, mint amennyit L. Bay Lajos a jelenlegi városházának értékesítéséből föltételez. Ugyancsak kimaradtak L. Bay Lajos számításából azok a költségek, melyeket a jelenlegi gimnáziumi épületnek a városháza céljaira való átalakítása és tatarozása (vakolás, tető, padló, villanyvilágítás stb.) okoznának, amely költségeket—minimális számítás mellett is — lehet 30—40 ezer koronára tenni, aminek évi kétezer korona amortizáció felel meg 6% mellett. íme tehát a L. Bay Lajos költségszámításában a városra háramló kiadások évi 2A00 K-val, a bevételek pedig évi 7000 K-val vannak kedvezőbben beállítva annál, amit az én számításom szerint várni lehet. Ilyen számítással hoz ki ő a városra a klastrom-réten való építkezésből évi 15,545 K várható nyereséget, amit azonban a tőlem tett számítás alapján 9400 K-val kevesebbre, vagyis 6145 K-ra kell redukálni. Lássuk már mostan, minő haszonnal járna a városra a gimnáziumi épület ügyének a jelenlegi telkén való megoldása ? A számítás itten nagyon egyszerű és biztos: a város fizetne 200 ezer K-t, aminek 6% mellett megfelel 12 ezer K amortizáció s elengedtetnék a városnak az évi 16 ezer korona hozzájárulás, tehát a város tisztán nyerne évenkint 4000 koronát. Ez a nyereség ugyan kevesebb 2145 K-val az előbbi alapon kihozott nyereségnél; de ez a nyereség egészen biztos, mig az előbbi alapon még az a 6145 K nyereség is bizonytalan lehet. Egyébként pedig az egész számvetésből nyilvánvaló, hogy a városra nézve a klastrom-réten való építkezés számbavehető nagyobb haszonnal nem járna a gimnáziumi épületnek a jelenlegi telken való meghagyásánál. De hát a város érdekeinek szempontjából lehet a kérdést más oldalról is tekinteni. Nevezetesen a gimnáziumi épületnek a klastrom-réten való elhelyezése föltétlenül maga után vonná annak az egész környéknek beépítését, amit — mint V. Soll Béla a közgyűlésen is kifejtette — föltartóztatni többé nem lehetne. Eltekintve attól, hogy ezen beépítéssel a város súlyos következetlenségbe esnék városfejlesztési politikáját illetőleg, mert hiszen a klastrom-rétet nem is olyan régen épen azért vásárolta meg, hogy ottan a beépítést megakadályozza ; s eltekintve attól is, hogy a közmunka-bizottság legutóbbi ülésén is Réti István festőművész esztétikai szempontokból hangoztatta a klastrom-réten való építkezés célszerűtlen voltát: kérdés, vájjon érdeke-e a városnak a klastrom- rét felé való terjeszkedés, mikor a más városrészekben megindult fejlődés és építkezés is olyan lassan halad s mikor a város a más irányban megnyitott utcák kövezési költségeit sem bírja fedezni s a megnyitott utcák jórésze évek múltán is elfogadható kocsi- és gyalogjáró nélkül díszeleg? S ne feledjük el azt sem, hogy a klastrom-réten való épitkezés^mellett a gimnázium mai formátlan és dísztelen épülete időtlen-időkig megmaradna a város kellő közepén, mig az én tervezetem megvalósítása esetén erre a helyre díszes kétemeletes palota kerülne. így fest — legaláb az én felfogásom szerint -- a klastrom-réten való építkezés a város érdekeinek szempontjából. Sohasem tagadtam azonban, s ma is állítom, hogy a gimnáziumra nézve a klastrom-réten való építkezés előnyösebb volna; mert a város centrumától való egyébként sem nagy távolság fejében az intézet megnyerné azt, hogy az épület mellett lenne a játszótere is, aminek jelentőségét el kell ismerni. Ámde Magyar- országon kevés olyan középiskola van, amelynek telke játszótérnek is beválik; a legtöbb középiskolának külön van játszótere, s ez nem is olyan nagy baj, ha a játszótér nem esik az épülettől messze. Az az állítás pedig épenséggel helyt nem álló túlzás, hogy a gimnáziumi épület kérdésének a jelenlegi telken való megoldása »az ablakon kidobott pénz* ! volna, mert ezen a helyen csak »tucat- rendszerű összezsúfolt« gimnáziumi épületet lehetne emelni, s hogy »a gimnáziumi épület kérdése pár év múlva ismét parancsolólag« előállana. Nekem méretek szerint készült tervezetem van a Hunyadi-utca frontján emelendő kétemeletes épületre vonatkozólag, melyben az összes bőséges méretű szertári és egyéb szükséges helyiségeken felül még tizennégy osztályterem foglaltatik, holott jelenleg csak tiz osztályteremre van az intézetnek szüksége, s a belátható jövőben sem lesz többre szüksége tizenkettőnél. Az udvar pedig ezen megoldás mellett — mint fentebb említettem — nagyobb, formásabb, nyitottabb és naposabb lenne a jelenleginél, s ez az udvar a nyári tarnaórák céljaira, valamint a tanulóknak az óraközök alatt való tartózkodására teljesen megfelelő lenne; nem is szólva a levegő hiányát illető panaszról, amit egyesek szintén fölemlítettek, amely kifogás annál alaptalanabb, mert hiszen az intézet szabad tér mellett fekszik, s a levegőt egy rácskerités tudvalevőleg nem zárja el. L. Bay Lajos említett cikkében »a modern pedagógia haladása, a magyar kultúra, a magyar állameszme demonstrálása ellem való merényletnek mondja, hogy az állam 300 ezer korona megtakarítása miatt a jelenlegi szűk helyen akarja a gimnáziumi épületet megépíteni, amikor „a legideálisabb helyen, öt percnyi távolságra a város szivétől négy holdnyi terület áll rendelkezésre,“ mely utóbbi állításnak helyességét magam is készséggel elismerem. Ámde L. Bay Lajos orsz. képviselő a mostanihoz hasonló energiával küzdött a gimnáziumi épület ügyének azon, egyébként épenséggel nem szerencsés tervezete ellen is, mely az államnak nem 300, hanem 500—600 ezer korona megtakarítást jelentett volna. (A vár-utcai kincstári épület csatolása.) Sajnos azonban, a legutóbbi miniszteri leiratban körvonalozott tervezet nem a Hunyadi-utca frontján emelendő épületről, hanem a jelenlegi épület meg- felelelő átalakításáról és egy szárnyépület A „Nagybánya“ tárczája. Ninon de Lenclos leveleiről. — Irta: Deák Gyuláné — Amikor az örök ifjúságáról a hires Ninon de Lenclosról irok, önkénytelenül eszembe jut Blu- menthalnak, a német írónak egy mondása, akit a hatvanadik születésnapja alkalmából ünnepeltek. így mondta: Az a sok dicshimnusz, amit ti fiatal barátaim, az öregségről zengtek nekem, — csak arról győzött meg engem, hogy nagyszerű érzés lehet, ha az ember frissen életerősen, jó kedvvel ünnepli meg hatvanadik születésnapját — »egy barátjának». Mert hát fiatalságának csodálatos tartóssága ellenére is érték Ninon Lenclost kiábrándulások s éppen örök ifjúsága okozta legnagyobb tragikumát. Erre azonban később tértek vissza. Legújabban nagyon divatban vannak régi, hires asszonyoknak a memoárjai, — összegyűjtött adatok a életből. Nemcsak a nagy írónőkről, Sandokról, Sévignékről, de újabban a nagy életművésznőkről, hires nagy kurtizánok életéről is jelennek meg vaskos kötetetek. Nemrégiben olvastam a későbbi Ladi Hamiltonról, a hires angol félvilági Emma Lyon Harfról egy rendkívül érdekesen megirt életrajzot, akinek szépségét Reynolds Vigée Lebrun portréiról ismerjük. Most pedig Ninon de Lenclosnak régi leveleiből gyűjtöttek össze egy kötetre valót kitűnő mondást, melyekben leginkább a szerelemről s az asszonyokról alkotott életfilozófiája szólal meg. Saager állította össze kötetetbe ezeket a mondásokat. Ninon de Lanclos, mint tudjuk, nagy időknek a gyermeke. Franciaországnak abban a hires korszakában élt, mikor nagy irodalmi sza- lónjaik voltak szellemességükről és szépségükről hires asszonyoknak még ha nem is férjeik védőszárnya adott nekik társadalmi pozíciót. Páris- ban IV. Henrik alatt kezdett már a nemesség egy bizonyos irányban elpolgáriasodni és hires irók és művészek előtt megnyíltak a magasabb körök ajtói. Viszont a szellemi kiválóságok szalonjaiban grófok és hercegek fordultak meg. És a mind lazább erkölcsökkel járt az is, hogy nemcsak a Rambouillet-k, a Mme de Sévignők, szóval az erkölcsös uriasszonyok szalonjait látogatták, de Ninon de Lanclos és Marion Delorme is — akik különben jó barátnők voltak, — elsőrangú irodalmi szalónt tudtak föntartani. Ninon egy tourainei nemes embernek volt a leánya s anyja különösen előkelő nemesi családból származott. Atyjának roppant szabad életfölfogása, mit különben Ninon tőle örökölt — tette azzá a szabad asszonyt amivé lett. XIII. és XIV. Lajos korában élt s Richelieu barátja és protektora. Azt mondta róluk Voltaire, hogy Ninonnak első bűne Richelieu volt. Richelieunek pedig Ninon már utolsó bűne volt. Olyan szép s különösen olyan szellemes volt, hogy Franciaország legszellemesnbb férfiai keresték társaságát. Scarron legjobb barátja volt, Moliére neki olvasta föl darabjait, Saint-Evremond, Desyvétaxu, Bousset, Balzac fordultak meg nála. Azt mondta Ninon, hogy fiatal leány korában igy imádkozott a jó Istenhez: Én uram Istenem, add, hogy tisztességes ember legyen belőlem, de soha se tisztességes asszony. így írja le az életrajzírója: Tökéletes szépségnek nem is lehet nevezni s akik egy asszonynak a szépségét a tökéletes formákban s a törvényszerű szabályosságban keresik, azok Ninont nem is találhatták szépnek. Az ő bája frisseség és egészség volt, amit vakító arcbőre, szeme,* szép haja és hibátlan szép fogai hirdettek — azután szellemének finomsága és határozottsága, ami biztos föllépésében, elasztikus mozdulataiban nyilvánult meg, — lelkének mélysége és tisztasága. amely nyílt tekintetéből és mélységes szemeiből sugárzott. »Mignard«-nak hires portréján is keskeny fölfelé hajló szája szögletéből a pikáns szellemeség sugárzik ki és a sötét szemöldök alól kisugárzó nedves fekete szemeiből pedig: szellem és érzékiség, fölény és megadás. Ninon de Lenclos szaiÓDja olyan nevezetességre tett szert lassankint, hogy anyák odakü'dták fiaikat, hogy rutint, jó modort, szellemes társalgási stílust tanuljanak. Még a nagyszeliemü Mme de Sévigné is elfelejtette és megbocsátotta, hogy a gyönyörű Ninon húsz évvel azelőtt elcsábította a férjét és ő is elküldte fiát. Azt a triumfust élvezhette Ninon, amit még asszony fölmutatni se azelőtt se azóta
